Sokszor találkozom azzal a jelenséggel, hogy jó európai szokás szerint a nehézfém nyugatról érkező irányzatait nem vesszük komolyan, főként ha black metalról van szó, pedig az a tengeren túlról érkező metalnak is bőséggel megvan a maga létjogosultsága. Főleg a dél-amerikai, közép-amerikai zenekaroknak, melyek egyidőben kezdték meg underground elvetemültségeiket az északi zenekarokkal. Ha valahol komolyan veszik a pogány létet, a sötét rituálékat, azok pont ezek a mai napig mélyen vallásos vidékek, ahol az őserdő sötétjének misztikuma éppolyan erővel hat, mint a fagyos tűlevelű erdőké.
Míg azonban a norvég, finn, svéd anyagok könnyen utat törtek maguknak, sok amerikai anyag megmaradt a rejtekében, vagy örökre eltűnt úgy, hogy csak néhány ocsmány logóval ellátott kazettát hagyott maga után. Szerencsére sokan újra felfedezik ezeket az elveszett kincseket és bár megkérdőjelezhető minőségben, de elérhetővé teszik a világháló segítségével. Kifejezetten érdekes rákeresni a kor zenéire például a youtube-on. Jópárat el tudnék viselni a gyűjteményemben egy újrafelvétel után. Black, death metal anyagok tömkelege rekedt meg tehát a helyi rosszfiúk szerepének körében, amiből csak maréknyi információ tudott átszűrődni kontinensünkre. Az sem egy elhanyagolható tényező, hogy ezek a csaptok bátran kísérleteztek a műfajok egymásnak eresztésével: thash, death, black, sőt doom metal is bőséggel megfért már egymás mellett a szalagokon. Az ott élők azért még ápolgatják hagyományaikat, legyen szó a műfajról, vagy néha sajnálatos módon a kiadvány minőségéről.
Egy ilyen múltidéző csapat bemutatkozását kaptam kézhez nemrég egyenesen Brazíliából, méghozzá a Murder Recordsnak köszönhetően, akik igyekeznek a helyi csapatoknak lehetőséget adni arra, hogy rituáléjukba nagyobb közönséget is bevonhassanak. Most az Embalsamado zenekar került sorra, akik debütálásukat konkrétan 2014-ben rögzítették, majd 2018-ban adták ki digitális formában, viszont fizikai példányt csak tavaly óta lehet tőlük szerezni a kiadón keresztül. Ők teljes mértékben tisztában vannak a helyi sajátosságokkal és ennek is szentelték munkásságukat. A Vasta Escuridão ugyanis simán elmenne a 90-es évek első felében kiadott, jól sikerült demók egyikének, ami ráadásul tűrhetően képes megszólalni.
Ezen felül azonban kevés pozitívumot tudtam még összeszedni, mivel ötletek tekintetében már nem tapasztalható az a pezsgés és frissesség, ami egykor megadatott. Chaos, a gitáros mélységesre hangolt riffekkel operál, hol klasszikus doomra hajazva, hol pedig a jóval lassabb funeral doom, death/death doom irányába tapogatózva. Erejüket azonban nem újszerűségüknek köszönhetik, hanem a már említett hangzásnak, ami vitathatatlanul régi sulisra és folytogatóra sikerült. Ugyanez igaz a ritmusszekcióra is, hiszen Inkubus basszusjátéka sokkal inkább túlvilági harangzúgás, mintsem hangszer, az enyhén visszhangzó dob pedig az egész zenekart egy őskori templom romjainak közepére tudja varázsolni. Wolfer ezek mellé hozza a tipikus agonizáló károgását, melyet azért bőséggel átjár a gyűlölet és a lelketlenség érzése. Ha túltettük magunkat az elcsépelt harangzúgós, viharos, orgonás intrón, akkor például az A Mascara Da Morte Escarlate című dalban ez a recept kifejezetten működőképesnek tűnik, de ez elmondható a közel egy kaptafára készült Demônio esetében is. A valamivel rövidebb Seu Caixão már jóval unalmasabb, gyakorlatilag négy percen keresztül ugyanazt a témát hallhatjuk ugyanazzal a károgással körítve különösebb ív vagy történés nélkül. Az Insanamente Livre is addig igazán jó, amíg a háttérben megjelenik néhány baljóslatú gitárfoszlány és narráció, ezen felül. A címadó tételben eszmélt a banda, hogy azért a black metal jelzőt is odatették a doom mellé és próbálnak játszadozni a tempóval, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ennél nem jut tovább a Desespero Noturno és a záró Outro sem.
Szerintem egy kifejezetten megosztó anyag ez a brazil lemez, hiszen a monotónia kedvelői mindenképp előnyt élveznek a hallgatása közben. Érdekes módon én ide sorolom magam, mégis sokszor fogott el az unalom a gyakorlatilag egyetlen témából álló dalok hallgatása közben. Hangulatilag tehát ott van az anyag, ahol lennie kell, de az élvezeti értékét nehezen találtam jobbnak egy átlagos, sablonos kiadványnál.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.