Barús
Fanges EP

(Aestethic Death • 2022)
boymester
2022. július 6.
0
Pontszám
5.5

Ha igazán elvont anyagokról akarok értekezni, akkor az Aestethic Death istállójára mindig tudok számítani, még akkor is, ha a hallgatásból nem lesz feltétlen matraclyukasztó szerelmi enyelgések sokasága. Az ilyen anyagoknál pont akkora az esély a telitalálatra, mint a hatalmas pofáraesésre, ilyenkor meg már kellemetlen érzés nekiállni egy cikk megírásának. A legújabb ilyen finomságom a Barús zenekar Fangses című EP-je, ami felfogásában és hosszúságában is bőséggel felér egy nagylemezhez.

A tetszetős csomagolásba pakolt korongon összesen két tétel szerepel közel 35 perces játékidővel. Mindezt egy viszonylag fiatal, 2015-ben alakult bandától kapjuk, akik előző, egyben bemutatkozó lemezükkel (Drowned) egész szép kritikákat zsebeltek be. Szinte már kötelező jelleggel névtelen (csak kezdőbetűk jelennek meg a névsorban) és arctalan hősökkel állunk szemben, akik olyan sötétséget ígérnek, amiben még a legkunkoribb bajszú huszár sem menne hazamenni a kocsma ajtajából a falu végéig. Ennek megfelelően fel is keltették az érdeklődésemet, főleg, hogy progresszív death metalként hirdetik magukat. Ebben az esetben a franciáktól egy kissé sznob, néhol disszonáns elemeket magán hordozó modern death metal anyagot várhatunk, de jelen esetben nem teljesen ez a helyzet.
Már az információgyűjtögetés közben bepattintottam a lemezt, felraktam kedvenc fülesemet, hogy a hangzás és a gyönyör könnyedén átjárhasson, de aztán valami egészen más kerekedett ki a dologból.
Az első, 19 perces tétel ugyanis a címadó Fanges. Ennek első 5 perce konkrétan egy jellegtelen, már-már teljes érdektelenségbe hajló gitár-riffet foglal magába, hogy aztán némi suttogással és szintén baromi egyszerű akusztikus pengetésekkel eljussunk a dal valódi kezdetéig. Itt már tudtam, hogy a Barús-tól csak én leszek borús.

Közel a tizedik perchez megindulnak a szaggatott, tördelt témák, kapunk egy agresszív, de narráció szerű vokált némi hörgéssel és károgással. Előre haladva gyorsulunk, de nem igazán tudnak különösebb hangulatot kelteni, hatásos dalívet összehozni. Akad itt death metal, doomos tempó és újabb végtelennek tűnő lebegések egészen addig, amíg meg nem kezdődik a második nekifutás Châssis de Chair címmel. Itt már megmutatja magát a progresszióra való törekvés, zaklatott tördelések, morgások nyitják meg a dalt, hogy aztán egy pszichedelikus utazásba torkolljon, majd ismét teret adjon némi death metalnak. Körülbelül a tétel felénél, az egész játékidő háromnegyedénél világossá vált számomra, hogy a csapat legfőbb célja az volt, hogy minél több jelzőt magára aggathasson a korong végére, mondván, hogy mennyire kísérleti és bátor (mintha a skót dudától akarnánk eljutni a balalajka szólóig), de én nem érzem azt, hogy mindennek célja, értelme lenne. A második tétel egyértelműen szórakoztatóbb, de ennyi idő eltelte után ehhez van a legkevesebb kedvünk.

Sajnos ez a kiadvány nekem jobban hasonlít egy elkalandozott születésnapi lufia, ami önmagában pofás, de belül teljesen üres.

Barús - Châssis de Chair (Eptagon Live Session)