Vannak zenekarok, akiknek nem kell magyarázni, mi az a beton és mi az az utca. A Beyond nem a legújabb trendek hullámain lovagolva bukkant elő a semmiből, hanem a magyar metal underground legmélyebb bugyraiból. 1982-es alakulásuk óta láttak már mindent: rajztáblából és bicikliküllőből eszkábált gitárokat, marmonkanna-lábdobot, sátánizmus-vádakat és a Petőfi Csarnok hírhedt pofonjait. 2026. március 20-án pedig ledobták az atomot: megérkezett A rendszer álarca. Az album annyira tűpontos látlelet a mai világról, hogy nem volt elég végighallgatnom: ízeire kellett szednem minden hangját.
Nyers manifesztum a mókuskerék ellen
Ez az album nem egy steril stúdiótermék, hanem egy dühös manifesztum. Már az első riffeknél érezni, hogy itt nincs helye digitális csillogásnak. A GrundRecords gondozásában megjelent korong kíméletlen tükröt tart a modern társadalom elé, ahol a „hazugsággyárak” és a „monitorok világa” próbálja bedarálni az egyént. A dalok gerincét kőkemény, fojtogató riffek és lüktető, ősi düh adja. A szövegek tűpontosan tapintanak rá a generációs szakadékra: szembeállítják a pofonokon edződött múltat a „lájkvadász” jelennel, miközben a sorok között ott feszül a 12 órás műszakok kilátástalansága.
A lemez tartóoszlopai:
Bár az egész anyag egységesen erős, pár dal mellett nem lehet szó nélkül elmenni, mert ezek adják meg a lemez valódi karakterét:
Szűkül a világ – A klausztrofóbia himnusza:
Zeneileg egy folyamatosan feszülő, fojtogató téma. Nemcsak a fizikai bezártságról beszél, hanem arról a digitális kalitkáról, amibe 2026-ra mindenki beszorult. A „képernyő a ketrec” sor tűpontos látlelet. A dal lüktetése olyan, mint egy pánikroham, ami a refrénre robban ki felszabadító dühvel. Erre a számra a koncerteken mindenki egyszerre akarja majd szétnyomni a klub falait.
Nincs megállás – Az utolsó leheletig:
Ez a lemez igazi „motorja”. Itt jön elő leginkább a zenekar múltja és az a dacos mentalitás, amiből indultak. Benne van a műszak utáni holtfáradtság, de az is, hogy tilos megtörni. „Nincs megállás, még ha a szív sem marad” – ennél metálabb sor kevés született idén. Egy menetelős, középtempós zúzda, ami nem akar technikázni, csak átmenni rajtad, mint a gyorsvonat.
Örökbe fogadok egy politikust–
A lemez legbátrabb pillanatai azok, amikor a politikai elit álszentségét veszik górcső alá. Az Örökbe fogadok egy politikust sorok olyan gyomrost adnak, amit kevés hazai banda merne bevállalni ilyen direkt módon. Nem finomkodnak: a rendszer díszletei omlanak, a vakolat hullik, a Beyond tagjai pedig ott állnak a romok felett, hirdetve, hogy a belső szabadság nem eladó.
Összegzés
A rendszer álarca egy végtelenül őszinte lemez, ahol Parajdi Tamás (ének, gitár), Zavarkó András (gitár), Kozma Zoltán (dob) és Tűri Zoltán (basszusgitár) egy olyan egységes és betonbiztos anyagot tettek elénk, ami ritka a mai mezőnyben. Külön ki kell emelni, hogy Zoli leigazolása a basszusgitáros posztra a lehető legjobb döntés volt a zenekar életében: játéka nemcsak masszív alapot ad a daloknak, de az az extra dög és lüktetés, amit hozzátesz, emeli ki igazán a Beyondot a tömegből. Az „aszfalt nevelte” attitűd minden hangszóróból kicsapó verejtékcseppben benne van.
Nem ígérnek megváltást vagy könnyű gazdagságot, csak egy utat: a falak ledöntését és az önazonosság megőrzését a kontrollált társadalommal szemben. Aki szereti a kompromisszummentes, társadalomkritikus metalt, aminek van súlya, szaga és mondanivalója, annak ez kötelező darab. A Beyond bebizonyította: 2026-ban is van miért üvölteni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
