Könnyen előfordulhat, hogy 20-30 jegyzett metal zenekarával Örményországot elfelejtjük a metal nagyhatalma közé emelni, az adatok láttán pedig még saját magunkat is büszkébben kihúzhatjuk, ugyanakkor mégis elkapott valamelyest az irigység, amikor a fiatal Franklin Avetisyan egyszemélyes produkcióját először végighallgattam. Ennek oka egyszerű: az Eyeless In Gaza néven futó anyag az ingerszegény környezetet és a srác életkorát alaposan megcáfoló minőségben szólaltat meg számtalan érzelmet hol finoman unszolgatva a világvége felé, hol pedig páros lábbal belelökve a kettényílt földbe. A teljes lemezt mégis egységes légkör, hangulat lengi körül, a változatosságról pedig vendégek is gondoskodnak. Többen besegítenek például Franklin tényleges zenekarából, amit Bread And Wine néven kell keresnetek és hasonló stílusban mozog (én fel is keresem hamarosan, mert szintén jelent meg idén nagylemezük).
Nézzük hát, mit tett le az asztalra a 20 éves zenész, aki már olyan zenekarokra hivatkozik inspirációként, mint az Evoken, Thergothon, Colosseum és Dead Can Dance… Érzésem szerint azért néhány Pantheist korong is le szokott forogni, mert Kostas Panagiotou tud hasonlóan érzékenyen hozzányúlni ehhez a műfajhoz.
A háromnegyed óra felé közelítő játékidőn összesen négy dal osztozkodik, ami nem szokatlan ebben a műfajban, ugyanakkor egy kezdő dalszerzőtől azért bátor nekifutás. A 20 perces nyitó tétel, a címadó The Protagonist esetében pedig gyorsan egyértelművé válik, hogy nem csak bátorság, de indokolt magabiztosság is rejlik a dolgok mögött. Simogatóan lágy hangzás, játékos akusztikus gitár és megszokott funeral doom tempó veszi kezdetét az első percekben, hogy szinte észrevétlenül kábulttá tegyenek. Ebbe hasít bele a károgós, hörgős kemény gitár, mintegy kiugrasztva minket a bőrünkől. A dal egyébként azt hivatott bemutatni, ahogy az önmagát sajnáló embernek beugrik az a pillanat, amikor saját véleménye szerint elszúrta az életét. Pillanatokon belül kapunk egy kellemes, de kiemelkedőnek nem nevezhető tiszta éneket is, ami után a The Protagonist visszazuhan abba a kezdeti melankóliába, ami a legkiemelkedőbb az egész albumon. Meg kell adni a módját, a megfelelő körülményekre van szükség a dal meghallgatásához, de ebben az esetben a játékidő egyáltalán nem okoz nehézséget.
Jobban sikerült tiszta énekkel érkezik utána 14 perccel a Maelstrom, ahol a már megszokott érzékeny gitárhangok mellé több billentyűs hangot is kapunk, mivel a tétel gyakran dark ambientként funkcionál. Az extrém szál itt is villámcsapásként hasít bele abba a kis köddel borított, lakatlan szigetbe, aminek közepén tanácstalanul, elveszve forgolódunk körbe-körbe.
Franklin úgy tűnik, megérezte a hatalmat, vagy inkább tehetséget, amit a hangszerelés, hangulatteremtés terén kapott, mivel a lemez utolsó 10 perce instrumentális tételekkel telik. A két monstrum ellenére én is itt találtam meg a kedvencemet Mournful Unconcern címmel, ami szerintem a rutinos death/doom, drone/doom kedvelőket is alapos kihívások elé állítja beteges hangjaival és groteszk depressziójával. A borongós, alig két perces gitárjáték, amit Madrigal címmel találunk a lemez végén, már-már feloldozásnak, megváltásnak tűnik mellette.
Nagyon friss, változatos anyaggal mutatkozott be az Eyeless In Gaza, amely a hagyományos doomtól a horrorisztikus ambienten, black metalon át a funeral doomig terjed, de azért akadnak rajta gyermeteg hibák. Nem mindig sikerülnek igazán ütősre a váltások, ahogy azt eredetileg tervezhették, közepesen meggyőző a tiszta vokál és a dalok szerkezetén, ívén is volna mit faragni ahhoz, hogy tökéletesnek lehessen tekinteni. Még így is sok első lemezes örülne, ha csak ennyi problémát találnánk az albumukon… Semmibe révedéshez, önmarcangoláshoz ettől függetlenül erőteljesen ajánlott az Act I: The Protagonist, aminek remélhetőleg folytatása is lesz majd.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.