Nem emlékszem, hogy a Blodtår nevével a Black Metal Promotion YouTube-csatorna lelkes követőjeként, vagy a lappföldi Nordvis kiadó visszatérő hallgatójaként találkoztam-e először. Mindenesetre az biztos, hogy albumaik már szembejöttek velem annak idején. Ha kifejezetten mély nyomokat nem is hagytak akkor bennem, a nevükre és arra, hogy valamiféle, az ízlésemhez egészen közel álló dolgot művelnek, emlékeztem. Bevallom őszintén, hogy az utóbbi időben az ilyen „tisztaságú” black metal nem feltétlenül képezte szerves részét mindennapi zenehallgatásomnak, így az is egyfajta fricska volt magam felé, hogy lecsapjak a szerkesztőségnek elküldött promójukra.
A Blodtår először 2021-ben hallatott magáról, amikor egy azonos névre keresztelt EP-vel vázolták fel, hogy mit is várhatunk tőlük a jövőben. Az énekért és gitárokért felelős Carl mellett a dobokat irányító Hebert Alarcon Cerna aztán rá két évre, 2023-ban jelentette meg első nagylemezét, a Det förtegna förflutna (A hallgató múlt) címmel. Ezzel az albummal már felkelthették az arra érdemes hallgatóság figyelmét, ugyanis egy olyan projektet tettek le az asztalra, amely a black metal kíméletlen intenzitásának feláldozása nélkül is képes letisztultabb, dallamosabb struktúrák felépítésére. A jelen cikk tárgyát képező albumukkal viszont úgy érzem, hogy a stockholmi duó még távolabbra merészkedett kezdeti gyökereiktől.
A zenekar már a korábbi munkái során is nagy hangsúlyt fektetett a műfaj olyan klasszikus témáira, mint az erdei atmoszféra és a jeges, skandináv életérzés. A Monark mögött azonban valami sokkal sötétebb szál is meghúzódik: az album egy személyes tragédia árnyékában íródott, és az az által okozott fájdalomnak egy nagyon egyedi megnyilvánulásaként szolgál. A nyitódal, a Blodtår (Vérkönny) közvetlenül ebből a gyötrelemből fogant, és indít el egy utazáson a lemez tételein keresztül a mindent felemésztő bánat állapotából egy törékeny, mégis felcsillanó reménysugár felé.
Zeneileg a Monark jóval sötétebb hangzásvilággal jellemezhető, mint a 2023-as elődje. A folk-hatású dallamvilág továbbra is integráns részét képezi a lemeznek, ám korántsem annyira központi eleme már annak. Mondhatni talán, hogy egy lépés helyett egyből kettőt is tettek a fojtogatóbb tónusok szférája felé. A lemez első fele egy jóval komorabb színezetet kapott, amely leginkább a korai Enslaved és a Falkenbach munkásságát megszólaltató, ősi, archaikus világot idézi. A két kedvenc tételem is a lemez ezen oldalán kapott helyet: a Till min sista viloplats (Végső nyughelyemre) és a Det slutar i lågor (Lángokba vész) hordozzák azokat az elemeket, amikért egy magamfajta feltesz egy ilyen „önpusztító” korongot. Itt a melankólia és a folyamatos múltba révedés mellett olyan, egyébként szintén klasszikusnak mondható motívumok sorakoznak fel, mint az északi mitológia elemei.
Az album második fele már bátrabban használja a hangulati váltásokat, és színezi meg magát olyan zenei elemekkel, amelyektől fényesebbnek hatnak az egyébként még mindig elég sötéten ábrázolt hangulatképek. A címadó Monark (Uralkodó) is itt található, amely kétségkívül az album legtestesebb, leginkább felépített dalának sikeredett. Kifejezetten említésre méltó szerzemény még a Nu är det synd om de döda (Most a halottakat kell siratni), amely egy Kraja-feldolgozással nyúl bele mélyen a zenekar által képviselt folkosabb dimenzióba. A lemez végére egy olyan állapotba érkezünk, ami valóban hordoz némi reményt a kezdeti teljes lelki elesettséghez képest, ám sosem maradunk teljesen sebhelyek nélkül. A Monark azzal, hogy két részre szakítja magát, vezet végig minket egy, a sötétségből induló és a megtisztulás felé tartó úton, amely egyben jelképezheti a mentális összeomlásból való kilábalást az újjászületés pillanatáig.
A zenekar gitárokért és énekért felelős tagja, Carl egyébként így kommentálta a folyamatot:
„A bénító fájdalom végigkísérte a lemez munkálatait, ott volt a zenében és azon túl is. A következő Blodtår-album alapötlete így szinte elemi erővel robbant bennem, nem sokkal a Det förtegna förflutna befejezése után. A Monark egy furcsa anyag lett, de jó értelemben – szerintem pont ez a különlegesség teszi igazán zseniálissá.”
A Monark összességében egy zenei elemeit tekintve színes, melankóliától csöpögő, modern, de letisztult, újhullámos black album lett. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a változatos, már-már progresszív irányba hajló zenei elemeket, de mégsem éreznek még apátiát a régimódi black metal klasszikus textúrái iránt. Bátran ajánlanám még a Nordvis Produktion zenei kiadó további igazolásait is szemre – és fülrevételezésre, hiszen akad még ott magas piaci értékű „játékos” bőven.
Az albumot három single vezeti majd fel a nyár folyamán, megjelenése pedig 2026. szeptember 18-án várható CD-, LP- és digitális formában.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
