Szeptemberben megjelent, Distortion című nagylemezével érkezik október 19-én Budapestre a Future Palace. A berlini együttes ezúttal egy másik feltörekvő német metalcore csapat, az Our Promise, és egy párizsi, komor, de dallamos electro-rock négyes, a Revnoir társaságában lép majd fel az Analog Music Hallban.
Az egyre komplikáltabb, és a többség számára egyre reménytelenebb jövőképet mutató világban növekvő keletje van azoknak a zenekaroknak, amelyek képesek ezt a feszültséget képekbe és hangokba önteni. A Future Palace színes, vibráló, de sokszor mégis rémálom-szerű, túlstimulált világa pont erre képes, és nagyjából ezt a feszítő kettősséget ábrázolja szeptemberben megjelent új lemezük borítója is: egy színes, fluid háttér elé került be a komor albumcím: Distortion, azaz torzítás. Sok-sok videójuk közül a Decarabia a legfrissebb:
A Maria Lessing, Manuel Kohlert és Johannes Frenzel alkotta csapat 2020-as indulása óta sokat mesél dalaiban a mindennapi életet megnehezítő mentális zavarokról, és az önmaguk felfedezése révén folytatott megküzdési stratégiájukról, amiben e dalok elkészítése, majd a továbblépés is egy fontos mérföldkő… bár a küzdelem sajnos nem ér véget.
A berlini hármas nagyot futott a tavalyi évben: a Run című előző album bemutató turnéja volt az első headliner körük a kontinensen, és nem sikerült rosszul. Így idén 13 országban adnak majd 25 koncertet, sok olyan városba is visszatérve, ahol legutóbb megtöltötték a helyszínnek kijelölt klubot. Az érzelmektől nem félő, de lendületes és profán dalaik élőben is hatásosak, és egyre több hallgatót ragadnak meg, amiben persze az is segít, hogy felléptek a nyáron a Wackenen, a Novarockon vagy a Graspopon is.
A turnén érkező, 2020-an indult Our Promise tagjai különböző zenei irányból, már tapasztalt zenészként álltak össze, hogy közösen, független előadóként, DIY módon építkezzenek tovább. A kemény zenei alapokra a két vokalista hardcore, pop punk és metalcore jegyeket hordozó orgáummal énekel, legfrissebb daluk a Decode:
A turnén bemutatkozó Revnoir pedig a franciaországi színteret képviseli majd. A Párizsból indult, nemzetközi hátterű négyes rock, metal és dark electro elemeket kombinál komor, elvont, de dallamos zenéjében, amely dalról dalra új oldalát mutatja.
A három csapat október 19-én érkezik az Analog Music Hallba, jegyek még kaphatók!
A Concerto Music bemutatja:
2024. október 19., szombat 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Future Palace, Our Promise, Revnoir koncertek
Belépő: normál elővételben 7.900 Ft, a koncert napján 8.900 Ft.
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.
https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1457447598209680/