A szimfonikus metal műfaj élvonalába tartozó, sokak által csak ex-Nightwish tagként ismert finn énekesnő 2027. április 30-án lép majd fel újra a fővárosunkban a Barba Negra piros színpadán. Ide majd az idén nyáron megjelenő, Frisson Noir című albumával érkezik. Június 12-én érkező új albumon pedig olyanok működnek közre, mint Dani Filth (Cradle of Filth), Marko […]
A holland atmoszférikus metal egyik meghatározó zenekara, a The Gathering ezekben a hónapokban ünnepli a Mandylion 30. évfordulóját. A különleges koncertsorozat Budapestre június 27-én érkezik: a Barba Negra Red Stage-en idézi fel a zenekar az 1995-ben megjelent, korszakos jelentőségű album világát, Anneke van Giersbergennel a mikrofon mögött. A The Gathering története a kilencvenes években különösen […]
A 2025-ös budapesti koncert után ismét visszatér Magyarországra a The Rasmus: a finn rockzenekar 2027. február 5-én lép fel a Barba Negrában, a Weirdo Tour európai állomásaként. Az elmúlt bő egy év alatt a Weirdo jóval több lett egy új nagylemeznél: a The Rasmus egyik legerősebb és legszemélyesebb korszakává nőtte ki magát. A hatszoros platina- […]
Éppen időben: a budapesti koncert előtt két héttel megérkezett az Anthrax új, elsöprő energiájú dala. Az It’s For The Kids a szeptemberben megjelenő Cursum Perficio lemezen lesz rajta, de június 1-én élőben is elhangzik majd a Barba Negrában. Az amerikai thrasherek előtt a Decapitated is fellép. 10 éve várják a Nagy Thrash Négyesbe tartozó Anthrax […]
Pontosan három hét múlva súlyos heavy / groove-centrikus riffeivel dörgeti meg a Barba Negra falait Zakk Wylde és zenekara, a Black Label Society. Az amerikai gitár hero közel másfél évtized után június 10-én tér vissza Magyarországra, az idén 30 éve működő Concerto Music szervezésében, hogy egy önálló koncert keretében hazai rajongóinak is bemutassa új albuma, […]
Október 10-én szombaton az Analog Music Hallban egy szimfonikus metal est részesei lehetünk. Itt lép fel a műfaj egyik legismertebb német együttese, a Xandria. Velük tart az amerikai Seven Spires és az estét pedig az olasz Secret Rule nyitja majd. A 2022-ben új felállással visszatérő Xandria nálunk is debütált még az évben a Barba Negra […]
Cybernetic Domination Tour: nagyszabású európai turnét jelentett be a Fear Factory: a szeptember 23-án Budapestre érkező csapat a Crystal Lake, a Hate és a The Nocturnal Affair társaságában lép fel a Barba Negrában. Az industrial metal úttörője, az 1989-ben indult Fear Factory a napokban jelentette be visszatérését az európai színpadokra: augusztus végétől egészen októberig járják […]
Szintlépésre készül új nagylemezével a Myrath: a beharangozó klipek után március végén adja ki friss albumát a tunéziai–francia gyökerekkel rendelkező zenekar. Ezt követően európai turnéra is indulnak: Budapesten április 14-én lépnek fel a Dürer Kertben, a Dudás Ivettet is a soraiban tudó Roses of Thieves koncertje után.
Nemrég új dalt mutatott be a Myrath: a Breathing Near The Roar a hónap végén megjelenő, Wilderness of Mirrors című nagylemezen is rajta lesz. Mennydörgő riffek, korszerű hangzás és az ősi afrikai, keleti kulturális örökség összetéveszthetetlen lüktetése járja át a klip formában is megnézhető dalt, amiben a hagyományok és a modern metal találkozik:
MYRATH - Breathing Near the Roar (Official Video) | New Album 'Wilderness Of Mirrors' Out March 27th
A Breathing Near The Roar vibráló, kísérteties képekkel dolgozó videója és a nyers érzelmeket bemutató dalszöveg az elszigeteltség érzését mutatja be, és azt az élethelyzetet dolgozza fel, amikor túlélő üzemmódba kell kapcsolnunk. Zaher Zorgati énekes a szövegben kitér arra a – korunkra oly jellemző – kihívásra is, amikor az embernek meg kell találnia a sokszor elmosódott határvonalat a valóság és az illúzió között.
A 2001 óta működő Myrath Franciaország és Tunézia között formálódva a modern metal egyik legegyedibb zenekarává vált. Történetük valóban a kitartásról szól: például a 2011-es tunéziai forradalom idején a zenekar éppen a Tales of the Sands album dalait írta: nappal otthonaikat védték, éjjel pedig zenét komponáltak – egy meghatározó időszak, amely ma is visszhangzik hangzásukban. Azóta nemzetközi színpadokat hódítottak meg a Hellfesttől Japánig, Európán és Amerikán át. 2022-ben a katari FIFA világbajnokságon léptek fel, több millió emberhez eljutva világszerte.
Az earMusic-nál megjelenő Wilderness of Mirrors lemezen a zenekart minden eddiginél dinamikusabb és zeneileg autentikus arcát mutatja meg, tovább erősítve egyedi helyüket a kortárs metalzenei színtéren, a „Blazing Desert Metal” képviselőiként. A lemez március 27-én jelenik meg, és 10 vadonatúj, érzelmekkel telített dalt tartalmaz, amelyek tovább viszik a Myrath sajátos zenei világát. Korábban több előzetes dal megjelent már; pár hónapja például Zaher az Amaranthe énekesével, Elize Ryd-del adott elő duettet az Until The End című dalban, ami szintén nagyot ment a youtube-on:
MYRATH - Until The End feat. Elize Ryd (Official Video)
A megjelenést egy nagyszabású európai turné követi, amely 2026 áprilisában indul, és 16 országot érint. Budapestre április 14-én érkeznek, és a Dürer Kertben fellép előttük a Roses of Thieves is. A Dudás Ivett énekesnővel színpadra lépő hazai zenekar az egész turnén elkíséri a Myrath-ot, legutóbbi videójuk a Hymn Of Hell:
Roses Of Thieves - Hymn Of Hell (official music video)
A 30 éves CONCERTO Music bemutatja: 2026. április 14., kedd 19 óra Budapest, Dürer Kert Myrath, Roses of Thieves koncertek Belépő: 10.900 Ft, április 1-től 11.900 Ft Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon
Július végén egy igazi kult-zenekar érkezik a Barba Negrába: a nemrég bejelentett új felállással, technikás és súlyos riffekkel megpakolva robban be a színpadra a Nevermore. Jeff Loomis-ék előtt egy másik jól bejáratott heavy metal gépezet, a svéd Wolf is fellép majd.
Komoly tervekkel lépett be a 2026-os évbe a Nevermore. Az újjáalakulását 2024 végén bejelentő zenekar hangzását egész pályafutása alatt a precíz zenészi teljesítmény, és az érzelmekkel bátran operáló dalszerzés határozta meg. Az 1995-ös debütáló lemezt több zenei mérföldkőnek tekinthető kiadvány követte, mint a Dead Heart in a Dead World és a This Godless Endeavor. Ezek a lemezek a Nevermore-t a modern metal egyik legkarakteresebb képviselőjévé tették, és az amerikai csapat világszerte lelkes rajongótábort épített ki.
Ezt a történetet nagyjából 15 év kihagyás után folytatja most Jeff Loomis gitáros és Van Williams dobos, akikhez Jack Cattoi gitáros, Semir Özerkan basszusgitáros és Berzan Önen énekes csatlakozott. Az új tagokat meghallgatások, majd egy közös próbahét után véglegesítették, amiről Van így mesélt: „Számomra sok szempontból új élmény volt ez. Régen is mindig fantasztikus volt együtt játszani, de most, az első közös próbák után úgy jöttem el, hogy megkönnyebbültem, és nagyon várom az első koncerteket. A próbán mindenki hamar komfortosan érezte magát. Valószínűleg többet nevettünk, mint amennyit játszottunk. Persze sokat zenéltünk, sőt néhány új dalt is hozzáadtunk.” A közös idő eredményeként összeállt egy már most 25 dalból álló setlist, ami több headliner koncerthez is elegendő anyagot jelent.
A 2017-ben elhunyt alapító énekes, Warrel Dane posztjára Berzan Önen érkezik. Jeff így emlékezett vissza az első meghallgatási videóra: „Berzan első hallásra kiemelkedett a mezőnyből. Azonnal éreztem azt a bizonyos szenvedélyt az énekében. Nem csak rutinból énekelt. Rögtön hallottam, hogy Warrel énekstílusának rajongója, már ahogyan kiejtett bizonyos szavakat. Az első megtekintéskor teljesen lenyűgözött.”
Jeff szerint Berzan azért illik a zenekarba, mert egyszerre tiszteli az örökséget és széles stílustartománnyal rendelkezik. „Minden énekesnek saját hangszíne van. Nagyra értékeljük, hogy Berzan képes Warrel stílusát megszólaltatni, de más stílusokban is énekel, ami új irányokba viheti a zenekart. Olyan, mintha több sportautó állna a garázsban, és te nem csak egyet szeretnél vezetni – mindet ki akarod próbálni. A zenekar alapvető hangzása tehát változatlan, de új színekkel bővül. Berzan például elképesztően jól ismeri a tibeti monofonikus éneklést is” – mondja Jeff nevetve. A közös próbákról egy hosszabb videóriportot is közzétettek:
NEVERMORE 2026
A technikán túl azonban Berzan hozzáállása a legfontosabb. „Ő önmaga, nem akar senkinek bizonyítani. Nagy megtiszteltetés számára, hogy előadhatja ezeket a dalokat és tiszteleghet Warrel öröksége előtt, ugyanakkor új kezdetet is hoz a Nevermore számára.”
A zenekar elsőként a két új tag hazájában, Törökországban lép fel április 1-én, de a turné mellett több nagy nyári fesztiválra is feliratkoztak már. Budapest sem marad ki: július 30-án headlinerként érkeznek a Barba Negrába. Csak a magyarországi fellépésre csatlakozik vendégként egy svéd heavy metal legenda, a Wolf. A több mint 30 éves pályafutással rendelkező csapat kilenc nagylemezt adott ki, olyan fémes slágerekkel, mint a Midnight Hour:
WOLF - Midnight Hour (OFFICIAL VIDEO)
A 30 éves CONCERTO Music bemutatja: 2026. július 30., csütörtök 18 óra Budapest, Barba Negra Nevermore, Wolf koncertek Belépő: 17.900 Ft, július 1-től 19.900 Ft Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.
Elég erős évindításnak tekinthető számomra, hogy az idei koncertszezont nekem a Beyond The Black budapesti koncertje nyitotta. Elég korán bejelentették ezt is (2024 decembere), így hosszú várakozás előzte meg, ami közben kiadtak egy albumot is, két héttel a koncert előtt. Az estét az ex-Burning Witches énekesnő, a svájci Seraina Telli nyitotta. Ő hozzá már volt […]