Chaos Invocation
Devil, Stone & Man

(World Terror Committee • 2022)

boymester

2022. március 3.

1

Pontszám

9.5

Nem ontja magából évente a lemezeket a német Chaos Invocation csapata, ami a meglehetősen érzékeny felállásnak is köszönhető, mégis elmondhatjuk, hogy a jelen egyik igen jelentős underground black metal csapatává nőtték ki magukat hazájukban. Ezt az A. és M. által 2004-ben alapított brigád egyedül kiadványainak minőségével érte el, melyek során áldoznak a műfaj gyökereinek és természetesen a modern megközelítésről sem mondanak le. Nevükben a káosz megjelenítése sem véletlen, hiszen eddigi lemezeiken sokszor elegyítették a pusztító, szélvészgyors zenét a hirtelen megjelenő dallamokkal. Magam sem tudom pontosan miért, de valahogy a Deus Mortemmel szoktam őket párhuzamba helyezni zenéjüket tekintetében még akkor is, ha a lengyelek első pillanattól kezdve alapműveket tesznek le az asztalra, ők pedig inkább a fejlődés útján haladnak előre. Alapvetően nem egyszerű hallgatni való egyetlen produktumuk sem, ami leginkább azok hosszának tudható be. A bemutatkozó In Bloodline With The Snake már midnen jellegzetességüket felvonultatta 2009-ben, de igazán csak a Black Mirror Hoursra kapta fel magát a hallgatóság. Annak idején még fizikai példányt is kaptam a remek anyagból, melyről ugyanakkor nem egyszerű feladat volt eldönteni, hogy jó-e, vagy sem. Dalonként büntetett, az biztos, de a bőven órás játékidő fölé nyúló alkotás alaposan kiérdemelte a „túltolták” jelzőt is. Ugyanez a felállás (A., M. és T. a dobok mögött) rögzítette a valmivel rövidebb Reaping Season, Bloodshed Beyond korongot, ahol viszont kevésbé sikerült változatos, fogós aprításokat írni, a több év szünet ellenére úgy hatott, mintha az elődjéről lemaradt szerzeményeket tartalmazta volna.

Az idén márciusban megjelenő friss anyagon két új játékos is bemutatkozik: Tumulash (Kult, Tumulus Anmatus, Borgne, Darvaza) basszusgitározik, Omega pedig dobol, ami némi újdonságra enged következtetni. Az első, amit meglestem a lemezzel kapcsolatban az természetesen a hossza. Örömmel nyugtáztam, hogy elkészítették eddigi legrövidebb produkciójukat szimpla háromnegyed órával és az eddigi 7-10 perces tételeket is szépen belőtték átlagosan 5 perc környékére. Ha ebbe sikerül belegyűrniük a Chaos Invocation ízvilágát, akkor bizony van ok a bizakodásra az anyagot illetően.

Nem is lepődtem meg rajt, hogy elvárásaim teljesültek, hiszen nagyon jó zenészekről van szó a betűk mögött. A nyitó Strike Of The Dominator’s Fist például az eddig év egyik legintenzívebb, legdurvább nyitánya kegyetlen vokáljával és sebességével. A témák apró tűszúrások keretében bontják meg a koponyánkat és kezdik ki az idegrendszerünket. Fagyos és ellenállhatatlan minden mozzanata, pedig egy nagyon rövid tételről van szó. Omega bevétele a csapata egyértelmű nyerő húzás, hiszen a Blut Aus Nord, Cultist, Deathrow, Moloch, Frostmoon Eclipse zenekarokban is aktív zenész nagyon szépen vezeti a tételeket az erős, néha már technikás gitárjáték mellett.

Természetesen nem maradhat ki a dicséret osztogatásából M. sem, akinek agresszív szövegelése nagyon kedvemre való. Az ő esetében sem beszélhetünk kifejezetten károgásról, sokkal inkább az ordítás és hörgés kombinációját juttatja eszembe, mégis teljes mértékben közvetíti a hűvösséget és misztikumot, amit a zene magában hordoz. Az előző lemezeken okozott itt-ott meglepetést (csipetnyi tiszta ének), de ez nem volt mindig meggyőző, így igazán kíváncsi voltam rá, hogy egy ennyire felturbózott kiadványon is bevállalja-e a korábbi kísérletezéseit. A folytatásban érkező A Stranger’s Pale Hand a lemez leghosszabb dalaként (6 perc) sem hozta el nekünk erre a kérdésre a választ, viszont arra igen, hogy sikerült-e újra jó dalokat írnia a csapatnak. Ha a nyitány során elkapott minket a forgószél, akkor itt már egy új világban találhatjuk magunkat, ahol a pucér testünkbe fúródó jégszilánkokkal szembenézve folytatunk epikus csatát az életben maradásért. Persze tudom, hogy a szövegvilág ezúttal is az okkultizmus témakörét járja körül, de a zenei környezet itt most annyira szórakoztató és szabados lett, hogy azonnal egy elhagyatott tűlevelű erdőben találtam magam, ahol nem tudtam, hálás legyek-e a szabadság nyújtotta megvilágosodásért, vagy vágtassak vissza a hétköznapok biztonságába, ahol viszont az élményektől zárom el magamat örökre. Az aprítás mellé olyan dallamokat, epikus megmozdulásokat sikerült írni, melyek az egyik eddigi legjobb dalukká teszik.

Még tovább lassít a Diabolical Hammer, hogy alattomos módon becserkéssze a agyanútlanul ide találó death/doom metal rajongókat légkörnyi vastagságú hangulatával. Idővel aztán érkezik az újabb fagyos áramlat, hogy lemossa a vigyort az arcunkról a dal utolsó perceiben. Valóban lassú marad azonban a különös hangulatot árasztó Odana Fields, aminek konkrét megvalósított célja a mágia és a varázslat kézzelfoghatóvá tétele a lemezen. Itt végre hallhatunk valamennyit M. tiszta énekéből is. Most kifejezetten helyén vannak a hangjai, mivel képességeinek megfelelően, rövid kis részletekben használja egy szentségtelen rituálé felvezetése gyanánt. Hasonló célt szolgálnak a tisztább részek az epikusság, időtlenség érzésének bemutatására a Where We Have Taken The Crossban és a hasonlóan erős Triple Fireben. Itt akad némi thrash és heavy metal hatás a tételekben, valamint hallhatunk egy combosabb gitárszólót is.

Ennek ellenére elkezdett csökkenni az érdeklődésem a lemez iránt, amit már csak három tételnek volt esélye megfordítani. Ez végül sikerült nekik, mivel a Curses Upon Yout nem tudtam nem szeretni a kórusban előadott gyűlöletbeszédéért, a rá következő The Revolting Abyss pedig egyenesen a lemez legjobb dala számomra.

A lemez végén a Sacrifices című borongós, instrumentális darabbal találhatjuk magunkat szembe, ami egy kicsit direktnek ható zárás, de legalább kellemesnek mondható. Az általam kapott promós anyag elvileg a CD kiadványt hivatott bemutatni, ezt a tételt viszont máshol vinyl bónuszként tüntetik fel. Igazából mindegy is, mert különösebb jelentősége nincs a minőség tekintetében.

Nem kétséges, hogy a németek letették az asztalra eddigi legjobb lemezüket, úgyhogy kövessétek bandcamp oldaluk alakulását és legyetek az elsők között, akik meghallgatják a teljes anyagot!