Mindig vannak különc gyermekek, akiket nem lehet szűk keretek közé szorítani, mert lázadó módon rúgják ki a szülői házként aposztrofált műfaj falait. A Stockholmból származó Erik Nilsson és Jakob Berglund által működtetett jól csengő nevű A Swarm Of The Sun is egy ilyen gyerek. A duó munkásságát egy post-rock zenekarokat felvonultató videócsatornán ismertem meg a 2019-es Woods című lemezzel. Azt kell, hogy mondjam: ennek a lemeznek a hangulata sokkal közelebb állt a post black metal-hoz vagy atmoszferikus doom-hoz, mint az előbb említett irányvonalhoz, noha alapvetően semmi köze azokhoz. Ellenben annyira súlyos és borongós világot képviselnek, hogy ha le kéne írnom zenével a ködös-szürke téli időt, akkor ennek a bandának a zenéje biztosan ajánlósorba kerülne. A duó 17 éve készíti ezt az utánozhatatlan, komor hangzásvilággal megáldott zenét. A 2010-es Zenit című debütáló korongot 2015-ben követte a The Rifts lemez. A projekt nem hagyott fel eme megfontolt lemezkiadási ciklusaival, így 2019-ben jelent meg a harmadik nagylemezük, a már említett Woods. Sajnálatos módon, a soron következő új album munkálatait a világ akkori eseményei keresztbe vágták. Évekkel később Erik és Jakob összejöttek, és elvetették a korábbi ötleteiket, hogy egy teljesen újat hozzanak létre. Valami egészen mást, ami megtöri a körforgást és szembeszáll a kategorizálással, valamint tükrözi azoknak az időknek a kényelmetlen bizonytalanságát, amiket most élünk. Az eredmény pedig igen lenyűgöző: folytatva a The Woods albumon megtapasztalt narratív kompozíciós fonalat. A Pelagic Records által szeptember 6-án megjelenő An Empire címet viselő új kiadvány egy hat számból álló mese, amit négy tételben tárnak elénk egy újfajta hangszerelésben, ami egyszerre megnyugtatóan és idegenül hat.
A kifinomult produkció tiszta ének és a gitárok mellett, szintetizátor textúrákat, zongorát, vibrafont, harmóniumot és egyéb zenei finomságokat is felvonultat. A páros mellett korábbi zenésztársak is feltűnnek. Karl Daniel Lidén (dob, keverés/master), Anders Carlström (basszus) és Minna Larsson Heimo (sípos orgona) is csatlakozott az anyag elkészítésének a folyamataihoz. Továbbá eme figyelemre méltó hangszerelés a trombitán közreműködő Vilhelm Weréen vendégszereplésével egy teljesen egyedi hangpalettát formál meg új lemezen. Tehát a korábbi kiadványokhoz képest egy összetettebb hangszerelés fogad minket az An Empire lemezen. Mindazon által a zenészpáros nem szakított a Woods album borongós atmoszférájával, mondhatni tovább is mélyítette azt. Oly módon, hogy a hangképet sokkal mélyebbre húzták a post rock/metal berkeiből egy abient-es irányba. Az említett hangszerek pedig szépen segédkeztek eben a komoly feladatban. Ha fimon zörejek, szintetizátor és az orgona megteszi a hatását. Nehéz zongorabetétek és a trombita pedig határozott karaktert kölcsönöz a daloknak a keserű, bánatos hangulatvilág megalkotásában. Egyfajda miazmás álomszerű képet vetítenek elénk, ami rendkívül jól kihangsúlyozza Jakob különös tiszta énekét. A lehangolt gitárok ólomsúlyú tónusát már a megelőző albumon is komoly elismeréssel fogadtam. A témaváltásoknál itt is otthagyják nehéz lenyomataikat. Szinte már sludge-os súlykolásokat hallhatunk, amiket csak még jobban kiemelnek a lassú, hömpölygő dallamok. Ezekkel együtt zuhanunk bele ebbe a hosszan formálódó és kibontakozó dalszövevényekbe. Amiknek hosszúságához kétség sem férhet (a The Pyre és Anthem tizennyolc perces játék idejét elszámítva a többi dal „csak” hét perc körül mozog). Néha túlzónak találtam ezeket a dalhosszúságokat és elvesztem a bennünk (mondhatni szétestek), máskor meg pont kellőnek ítéltem meg azokat. Tehát erősen hangulatfüggő, hogy mikor méretkezünk ebből a sajátos hangulativilágból.
Ami hiába komor, szomorú, de még sem lehúzó (depressziós), inkább kellemesen nyugtató és merengő hatással bír. Ezért én nem is tudnám ezt a zenét a napos órákra tenni. Inkább az ősz és a tél zenéje ez. Ami a befele fordulás időszaka, a számadásé. Amihez az An Empire lemez pedig egy kiváltképp gyönyörűen megkomponált atmoszférát kölcsönöz. Ennek megfelelően a megjelenési dátum is tökéletesen lett beidőzítve. Nem működne ez a muzsika a nyári melegben, kell hozzá egy bizonyos külső és belső állapot is, hogy igazán megtudja mutatni magát az A Swarm Of The Sun új nagylemeze. Aminek a folytatására nagyon remélem, hogy nem kell megint a menetrend szerint 5 évet kivárni. Persze és úgy vagyok ezzel, hogy inkább legyen hosszú a várakozási idő, de a beteljesülés édes gyümölcse pedig oly elragadtató legyen, hogy a következő korongig teljesen betöltse a jelentkező űrt, ahogy számomra a Woods album is tette. Az An Empire pedig folytatni fogja ezt a jó tulajdonságot, mert rengeteg szépséget tartogat, mindig más arcát mutatja. A duó muzsikája él és tágul. Tovább fejlődik és alakul. Kár ráhúzni mindenféle konvenciót. Amit én, már meg sem kísérlek bekategorizálni, hiszen a zene önmagáért beszélt. Kiváló atmoszferikus alkotás a ködlő, borongós hangulatok oltárán, ami minden sötétlő szépséget magába szívott, hogy tündököljön és kiáradjon a hallgatók számára. Darkher, Katla, Solstafir, Antimatter, Anathema, Chelsea Wolfe rajongóknak kiemelten ajánlom, hogy tegyenek egy próbát a banda az új és korábbi kiadványaival!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.