Opethesebb a Damnationnál, Believesebb a World is ruondnál.

Nem tudom sokáig elviselni, ha a hallójáratomban az egy fülzsírgombócra jutó zsilettpengék száma meghaladja a lemez elviseléséhez szükséges kisfröccsök számát. Hiába lett dallamosítva.

Múltidézésre tökéletes, de ki akar 2012-ben ásóbotot használni földlazításhoz, csak mert régen hatalmas találmány volt?

Lépésszámnöveléssel előnykovácsolóbbak lehetnének.

Hol nagyon..., hol nagyon... Tudomisén milyen...

Több a jazz, mint a fém, de ezúttal nem bánom.

Énekescseréééééét!

Szép és fárasztó.

Megjegyeztem őket, ki tudja, talán belőlük lesz a jövőm kedvelt csapata.

Nem szép, fárasztó, de érdekes.

Idén az első olyan album, amiről csak a caps lock bekapcsolásával tudnék áradozni, főként trágár, ám pozitív jelzőkkel illetni. Ezért inkább kikapcsolom magam. AZTAKU...

Meglepő, de kifejezetten tetszett, a címadó nóta vitte a prímet. Hyvinkää bejelölve a képzeletbeli térképen.

Nekem ez sok. Illetve kevés... Hirtelen nem is tudom melyik, de a lényeg, hogy én és a doom nem igazán férünk meg egy légtérben, és ez az album sem változtatott ezen a tényen.

Jó megvoltunk, habár az élet folyamatosan szabotálni próbált a hallgatásban.

Elvoltam vele, ami meg is lepett, ám nem emiatt fogok a műfaj hívévé válni. Mondjuk itt legalább volt olyan tétel, amit élvezhetőnek találtam, ami nem túl gyakori.

Ahányszor hallgattam, mindig palacsintát akartam enni. :D Ez valami mellékhatás, vagy csak nálam jelentkezett? Amúgy kiváló dolgok hallhatók itt, csak még nem elég ahhoz, hogy elérjen igazán magas szintekre. Fülbemászó instrumentális adag.

A pontszám nem tükrözi, de amúgy nagyon jót elvoltam vele, csak a többi albumhoz viszonyítva ebben a körben ennyit ért. Énekest meg nehogy cseréljenek! :D Ez nálam valahogy egyedi ízt vitt ebben a kópiaszagú halmazba.

Teljesen középszer, teljesen hidegen hagyós.

Hát inkább ezerszer WMD. Nem rosszak, sőt... de inkább ezerszer WMD.

Voltak hallgatható albumaik, ez is az, ám soha nem voltak túl izgalmasak ahhoz, hogy kiemelkedjenek a tömegből. Néha becsusszant egy-két fogósabb riff, vagy zaj, de amúgy az előző albumnál elküldtem őket a 'csába. Ott is maradtak.

Csatlakozom azokhoz, akiknek nagyon tetszik, igaz, hogy ezt az ösvényt nem ők járták ki, de jól közlekednek rajta. Viszont nálam valahogy nem teljesedett ki, simán csak szeretem hallgatni, talán majd idővel.

Korai Bathory feeling tisztességes hangzással, ez volt az első gondolatom, de a lemez előrehaladtával esetenként eléggé elkanyarodnak ettől az irányvonaltól, talán kevésbé gonosz, de agresszívebb. És ami meglepő volt, hogy itt-ott a legnagyobb darálás közben is adagolnak olyan dallamokat, hogy ha nem volnék ennyire nyitott a műfajra, talán akkor is tetszene. Ügyes.

Nem ismerem az előző albumukat, és ez nem is győzött meg róla, hogy meg akarom ismerni. Ha BS hangulatot szeretnék, hallgatom inkább azt, bár igényem valami gyakran arra sincs, szóval halmozottan hátrányos helyzetű a lelkész úr és még mellé is énekel, ezért ő fél pontot kap, a többiek fejenként másfelet.

Na megtérült a kitartás, személy szerint még örülök is, hogy csak most került be, két egésszel adok így többet, mint terveztem anno. A fejemben még egy 30 Seconds To Mars jellegű, tiniknek játszó zenekarként léteztek, így Oldie kritikájában a Toolhoz való hasonlítást egy kisebb napszúrás eredményének véltem :P de tényleg hajaz rá, szerencsére nem annyira, hogy ne maradjon tér az egyéniségüknek - katarktikus zenei megoldások helyett ők inkább refrénekkel fogják meg az embert.

Szép és érdekes, kellemes volt hallgatni, de maradandó hatása nem lesz.

A relatíve egyedi ötlet és a kivitelezés minősége miatt ennyi mindenképp jár, bár általában hanyagolni szoktam az ilyen kijelentéseket, de örömmel töltött el, hogy ők magyarok. Mindamellett a kiváltott érzést talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki eszeveszettül váltogat a tévécsatornák közt az ember mellett; néha meg kellene állni, egy-egy témát jobban kibontani, máris befogadhatóbb lenne.

Nem igazán tetszett, pedig volt itt minden, mint a búcsúban, mégse tudnám se a hangszeresek produkcióját, se az összhatást pozitívan értékelni. A vokál erőltetett, a szintitémák időnként szabályosan kínosak (pl. az Arming of Retribution közepetáján, vagy a Thanatosban kb. mind), az időnként felcsendülő német sorokat meg egyszerűen nem tudtam mire vélni, hogy miért pont azoknál fogyott el az angoltudás, vagy mi is van. Remélem a következő lemez kicsit érettebb lesz, és a Photoshop (vagy Paint?) használatba is jobban belejönnek.

Csak ne hívogasson most jópár hónapig. Nem nekem való stílusból egy nem kiemelkedő példány, nem valami szerencsés párosítás. Hogy a Katatonia cover mire kellett, nem tudom, el tudják játszani, örülök, de lelket önteni belé úgyse.

Mikor vége lett, tudatosult bennem, hogy a Naulonért megérte végighallgatni.

Ritka hosszú egy óra volt. Sehol egy fogódzó, egy jobb dallam, egy ütősebb riff, vagy valami, amit megjegyeznék, amit érdemes lett volna kivárni.

Úgy látszik az Opethben nem csak Akerfeldt bátyónak volt prog. mániája. A Soen lemeze viszont sokkal jobb, mint az egykori haveroké.

Nem kötött le, eme black remek.

De jól esett ez most újra...dooom

Számítottam rá, hogy nem leszünk barátok és ez be is bizonyosodott. Egy-két szám ígéretesen kezdődik, de az énekkel el is rontják. Nekem ez nem jó.

Néhol egy picit zavaró a karattyolás, de nem annyira, hogy ne kapja meg a maximumot. Számomra ez a "szép" zene.

Rettentően fárasztó. Elismerem, hogy vannak benne jó megoldások, de ez nekem akkor sem fekszik. Amikor a végén megjelenik az ének, az sem sokat segít. Ha ki kellene emelni egy darabot, akkor a Standing Still-t, annak is a második felét mondanám. Persze biztos lesznek, akik el lesznek ájulva a változatosságtól.

Megtestesítik a szürke összes árnyalatát, ezért vették a borítót oly színesre.

Attól eltekintve, hogy alig várom már a tavaszt, az ősz is mindig hívogat. Megfogott a lemez hangulata.

Jó nagy össze-visszaság.

Mindig lenyűgözött az agresszivitásuk és ez most sem csökkent. Dühös 9.

Fél pontal jobb mint a ruszkik.

Profi csak az a baj hogy black metal. Meg is kapja nálam az 5 pontos maximumot.

Ez nekem nem kell. Észre sem vettem hogy vége.

Ügyes kis zene de semmi több.

Csak hangulatos és kész.

Az énekes tetszett :)

A zenészek keressenek másik énekest, vagy az énekes keressen másik zenekart. Én valószínűleg a zenészeket hallgatnám.

Jó altató volt.

Az ének nem tetszik, a hörgés erőtlen. De a zene nagyon ütős, tele van energiával. Igaz a gitár kicsit tompán szól, de az összhang mindenképp jó. A lemez csúcspontja tényleg az Azon a napon.

Az tény hogy hiányoznak belőle a dallamok de, hatalmas energia van benne. Én találtam ütős riffeket is.

Steve DiGiorgio egy nyughatatlan fazon, rettentő sok energiával, és nagyon nagy nyitottsággal a műfajok iránt. Hallottuk őt már death metalban, thrashben, powerben, most meg proggerkedik. Martin Lopez meg az egyik legalázatosabb dobos a porondon. Technikás is, de emellett finoman kísér. A Porcupine Tree régi dobosához Chris Maitlandhoz hasonlítanám. Az ének szép, de nem nyálas. A gitár varázsol. Na! EZ a PROGRESSZÍV metál nálam... Nem vagyok hajlandó belekötni... Nem is tudnék, az igazat megvallva. Szerintem Oldboy levizeli az alsó végtagjait tőle...

Kiváló black metal nagyszerű hangzással. A finn nyelv külön üdítő. És még egy kis dallamos kántálás is belefért! Bár a "széjtán" szó gyakori ismételgetése elég kiábrándító volt...

Black Sabbath vonal. Azt sem szerettem soha egy-két szám kivételével. Az ének is kellően hamis, akárcsak Ozzynál, csak itt az elejétől a végéig. Qourthon sem volt egy Pavarotti, de nála csak néha ment félre egy hang, nem egy egész lemezen... És Qourthon gityózott, basszelt, dobolt is!!! Az itt hallható úr pedig csak az énekkel kellene foglalkozzon. Az Endless Novemberben ez a bizonyos hamisság már túlment a tűréshatáron, ezért nem kapta meg a középút 5 pontot a lemez...

Kicsit hasonlít egyik nagy kedvencemre, a Jane's Addictionre, csak itt több a gitár, és nincs annyira jellegzetes hangja a csókának, mint a Perry Farrellnek. Az ének még emlékeztet Brandon Boydéra is az Incubusból. Oldboynak is feltűnt ez a párhuzam. Kimondottan tetszik ez a lemez. A basszusjáték külön kiemelendő. Méghogy csak ujjakkal játszandó a basszusgitár. Azzal kell játszani, ami a várt hatást kihozza... A Clone gagyi akkordozgatása nélkül 8 lett volna.

Hát nálam meg ez elsőre hat! :-D Az ilyen jellegű szellős, delayjel feltunningolt gitárjáték engem mindig elvarázsol. Lásd: a Valborgnál és Woburn House. Az hallatszik, hogy pénzük nem volt "minőségi" hagzásra. Viszont ez a hangzás mára egy elfogadott irányzattá vált. Végre. Már jegyzik. Én legalábbis jegyzem. A második dal elején a recsegő hang pedig a Morrowind nevű MMORPG-ből lett kilopva (amikor bemegyünk egy Dweemer romba, akkor hangzik fel :-D).

Hangszeres tudás: 10, hangulatkeltés: 0, zeneelmélet: 10, kreativitás: 0, befektetett energia: 10, egyediség: 0, hangzás tisztasága: 10, hangzás egyedisége: 0 Szal jazzmetal... Becsületből végighallgattam. Az a baj a túlzottan technikai zenékkel, hogy mire az embert elvarázsolná, és elkezdene merengeni, jön valami szólózós észosztás, ami tökéletesen szétzavarja az addig kialakult hangulatot. A szinti és a gitárhangzásból ítélve nagy Dream Theater fan a banda. A K2 2:15-nél meglepett. Pont mire faszán belemerítettem volna magam a sodrásba, vége is szakadt... Ugyanígy a Hihetetlen virág eleje...

Totálisan szürke témahalmozás ez számomra. Peta kiemeli, hogy nem hall benne izzadtságszagot, én meg pont. Na Sheol, hol beszéljük be egymásnak a hülyeséget? :-D

Régen hallottam ennyire jó intrót. Aztán a kreativitás nagyja itt ki is fulladt. Sok a kikínlódott dallam. Butácska lépegetések, amik már annyira gyengék, hogy a hangulatból is kibillentenek. A dallamos énekkel együtt hörgés meg borzalmas. Mondanám, hogy első lemez lévén, majd kinövik, de ez tipikusan az a fajta teszetoszaság, ami nem szokott kinövődve lenni, mert a gitárosok elég ritkán adják át a dalszerzés jogát másoknak. Erről eszembe is jut egy vicc: - Mi a dobos utolsó mondata a zenekarban? - ??? - Lenne pár ötletem gitáron! :-DDD

Az Azon a napon közel 10.

Fárasztó, egyhangú, hisztis keményKEDÉS... Hangulat nulla.

Lásd kritika! Fölfelé kerekítek. Mert megtehetem... :D

A vegytiszta black metal sosem volt és nem is lesz az én zeném...

Nekem viszont jobban tetszik a debüt lemeznél, ezúttal változatosabbak a tempók, alapvetően lendületesebb lett a zenéjük, a gitárszólók is javultak valamelyest, bár még mindig van hová fejlődniük e téren! Sőt, minden téren!

Lásd kritika!

Nekem is rögtön bejött ez a zene, bár többszöri meghallgatás után némi hiányérzet maradt bennem és rájöttem, hogy az anyanyelv használata miatt. Szinte biztos, hogy angolul még jobban tetszene, bár így is nagyon jó!

Nekem speciel tetszik... :P Egyébként emlékeztet a szintén hazai Mindflowers lemezeire, de szerintem a nemzetközi porondon se vallana szégyent a hasonszőrű bandák között. Bár még korai lenne ráaggatni a "kiváló magyar termék" címkét, háttérzeneként máris kitűnően funkcionál!

Nem ismerem a Bodomot, de ha olyasmi, mint a Kambrium, vagy fordítva (tök mindegy!), akkor nem is nagyon bánom...

A dallamos énekre vagy nagyon rá kéne feküdniük legközelebb, vagy sutba dobni. És hangulatkeltés tekintetében is van még hová fejlődniük... Az intro és szerintem az outro is valóban tetszetős!

Lásd kritika!

Az előző lemezüket én ajánlottam be a HP-re, de a Resolution még mindig nem adta meg magát teljesen. De egyre jobban tetszik, köszönhetően az olyan daloknak, mint Ghost Walking, The Number Six, King Me. Bár ők inkább a Slayer-höz hasonlítják magukat, én akkor is a Panterát hallom ki a riffekből... Bár az ő szintjüket még nem érik el, és asszem sosem fogják, mint ahogy semelyik zenekar.

A legtökéletesebb Tool kópia amit valaha hallottam, némi Opeth-es fűszerezéssel és néhány kiemelkedően jó dallal (Oscillation, Canvas, Savia). A minőségi prog. rock/metál mindig is a szívem csücske volt, szóval nem is kérdéses a magas pontszám. Bár nem adja könnyen magát, kétség kívül a kör legjobb lemeze.

Felsőligás, echte, fekete metál, helyenként élvezhetőnek is nevezhető részekkel, (pl. a második leírhatatlan nevű opus, vagy a Deathlike Silence, Nemesis), de 10-15 perces tömbökben már fájdalmat generál. Nyilván célja is, de én nem vagyok mazoista.

Black Sabbath? Nem. Ozzy? Nem. Lord Vicar? Á, dehogy. A monoton hullámzás mellett ez a hamis nyöszörgés gyakorlatilag kivégez. A magas pontszámom egy-két jó zenei betétnek köszönhető mint amilyen a Child Witness közepén, vagy a Between The Blue Temple And The North Tower-ben hallható.

Kicsit sótlan, de egyébként kellemes hallgatnivaló, különösen tetszik a hangsúlyos basszusjáték. Sok ismerős fordulattal operálnak, több bandát lehetne sorolni a Deftones-tól a Placebo-ig. Karakteresebb nótákat kívánok nekik, a Ruse, Pinata, a címadó dal, Arise, Clones mentén.

Mély és merengő, viszont ha minden második szám után be kell szúrjunk egy Azaghal-t, hogy ne aludjak el, az nem egy szerencsés dolog. Végighallgattam kétszer is, de nem jött a varázs. Engem az ilyen muzsikák sokkal inkább fárasztanak, mintsem szórakoztatnak.

Képzett zenészek minőségi produktuma, remek hangzással, sok stílus mixelésével. A baj tartalmi téren jelentkezik, kevés vezérfonal híján könnyen kicsúszik az ember kezei közül, korlátozott az élvezeti értéke (talán a két záró tétel lett a legjobb). Objektíve 9, szubjektíve 6. Erős hetes.

Semmi újszerű, semmi eredeti, de miért is tagadjam, hogy szeretem az ilyen muzsikát?! Végigbólogattam az egész albumot, csak úgy repült az idő. Biztosan előkerül még. A korai COB anyagok kedvelőinek külön ajánlott. A borító viszont borzalmas.

Macskaköröm Odradek macskaköröm. Kitétel: Még inkább hamvába veszett a szimpátia.

Ha azt mondom nem győztek meg, nagyon finoman fogalmaztam. Tipikus, C kategóriás modernkedés gyenge körítéssel.

Sosem voltam maradéktalanul kibékülve a ténykedésükkel, de el kell ismernem, hogy alkalmas pillanatokban képes tökön ragadni ez az adrenalinbomba. Továbbra is áll a tézisem, miszerint igen egysíkú amit művelnek, de nehéz lenne vitatni, hogy azt a legmagasabb szinteken. A 14 szám meglehetősen hosszú és tömény egy kalap alatt, feleslegesen hosszúnak hat. Desolation, Undertow, The Number of Six, Insurrection nóták tetszettek a legjobban.

Kiváló, ismert zenészek (Martin Lopez egy zseni dobos: miatta plusz 1 pont), és én pedig mennyire AKARTAM szeretni ezt a lemezt! De nem görcsölök rajta tovább, egyszerűen baromira nem az én zeném, nem köt le.

Korai Marduk, Dark Funeral, Darkthrone, pici (korai) Bathory/Celtic Frost ihlette fekete fém, igazi újítások nélkül, viszont mindezt nagyon jól tálalják, váltogatva a darálást lassabb tételekkel. Kiemelni fölösleges bármit is az egységes színvonal miatt, talán csak az In Deathlike Silence-t, imádom ezeket a sötét hangzásokat, több is lehetett volna :) Talán elfogult vagyok pontszámilag, de többször is meggyőzött, hogy megérdemli! (Dalszövegekkel nem foglalkoztam :P)

Kövezzetek meg, elismerem a munkásságukat - de sosem szerettem a Black Sabbathot, ez meg még annyira sem jött be.

Hiába vannak benne jó megoldások, ha abszolút nem vagyok oda ezért a zenei stílusért.

Izgalmas, érdekes, VÁLTOZATOS, nagyon sötét, egyben nagyon szép doom/death-féle zene. Odafigyelést igényel, tényleg nem hat elsőre! Utána fedeztem fel én is: ez egy igazi gyöngyszem...

Nem rossz, de nem hiszem hogy gyakran fogom hallgatni. Ha lett volna benne több palacsinta, jobban ízlett volna, de azért ez sem piskóta :)

Ha már ígéretes debütekről van szó, a német csapat munkáját sem szabad kihagyni! A stílus prog. melodeath/thrash, de túlzás nélkül ezen belül a zene annyira színes, mint maga a borító! Vannak egyértelmű hatások, amiket nem említek meg, mindenki rájön, nem is ez a lényeg. Pörgős, lendületes, izgalmas, külön érdemes figyelni, a szintis néhol miket művel! Profik a zenészek, érződik, hogy nagyon egyedit, érdekeset akartak létrehozni (sikerrel- izzadtságszag, magamutogatás nélkül). Csak azért nem maximális, mert van 1-2 kevésbé erős pillanata, illetve a 10-est a következő lemezre szeretném megadni. Ettől függetlenül gyakori mellékhatás lesz a léggitározás/fejbólogatás/dobolgatás iránti kényszer :)

Az Ősz engem is hívogat, és elcsábít a szépsége. Ez még picit korai, éretlen ősz, de kétségtelenül gyönyörű.

Ügyes lemez, nagyrészt a WMD-ra hajaz, de lényeges különbségek, plusz dolgok azért vannak bőven... mint ahogy gyengébb, átlagosabb részei is a lemeznek. 7 ponton gondolkodtam, de a kiforratlanság, egyéniség hiánya miatt kevesebb, de az igyekezet bőven megvan, az érződik.

Nosztalgikus érzés kerített hatalmába: folyamatosan a Pantera jutott eszembe hallgatás közben, amit régen nagyon szerettem. Itt is jó zenészek játszanak, bár nem kérdés, hogy azért kik a nyerők... Nem ismerem a korábbi lemezeiket, de a Resolution egy jófajta energiabomba különlegességek, és igazán kiemelkedő témák nélkül. Nekem mindenesetre megér ennyit!

A hangszeres munka példamutató, de sajnos nekem ez a Tool-féle zenei világ nem nagyon fekszik, az eredetit se szeretem igazán. Hiába játszanak itt nagy kedvencek, ha a zene, amit csinálnak közömbös számomra.

Abszolút korrekt régivágású black metál, nem is unalmas, hangzás is rendben, szóval nagyjából minden a helyén.

Én nagyon szeretem a Black Sabbathot, így mindent szimpátiával fogadok, ami annak nyomán halad. Viszont nekem a debütlemezük lényegesen (2 ponttal:-)) jobban tetszett.

Ez nagyon nem az én világom.

Szép és élvezetes. És az anyanyelv cseppet sem zavart, valószínűleg lassan hozzászoktam a sok kiváló kelet európai zene kapcsán. És nálam is elsőre hatott. :-)

Viszonylag érdekes, odafigyelős, elmélyülős zenének nem használnám fel, de háttérzeneként teljesen jól működik.

Túl sok a billentyű, közepes az ének, amúgy a dalok nem lennének rosszak.

Kellemes melankólia, nem találok rá okot, hogy lepontozzam. Nem emelkedik ki semmilyen szempontból, de jó hallgatni (a tiszta ének azért elég necces helyenként).

Hidegen hagyott.

Üres.

A hangzás miatt kap egy plusz pontot is, de a zene továbbra is érdektelen számomra. Pedig nagy elánnal indultam neki a nevek miatt...

Magamtól nem hallgatnám meg, de ha egyszer így esett, nem bántam meg a ráfordított időt. Egész jó, különösen a 3. és 5. track.

Ez így jó; hamisan, "szabatosan"....!

Mindig távol állt tőlem a nevezett hatások zsenije. A Chevelle újra megerősített ebben.

Nagy nevek albumai jelentek meg manapság. Mégis inkább ezt az ismeretlen ukrán zenekart ajánlom, mert megérdemlik. Persze nem egyszerű postmetál ez, van itt feneketlen, mély doom, síri - sötét death, időtlen utazás és némi progresszív felhang is. Nem elsőre hat...

Semleges pont, közömbös zene. Jazzrock felé hajló futamok, fárasztó billentyűs hangszín...sok ez egyszerre nekem.

Az áthallások ellenére kellemes hallgatni való. A műfajt a populáris oldaláról közelítik meg, ami most nem baj. Az énekesi teljesítmény erősen közepes csak...

A gitárszólóknál érezhető bizonytalanságok ellenére ez egy igen jó kis lemez. Elsőre fel sem tűnt, mennyire....

Magyar thrashnek, magyaros hangzás. Nem lesz hungarikum.

Az a kevés egyedi íz is kiveszett belőlük, ami miatt a korai lemezeket még meghallgattam. Teljesen lélektelen riff és témahalmaz.

Nem igazán fogott meg a zene olyan Tool fajta zene bár ide sorolnám a Perfect Cirlce-t is de az sokkal jobb.Kicsit kalandozós el lehet gondolkodni pár dolgokról.ilyen gondolkodós zene.De azért 1-nek el megy.

Szokásos Black metál darálással.Nem az esetem ez a zene.

Szerintem nem rossz Doom zenekar.

Hallgatható kis Rock zene némi melonkóliával.

Érdekes 1 zene olyan post Doom metálnak mondanám némi atmoszférával.De jó nyugtató.

Az első próbálozás azért nyomják a Thrasht némi Death metál hatással szóval ez is Extreme Thrash metál féle.Kicsit a Chrildren of Bodom kategóriába tenném.

Szokásos Gothic/Doom metal.Lehet rajta érezni némi Theatre of Tragedy hatást bár messze vannak az igazi tiszta gótik Doom Metáltól.De azért mindent bele remélem következő album jobb lesz.

Metalcore próbálkozás magyaroktól ami már lassan 1 kaptafás.De azért adók nekik 6-ost.

Nem rossz kis Groove metál hallgatható,de szerintem jobban is tudnak csinálni.Bár most hallom őket először de nem rossz.

Nyilván még a Tool-nál is Tool-osabb a végeredmény, de kit érdekel ez ilyen szintű számoknál?

Nem kedvenc az Azaghal, viszont tudom róluk hogy bármikor képesek minőségi lemezzel kirukkolni.

Én is azon az állásponton vagyok, hogy az előző albumuk szimplán sokkal jobb volt. Amúgy óriási BS fannak én sem vallom magam.

Minden olyan van benne amitől elvileg tetszhetne, de az élet már csak ilyen, gyakran borul a papírforma.

Ez a színes borító ízléstelen és csiricsáré. Lehet hogy részletkérdés, de extrém metálhoz képest súlytalan és gyerekes. A zene meg jó.

Kísérleti jellege ellenére sem tetszik. A magyar szövegek meg valahogy nem (méghozzá nagyon nem) passzolnak az ilyesmi muzsikához.

Három számot nem bírtam egyben végigtolni, ami nem csak a Resolution jellemvonása, semelyik másik Lamb of Goddal nem boldogultam soha előtte. Miközben zabálják a hamburgert kétpofára az amcsik, ez pont jó lesz mellé kísérőzenének. :D

Már az első percében pontosan tudom, hogy mit fogok kapni az utolsó percig, de ez kell nekem. Szép munka (és mostanában ritka is).

Így igaz. Ez most pont két ponttal kevesebb az előző űbermaximum lemeznél.

A nagy szerelem valahol évekkel ezelőtt elveszett. Ettől függetlenül gondom egy szál sincs velük.

Iszonyat zsigeri és pusztító. Amikor beindul az első szám, mindig van egy baromi nagy adrenalin flash-em. :) Aztán idővel érkeznek a vastag southern témák is. Mivel megleptek és lassan egy hónapja folyamatos a hatás, tőlem megkapják a maximumot. (sokan fogják ezt a lemezt 1-2 év múlva elővakarni és átértékelni...)