Címke: CONCERTO Music

All For Metal – Egy év után, headliner turnén térnek vissza

Szélvészgyors és nagyon szórakoztató heavy metal este vár ránk október 27-én: közös turnén tér vissza Budapestre az All For Metal és a Grailknights. Mindkét csapat híres arról, hogy igazán látványos és vidám koncerteket ad, amit tavaly a Dirkschneider előtt már megtapasztalhattunk, most viszont egy egész estét kapunk a jobbnál jobb heavy metal dalokból az Analog Music Hallban.

Az All For Metal alig pár éve indult, de máris nagy feltűnést keltett: sokak szerint receptre kéne felírni ezt a zenét a jelenkor különböző gondjával-bajával küszködő világnak, mások szerint ez csak egy vásári látványosságként előadott metal-hakni… de az biztos, hogy erre a zenekarra szinte minden rocker és metalhead felkapja a fejét. Ez persze nem is csoda, elég csak az alapítókra pillantani: a kigyúrt, de azért karcsú heavy metal pacsirta, Antonia Calanna és a mackós – hörgős, harci kalapáccsal színpadra álló Tim „Tetzel” Schmidt már önmagában érdekes páros, de intéztek maguk köré egy válogatott fiúkból és lányokból álló zenekart, no meg táncoslányokat is, szóval igazán szórakoztató és energikus módon adják elő élőben heavy metal himnuszaikat.  

ALL FOR METAL - Temple Of Silence (Official Music Video)

Az alapítók életében közös pont a klasszikus heavy metal zene iránti szeretetük és a közös céljuk, hogy ezt az élményt egy új zenerajongó generációhoz is eljuttassák. A rövid, fülbemászó, lendületes dalok és a mögöttük álló elhivatott, profi produkciós csapat révén az All For Metal himnikus, jól befogadható fémzenét szabadít a világra.

„Olyan zenekarokon nőttünk fel, mint a Manowar, akiknek a koncertjein az embert elárasztja az energia – mondja Tetzel. – Vadidegenek borulnak egymás nyakába, és együtt éneklik a dalokat. Ezt a láthatatlan köteléket, ezt a kapcsolódást egyedül a zene hozza létre.” Antonio hozzátette: „Ilyen közösségi érzést csak a metal színtéren tapasztaltam. Az All For Metallal ezt szeretnénk továbbadni, hogy minél több zenerajongó részese lehessen ennek.”

A debütáló album sikere után a csapat tavaly már második nagylemezét adta ki, Gods Of Metal címen, aminek a címadója egy igazán jól sikerült klipet is kapott:  

ALL FOR METAL - Gods Of Metal (Official Music Video)

A turné másik attrakciója a Grailknights, akik szintén a Reigning Phoenix kiadó gondozásában adják ki októberben friss lemezüket: a Forever az eddigi szuperhős-koncepcióval szállít nekünk újabb zakatolós, együtténeklős heavy metal nótákat, mint amilyen maga a címadó is:  

GRAILKNIGHTS - Forever (Official Music Video)

A két zenekar október 27-én érkezik a budapesti Analog Music Hallba, jegyek még kaphatók.

A CONCERTO Music bemutatja: Battle Of Metal Tour:
2025. október 27., hétfő 18:30
Budapest, Analog Music Hall
ALL FOR METAL + Grailknights koncertek
Belépő: 9.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/583334974765555

Bloodred Hourglass: megérkezett az új lemez, 11-én a Luna Kills is jön velük Budapestre

Október 3-án jelenik meg a Bloodred Hourglass We Should Be Buried Like This című nagylemeze, az Out Of Line Music gondozásában. Az albumot számos kislemez és klip harangozta be, köztük a Chasing Shadows sodró lendületű koncertfelvétele:

Bloodred Hourglass - Chasing Shadows (Official Music Video)

Finnország feltörekvő modern metal zenekarának dalaira egyaránt jellemzőek a hardcore-os, őrült vokálok és könyörtelen riffek, de a szintetizátoros, sampleres elektro-futamok használata is. A Bloodred Hourglass 2005-ben indult Mikkeli városából, és már a hetedik nagylemezét adta ki. Sokan a göteborgi dallamos death metal színtérhez hasonló, de jellegzetesen finn metal dallamokat is felhasználó együttesként tekintenek rájuk. Valójában ennél rétegzettebb lemezeket készítettek, amelyekben alt-metal és metalcore elemek is felbukkantak, tehát a korszakra jellemző módon vegyítik a stílusokat.


A mostani, első európai headliner turnéján a BRHG-t egy másik finn csapat, a Luna Kills kíséri el: az ütős alt-metal négyes mesterien ötvözi a felemelő, dallamos vokálokat, a súlyos gitárriffeket és az atmoszférikus hangzást, így az északi ország egyik legizgalmasabb friss produkciójának számítanak. Tavasszal adták ki a Deathmatch című nagylemezüket, körbejárva a jelen generáció jellemző problémáit, mint a repetitív körforgásokban őrlődő, önbizalomhiánnyal küszködő hétköznapok fájdalmas felismerései.


A lemezen szereplő Waves című dalról Lotta Ruutiainen énekesnő így mesélt: „Mindannyian küzdünk mintázatokkal, amelyeket nehéz megtörni – a Waves arról szól, hogy ugyanazokban a hibákban fuldoklunk, miközben kétségbeesetten keressük a kiutat. Időről időre hinni kezdel valakiben vagy valamiben, ami aztán újra és újra cserben hagy; mégsem tudsz kilépni, mert úgy érzed, feladnád mindazt, amiért annyit dolgoztál.”

LUNA KILLS - love u (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A két zenekar október 11-én játszik az Analog Music Hallban, jegyek még kaphatók.

a Concerto Music bemutatja: BRHG European Tour 2025:
2025. október 11., szombat 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Bloodred Hourglass, Luna Kills koncertek
Belépő: 8.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/991507972890848/

    We Came As Romans, Brand Of Sacrifice: modern metalcore csapatok a Dürer Kertben

    Bad Luck című turnéján érkezik Budapestre október 8-án a We Came As Romans. Az új lemezzel visszatérő amerikai modern metalcore zenekar a Brand Of Sacrifice és a Heavensgate társaságában lép fel a Dürer Kertben.

    A Bad Luck kislemez tavaszi megjelenése után pár nappal érkezett a hír, hogy a modern metalcore meghatározó csapata, a We Came As Romans világkörüli turnéra indul, ami Észak-Amerika után most ősszel érkezik Európába. A Bad Luck a kitartásról, az identitásról és az újjászületésről szóló, elementáris erejű himnusz, ami az augusztusban befutott, All Is Beautiful.. Because We’re Doomed című nagylemezt készítette elő, a maga bizarrul esztétikus vizuális világával:  

    We Came As Romans - bad luck (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

    A 2005-ben, az amerikai Michigan államból indult We Came As Romans a feszes, sodró dallamokra fűzött metalcore lendületes képviselője, mely a 2013-as Tracing Back Roots című lemezével ért el áttörést hazai pályán. Máig legismertebb lemezük talán a 2022-es Darkbloom, amit részben egy tragikus esemény, Kyle Pavone énekes 2018-as elvesztésének hatására született. Bizonyos értelemben a Bad Luck is ezen az úton megy tovább: egy olyan himnusz ez, amely veszteségekből, sebekből született, de fékezhetetlen kitartással, szívből törve felfelé.

    Dave Stephens énekes így nyilatkozott a dalról: „A Bad Luck mindannyiunk számára rendkívül fontos. Szövegileg a zenekar történetéről szól a kezdetektől fogva. Olyan sok akadályba és problémába ütköztünk a háttérben, hogy néha úgy tűnt, csak a balszerencse maradt – de a valódi történet nem ezekről szól, hanem arról, ahogyan mindezeken keresztül kitartottunk, és azzá váltunk, akik ma vagyunk.”

    Az európai turnén egy kanadai deathcore zenekar, amely 2018-ban alakult Brand Of Sacrifice is szerepel. A brutális hörgésekkel taglózó csapat a legendás manga-művész, Kentaro Miura Berserk című sorozatából merítette inspirációját, és dalaik nagy részét is ezekre a művekre építik:  

    Brand of Sacrifice - EXODUS (OFFICIAL VIDEO)

    Az október 8-ai este során a nyitózenekar műsora alatt sem fogunk megnyugodni a Dürer Kertben: az ausztrál Heavensgate a távoli kontinens metalcore színterének friss és kegyetlen képviselője.  

    HEAVENSGATE "RAIN" (Official Music Video)

    a Concerto Music bemutatja: Bad Luck Europe Tour
    2025. október 8., szerda 18 óra
    Budapest, Dürer Kert
    We Came As Romans, Brand Of Sacrifice, Heavensgate koncertek
    Belépő: elővételben 10.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft
    Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

    https://www.facebook.com/concertoconcerts/
    https://www.facebook.com/events/1204266457810090

    Megérkezett az új Rasmus album! Novemberben koncert Budapesten

    A napokban jelent meg a Rasmus legújabb, Weirdo című nagylemeze, amellyel a tagokhoz hasonló „különc” figurákat ünnepli a zenekar. A finnek november 15-én Budapesten is fellépnek: a Barba Negrában az amerikai The Funeral Portrait és a Block of Flats is játszik majd.

    Majdnem egy éve csöpögteti az új dalokat a The Rasmus a Weirdo nagylemezről, ami szeptember 12-én végre megjelent, a Better Noise Music gondozásában. Az 1994 óta működő, és a 2000-es évek elején áttörést elérő finn zenekar máig híres sötét zenei atmoszférájáról, de nem áll távol tőlük a könnyed pop stílus vagy éppen a stadionzenekarokra jellemző átütő gitárhangzás sem. 

    Egyfajta állandóság felfedezhető a dalok hangulatában és üzenetében, ami különösen azért nagy szó, mert a Rasmus-t bő 30 éve alapították az akkor még iskolás korú zenészek, és közülük kettő (Lauri és Eero) mind a mai napig tagja a zenekarnak. „Megnyugtatónak találom, hogy 11. albumunk, a Weirdo lényegében ugyanazt az üzenetet hordozza, mint az első, 1996-ban megjelent lemezünk – mondta el Lauri Ylönen frontember. – Védjük meg és ünnepeljük azokat, akik különböznek a tömegtől, és büszkén vállalják saját furcsaságukat, különcségüket. Ez volt a filozófiánk a kezdetektől fogva.”

    Ylönen magát is a „weirdó-k” közé sorolja: „Ebben a társadalomban mindig úgy éreztem, hogy extrán bizonyítanom kell amiatt, aki vagyok, és amit csinálok. Mindig kívülállónak éreztem magam, aki nem illik a normák szabta keretek közé. Hívtak már furcsának, számkivetettnek, torznak. Ez régen dühített – de ma már nem. Mostanra inkább az erőm és magabiztosságom forrásává vált. Minden izgalmas és inspiráló ember, akit ismerek, valamilyen módon különös is egyben. Mi, különcök azonban összefoghatunk, és mások ítélkező hozzáállásából táplálkozhatunk. De tény az, hogy félhetnek tőlünk. Félnek a képességünktől, hogy újat teremtsünk és megváltoztassuk a jövőt. Te is különc vagy? Csatlakozz hozzánk…!”

    A megjelenés napjára időzítve futott be a címadó dal klipje is, amelyben a The Funeral Portrait énekese, Lee Jennings is közreműködik:

    The Rasmus feat. Lee Jennings - Weirdo (Official Music Video)

    A lemez legtöbb dalát Lauri és Desmond Child (Bon Jovi, Aerosmith, Alice Cooper) rakta össze Görögországban, majd Marti Fredriksen stúdiójában véglegesítették a többiekkel közösen, az Egyesült Államokban. Júliusban a zenekar Ukrajnában is fellépett: az Atlas Fesztivál egyetlen külföldi előadójaként több mint 110.000 ember előtt játszhattak, különleges biztonsági intézkedések közepette. Észak-Amerikát is bejárták, és most ősszel Európa következik: Budapesten november 15-én lépnek fel, a Barba Negra Red Stage-en. Velük együtt érkezik a címadó dal kapcsán már említett The Funeral Portrait is: az atlantai emo / post-hardcore zenekar az amerikai turnén is végigkísérte a finneket, s Budapestre Dark Thoughts című idei EP-jükkel, és a tavalyi Greetings from Suffocate City albummal jönnek:  

    The Funeral Portrait - Dark Thoughts (Official Music Video)

    A november 15-ei koncerten egy fiatal és karizmatikus finn rockzenekar, a Block of Flats nyitja majd az estét a Barba Negrában:

    Block of Flats – Lake of Fears (Official Music Video)

    a Concerto Music bemutatja: Weirdo Tour
    2025. november 15., szombat 19 óra
    Budapest, Barba Negra Red Stage
    The Rasmus, The Funeral Portrait, Block of Flats koncertek
    Belépő: 10.900 Ft, a koncert napján 12.900 Ft
    Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

    https://www.facebook.com/concertoconcerts/
    https://www.facebook.com/events/3402894853177269

    Wolfheart koncert: dallamos death metal este négy fellépővel

    Kétműszakos turnén járja be Európát Tuomas Saukkonen: a finn énekes gitáros ugyanis egyre sikeresebb dallamos death metal zenekarával, a Wolfhearttal járja be headlinerként a kontinenst, amelyre különleges vendégként hozza a 2021 óta újra aktív korábbi zenekarát, a Before The Dawn-t is. Ott lesz a turnén a szintén finn Suotana is, s ezzel hármas lemezbemuató koncertre készülhetünk, a görög Full House Brew Crew felvezetése után. A négyes október 5-én lép fel az Analog Music Hallban.

    A dallamos death metal feltörekvő csapatai közé tartozik a Wolfheart, melyet Tuomas Saukkonen énekes / gitáros alapított 2013-ban, miután korábbi együttesei megszűntek. A kezdetben szóló produkcióként indult projekt mára teljes felállású zenekarrá nőtte ki magát.

    A csapat idén adja ki Draconian Darkness II című kiadványát: a szeptember 19-én megjelenő, ötszámos EP-n két új dal, továbbá 1-1 akusztikus, szimfonikus és koncertfelvétel is található. A nyitófelvétel a Carnivore, mely komor és fenyegető riffekkel, hörgéssel adja meg az alaphangot. Tuomas így kommentálta ezt: „Ezzel a dallal ott folytatjuk, ahol a tavalyi Draconian Darkness album abbahagytuk. Az emberiség annyira sötét korszakát éli, hogy ez folyamatos, komor inspirációt nyújt számunkra. Ahelyett, hogy egyensúlyt és harmóniát keresve próbálnánk együtt élni a körülöttünk lévő fajokkal, inkább felzabáljuk azt a világot, amelyben élünk. Szó szerint és átvitt értelemben is többet eszünk meg, mint ami ránk esne. A természet harmóniát hoz, mi tüzet és sötétséget. A Carnivore (ragadozó) a Wolfheart sötét és fenséges oldalát testesíti meg.”  

    WOLFHEART - Carnivore (Official Music Video)

    A finn srácok nemrég a Dark Tranquillity, a Moonspell és a Hiraes társaságában is turnéztak, most ősszel pedig saját szervezésben járják be a kontinenst, de nem egyedül. A kettes számú vendég egy régi ismerős, méghozzá Tuomas korábbi zenekara, az 1999-ben indult, és 2021 óta ismét aktív Before The Dawn. Ez a formáció a 2023-as Stormbringers nagylemezzel igazán lendületes visszatérést mutatott be, és egy EP, több kislemez és egy koncertalbum után most szeptemberen érkezett meg az újabb album, Cold Flare Eternal címmel.

    BEFORE THE DAWN - Stronghold (Official Music Video)

    Az este hármas számú fellépője a szintén finn Suotana, mely Ville Rautio gitáros szólóprojektként indult 2005-ben, ma pedig már hattagú zenekarként működik. Augusztus végén jelent meg Ounas II című, negyedik nagylemezük, amit most élőben is bemutatnak:

    SUOTANA - Twilight Stream (Official Music Video)

    A negyedik csapat Görögországból érkezik: a Full House Brew Crew zenéjében a groove-os, dallamos heavy metal és metalcore elemek is keverednek. A lendületes élő fellépésekről ismert csapat Ride of the Underdogs című 2024-es lemezét hozza.

    FULL HOUSE BREW CREW - "Bleed" (Official Video)

    A négy zenekar október 5-én, vasárnap érkezik Budapestre, az Analog Music Hallban a 20 órás kapunyitást követően játszanak.

    a Concerto Music bemutatja: Draconian Darkness Over Europe 2025
    2025. október 5., vasárnap 20 óra
    Budapest, Analog Music Hall
    Wolfheart, Before The Dawn, Suotana, Full House Brew Crew koncertek
    Belépő: 8900 Ft
    Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon

    https://www.facebook.com/concertoconcerts/
    https://www.facebook.com/events/1230145838728585

    Obscura: a Suicidal Angels és a Sadist társaságában mutatja be új lemezét technikás death metal alakulat

    Erős kísérettel vonul fel az őszi lemezbemutató hadműveletre az Obscura: a német progresszív death metal zenekar Budapestre szeptember 16-án érkezik, méghozzá a görög thrash brigád, a Suicidal Angels, és az Olaszországból érkező legendás progresszív death metal alakulat, a Sadist társaságában. 

    Az Obscurát a gitáros/énekes Steffen Kummerer alapította 2002-ben, Németországban. Zenei irányukat jól jellemzi, hogy az évek során az egykori legendás német technikás death metal banda, a Necrophagist tagjai is megfordultak a csapatban, amely fennállása alatt hét nagylemezt és több mint 800 koncertet tudott le négy kontinensen. Technikás, kidolgozott zenei megoldásaiknak és szövegeik komplex témaválasztásának köszönhetően évről évre többen figyeltek fel rájuk.

    Februárban jelent meg az Obscura hetedik nagylemeze: az A Sonication a 2021-ben kiadott A Valediction lemezzel megkezdett trilógia második része, egyben a második kiadványuk a Nuclear Blast gondozásában. Az albummal egy időben vált elérhetővé az In Solitude című dal videóklipje is, szemléltetve, hogy az Obscura zenéje mit sem vesztett komplex és innovatív jellegéből:

    OBSCURA - In Solitude (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

    A dalok írását a korábbi világkörüli turné alatt kezdték el, majd a felvételek Fredrik Nordström producer vezetésével zajlottak göteborgi Studio Fredman stúdióban. Az eredmény egy egyszerre súlyos, de mégis tisztára kikevert hangzásvilág lett. A szövegekben keverednek a tudományos alapelvek és a filozófiai elmélkedések; és mindegyikük az énekes, Steffen életének egy-egy személyes epizódját dolgozza fel. A borító ezüst tónusú, a zenéhez jól illeszkedő vizuális koncepcióját Eliran Kantor (Testament, Kreator, Hatebreed) készítette.

    „A sarkos és dinamikus zenei váltások, és a kifinomult, emberi érintésekhez hasonló átkötések úgy hoznak létre egy harmonikus összképet, hogy egy igazán egyedi lemez lett a végeredmény, amelyet leginkább egy jó minőségű hangrendszeren vagy prémium fejhallgatón érdemes hallgatni” – mondta el a lemezről Kummerer.

    Hazánkba a lemezt bemutató turné harmadik szakaszában, szeptember 16-án ér a zenekar. Velük tart egy már jól ismert, és megbízható thrash metal brigád, a görög Suicidal Angels:  

    SUICIDAL ANGELS - When the Lions Die (OFFICIAL MUSIC VIDEO) CENSORED VERSION

    Egy igazi legenda is érkezik a Barba Negrába, egyenesen Olaszországból: az 1991-ben indult Sadist a progresszív death metal műfajának korai képviselője. A Genovából indult csapat az Agonia Records gondozásában adta ki idén tizedik nagylemezét, Something To Pierce címmel:  

    SADIST - Something to Pierce (Official Music Video)

    a CONCERTO Music bemutatja: Evenfall Europe 2025 Tour
    2025. szeptember 16., kedd 19 óra
    Budapest, Barba Negra Blue Stage
    Obscura, Suicial Angels, Sadist koncertek
    Belépő: 8500 Ft elővételben, a koncert napján 9500 Ft
    Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

    https://www.facebook.com/concertoconcerts/
    https://www.facebook.com/events/604901495251165

    Auri koncert szeptemberben: progresszív folk varázslat Nightwish tagokkal a színpadon

    Különleges zenészek különleges zenei projektje csendül fel szeptember 29-én a MOM Kult színpadán: Johanna Kurkela énekesnő a Nightwishből ismert Tuomas Holopainen és Troy Donockley társaságában mutatja be közös zenekaruk, az Auri legújabb albumát.

    Messze a tengeren túl
    szőjük otthonunk földjét
    S a fény dalaival
    Verünk hidat a sötétségen át.

    Részlet az AuriThe Invisible Gossamer Bridge című dalából.

    A zene számos módon hathat az érzelmeinkre, és a hangok, dallamok és hangulatok képesek egy külön belső világot létrehozni bennünk. Az Auri elbűvölő zenéje jelzőbójaként szolgálhat számunkra egy hatalmas, álomszerű zenei világban, amelyet nem érinthet meg korunk sokszor félelmetes, komor valósága.

    Az Auri egy finn–brit zenekar, amelyet 2017-ben alapított Johanna Kurkela énekesnő, a Nightwish billentyűse, Tuomas Holopainen és a multiinstrumentalista Troy Donockley. A hármas eredetileg stúdióprojektként képzelte el a közös zenélést, a folk, a progresszív rock és a filmes hangzásvilág ötvözeteként, kiegészítve finomabb, atmoszférikusabb zenei megoldásokkal, ezzel is eltérve a tagok fő zenekarától. Az elmúlt években és a három megjelent nagylemez eredményeként aztán olyan formációvá fejlődött az Auri, amely zeneiségében az éteri éneket, a gazdag hangszerelést és a kelta folk, a szimfonikus, valamint a világzenei hatásokat ötvözi, és mindezt már nem csak lemezen, de akár élőben is örömmel előadja.

    Harmadik stúdiólemezük, a III – Candles & Beginnings a napokban jelenik meg a Nuclear Blastnál, és a hármas változatlanul magas szinten teljesít: Johanna Kurkela egyedi és éteri hangja, Tuomas varázslatos zenei textúrái, valamint Troy szinte korlátlan zenei palettája egy olyan műfajilag szerteágazó zenei világot tár elénk, ami különleges élményt ígér, mint a Museum Of Childhood videója is:  

    A lemez felvételei nem sokkal a Nightwish monumentális nagylemeze, a Yesterwynde című alkotásának befejezése után indultak, a dalszerzés már 2023-ban elkezdődött. Troy Yorkshire-ben dolgozott, míg a házasságban együtt élő Tuomas és Johanna a finnországi Kitee-ből adta hozzá saját részét a varázslathoz. A 10 dal keverését Tero „Teecee” Kinnunen a napfényes Spanyolországban végezte, így talán egy kis andalúziai hangulat is érezhető a zenében, a maszterelést Tim Oliver fejezte be 2025 tavaszán, a legendás Real World Studiosban, vagyis a Peter Gabriel által alapított úttörő helyszínen. A borítót Pete Voutilainen tervezte Mikko Pankasalo akvarelljei és Johanna kalligráfiája felhasználásával.

    AURI - Museum Of Childhood (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

    Maga a nagylemez az érzelmek sokszínű szövetét tárja elénk – minden dal egy önálló világ, amely gyermekkorunk emlékeit, és más fontos életeseményeket idéz meg, de például a hármas egyik legkedvesebb pubjáról, nevezetesen Észak-Yorkshire mocsarainál, Blakey Ridge-ben megbújó The Lion Inn-ről is szó esik. Az új lemez másik klippes dala a Shieldmaiden:  

    AURI - Shieldmaiden (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

    A Candles & Beginnings lemezen közreműködik egyébként Frank Van Essen (vonósok), Jonas Pap (cselló), Juho Kanervo (basszus), valamint a Nightwish dobosa, Kai Hahto is. A korábbi lemezekhez képest nagy különbség, hogy a hármas ezúttal színházi körülmények között, élőben is előadja a dalokat. A turné szeptember 29-én ér Budapestre, a MOM Kult színpadán játszanak majd. 

    A CONCERTO Music bemutatja: A Trail of Candles & Beginnings
    2025. szeptember 29., hétfő 19 óra
    Budapest, MOM Kult
    Auri koncert
    Belépő: ülőhelyek 11.900-17.900 Ft
    Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

    https://www.facebook.com/concertoconcerts/
    https://www.facebook.com/events/1730232704489051

    Lorna Shore: jövőre arénaturnén, a Whitechapellel jönnek Budapestre!

    Sikeres európai fesztiválkörúton van túl a Lorna Shore zenekar: miután az amerikai srácok lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő. Egyre nagyobb helyszíneken térnek vissza a kontinens és az Egyesült Királyság városaiba, ami köszönhető az illusztris kíséretnek is: ezúttal a Whitechapel, a Shadow of Intent és a Humanity’s Last Breath tart velük. Budapesten 2026. január 29-én játszanak, a Papp László Budapest Sportarénában.

    A Lorna Shore töretlen lendülettel halad előre idén is: szeptemberben a Century Mediánál jelenik meg új albumuk, az I Feel The Everblack Festering Within Me, ami terveik szerint egy újabb mérföldkő lesz a modern extrém metal határainak tágításában. Legutóbbi fellépéseiken már tízezres tömegeket mozgattak meg, így joggal hívhatjuk őket a műfaj egyik legfontosabb és legambiciózusabb zenekarának. Ezt a menetelést fokozhatja tovább a jövő évre bejelentett turné.

    A 2009-ben indult Lorna Shore minden tekintetben egy 21. századi zenekar: virális Spotify sikerek, több százmillió stream, sikeres turnék és egyre bővülő, elkötelezett rajongótábor jellemzi őket. A New Jersey-ből indult csapat minden egyes új megjelenéssel újradefiniálta az extrém metal műfaj határait, és a 2022-es Pain Remains-t követő, most ősszel érkező nagylemezzel is ez a tervük. Az I Feel The Everblack Festering Within Me-ről az Unbreakable klipje már elérhető:

    LORNA SHORE - Unbreakable (Official Video)

    A velük tartó, 2006-ban Knoxville-ben alakult Whitechapel zenekar magja 2007 óta változatlan, kivéve a dobos Brandon Zackey-t, aki 2022-ben csatlakozott. A Hymns In Dissonance című legújabb albumuk 2024 tavaszán jelent meg a Metal Blade Records gondozásában, és rögtön a Billboard több toplistájára is felkerült. A srácok zenéje a deathcore műfaj sötétebb, brutálisabb ágát képviseli, amelyben a technikás riffek, súlyos breakdownok és intenzív hörgések dominálnak:  

    Whitechapel - Hymns In Dissonance (Official Video)

    A szintén turné-résztvevő Shadow of Intent-et 2014-ben indította Ben Duerr és Chris Wiseman Connecticut-ban, az Egyesült Államokban. Négy saját kiadású albummal voltak képesek a modern metal egyik innovatív képviselőjévé válni: zenéjük a deathcore-t, black metalt és szimfonikus, progresszív elemeket ötvözi. Júniusban jelent meg ötödik albumuk, az Imperium Delirium, a Blood Blast Distribution gondozásában, rajta a Mechanical Chaos-szal:

    SHADOW OF INTENT - Mechanical Chaos (Official Music Video)

    Az estét a svéd Humanity’s Last Breath nyitja, melyet Buster Odelholm (Vildhjarta, Thrown) és Filip Danielsson alakított. A zenekar a deathcore, a djent, a doom metal és a blackened death metal elemeit ötvözi, és különösen a poliritmikus megoldásaik miatt gyakran hasonlítják őket a Meshuggah-hoz is:  

    Humanity's Last Breath - Anthracite

    A budapesti koncertre 2026. január 29-én kerül sor, méghozzá a Papp László Budapest Sportarénában. A jegyek értékesítése a nagyközönségnek július 18-án.

    a Concerto Music bemutatja:
    2026. január 29., csütörtök
    Budapest Sportaréna
    Lorna Shore, Whitechapel, Shadow of Intent, Humanity’s Last Breath koncertek
    Belépő: kiemelt állójegyek 28.900 Ft, állójegyek 24.900 Ft, ülőjegyek 17.900-28.900 Ft
    A jegyek értékesítése július 18-án 11 órakor indul.

    https://www.facebook.com/concertoconcerts/

    https://www.facebook.com/events/698585919669234/

    Ugly Kid Joe, Juhász Marci Band – Barba Negra Blue Stage

    Az Ugly Kid Joe még a TAKT kazettás kilencvenes évekből maradt meg kedvencnek. Nem állandó utitársa az életemnek, de azért folyamatosan figyelemmel kísérem a pályájukat. Amikor 2018-ban először jöttek Magyarországra volt szerencsém ott lenni (az akkori buliról itt olvashattok) és nagyon sokan kíváncsiak voltunk rájuk. Emlékezetes koncert volt és bár azóta még háromszor jártak itt  […]

    Tovább »

    Szimfonikus koncerttel lépett szintet a Parkway Drive: novemberben Budapesten is feltűnnek

    A Rolling Stone magazin már generációja AC/DC-jének nevezte a Parkway Drive zenekart, mely hazai pályán, a Sidney-i Operaház színpadán adott teltházas szimfonikus koncertet, új szintre emelve pályafutását. November 8-án Budapesten is megnézhetjük őket, persze itt nem szimfonikus, hanem egy hitetetlenül látványos, tűzben égő és nagyon hangos koncerten, a Thy Art Is Murder és a The Amity Affliction kíséretével.

    Több, mint húsz éve a szívünkben hordozzuk az otthonunkat, miközben bejártuk a világot. Ausztrália formált bennünket, és emelt ki a porból egészen az égig – ez határoz meg mindannyiunkat.” – állt a Parkway Drive közleményében, amivel a HOME, azaz Otthon névre hallgató júniusi fellépésüket harangozták be, amire a kontinens ikonikus helyszínén, a Sidney-i Operaházban került sor.

    Ezzel az igazi kiöltözős, csokornyakkendős eseménnyel, és egy szimfonikus hangszerelésű szett létrehozásával a metalcore zenekar olyan csapatok exkluzív klubjához csatlakozott, mint a Metallica (S&M), a Scorpions (Acoustica), a Kiss (Symphony Alive IV) vagy éppen a Dream Theater (Score).

    A Parkway Drive nagy hangsúlyt fektetett ausztrál gyökereinek kifejezésére: a színpadi díszlet ezúttal pirotechnikai tobzódás helyett az ötödik kontinens érintetlen, paradicsomi állapotát idézte meg. Matthew Doyle Wuruniri társulata ill. Josh Sly segítségével az őslakosok világát is megidézték, egy hagyományos Welcome To Our Country szertartás alatt. A Shadow Boxing című nótában a szintén őslakos gyökerekkel bíró rapper, Nooky működött közre, míg a Deathless Songot most először adták elő élőben, a Hevenshe néven ismert Jenna McDougall-lal közösen. A koncertfelvételéből természetesen mozifilm és kiadvány is készül.

    A Parkway Drive hosszú utat járt be, mire a világ egyik legmeghatározóbb modern metal zenekarává vált. 2003-as megalakulásuk óta háromszor nyerték el az Ausztrál Hanglemezkiadók Szövetsége által kiadott zenei díjat, három lemezük debütált az ottani albumlisták élén, hat albumuk lett aranylemez, dalaik több milliónyi streamet generáltak, YouTube-nézettségük százmilliós nagyságrendű, és globális rajongótáboruk is tekintélyes méretű:  

    Parkway Drive - "The Void" (Live at Wacken)

    Első EP-jüket (Don’t Close Your Eyes) 2004-ben adták ki, majd rövidesen Amerikába utaztak, hogy felvegyék első nagylemezüket, a 2005-ös Killing with a Smile-t – innentől pedig beindult a történet. Azóta az ausztrál keményzene egyik úttörő erejeként olyan meghatározó lemezeket tettek le az asztalra, mint a technikás metalcore-t képviselő Horizons (2007), a dinamikájával határokat feszegető Deep Blue (2010), a hangzásbeli fordulópontot jelentő Ire (2015), az érzelmileg nyers Reverence (2018), valamint a stadionokra szabott, sokrétegű Darker Still (2022).

    A Rolling Stone magazin beszámolója szerint „A Parkway Drive saját generációjának AC/DC-jévé válik – és ezt a lehető legnagyobb elismerésként kell érteni. Ezzel a koncerttel egyértelműen bizonyították, hogy örökségük időtálló lehet. A Parkway Drive-ot régóta Ausztrália egyik legjobb metalzenekaraként tartják számon, de ez a koncert  erőteljes emlékeztetőül szolgált arra, hogy ők nemcsak a műfaj, hanem összességében a kontinens egyik legjobb élő zenekara.”

    November 8-án Budapesten is megnézhetjük a zenekar eddigi legforróbb hangulatú, lángokkal ölelt jubileumi koncertjét, az MVM Dome színpadán. A megdöbbentő látványosságnak ígérkező bulin a Thy Art Is Murder és a The Amity Affliction, azaz két további keménykötésű ausztrál zenekar is fellép majd.

    A CONCERTO Music bemutatja: Parkway Drive 20 Year Anniversary European Tour 2025
    2025. november 8., szombat 17 óra
    Budapest, MVM Dome
    Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction koncertek
    Belépő: ülőhelyek 21.900 – 29.900 Ft, állóhelyek 29.900 Ft. VIP Lounge: 69.900 Ft
    Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

    https://www.facebook.com/concertoconcerts/
    https://www.facebook.com/events/1261154298359877