Címke: Ghost Toast

Ghost Toast – Get Rid Of – új videó

Get Rid Of  címmel mutatta be új videóját a kísérletezős, instrumentális progresszív rockot játszó debreceni  Ghost Toast. A zenekar idén márciusban a finn Inverse Records kiadó gondozásában jelentette meg ötödik nagylemezét Shade Without Color címmel, amiről a videó dalai is való

Szeretünk többféleképpen értelmezhető címekkel dolgozni és nem megmondani konkrétan, hogy mi mit jelent, a Get Rid Of lényegének is elég annyi, hogy mindenkinek van mitől megszabadulni, mi főként a zenét használjuk erre, és abban bízunk, hogy a mi dalaink is olyanok, amik tudnak ebben segíteni.

A klip – zenekartagokon kívüli – szereplője Nyeste Zsuzsanna, a videót pedig Varga Tamás készítette a Brownhandfilmtől. Mindkettőjüknek nagyon hálásak vagyunk, ahogy a debreceni Turn Termek-nek is, akik a helyszínt biztosították. Ez az első klipünk, ahol a zenekar 2020-tól újnak számító dobosa, Cserős Zoltán (Zoma) játék közben is látható.

Ghost Toast - Get Rid Of (Official Music Video)

A Ghost Toast jelenleg azon dolgozik, hogy a jövőben visszatérjen a színpadra és közel 3 év után újra koncertezzen, remélhetőleg már ez év végén.

Ghost Toast – Shade Without Color (2022)

A debreceni Ghost Toast nemrég jelentette meg Shade Without Color című új lemezét, mellyel bizonyos szempontból a Metallica és a Guns N’ Roses nyomdokába lépett. Na, nem az ismertség és az eladott lemezmilliók tekintetében, hanem úgy, hogy ők is most adták ki duplalemezük második részét. Mint ahogy a két világhírű banda tette anno a Load/ReLoad, […]

Tovább »

Ghost Toast – Lemezpremier

Shade Without Color címmel jelent meg a kísérletezős, instrumentális progresszív rockot játszó  debreceni Ghost Toast zenekar ötödik nagylemeze.

Sajnos a szomszédos Ukrajnában zajló háború elnyomja a lemezmegjelenés körüli eufóriát nálunk is, ugyanakkor a lemez témája és szándékolt mondanivalója fájdalmas aktualitással bír, tekintve, hogy a lemez címét és koncepcióját ihlető verset (T. S. Eliot: Az üresek) is a háború embertelensége ihlette. A Ghost Toast tagjai elítélik a háborús agressziót, és együtt éreznek valamennyi értelmetlen áldozatokkal, az otthonukat és hazájukat (remélhetőleg csak ideiglenesen) elveszítő ukrán polgárokkal.

A Shade Without Color a 2020-ban megjelent Shape Without Form albumunk folytatása. A dalok nagyja egy időben íródott, és eleve külön-külön megjelenő „duplalemeznek” szántuk. Mindkét lemezcímT. S. Eliot The Hollow Men című verséből származik, és mindkét lemez főként az üresség témájával foglalkozik.Persze csak amennyire egy alapvetően instrumentális anyag erre képes.

Nem is a kiüresedett állapot képezi elsősorban a lemez mögötti gondolatok alapját, hanem az ahhoz vezető tényezők, mint például a személyes sorsok, tragédiák, gyengeségek; az autoritás témaköre; a technológia egyre személytelenebbé válása; a politika; az egymástól elidegenedő emberek; a fenyegetettség érzet.

Ez az üresség uniformizál, feloldja az egyént, hasonlóan kiábrándulttá és reményvesztetté teszi az embert.

Ghost Toast - Shade Without Color (Full Album 2022)

Mindkét lemezre a téma illusztrációjaként tekintünk, ezért is használunk most is filmidézeteket, interjú-, illetve beszédrészleteket, verseket. A saját gondolataink és érzéseink ott vannak ezekben és persze a zenében elrejtve. Igyekeztünk ugyanakkor ezt az elég komor témát több helyen feloldani, hiszen nem gondoljuk azt, hogy az emberi sorsok nagy általánosságban reménytelenek lennének, vagy, hogy ne lenne ki-, illetve visszaút. A komorabb részekben fel-felbukkannak reménytelibb momentumok, a szépnek és lágynak szánt témákban pedig itt-itt disszonancia jelzi, hogy ez egy folyamatos küzdelem. 

A dalokról emiatt nem szeretnénk részletekbe menően írni, egy-egy azokhoz passzoló, vagy éppen az adott dalban felbukkanó idézet szerintünk elegendő arra, hogy hangulatot csináljon és támpontot adjon ahhoz, miért gondoljuk a koncepcióba illőnek az adott tételt.

Ez az első albumunk, amely Cserős Zoltán dobossal készült.” – olvasható közleményükben.

Ghost Toast – Leaders – klippremier

Március 3-án Shade Without Color címmel jelenik a kísérletezős, instrumentális progresszív rockot játszó  debreceni Ghost Toast zenekar ötödik nagylemeze a finn Inverse Records kiadásában. A lemez harmadik videójaként a Leaders premiere nézhető meg.

Ghost Toast - Leaders (Official Music Video)

A Leadersben lévő szövegbetét Frank Herbert-től igen fontos gondolat számunkra. Mindenki fog találni tetszőleges alanyt a benne rejlő állításokra. Zeneileg a Leaders felvonultatja a Ghost Toast zenéjében rejlő főbb elemeket, van benne szépen építkező, finom elektronikával fűszerezett nyugodtabb rész, ami fokozatosan engedi szabadjára az energiákat.

Ezzel már három tétel, vagyis a dalok egyharmada ismertté vált a közelgő lemezről, akinek eddig tetszett, amit mutattunk, az szerintünk nem fog március 3-án sem csalódni, sőt számíthat még bőven érdekességekre.

Rengeteg mindent beleraktunk ebbe a lemezbe magunkból. A zene nyelvén kifejezhető érzések mellett konkrét gondolatokat is, még ha azokat mások szavaival mondatjuk is ki. Aki szeret a különböző hangulatok széles skáláján ingadozni és közben el-elgondolkodni a hallható szövegek miértjén, illetve a koncepción, vagy csak úgy álmodozni és kikapcsolni, hagyni, hogy a zene elsodorja, annak a legnagyobb szeretettel ajánljuk.

 Vezetők. Igen. Azok. Kérdés van?

– Ghost Toast

A vezetők hibáit felerősítik az őket kérdés nélkül követők. A karizmatikus vezetők hajlamosak követőbázist, hatalmi struktúrákat kiépíteni, amelyeket a korrupcióra kapható emberek hajlamosak átvenni. Nem hiszem, hogy a régi mondás helyes, miszerint a hatalom tesz korrupttá, az abszolút hatalom pedig abszolút korruptá. Szerintem a hatalom vonzza a korrumpálhatókat.

– Frank Herbert

Ghost Toast – Chasing Time – új lemezelőzetes videó

Shade Without Color címmel március 3-án jelenik a kísérletezős, instrumentális progresszív rockot játszó  debreceni Ghost Toast zenekar ötödik nagylemeze. A lemez újabb előzeteseként máris itt van Chasing Time daluk hivatalos videója.

A Chasing Time merengés azokon a dolgokon, amiket nem változtathatsz meg a múltban, át kell élned a jelenben, és amiket akarsz, vagy nem akarsz a jövőtől.

Furcsa, mennyire nem engedik a sebhelyek elfeledni, hogy a múltunk valóság.

(Cormac McCarthy  – Vad lovak)

Ghost Toast - Chasing Time (Official Music Video)

Ghost Toast – Márciusban új lemez

Shade Without Color címmel március 3-án érkezik a kísérletezős, instrumentális progresszív rockot játszó  debreceni Ghost Toast zenekar új lemeze. A lemez az finn Inverse Records kiadásában fog megjelenni, rajta kilenc vadonatúj tétellel.

A Shade Without Color a 2020-ban megjelent Shape Without Form albumunk folytatása. A dalok nagyja egy időben íródott, és eleve külön-külön megjelenő „duplalemeznek” szántuk. Mindkét lemezcímT. S. Eliot The Hollow Men című verséből származik, és mindkét lemez főként az üresség témájával foglalkozik.Persze csak amennyire egy alapvetően instrumentális anyag erre képes.

Nem is a kiüresedett állapot képezi elsősorban a lemez mögötti gondolatok alapját, hanem az ahhoz vezető tényezők, mint például a személyes sorsok, tragédiák, gyengeségek; az autoritás témaköre; a technológia egyre személytelenebbé válása; a politika; az egymástól elidegenedő emberek; a fenyegetettség érzet.

Ez az üresség uniformizál, feloldja az egyént, hasonlóan kiábrándulttá és reményvesztetté teszi az embert.

Mindkét lemezre a téma illusztrációjaként tekintünk, ezért is használunk most is filmidézeteket, interjú-, illetve beszédrészleteket, verseket. A saját gondolataink és érzéseink ott vannak ezekben és persze a zenében elrejtve. Igyekeztünk ugyanakkor ezt az elég komor témát több helyen feloldani, hiszen nem gondoljuk azt, hogy az emberi sorsok nagy általánosságban reménytelenek lennének, vagy, hogy ne lenne ki-, illetve visszaút. A komorabb részekben fel-felbukkannak reménytelibb momentumok, a szépnek és lágynak szánt témákban pedig itt-itt disszonancia jelzi, hogy ez egy folyamatos küzdelem. 

A dalokról emiatt nem szeretnénk részletekbe menően írni, egy-egy azokhoz passzoló, vagy éppen az adott dalban felbukkanó idézet szerintünk elegendő arra, hogy hangulatot csináljon és támpontot adjon ahhoz, miért gondoljuk a koncepcióba illőnek az adott tételt.

Ez az első albumunk, amely Cserős Zoltán dobossal készült.” – olvasható közleményükben.

Lemezükről elsőként Get Rid Of daluk videóját nézhetitek meg.

Egy gyors, csatakiáltás szerű és hozzánk mérten súlyos dallal akartuk indítani a lemezt, ami a kezdeti szomorúságból szabadságvággyá alakul. A dal legvégén a 2001: Űrodüsszeia film verziójából, HAL-9000-től hallható egy részlet.

Ghost Toast - Get Rid Of (Official Visualizer Video)

Ghost Toast – Shade Without Color

(Inverse Records)

1. Get Rid Of
2. Leaders
3. Chasing Time
4. Let Me Be No Nearer
5. Acceptance
6. Deliberate Disguises
7. Reaper Man
8. Whimper
9. Rejtekből

Ghost Toast – W. A. N. T. – új szöveges videó

W. A. N. T. (We are not them) címmel mutatta be új szöveges videóját a kísérletezős, instrumentális progresszív rockot játszó debreceni Ghost Toast zenekar. A csapat egy éve a finn Inverse Records kiadásában jelentette meg legutóbbi Shape Without Form címet viselő albumát. Új videójuk kapcsán így beszéltek:

Bár instrumentális zenekar vagyunk, mégis egy szöveges videóval rukkoltunk elő, mivel a W.A.N.T.-ban elég sok a szövegbetét, itt volt az alkalom, hogy ilyet is csináljunk. A zenében használt hangminták az 1984 című George Orwell regény Michael Radford által rendezett filmverziójából, illetve a Francis Ford Coppola által rendezett Apokalipszis most című filmben felbukkanó soraiból származnak.

A W. A. N. T. (ahogy a teljes Shape Without Form album) és a videója is a minden emberi lényt fenyegető kiüresedés, illetve annak elkerülését érintő témával foglalkozik. A videó egyszerre próbálja az Apokalipszis most-ban ábrázolt metaforikus utazás képeivel, az 1984-ben megjelenített erőszak általi kiüresedéssel, valamint a magányt, reményvesztettséget, ürességet szimbolizálni hivatott, független és amatőr filmes (szerintünk fantasztikus) források felhasználásával illusztrálni T. S. Eliot – Hollow Men (Az üresek) című versének a zenében felhasznált sorait.

A szöveges videó Gerő András Péter (Kill Monday Management) munkája, az abban használt háttérvideót a zenekar vágta össze, míg az album artwork-jéből származó kép Tod Antal Miklós munkája.

Ghost Toast - W.A.N.T. (Official Music Video)

Ghost Toast – Shape Without Form (2020)

Az utóbbi fél évben több hazai progresszív zenekar is kiváló lemezzel jelentkezett. Ott van tavaly év végéről a Solaris és az At Night I Fly, ez év elejéről pedig a Marcello’s Mystical Mind (MMM) és jelen ismertető főszereplői, a Ghost Toast. Négy csapat, négy lemez, négy különböző megközelítése a progresszív muzsikának. A „Szellem(es) pirítós” előző […]

Tovább »

Ghost Toast – megjelent az új nagylemezük

Shape Without Form címmel megjelent a kísérletezős, instrumentális progresszív rockot játszó debreceni Ghost Toast zenekar negyedik albuma a finn Inverse Records  kiadásában. Az album újabb videójaként Eclipse tételük képsorait nézhetitek meg, alább pedig az egész lemez végig hallgatható.

Ghost Toast - Eclipse [Visualizer Video]

Ennek az albumnak koncepciója az emberi / embertelenségről szól, elkerülve az üregesedést, ami mindannyiunkat fenyeget.

A lemez dalairól röviden:

Frankenstein’s-t zeneileg elsősorban a filmzenék ihlették, a látszólag teljesen eltérő teátrális zongora intro és az azt felváltó, gyorsabb, zakatolós, matekos részek kerülnek a végén összefércelésre, ahol a főmotívumai egyesülnek a dalnak.

Az Eclipse mottójának azt szántuk, hogy “everything is on the move, until they all stop forever”, vagyis minden mozgásban van, amíg végleg meg nem áll.

Az Y13-at (Yankee 1-3) modern és klasszikus filmzenék inspirálták (mint többek között Hans Zimmer, vagy John Williams szerzeményei), próbáltuk úgy megírni és hangszerelni, hogy a szimfonikus zenei betétek és a riffek jobban egybe olvadjanak, mint korábban. A hangminták a Space Men című Antony Daisies (Antonio Margherit) által rendezett, kvázi ismeretlen sci-fi-ből származnak.

Hunt of life egy Jón Thoroddsen nevű izlandi zeneszerző művének furcsa psy-dub szerű átdolgozása, a hangminták egy Kelly Jenny nevű Youtube felhasználó amatőr videójából származnak. A szöveg egy vadászó hollóról szól.

Follow mottójának azt szántuk, hogy “follow someone or something you trust, to get through the everyday chaos”, vagyis kövess valakit vagy valamit, akiben/amiben bízol, hogy átjuss a mindennapi káoszon.

A cím magyarul “Kövesd”, ami egyben az egyik zenekartag gyermekkori otthonát is szimbolizálja, és számunkra a megpróbáltatásokról, akadályok legyőzéséről és a továbblépésről szól.

Before Anything Happens: Mielőtt bármi történik, érdemes elmerülni a jelenben. A dal esetében a rejtett kis témákban/dallamokban.

W. A. N. T. (We are not them.): A hangminták az 1984 című George Orwell regény Michael Radford által rendezett filmverziójából, illetve a már említett The Hollow Men című versnek a Francis Ford Coppola által rendezett Apokalipszis most című filmben felbukkanó soraiból származnak és ebben a tételben különösen érdemes rájuk odafigyelni.

Bízunk abban, hogy a lemezen hallható zene képes arra, hogy a hallgatóját, ha csak időlegesen is, de kiragadja a megszokott környezetéből és segít számára abban, hogy, ha csak érintőlegesen is, de megkérdőjelezze a körülöttünk lévő világot.

A lemezt a Denevér Hangstúdióban keverte és masterelte Cserfalvi Zoltán (Töfi) és Boros Béla.

Artwork: Tod Antal Miklós

12