Negyedik albumával jelentkezett a Maria Lessing énekesnő, Manuel Kohlert gitáros és Johannes Früchtenicht dobos alkotta német post-hardcore trió, a Future Palace. Habár az együttes 2018-ban alapult, azóta szép életművet sikerült összehozniuk, hiszen 2020-as első albumukat követően kétévente adtak ki folytatást, így idén jött ki a negyedik nagylemez, a Resurgence. Az előző albumokhoz képest itt a banda még keményebb irányba ment el, de emellett megtartotta gyökereit is, amiket a korai korongokon hallhattunk.
Deep Blue című tétellel kezdődik az album, szinti dallamok és dallamos tiszta gitár kíséri Maria tiszta énekét, ami a refrénben teljesedik ki, ezt már metalcore-os zúzda követi és folytatódik tovább a tiszta rész, majd a második refrén után jövő breakdown alatt újra kiereszti hangját és elordítja magát és a végére visszatér a dallamos részhez. Jó bevezetés ez a lemeznek, mert így körülbelüli betekintést nyerünk a rajta található zenei világáról. Folytatódik a címadó dallal, Resurge-dzsel ahol viszont egyből ordítással indítanak, és utána vált át dallamosba. Ebben a számban már keményebb gitárokat és kevesebb szintetizátort hallunk (inkább a háttérben megbúvó padekként), közepén pedig egy igazán metalcore-os, kicsit Bring Me The Horizon-ihlette katartikus ordítós kiállást hallunk.
Breakbeattel és torzított kiáltásokkal indul a lemez harmadik, egyben harmadiknak is kiadott klipes dala, a Supernova, itt is a keményebb ének dominál de megőrzi a dallamosságát, a refrén felvezetőkben visszatér az introban is hallható breakbeat. Még akusztikus gitárjáték is van a dal közepén, ahol belassulunk és dobok felvezetésével teljesedik ki a bridge. Igazán kellemes dal az albumról, kedvenceim között fog maradni. A szintis modern metalcore vonal jön előtérbe a Disintegrate tételben, határozott énekkel, screameléssel és mélyre hangolt gitárokkal, nekem kicsit töltelékszagú ez a dal, inkább átugranám.
Viszont a következőt már nem skippelném, hiszen a The Shades egy igazán arcba ordítósan induló dal, az elején kicsit rapes énekkel és alatta 808-as dobgép hangját megidéző looppal, ez a dal második felében is visszatér majd. A refrén tisztán erőteljesen éneklős, ez is a modern metalcore stílust hozza, de élvezhető, nem agyonjáratott formában. Maria az énekébe vitt kis karcosságot itt. Kicsit komplexebben dobolós és gitározós a Nixy, ahol Johannes dobolása viszi erőteljesen a dalt. Az ő játéka nagyon kihallatszik, mind a dupla lábdobolós részek és pörgetések alatt.
Lassan indul a Thorns, és kicsit nyugisabb szinti dallamos, néhol megtört ütemes introval és tompított énekkel vezet fel az ordításba, ami után egy alter-rock/pop-punk keverékes refrénbe megy át. Viszont nem unalmas egyáltalán, hiszen sokat variálnak benne a hörgés/ordítás/tiszta ének alatt a pörgés dobos-gitáros részek és a lassabba, dallamos refrén között. A nyolcadik Ebb and Flow nagyon himmnuszos lead szintetizátor dallamal indul és ez is követi a lassú, dallamos felvezetést, ami jól megágyaz a dalnak, hiszen szinte végig ilyen, majd csak a végén csúcsosodik ki ordításban.
Nightfallban Manuel pengetése vezeti fel, ami alatt légies elektronikus hangok szólnak. Hasonlóan az előző dalhoz, ez is lassabb, de zúzósabb. A közepén a suttogás jól felvezet az őrölten hörgős breakdownhoz. Eddig észrevehetően egy mintázatot követ az album, ami nagyon kiszámíthatóvá teszi ezt. Ilyen a Symphony of the Clouds is. Itt viszon Maria visszább vett a durva énekből a közepén, és több helyen hallunk benne csak minimális gitárt, főleg a végén lévő lassú pengetés vezeti fel az album egyetlen lassú dalát, amivel kis szünetet tarthatunk a zúzdából.
Ringatózzunk a hullámokon, hiszen zongorával indul a lemezről kiemelkedő balladai Tidal Waves. Nagyon jó, dallamos, ez az egyetlen, amiben végig tiszta ének van és még gitárszólót is hallunk. Ahogyan indult, úgy is ér véget, zongora akkordokkal. A lemez végére jön még egy, inkább a dallamos oldalt megmutató dal. Ez a sampleres énekhangokkal, elektromos orgonára hasonlító hangokkal indító a Cyclone. Ahogy a többi dalnál, itt a jól bevált formulát halljuk, viszont a breakdown-ban több variálás van a srácok gitár és dob játékával.
Előzőeknél keményebb és érettebb albumot tett le az asztalra a Future Palace. Jól megmutatják benne, hogy zeneileg milyen sokszínűek, és azt is, hogy az előző albumokhoz képest jól hallhatóan sokkal több potenciál van Maria hangjából, amit jól variál egy adott dal közben is. Viszont a rossz oldala a lemeznek, hogy a legötbb dal felépítése egy kaptafára van, mert szerkezetük kiszámítható, talán több variálás ráfért volna a tiszta ének és ordítás-hörgés, illetve a zúzós és tiszta-részek csereberéjére, ne csak az, hogy a dal közepén legyen durvább éneklés.
Az együttes az albumát november 14-én a CONCERTO Music rendezésében a Barba Negra Blue Stage-en is bemutatja. Jegyek még kaphatóak: https://jegy.rock1.hu/future-palace_20261114
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
