Több okból sem szeretek negatív kritikát megfogalmazni és írni. Egyrészről, valószínűleg fele olyan jó dalszerző sem vagyok, mint az általam pellengérre állított zenészek, ami miatt valahol mélyen álszentnek érzem magam amikor ráhúzom a vizes lepedőt egy előadóra. Másrészről megbántani sem szeretnék senkit, aki esetleg kötődik valamilyen formában a kritika tárgyához. Ehhez elég az is, ha valaki rajongó, nem kell feltétlenül az adott album készítésében részt vennie. Ezeken felül pedig ott van bennem az a félelem is, hogy hülyét csinálok magamból ha lehúzok egy olyan albumot amit egyébként a szakma nagyobbik része a pajzsára emelve hordoz körbe. Persze ez nem befolyásol abban, hogy mindig a saját véleményemet írjam le. Mindennek elkerülése végett egy gyengébbre sikerült lemezt is rongyosra hallgatok, hátha valami fölött elsiklottam, máshogy értékeltem elsőre (másodikra, harmadikra …), mint ahogy kijárna neki. A legtöbb esetben azonban el szokott jönni az a pillanat ami után a dolgot menthetetlennek kell nyilvánítsam és vállalnom kell a kockázatát az imént felsoroltak bekövetkezésére… Nem is szaporítanám tovább a szót: a Der schwarzen Flamme Vermächtnis nem lett egy kiemelkedő műalkotás. A svájci illetőségű, két tagot számláló Ernte negyedik nekifutása sem lett egy diadalmenet.
Nem nehéz megfogalmazni mi is a probléma. Első blikkre minden rendben van. Az nyitószám, a Warriors of the Black Flame lendületesen kezd, a hangzás és a stúdiómunka remek, az atmoszféra erős. Valóban árad belőle az a „sötét” légkör amire már majd’ negyven éve nyáladzik a black metal közönség. A baj az, hogy tulajdonképpen itt vége is a pozitív dolgoknak. Legkésőbb ugyanis a harmadik számra mindenkinek világossá válik, hogy az Ernte milyen üres is valójában.
Az album karakter és karizma nélküli. Sokadszori újrahallgatás után sem tudnék olyan részt kiemelni ami emlékezetesre, kreatívra vagy figyelem megragadóra sikerült volna. Magyarán unalmas volt az egész. Rendszer nélkül váltják egymást a lassabb ritmusú bólogatós részek és az eszetlen 300 bpm fölötti csapkodások. A strukturálatlanságot pedig megtámogatja még a klisés és céltalan gitárjáték és a megszokott, jól bejáratott panelekből építkező dalszerzés. Végig az volt a benyomásom, hogy az Ernte a szegény ember korai Darkthrone-ja akar lenni de még az sem igazán jön össze nekik. Ami itt történik az a koncepció nélküli fekete-fehérre festése a vászonnak, ami külsőre talán hasonlít a nagyok alkotásaira, de ezzel a módszerrel csak egy nagyon általános kép tud kirajzolódni. Így a forma magában kevés, tartalom nélkül pedig marad a korábban említett üresség. A Der schwarzen Flamme Vermächtnis egy sima, mezei black metal album… egy a sok közül.
Egyedüli üde színfolt a Wo sie wandelt, a lassú tempójú, keserű hangzású vonóssal és a verses megközelítéssel. Jól megtörte az egyhangúságot ez a folkos dal. Ezen felül még a Warriors of the Black Flame és a Ritval Pyre említhető a jobbak között, bár ezek sem sikerültek túl acélosra. A mélypontot pedig nálam a To Ashes jelentette, de be kell valljam őszintén, hogy ezért a nem különösebben hízelgő pozícióért nagy volt a verseny az összes többi szám között.
A Der schwarzen Flamme Vermächtnis egyébként nem hosszú, valamivel több csak mint 36 perc, mégis jó szívvel ajánlani csak azoknak az időmilliomosoknak tudom, akik alacsonyabbra is hajlandóak lehajolni, hogy valami újat hallgathassanak. Továbbá azoknak akik okulási céllal egy igazán középszerű művel szeretnének kontrasztot képezni egy valóban jó albumnak.
Felmerülhet ilyenkor a kérdés, hogy mit nyert a világ azzal, hogy az Ernte a nyakunkba szabadította ezt a tucat lemezt? Csak fogalja a tárhelyeket, elveszi az időt és emberek olyan munkát fordítottak rá, ami mehetett volna jobb helyre is. Én azonban nem lennék olyan szigorú, hogy haszontalannak bélyegezzek bármilyen olyan művészeti terméket ami rosszul sikerült. Úgy gondolom, hogy nem a szándék, hanem a kifejezés formája volt a nem megfelelő. Az pedig, hogy valaki nincs birtokában az önmegvalósítás megfelelő minőségű eszközeinek, nem jelenti azt, hogy nem is szabad alkotnia. Ez a kritika is pontosan ilyen. Lehet hogy rosszul sikerült, de belőlem jött és élveztem csinálni, még úgy is, hogy ezred annyi megtekintése sem lesz mint magának az albumnak amiről szól.
A jövőre való tekintettel azt javasolnám a duónak, hogy térjenek át az EP formátumra vagy várjanak kellő időt két nagylemez kiadása között, amíg a kreatív energiáig újra telítődni tudnak. Öt év alatt kiadni négy LP-t (és egy EP-t) túl nagy falatnak bizonyult, nem sikerült elég tartalmat sűríteni beléjük. Ha ezt a fundamentális problémát sikerül orvosolni, akkor véleményem szerintem még van bennük egy-két igazán jó szám.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
