Ez a lemez számomra olyan, mint az óvszer. Egyszer használatos és önmagában semmiféle élvezetet nem okoz.

Tyr - Vintersorg - Fejd háromszögébe helyezem, némi még éppen elviselhető black behatással. Az említettek nálam alapzenekarok, így a Falkenbach sem fog egyhamar kikerülni a gyógyhatású szerek közül.

Purhabként tölti ki a Threshold által hagyott zenei lyukakat. És legalább annyira rám is ragadt.

Sárkányos, de csak a borító. Szinte folyamatos emésztésen esett át, de csak nem mozdult semerre. Inkább nem töröm magam tovább, hogy megfejtsem, tehát marad a szódával elmegynél egy buborékkal jobb.

Amiben gyenge ez a csapat, az a borítóválasztás. No meg a kiemelkedő, libabőröztető dal írása. De még így is jó hallgatni. Hooligans rajongók: hajrá, írány a cd-bolt!

Azt hittem, hogy ezzel a lemezzel kifogom a nagy halat a tóból. De amint megláttam, hogy a fehér hasával felfelé lassan lebegve-hullámozva közelít felém már sejtettem, hogy füstölt sprotni lesz a vacsora. Vagy pelikán...

Rétestészta. Minél tovább nyújtják, annál vékonyabb lesz. Munka mellé viszont kitűnő, mert nem veszi el a figyelmemet, így akár ideálisnak is mondható egy magamfajta mozdonyidomárnak.

Nem lepett meg, nem fogott meg, nem zavart, nem mondanám rá, hogy rossz. És még csak nem is nemtelen, ugyanis nemes.

Nem olyan rossz ez, mint a tyukólganézás, de nem ér fel egy tavaszi permetezéssel.

Nem kívánom, hogy újra megkívánjam.

Nagyon vártam a végét: Nem volt hallgathatatlanul rossz, de nem valószínű hogy sokat fogom hallgatni

Egyedül egy nagy bajom van a lemezzel, az hogy szerintem kicsit rövidre sikeredett. Középkori dallamok, viking téma...........Én szinte mindíg vevő vagyok az ilyenekre

Teljesen egyetértek Csokiice-al

Még most is keresem az államat basszus!!! Minden ellenvetés nélkül 10 pontos. Nem tudok dalokat kiemelni belőle mert úgy ahogy van Zseniális!!! De ha mindenképp említenem kellene akkor az Iron of Death, és a Kielo azok amik igazán megfogtak. Na meg persze Kaisa Jouhki gyönyörű hangja.

Nyári sörözős, focizós,csocsózós - ökörködős zenének tökéletes

Weiden in der Oberpfalz felé az autópályán jöttem rá, hogy milyen kib@aszottul unalmas lesz egy idő után a cucc........ elsőnek elismerően csettintettem hogy hinnya de jó, aztán 3-szor 4-szer már azt éreztem, hogy miért is hallgatom még mindíg ezt????? Ennek ellenére a Vulture with a Riffle egész jó

Kegyetlen darálás a spanyol Thrash arcoktól! A Manhattan projeckt laza indítása után szinte berobban a Blast Off-al a gépezet. Folyamatos zúzás üresjáratok nélkül. Nincsenek a számok elnyújtva 6-8-10 percekre így nem un rá az ember az első pár szám után. A Be Quick Or be Dead feldolgozás pedíg zseniális! A kedvenc a címadó Clockwork

Ha valami működik, akkor azon ne változtass...........és ezen nem sokat kell változtazni. Ez a cd egyfajta Motörhead esszencia, Van benne egy kis Kiss of Death, egy csipet Orgasmatron , és egy kevés Ace of Spades. A Végeredmény pedíg tömény Rock n' Roll.

Számomra sokkal emészthetőbb anyag volt mint az Ulcerate, bár ez valószínű hogy az én defektem. Ennél a lemeznél nem okozott gondot hogy 4szer 5ször végighalgassam. A Reunited for Eternity végén a dallamos akusztikus rész nagyon betalál

Én hülye még azt gondotam,hogy a foginy köszörülésnél nincs fájdalmasabb...

Néha a kardom ,néha a boroskupa után nyúltam.Néha pedig arra ébredtem,hogy vége a lemeznek.Kicsit több keményitőt és kevesebb tingli-tanglit el tudtam volna viselni.

Nos amit itt hallottam ez egy hard rock zenekar modern metal köntösbe bújtatva és beoltva némi progresszivitással.Az öszkép elég kaotikus és az anyag elemeire bontva sem áll meg a lábán.Igy némi paradoxonnal élve a zenekar tulajdonképpen három szék közé esik és felejtődik el örökre.legalábbis számomra.Bár a basszer jól keni...

Minden a helyén,de az isteni szikra még nem lobbantotta fel azt a bizonyos lángot,ami fogságba ejt és rajongóvá tesz.Még több Karmessurma-t,ami számomra abszolut 10-es. és kevesebb tölteléket.Kiitos!

Sajna nekem ez túl amerikai és ráadásul hallgatása közben állandóan Kid Rock tenyérbemászó pofája villant be,akit addig ütnék.....na mindegy szussszzzááá

Az ilyen füstből a kevesebb jóval több.Különben mérgezés lehet a vége.Kisebb dózisokban azonban köhögés nélkül fogyasztható.

Korrekt thrash anyag bár már lelkesedni nem tudok az ilyen tipusú muzsikáért.Anno pattant volna a gyűjteménybe közvetlenűl a Rust In Peace mellé.

Az utóbbi évek legjobb head lemeze.Semmi sempler,semmi héthúros mélyrehangolás,csak három faszi és a rock & roll.Nincs üresjárat,lirázás,gondolatébresztés.Ez egy pontos mae geri egyenesen a gomorszájadba.

Sallangmente,megbizható,de minden kiemelkedő pillanatot nélkülöző durvulat

Végig hullámvasútaztam az anyagot,voltam felhők fölött hegytetőn és voltam pokoli mélyen álomközeli állapotban.Majd jött a Journey's End és már-már punkosan sodró lendületével fektetett két vállra.Azóta is csak kapkodom a levegőt.Világszám!

Amit az Ulcerate művel azt nyugodtan nevezhetjük Post-Death Metálnak! Közel korszakalkotó.

Sokkal különlegesebbnek érzem a régebbi albumokat, de még az előzőt is! Ez már nagyobbrészt folk a black metál rovására.

Ha nem lennének a kicsit keményebb gitárok, teljesen rádiórock érzésem lenne.

Ahhoz képest hogy gagyimetált játszottak mindigis, egészen összekapták magukat mostanra. Igaz, azt hogy finnek, nehezen tudnák letagadni.

Ha nem vágysz ultrasúlyos, vagy épp komoly mondanivalójú zenére, akkor jó választás...

A csekély pontszámom most leginkább annak szól, hogy amerikából szinte ezrével ömlik ez a karakter nélküli, Down-utánzat zene. És bizony uncsi időről-időre ugyanazt visszahallgatni, más-más zenekaroktól.

Standard thrash. A mai időkben megteszi, de aki körülnéz alaposabban biztos talál a mostani felhozatalban jobbat.

Kétségtelenül meglepetés...ezek a pattogós, punkos heavy témák közel állnak hozzám. Megjegyzhetőek a dalok, na! Ez pedig nem kis érdem mostanság.

Egy kicsivel karakteresebb dalokat kéne írniuk, mert ez a zenei irány szenzációs!

A My Silent Wake az underground undergroundja! Soha nem is fogják sokra vinni, ezt már lehjet tudni előre, de pont ez a szép az ilyen zenekarokban!

Mindig kíváncsi vagyok mikor egy Isten háta mögötti helyről érkezik egy zenekar, mert jó eséllyel másként játszák az adott stílust, mint a metal nagyhatalmakban alkotó pályatársaik. Ez a lemez is beletartozik ebbe a gondolatmenetbe, jelen esetben egy új-zélandi csapatról van szó. Számomra igen különleges zenét játszanak, a dobos meg nagyon durva dolgokat művel, jó értelemben persze. Nem tudom, hogy van-e olyan, hogy post death metal, de én ilyennek képzelem.

Nagyjából azt kaptam amire számítottam, azaz tipikus "Falkenbach" zenét. Összességében pozitív a kép, de sokszor éreztem azt, hogy rohadt hosszú ideje ismétlődik monotonan valami akusztikus rész, a gondolataim meg már rég messze járnak.

Ilyen albumokra nagyon nehéz kommentet írnom. Soha nem hallgattam ilyen zenét, és nem is fogok; magamtól legalábbis.

Azon kevés női énekes (is) bandák egyike ez akiket sosem tudtam megkedvelni. A dalaik elég érdektelenek számomra, itt pl. 1 db tetszett összesen, az "Enchanted". A csaj hangja meg mintha csak színesítésként lenne a zenében, csodálatosnak egyáltalán nem nevezném.

Már el is felejtettem, hogy mennyire utálom ezeket a nyálrockokat mióta Caayn nem hordja ide őket. :D

Ha nem lett volna 1 óra 9 perc a hossza, adtam volna neki egy plusz pontot, mert kevesebb ideig kellett volna kínoznom magam vele.

Nekem nem hiányzott a thrash metal újbóli fellángolása, mivel régen is hidegen hagyott. Jellemzői a kapkodó zene, meglehetősen egyforma számok, idegesítő ének. A korrektség kedvéért azt meg kell jegyeznem, hogy ez az album a jobbak közül való, csak nem nekem.

Nem vagyok valami nagy rock'n'roll rajongó, de ami jó azt el kell ismerjem. Ez pedig jó, sőt szerintem az egyik legjobb lemezük. A kedvenc szám a Brotherhood of Man lett.

A hollandokban lehet bízni, ha death metalról van szó. Jól összerakott album, csak hát nagyon sok ilyet, sőt sokkal jobbakat is hallottam már.

Szürke, mint a várost mostanában ellepő ködtenger.

Nocsak-nocsak! Ez az első találkozásom a zenekarral, és kellemesen csalódtam. Magávalrántott a sodrás és az energia. Beneath kezdőakkordjainál megálltunk egy benzinkúton sört venni, aztán folytatódott a durr-bele-bumm. A hangzás is szép, illik a hangulathoz, ez ének talán jöhetett volna előrébb, de így is oké. A borító meg olyan, amilyen...

Nem zárkózom el az efféle muzsikáktól (sem), de ez nekem nagyon lapos. A 2. track végén 06:37-től már meg is fogalmazódott bennem a lemez irányadó hangulata/koncepciója (énekeljétek rá!): Kezdődik a munkanap / Dolgozhatunk éhbérért. XD (Tudom, nem rímel, de nekem stimmel.)

Nagyon lesarkítva: egy popos(abb) Depresszió. Ahogy felcsendült a Cold War Technology elcsépelt akkordbontása, fellélegeztem. De még mindig jött egy! A Heart Shaped Box feldolgozása felidézte a pubertáskori emlékeimet, de az nem ma volt, hát fátylat rá.

Úgy elment mellettem, mint a vénasszony a háztömbből, aki 2 méterig nem lát - még csak nem is köszönt.

Ez a zene annyira nem áll közel hozzám, hogy nem is alázom. Bevadult Nickelback? Vannak benne amúgy ötletes részek itt-ott.

Az efféle zenével nem igazán tudok azonosulni. Nem is sértegetem tovább a rajongókat. Viszont a Witch In The Window doomos nyitóriffjét jól eltcsípték, úgy mint a Get Under The Dirt-ben lévőt. Hajlamosak a megsemmisítésre, de ez nekem még édeskevés ahhoz...

A Manhattan Project hangulata telitalálat! A Devil Take kezdése tökéletes, úgy mint a MizantróPistáé. A Get Out Of My Way eleje pedig hatalmasat húz. Szinte mindegyik szerzemény jól kezdődik - kár hogy hamar elmúlik a varázs. A lemez összes témáiból max. egy 3-4 számos EP-t tudnék összegyúrni, amivel maradéktalanul elégedett lehetnék. Az énekhang viszont ultragáz. Egyedül a My Insanity-t emelném ki, az egyetlen dalt, ami nyomot hagyott bennem. Ha thrash-t akarok, akkor előveszek egy Kreator-t vagy egy Slayer-t, bár ez is ritkán fordul elő.

Sohasem hagyott bennem mély nyomot a zenéjük. A 7 pont is jóindulatú - a kitartásukért. (Kövezzetek meg! :D)

A Bodhi's Lyric-nél emeltem fel a fejem. A thrash-es riffek még csak-csak beleillenek, de a blackes témák nálam nem találtak be. Kevés a kiemelkedő rész. Ha a Feeding the Rats szólóját effektek nélkül keverték volna rá, sokkal viccesebb lenne. :D A borítónak nagyon jó a hangulata, kifejezetten tetszik (akkor is, ha elcsépelt); kár hogy a nénin pont akkor lett úrrá a székrekedés, mikor kattintott a fotós. :D

Szenvedés volt végighallgatni. A Father enyhítette valamelyest fájdalmam. Requiem aeternam dona eis Domine, et lux perpetua luceat eis!

Ígéretes zenei anyag, így még én is be tudom fogadni a death jellegű számokat. Kár, hogy kicsit hosszú.

Eddig csak névről ismertem a bandát. Nem kifejezetten az én zeném, de mindenesetre kellemes és hangulatos hallgatnivaló.

Általában szeretem az efféle zenét, ezzel az albummal valamiért mégsem tudunk közös nevezőre jutni.

Mit is lehet erről a lemezről elmondani? Profi hangzás, de számomra egy a sok hasonló női/férfi énekes csapat közül. Vannak értékei, de simán elment mellettem és ez nem jó jel.

Azt hiszem 2011 táján valahogy így kell játszani a (hard)rockot. Nem hibátlan, de nekem bejön.

Gyorsulás, lassulás, klasszikus heavy metal (NWOBHM) jegyek, thrash és crossover ízek. Változatos, de ez egyben a hátránya is. Nem érzem a kialakult stílust egyelőre. Innen még bármerre indulhatnak.

Nem fogyasztom a thrash-t nagy kanállal (na jó, a vannak kivételek). Ez ízelítőnek jó, ha valakinek ez tetszik, akkor ennél sokkal jobb lemezeket találhat. A Maiden feldolgozás nekem nem jön be.

Csatlakozom a zeba, bahon, jpeter vonalhoz. Bőven hallgatható album, de mivel nem vagyok nagy rajongójuk, így akkora hatást nem gyakorolt rám.

Na ez viszont az a fajta death metal, amit nem szeretek. Ettől függetlenül a stílus barátainak ajánlanám.

Ebben is vannak tetszetős dolgok, dalok (Bleak Endless Winter például), összességében azonban nem taglózott le.

Nagyon tudásukat elismerve veszek búcsút a lemeztől, mert további hallgatása azzal fenyeget, hogy az albumcímben említett mindennek én is része leszek.

Szép-szép. Van egy kis hallottam már ilyet érzésem, de arról nem Vratyas tehet, hogy a stílus (egyik) legjobbjaként akadnak követői. De mintha a Falkenbachtól hallottam volna.. szóval érzek egy kis önismétlést ebben, de eddig is tetszett, most is.

Ez lement soksoksokszor, de a pár lépés távolság megmaradt köztünk. Pedig bajom se a zenével, se az énekkel nem volt, és pár szám túl is fogja élni a hangpróbát.

Nem éppen az én világom, mégis egész jól összebarátkoztunk, mikor a nem sokadik hallgatás után már előre köszöntek az ismerősnek tűnő dallamok. A kedvencem az benne, mikor olyan meggyőző hanglejtéssel hablatyolnak finnül (?), mintha fenyegetne, hogy ebből külföldön bárki bármit megért :D

Húúú. Autózós, bulizós, hangulatos. Arról leszoktam, hogy minden ellenszenves legyen, ami ennyire amerikai; jönnek onnan értékek is a szemét mellett. Mondjuk hogy ez a lemez melyik a kettő közül, az kérdéses; hallgatni nem volt rossz.

Többszöri hallgatásra sem hagyott semmi nyomot bennem. Ez elég szomorú, mert hallhatóan fektettek bele energiát rendesen.

Ha oktatófilmet csinálnék a metal fajtáiról, a thrasht simán szemléltethetném ezzel a lemezzel, olyan tipikus. Csak hát igen, a nagyon haragudós ének veszít kicsit az erejéből, ha a srácnak ilyen hülyegyerek hangja van. Mikor énekel az Of Men And Tyrants-ben, az jobban áll neki.

Még mindig ugyanazt játsszák.. de Pistikénél van a pont, ha eltérnének tőle, valószínűleg lepontoznám. Megnyugtató ez az állandó színvonal, így max vagy van kedvem hozzájuk, vagy nincs.

Érdekes.. durva darálós zene mivolta ellenére megfordult a fejemben vele kapcsolatban a szép meg az érzelmes jelző is. Tényleg érdekes.

Az a típusú zene, ami nem zavar, de kényszert érzek közben, hogy elkezdjek olvasni.. tehát szellemi épülésemet szolgálja, de ezért nem kap extra pontot.

Káosz - Világvége

Kicsit ötletesebb nótákat is elviseltem volna és hát a lemez hangzása az valami irtózatosan remekre sikeredett.

A "My Heart Bleeds" cimű dalt addig hallgattam, amig meg nem tetszett az egész lemez!!! Ha nem is hangszálisten, de jó hangja van a csokinak és a koncertvideókon is igen jó beleéléssel nyomja!!! :-)

Amcsi, de nem uncsi, ...főleg, ha van sör-bor-pálinka, akkor fincsi!!! :-) hehe

Először a Megadeath ugrott be. Dave Mustaine hangszinét is megkellett szoknom anno, most meg már nincs semmi probléma Polako hangjával!!! :-)

...ahogyan a ZZ Top, AC DC stb... bandák sem fognak más zenét játszani, úgy Lemmy-ék sem fognak változtatni 35 év után!!!

Ez a zajongás most nagyon nem jött be. Számos érdekes zenével ismerkedtem meg ebben a fordulóban, így még nagyobb a kontraszt azzal, ami egyáltalán nem érdekel, sőt taszít.

Gyönyörű dallamokkal felvértezett muzsika. Ezt biztosan viszem magammal jövő héten Norvégiába.

Csak ülök és hümmögök. Jó ez, nem annyira prog, van itt Ozzytól kezdve minden, de valahogy mégsem lesz kedvenc.

Szövevényes, enyhén vonszolós. Kicsit nehezen lesz a fából metalkarika.

Nyálrock, yess! :) Már az előző lemezük beragadt a lejátszómba, érzem ez is hasonló aljasságra készül. Bíztam benne, hogy a Take It lemez számtalan lassú lírája nem ismétlődik meg. Nem jött be. Ugyanúgy több a búsúlós nóta a kelletétél. Tévedés ne essék azokat is szívesen hallgatom, mert jók, node azért ez mégsem egy Kuschelrock válogatás. :) Köszönet tehát a bandának a remek 50 percért és a Mötley-nek, hogy igazi rockbandát faragtak az oklahomai srácokból.

Nem rinyálok, hogy hosszú (pedig az), mert érezhetően és hallhatóan kiváló muzsika ez. Nagyon sok hatás és téma származik a nyolcvanas évek hard rockjából, remek példa erre a Burnin' For You. Sz'al tetszik ez, de a 70 perc gyengébb dalait még nem feledtetik az erősebbek.

Már nagyon hiányoltam egy jóféle thrash ostorcsapást. Hát megkaptam. Igaz, a végéről kezdtem hallgatni - nem tudtam megállni, hogy az egyik kedvenc Maiden számom be ne előzze az AA nótákat. A Be Quick… illik is a bandához, jól tolják. A saját dalokba a számtalan Testament/Megadeth elem mellé némi házilag barkácsolt témát is begyömöszöltek. Ez most jól esett.

A szokásos Motörhead koktél, melyben a legfőbb "íz" Lemmy antihangja. Nincs újítás, nincs világmegváltás? Minek. Csutka hangerő és rákendróó.

Kínszenvedős háromnegyed óra: túrás/zúzás és monoton hörgőzés. Néha a gityós azt hiszi megválthatja a világot, aztán mégsem.

Öszintén, szinte semmi kapaszkodó vagy viszonyítási pont nem volt a segítségemre, szóval mit is hallottunk? :D Az is lehet hogy az Ulcerate valójában a jövőből jött és most bemutatja nekünk milyen is lesz a death metál 10 év múlva...

Bár nagyon szép, őszinte zene, hamar rá lehet unni. Még nem tudom mit kezdjek vele, ahhoz túl jó hogy örökre sutba dobjam.

A fos hangzás sajnos tesz róla, hogy mindenfajta kiváncsiságomat elveszítsem az album iránt. Ez egy tök szürke progmetál...ahol is inkább rockos gitárokat kapunk...

A túlzott profizmus és megkoreografáltság egyben előnye is és hátránya is a zenekarnak. Annyira a végletekig össze van rakva, hogy talán pont ezért megy el mellettem - ebben osztom a hasonlóan vélekedők véleményét.

Az európai piacon kevésbé fog érvényesülni ez a lemez, pedig olyan rossz zenét nem rejt...de nem hallgatom ha nem muszáj az az igazság.

Majdnem 70 percben vicc olyan zenét hallgatni, ami maximum 35 percben tud ütni igazán. :) Ennek megfelelően a fél albumot ki lehetne selejtezni!

Végig lüktető, a jellege is egészen heavy metálos néhol, dallamok, szólók is rendben vannak...7 pontot alsóhangon is megér...

A hitelességgel vagy az eredetiséggel nincs baj természetesen, csak engem nem érdekel totálisan nemcsak hogy a Motörhead-féle zene nem, hanem már szinte semmi ami a heavymetál klasszikus korszakára emlékeztet. Egy AC/DC-től legalább ennyire ráz a hideg már ha nem jobban!

Felsőligás svédacél a hollandoktól, szélesebb körben is felfigyelhetnének rájuk, mert megérdemlik.

Először is örülök annak hogy már harmadszori próbálkozásra bent van a cucc, ritka az ajánlásaim esetében! Aki szereti a jó szutykos doom metált, az tuti hogy sokáig ellesz vele...nagy előnye ugyanis a változatosság. A komor doom-death témák mellett vannak egészen post-rockos részek is, nem beszélve a már szinte elkerülhetetlen Black Sabbath megidézéséig. A Between Wake and Sleep meg maga az álleejtés, a maga füstös hetvenesévekbeli Jammelős rock hangulatával...

Antizene, talán még deathmetálos füllel is.

A folk jellegű zenék alapjában véve okésak, de jobb szeretem ha egy kicsit pörgősebb zenei alapba van ágyazva, mint ahogy mondjuk a Battlelore, vagy a Dalriada csinálja.

Én a Thrasholdot nagyon kedvelem, de bevallom nem sok fedést látok a Kyrbgrinder zenéjével. Ettől még persze jó.

Minden pillanata nagyszerű, de mondhatnám úgyis hogy varázslatos...

Az ég világon semmi probléma nincs a Hinder zenéjével. Én sem hallgatok ilyet, nem is fogok a jövőben, de attól még egy erős lemez ez a stílusában.

Teljesen közömbös, képtelen bámifajta érzést, vagy gondolatokat kiváltani az emberből. A középszerű zenénél meg nincs rosszabb

Nagyon profi és élvezetes speed/heavy/thrash metál, szerencsére az ének hellyel közzel tényleg ének, talán pont a vokál miatt tudott megnyerni magának.

Hat pont bőven elég ilyen tufa zenére :))

Fel vagyok dobva, hogy már a nyitó számban kikalapálták az agyamat a helyéről...tökéletes ötvözete a légkalapácsnak meg az ütvefúrónak. A bodhi's lyric középtájt elhelyezett szép szólója mentette csak meg a mégcsúfosabb ponttól.

Ez bizony egy olyan album amit a későbbiekben is érdemes lesz előszedni. Most nincs hozzá meg a kellő hangulatom, be kell érniük ennyivel.

Mintha apróra tördelt, meg néhol egész vasbeton darabokkal dobálnák fülön az embert. ...és az az érdekes, hogy néha még élvezettel oda is tartja a kagylóját

Az első lemezüket a Vintersorg és a Kampfar társaságában szereztem be. Akkor ezek a bandák stílusteremtő albumokat készítettek. Nem vártam forradalmi újjításokat, így nem is csalódtam. Erős pagan, folk, blackes, vikinges anyag.

Néhol a Disturbed zenéje ugrott be ( nem vagyok oda értük ). Nem mondanám, hogy elfecsérelt idő lett volna az ismerkedés, de maradandó lelkesedést sem okozott. Mondjuk a feldolgozáson meglepődtem, mikor felcsendült, hiányzott az eredeti kicsit nyomasztóbb hangulata.

A témája és a borítója tetszik, viszont a zene nem ragadott el abba a képzeletbeli világba. Annyit viszont el kell ismerni, hogy toronymagasan ez a legjobb munkájuk, mert eddig a B- kategória krémjét sem érték el.

Rémálmokat nem okoz, de csak azért , mert semmi sem maradt meg belőle. Többször nem hiszem, hogy meghallgatom.

Huzamosabb ideig nem sikerült az érdeklődésemet fenntartania.

Hiányzott, mint vaknak a 3D-s mozi.

Azok közé tartozok, akik nem tudják megkülönböztetni a Motörhead lemezeket. A régi "slágereiket" felismerem éppen, de ennyi. Bármikor szólhat, bólogatok is rá, de magamtól nem szoktam berakni a lemezeiket.

Leginkább a Bodhi's Lyric és a Reunited For Eternity című dalocskák nyerték el a tetszésemet. Amikor éppen nem fáj a fejem, bármikor jöhet.

Bármikor jöhet, szívesen hallgatom, bár kiemelkedőnek nem nevezném.

Detto mint a Brutál-ujjászületés (nyúl) csak kicsivel jobb :D Nem kérek belőle, akármilyen finom is a nyúlpörkölt! Egye meg, aki főzte!

Már az első hangoknál éreztem, hogy ez most nekem tetszeni fog. És a későbbiekben sem csalódtam. Nagyon hangulatos és szép anyag! Kedvenc számom az In Flames szerzemény. Kész szerencse, hogy ez a dal a leghosszabb! :D (a bonus számot pedig imádom!!!)

Hiába rövidek a számok, ha baromi sok van belőle... Eleinte úgy éreztem vannak jó pillanatai, de a közepefelé elkezdett fájni a fejem. Az idegesitett a legjobban, hogy folyton ismételnek, ismételnek, ismételnek...

Most elrontom a szép gyöngysort: nektek igazgyöngy, nekem csak teklagyöngy. A stílus hozzám teljesen idegen (és hagyott hidegen).

Tudás 9 pont, de ki kell vonnom belőle azt, hogy nem az én világom és emiatt nem is fogott meg. 16 évesen hallgattam hard rockot meg glam metált, de nagyon rövid ideig. Már akkor is különc voltam. A barátnőim mind Bon Jovit hallgattak, és meg Helloweent, IM-t. A mai tizenéveseknek vajon bejön ez a (számomra) "letűnt világ"? Na azért tehetségesek, azt el kell ismerni.

Ezt a fajta zenét valami házibulifélében tudnám elképzelni, ott megállná a helyét: ivászat, füvezés, beszélgetés, marhulás mellé. Amúgy nem igen hallgatnám.

Nem szeretem a thrash metalt; nekem már akkor leáldozóban volt ez e műfaj, amikor fénykorát élte :D Mindezek ellenére azt kell hogy mondjam: ez egy igen jóra sikeredett mű! Az album végefelé jobb számok vannak. És nagyon tetszik az IM feldolgozás is!!! Ami picit nem tetszett, az a kölyökoroszlán-hang, amit előszeretettel használ az énekes pacsirta. :D

Nem tudom megkülönböztetni a zenekar lemezeit, és soha nem is érdekelt. Ez itt gondolom olyan lehet, mint a többi. Az itt található számok is majd' mind egyformának tünnek. De valószínüleg velem van a baj, nem az öregékkel.

Minőségi cséphadarás :D. Tetszik. Főleg azok a szép szólók, na azok megfogtak. A befejező nóta pedig csodálatos....

Tetszik a hangulata, az hogy változatos, és szép. Azok a stíluselemek, amikből összeállt, pont olyan arányban vannak, hogy tökéletes legyen annak, aki szereti.

A potenciál meg van a magasabb pontra, majd később kérődzök...

Tetszési indexben nem kiemelkedőbb, mint a finn sárkánypóver, de szerencsére itt nincsenek sárkányok, és cimborái. Unalmas, na!

Jézusom! A finnek sose nőnek ki a sárkányos póvermetálból?! (Átlagnál azért jobb)

Parázna tevékenységekhez passzol leginkább ez a fajta muzsika, de anélkül is elmegy...pláne sörrel.

Nem akaroooooooom!

Műfajához képest egész korrekt munkadarab.

Szokásos Motörhead?!

Elit death metál. Lovin' It!

Egyetértek emp-pel abban a tekintetben, hogy ez igazi Forgács-matéria.

Lassan hömpölygő, epikus, monumentális mű, nekem bejött.

Olyan tipikus "Pankrátor vagyok, és erre a zenére vonulok be" amcsi rock, de igazán találhatnának valami erősebb hanggal rendelkező énekest, mert ez a nyápic eléggé lerontja az összképet.

Ezúttal próbálom mellőzni a "fertőző szóismételhetnékem" (by bahon, bocsi! :) ), és csak egyszerűen ennyit mondok: jó!

Lásd Kyrbgrinder. De itt legalább egy énekes van a mikrofon mögött, nem egy vinnyogó pacsirta. Meg hát jóval erősebbnek érzem.

Unalmas.

ISTENI thrash metal, a stílushoz méltó latino bömböléssel, mióta vártam már erre! Zehn Punkte! :D

Lemmyékben eddig még nem kellett csalódnom. Szerencsére most sem lesz ez másképp, teszik, amit tudnak. :)

Szépnek azért nem mondanám, ahhoz túlságosan is sok benne a mocsok, ami ellepi. :) De kellemesen csalódtam benne a pozitív irányban.

Hogy megint BesenyőPistabácsi kifejezésével éljek, ez a zene antihumanitáriánus. Iszonyat sűrű, nehéz hallgatnivaló, a gitárosok ilyen disszonáns, csúsztatott riffeket nyomnak, a dobos meg aztán nem sz@rozik, iszonyat dolgokat üt, a cinjátéka valami káprázatos, de tényleg szétüti a lemezt...Igazi nehézfém, ami most megfeküdte a gyomromat.

Eddig csak a nevüket ismertem, most a zenéjükből is kaptam egy kis ízelítőt. Ha barátok nem is, haverok még lehetünk a jövőben!

Úgy tűnik kevesen ismerik/szeretik a stábból a King's X, Living Colour-féle zenéket. Mert különben nem titulálnák Johanne James hangját gyengének, őt magát meg nyápicnak... Ez a lemez nagyon karakteres dalokat, slágereket tartalmaz, nagyon jó hangzással, kitűnő zenészek prezentálásában! A Threshold tagjai meg észrevehették volna Mac távozása után,hogy van egy másik zseniális énekesük is. Jahhh, lehet, hogy nem látszott ki a dobszerkó mögül?:P

Valamit tudhat ez a lemez, mert az első fülelés után 4-5 pontot gondoltam nekik, aztán többszöri meghallgatás során rájöttem, hogy amit csinálnak, az egész jó! Érdekes módon nekem is az anyanyelven elkarattyolt Karmessurma a kedvencem, tök olyan, mint a Puya nevezetű puerto rico-i horda spanyolul elővezetett keménykedései!:D

Tény, hogy elég populárisra vették a figurát, de ennél kevesebb pontot nem adhatok egy olyan lemezre, amin iszonyat fogós dalok vannak és olyan nagyívű refrének, mint a The Life című nótáé! Persze továbbra is azt mondom, hogy aki igazán tökös, dögös amcsi hard rockot akar hallgatni, az a Black Stone Cherry háza táján keresgéljen! Nekem a borítóval sincs gondom, egy hasonló "tetovált lánnyal" szívesen megismerkednék, főleg, hogy az utóbbi hetekben Lisbeth Salander-függő lettem.:D

Bírom az efféle zenéket és alapjában véve ez is tetszik, viszont szerintem 45 percbe sűrítve sokkal nagyobbat ütne! A csordavokálok ott vannak, legközelebb több emlékezetes refrént kérek!

Szerintem ez a lemez stílusán belül is csupán erős közepes, max. 3/4:P Mindenesetre ha egyszer iskolai tantárgy lesz a thrash története, akkor az apróbetűs résznél azért biztos meg fogjuk találni őket!:D

Az öreg "Bibircsók" és bandája tudhat valamit, hisz az elmúlt 3 és fél évtized őket igazolja. Én eddig egy lemezüket sem hallottam elejétől a végéig, és valószínűleg ezután sem fogom beszerezni a komplett diszkográfiát, de ha a Brotherhood of Man típusú sötétebb hangvételű nótákkal pakolták volna teli az albumot, az sokkal inkább lenne az én világom!

Azt hiszem ez esetben tekinthetem magam áldozatnak...:P Amúgy majdnem illik rá BesenyőPistabácsi egyik okossága a kőolajról, hogy bár (hallgatásról-hallgatásra) finomodik, de ami a végén a csövön kijön, még nagyon rossz...:D

Abszolút hangulatzene. Van amikor kevesebb pontot adnék rá, van amikor többet... Mindenesetre nem egy átlagos hallgatnivaló, igen erős atmoszférával bír és a dalok is kellően változatosak!

10 percnyi merev magam elé bámulást követően, megint bebizonyosodott, hogy minden relatív. Haragszom a szomszédra, mert mindig akkor jön rá a fúrhatnék, mikor végre hazaérek. Pedig hallgathatna Ulcerate-t is. De nem. Halleluja.

Sem a hangulata, sem a tartalmi része nem tudott igazán megragadni. Leginkább a tavalyi Ereb Altor koronggal tudnám párhuzamba állítani, de ott csak úgy húzott magával az egész koncepció, itt viszont a kiteljesedés elmaradt. Voltak azért közelebb érő hullámok is, a 'Sunnavend' című szerzemény mindenképpen kiemelendő.

Többször is nekiugrottam, de maradt a sok lépés távolság közöttünk. Elsőként mondjuk felezni kellene a dalok számát és a fennmaradókat több tartalommal megtölteni. Rögtön ezt követően nagyon messzire száműzni a mikrofon mögötti fiatalembert, mert hiába a jó ötletek, ez a kritikán aluli vokál gyakorlatilag megöli a produkciót.

Úgy tűnik lassan szokássá válik, hogy évente feltűnik egy számomra ismeretlen finn banda és se szó, se beszéd levesz a lábamról. A domináló női vokál ellenére, én többször is a nagytestvér Amorphist éreztem visszaköszönni, ami viszont semmiképp sem nevezhető hátránynak. Egy-két laposabb nótától eltekintve igen meggyőző a végeredmény. Brávó.

Jó a hangszerelés, a hangzás, és a vokál is kellően karakteres, csak éppen fejest ugrottak a jelenkor tucat-szindrómájába. Gyakorlatilag első hallgatásnál tudod, hogy most lassú szám jön, most kicsit játékosabb figura várható, most pedig ismét 'bekeményítünk' és csavarodik a spirál újra és újra. Attól viszont, hogy kiszámítható és nélkülözi az egyediséget, attól még szórakoztató. Ha pedig jó és élvezhető, akkor azért nincs olyan nagy baj, akárhonnan is nézem.

Hat

A trash metál azon kis egységét képezi az általam kedvelt zenei palettának, amit csak igen jól és speciálisan az én szám íze szerint fűszerezve vagyok képes őszinte lelkesedéssel fogyasztani. Ilyen kuktálkodásra képes mondjuk a Death Angel, vagy az Annihilator, az AA viszont sós, nyers és még ki is hűlt. Nekem ez teljesen egysíkú.

Szokás ugye egy nagy kalap alá venni Lemmy papa munkásságát, egyöntetűnek és állandó, vagy közel azonos szinten, színvonalon mozgó energiabombának tekinteni. No most én ezzel a véleménnyel sosem azonosultam, mert ha csak a legutóbbi lemezeket nézem is, igen eltérő mértékű szimpátiát és lelkesedést tápláltam irányukban. Hasonló dolgok változó hatásfokon. Amennyire tökön rúgott mondjuk a 2004-es Inferno, az azt követő Kiss of Death egyáltalán nem, a legutóbbi Motörizer pedig csak pár nóta erejéig okozott erekciót. Ez az album viszont teliltalálat újból. Whiskyt az asztalra, bőrruhás cicákat mindenkinek és csavard a hangerőt csontig! Rock'n'Roll rulez!

Bár vannak élvezhető pillanatai (az a néhány, felüdülést jelentő gitárszóló, vagy egy-két jobb riff), de ez így zusammen olyan tömény, mint a 96%-os ipari alkohol.

Egyáltalán nem volt rossz, főleg úgy, hogy a kategória és az első felületes fülelések alapján egész másra számítottam. A nagybetűs hangulat megkérdőjelezhetetlen, és közel sem olyan szürkén egybefolyó massza, mint a hasonló körökben mozgó anyagok zöme.

Bahon pontját látva már tudtam, hogy ez az én zeném lesz. :-P Ilyen egyedi és minőségi zenére nem adhatok kevesebbet. Egy dalt se emelnék ki, mind telitalálat.

Nem biztos, hogy ez az eddigi legjobb Falkenbach lemez, de hogy nagyon jó, az biztos. Csodálatos dallamérzéke van Vratyasnak és majdnem olyan jól énekel, mint maga Vintersorg. :-) Erősen ajánlott a blackened folk/viking metál kedvelőknek.

Szürke, jellegtelen, unalmas és ahhoz képest baromi hosszú. Semmiféle karaktere nincs.

1-2 számomra gyengébb dal miatt nem kap többet, nagy része kiváló.

Ez a löttyedt, tipikusan amerikai rockzene sem az esetem, ugyanakkor rossznak sem mondanám, háttérzenének megfelel, ha nagyon nincs más... de általában szerencsére van. :-D

Nagyon nem az én zeném.

Nekem ez borzasztó unalmas. Egyhangú kalapálás, idegesítő vokállal. Persze erről szól a thrash nagyrészt. Hát hallgassa, akinek ez az esete, én továbbra sem leszek thrasher.

Nagy Motörhead rajongó vagyok, így ennél kevesebbet nemigen tudok adni a lemezre, és megjósolom, hogy a következőre sem fogok tudni. :-) Most sem találta fel Lemmy papa a spanyolviaszt, de isten őrizz, hogy valaha megtegye, csinálja csak amit csinál továbbra is (majdnem) mindenki örömére. :-)

Nem mondanám nagyon változatosnak, de megzúzott alaposan és a hangszeresek is kitűnően teljesítenek.

Nem nevezném kiemelkedőnek, de volt pár kellemes pillanata, mint pl. a címadó nóta vagy a záró Journey's End.

Jézusom, ez nekem magas! Melyik végéről kell ezt kezdeni? Tökmindegy talán...

Hibátlan kikapcsolódás annak, aki rá tud hangolódni. Megjegyzem, nem nehéz!

A Tolkien ihletettségű zenék között utcahosszal a legjobb és legegyedibb a Battlelore!

Bár a borító és a cím valami igazi kozumgagyit sejtetett (néhány pontozónak így is az), nagyon kellemesen csalódtam, mert egy jó kis vagány, bulizós zenét kapunk ami szinte mindig, minden helyzetben adja magát!

Vontatott, unalmas, fárasztó, nulla egyediség.

Én csípem a thrash-t, a töménytelen mennyiség viszont megüli a gyomrom. Valahogy újra és újra a Death Angel, Testament, Sodom lemezeknél kötök ki... nem mintha az Angelus Apatridának nagyon szégyenkeznie kellene, sőt!

Annyiból mondhatjuk erre is hogy a szokásos, hogy szokásos jó minőség. Ez most kicsit kivétel, de a nagylemezeik döntően hasonló zenét mutatnak.

A kellő súly ott van a dalokban. Csak ez a súly úgy negyed óra után már nagyon agyonnyomott........

Zsíros riffek, fílinges gitárjáték....érzelmi hullámvasút.....

Ebbe lehetne egy kicsit kevesebb koncepció és több zene.

Pont az ilyen Alternative/Rock zenét kerülöm ki.

Miért a kedvencem a Thrash Metal? Ezért. Pont.

1975-óta halhatatlan. Reméljük hogy ez még nem az utolsó Motörhead album.

Koncert előtti nap nekik sem érdemes berúgni! Összetett, nehezen megnyíló anyag, talán túl tömény is, de néha nagyon jól esik

Jó irányba változott a zene. Azt az oldalát domborítják ki inkább, ami számomra szimpatikusabb.

Azok a számok állnak jól nekik, ahol Skindred-hatások érvényesülnek...máshol erősen felejtős.

Okosan felépített, de a lélekre ható "szépzene". Talán az egyetlen női énekes, szimfonikus zenekar, akiket kezdettől fogva szeretek. Igaz, egészen más utakon járnak. Itt kitörölhetetlen népies dallamokkal, gyönyörűen hangszerelt dalokkal találkozhatunk, amire a pontot a remek hangzás teszi fel. Kötelező!

Ha amerikai hardrock, akkor Whitesnake! Ez olyan ahhoz képest, mint egy, a - sokadik - Baywatch epizód zenéjére kiírt pályázat harmadik helyezettje. (Tudjátok piros fürdőruci, csöcsök....)

Nem találtam fogást rajta. Az új Crowbar, Wo Fat már a kapuban, azokat szívesebben hallgatom....

Remek lemez! Adja magát az összehasonlítás az új Onslaught albummal és nem marad el tőle.

A Rock'n Roll fosszíliái. Senki nem várhat csodát tőlük, de rossz lemezt sem.

A Feeding The Rats kiemelkedik a gyűjteményből, de a többi is nagyot üt. Deathmetál a példaképek minőségében!

Death/doom kevés hozzáadott értékkel, annál több utánérzéssel. Erős a konkurencia, nem sok esélyük lesz.

Félreértés ne essék, nem az átlag pontszám följebb pumpálásának alantas érdekéből adok ennyit! Nem-nem! Eszméletlen zenei érzék feszül a srácokban, és mindez még inkább igaz volna, HA Jamie öcsi - példának okáért - nem ütné (lábgépelné) szilánkokra az albumot.

Kellemes, kellemes, de volt egy olyan érzésem, mintha ugyanazt a track-et hallgatnám a lemez végéig... Vagy csak a láz teszi?:)

A nevük ismerősen csengett ezelőtt is, ám mivel nem igazán szívügyem a stílus, így néhány videonál nem jutottam tovább a velük való ismerkedés kapcsán. A Doombound viszont meggyőzően szépre és hiánytalanul kerekre sikerült produkció, tehát kénytelen leszek bepótolni a lemaradásomat.:) A Bloodstained Toolos indításától pedig dobtam egy monumentális hátast. Nincs mese, ez bizony cuspis promontorium.

Semmi fölösleges sallang, csak zsigerből kicsapott, nyers és feelinges Rock 'n' Roll, ahogy ezt már Lemmyéktől megszokhattuk.

Sír ásás rotációs kapával.

Általában magával tud ragadni a Saint Vitus zenei világát megidéző atmoszféra, ám jelen albumunk kapcsán akadnak fenntartásaim szépszerével az összkép értékét illetően. Legfőkképp a tapossunk bele némi hörgést címszó által vezérelt felfogás veti bakancstalp alá a produkciót (lásd: Father. Ezt a nótát bizony tényleg nagy kár volt szétba..brálni!). A hangszeres gárda ettől függetlenül nagyjából rendben van, bár a ritmus szekció még így is hagy némi kívánnivalót maga után, mivel gyakran fulladnak totális unalomba a nóták, a lüktetés mibenlétét sokszor semmibe véve. Szó mi szó, jelenleg aligha értékelném többre az albumot egy gyenge közepesnél, ám az idő nagy úr, tehát megelőlegezek némi bizalmat a társulat felé.

Meg sem közelíti az Ok Nefna Tysvar Ty lemez minőségét témákban, és nehéz ezt leírnom, de önmagukhoz képest csalódás az album... Hol vannak azok az óriási eposzok?! Viszont ez még így is átlagon felüli munka, és továbbra is tetszik, elvarázsol!