Brazília valamennyiünk elméjében az örök napsütés, a foci, a karneválok és a szamba országaként van jelen. A sztereotipikus latin pozitivitást, a temperamentumos déli hozzáállást és világszemléletet ismerve tulajdonképpen kultúridegennek hat egy Halfsleeper-höz hasonló post-punk, darkwave projekt létezése. Tájidegen elemként úgy emelkedik ki a são pauloi duó a brazil kultúrából, mint elhagyatott gyárkémény a Copacabana aranyszínű homokjából. Persze tudom én, hogy Dél-Amerika legnépesebb országában már csak matematikai alapon sem rajonghat mindenki a bossa nováért és a pánsípon meg marimbán előadott népzenéért és hogy jelen van minden egyéb szubkultúra is (bizonyítja ezt a számtalan kitűnő brazil metal zenekar is), viszont az már tényleg meglepő volt, hogy milyen hitelességgel és milyen minőségben képes a Halfsleeper szállítani a cigarettafüstben úszó, betonszürke késő őszi melankóliát, amit mi itthon az ipari negyedek és szoci lakótelepek esztétikájával azonosítunk leggyakrabban.
Rossz szokásom, hogy túlságosan nagy hangsúlyt adok a különféle műfaji besorolásoknak, zenei „izmusoknak” ha úgy tetszik, és keveset írok az érzésekről, az impressziókról amit az adott számok, albumok kiváltanak belőlem. Előbbit elkerülendő, most csak röviden felsorolnám, hogy a Midnight Blue post-punk gerincére felfűzve hallhatunk darkwave, coldwave, shoegaze, szintipop és goth elemeket is. Ezt a kavalkádot az ezerarcú szintetizátor, dob és gitár biztosítja. Audiofil kollégáknak külön program lehet az effektek sokszínűségének felsorolása. Mindezt egy kifogástalan stúdiómunka és lecsiszolt hangzás teszi még élvezetesebbé. Az album mindezek mellett mentes a szcénára jellemző robotikus, mű hatást keltő dobgép és laptop szagú megoldásoktól is. Minden hangszer természetes hatást kelt.
Műfajtársaihoz képest a Midnight Blue egy kifejezetten lassú tempójú darab, ezért kelt egy szellős, légies érzetet, ami miatt minden hang, hangszer tisztán kihallatszódik. Rásegít erre a lebegős, álomszerű struktúrára a sok reverb és phaser effekt is ami tágas, könnyed érzetet ad a számoknak. A Halfsleeper hű a nevéhez. Tökéletesen hozza az álom és a valóság között félúton lévő hűvös nyugalom és izzó tettvágy kettősségét.
Az instrumentális intró az egyszerű de emlékezetes dallamával a hallgató elé vetíti, hogy mi vár rá az album további részében. Amennyiben ez az idegen de egyben nosztalgikus hangulatú első két perc valakinek elnyeri tetszését, akkor a Midnight Blue garantáltan egy emlékezetes élményt fog nyújtani a későbbiekben. Az album első négy dala a There Goes a Shadow-val bezáróan balladisztikus, emelkedett hangvételű. Van bennük valami pozitív kisugárzás is, bár lehet hogy csak a vokalista meleg hangszíne csap be. Az ének egyébként élettel teli volt, ami sokat hozzáadott az összélményhez. Örülök, hogy nem egy monoton, érzelemtelen kántálást kellett hallgatni. Az viszont érződött, hogy nem egy szakavatott torokra bízták a szöveges részeket, mert több helyen is rezgett a léc a magas részeknél, a Remembrance Day-nél pedig a duett rész kifejezetten falsul hangzott.
A Bleach And Gasoline-nál történik egy váltás. Innentől a dalok egy árnyalatnyival popposabbá válnak, de ez csupán annyiban nyilvánul meg, hogy a refrének és az azokat felvezető bridgek dallamosabbak lesznek. A Cast Away a maga nyolc percével a leghosszabb és egyben leggyorsabb szám is lett, ráadásul szerintem a legjobb az albumról. Itt kapja a legtöbb teret a torzított gitár, és a vokál is kifejezetten agresszív tónust ölt, mindezt pedig a szintetizátor a megfelelő pillanatokban nyomatékosabbá teszi. A finom, ízléses szinti használata az egész albumra jellemző. Legtöbb esetben csak kiegészítő elem, viszont amikor a leadet viszi, akkor sem tolakodó a maga csilingelésével és orgonaszerű hangzásával. A Tortured Souls a másik csúcspontja a Midnight Blue-nak. Minden megtalálható benne amik a korábbi dalokat nagyszerűvé tették, továbbá itt érzékelhető legerősebben a ’80-as éveket utánzó synthwave hangulat, ami nekem egy gyenge pontom. A záró szám a Magnolia, ami a többi számhoz képest elég semmilyenre sikerült, hiányoznak belőle az emlékezetes pillanatok. Sajnálom, hogy ilyen laposan ér véget ez az egyébként remek album.
Az utolsó négy számról nem szeretnék szót ejteni, mert azok mind szerepelnek korábban az albumon csak máshogy vannak bekeverve. Talán annyit mégis, hogy szerintem egyik alternatív mix se lett jobb mint a végső változat azonos dalai.
A Midnight Blue minden elvárásomat felülmúlta. A legnépszerűbb videómegosztó oldal és a legismertebb audio streaming szolgáltató adatai alapján a Halfsleeper tulajdonképpen ismeretlen, de igencsak meglepődnék ha a jövőben ez így maradna. Talán már nem maradt olyan jelző amivel illetni tudnám ezt a nagyszerű lemezt. Számomra az idei év váratlan meglepetése volt, csak ajánlani tudom mindenkinek egy hűvös csillagokkal teli magányos városi éjszaka zenei aláfestéséhez.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
