Tényleg jobb, mint a Mantra volt, aminél már felfigyeltem rájuk, csak ott valahogy ahányszor azt éreztem volna, hogy "hű mekkora zene", jött valami ügyetlenkedés. Ezt most kinőtték. Lehet még felülbírálom a pontszámot.

Kétségkívül hangulatfüggő a dolog, és hát nem is mind a 47 percét szeretem, de szeretem. Bár az ötös tételtől azonnal megszabadultam, mert azt nem.

Lehet ez ebben a stílusban a valaha megjelent legjobb lemez is, akkor se kell. Kissé unalmasnak találtam például, hogy a számoknak se eleje, se vége, ebben kb. az egyetlen kivétel a Sullen Days volt.

Valamikor pár éve egyszer hallgattam SFU-t, hogy megtudjam, mit szeretnek rajta sokan. Nem jöttem rá, és most sem, és a nagy változást sem vélem felfedezni az aktuális és a régi munkásságuk közt.

Érdekes, változatos zene mélységekkel és kellemes hangulattal, tipikusan olyan, amit bármikor szívesen újrahallgatok majd.

Nagyjából ott elbukott minden, mikor a csávó megszólalt. A zenei teljesítmény pedig lehet meggyőzne, egész kellemes témák és dallamok tűntek fel az üvöltözés közepette, de még így se hallgatnám meg újra.

Jónak jó, de annyira nem nyűgöztek le, az igazából utoljára a Dämmerunggal sikerült.

Fura, hogy ez a lemez ennyire megosztó, én igazából semmi rosszat nem tudok rá mondani, legfeljebb, hogy nem különösebben köt le.

Nagyon megfeleltek zeneileg is a németek a nevük keltette elvárásoknak: oda is összehordtak pár blackes klisét, de egyéniségnek-egyediségnek nyoma sincs. Persze ez nem is feltétlenül igény, csak részemről ezúttal az lett volna.

Szeretjük ezt a groteszk világot errefelé, bár ez már színházabb, mint zenébb.

Csatlakozok a "valami nagyon hiányzik ebből"-táborhoz. Pedig úgy indult, hogy leestem a székről, de aztán egyre laposabb lett. Kár érte... UPDATE: Egy fél pontot még adok rá, mert azért inkább jó ez az album, mint közepes.

Jó ez, de nekem túl elvont. Az eleje még tetszett a lemeznek, aztán hol leül, hol felpörög, viszont a végén a hajnyíró után bevágott vízcsobogás (gondolom a lemez felvételét követő első WC-re menetelt hivatott szemléltetni) némileg illúzió romboló. Az ifjú párhoz szóló soroknál pedig konkrétan a falat kapartam. Mondjuk művészi szobazenétől ennél többet nem is várok.

Mindig azt hiszem, hogy nekem tetszik a death metal, aztán pedig rájövök, hogy mégsem. Ez túl száraz, oldschool, egy kis új suli jót tenne nekik. Pedig a gitárjáték elég ötletes, a hangzás pedig álmaim netovábbja, én is ilyet akarok!!!

Feladom. Semmilyen érzelmet nem váltott ki a dalok többsége. Mivel azonban jól összerakott cucc, azért könnyen végig lehetett hallgatni egyszer-kétszer. És ugyanilyen könnyen meg is lehetett unni. Szerencsére annál izgalmasabb és érdekesebb az életem, hogy ehhez hasonló semmilyen produkciókkal töltsem az időmet.

Ez tipikusan az a zene, amely képes rabul ejteni a hallgatót. Bár első hallgatásra sok öncélú, feleslegesen művészieskedő, túlnyújtott, túljátszott részt hallottam, mégsem tudtam tőle szabadulni. Mostanra kezd minden a helyére kerülni. Olyan mágiát rejt magában, ami korábban az Opethet is jellemezte. Az előbb sorolt hibákat pedig tudjuk be annak, hogy ez nem egy rendes zenekar, hanem egyetlen ember műve.

Vagy a minőség hullámzik, vagy a nekem tetsző és nekem nem tetsző zenei elemek váltakoznak folyamatosan, de minden dal után más a véleményem. Egyszer azt gondolom, hogy húdejú, a következőnél meg, hogy jajj de fárasztó. A zenészi teljesítmény, a hangulat, lendület...stb. nagyon tetszik, de ha bő félórás lemez így megterheli az embert, akkor ott szerintem bajok vannak. De lehet, hogy csak én nem tudok mit kezdeni ezzel a szanaszéttöredezett zenével.

A német nyelv továbbra sem a barátom, de ez a post-black (de inkább sima black) valami azért nagyon-nagyon jóra sikerült. Asszem felesleges ragozni.

Gyilkos egy lemez. Olyan unalmas, hogy majd' felakasztottam magam. Különleges tehetség kell ahhoz, hogy egy zenekar úgy írjon meg egy egész albumot, hogy azon egy megjegyezhető dallam se kapjon helyet, és ugyanazt a három hangot ismételgessék. A hörgés (értsd rekedtes suttogás) meg hab a tortán.

Nekem ez a zene semmit nem mond, de azért meg tudtam hallgatni, talán egy-két rész még tetszett is.

Nem annyira gáz ez, sőt eléggé rendben van, én még annyira majomkodásnak sem éreztem, csak egy-két dalban szaladt el velük a ló. Bár nekem sem a tangóharmonika, sem ez az avantgárd vonulat nem a kedvencem (sőt), de itt nem is feltétlenül zavart. Kétségtelen, hogy a csajszi nélkül egy fabatkát sem érne ez a produkció.

Elméletileg tetszenie kéne, de valami miatt nem igazán jön be, pedig párszor már lement és ennek ellenére nem tudom megfogalmazni hogy mi a bajom vele.

Nagyon nem nekem zenél(nek).

Nagyon vártam, nem csalódtam, nagyon ok-s ez a lemez.

Nagyon vártam, jobb lett mint reméltem.

Kellemes, kifejezetten jólesett, de semmi több.Viszont az Opethet idéző pillanatokért kap +1 pontot.

A zenekar neve tetszik,de maga a zene nem éppen fogott meg.

Olyan hangosan hallgassátok amennyire csak lehet!!!, nagyon jól sikerült cucc.

Első osztályú háttér zene.Műfaján belül viszont kiváló.

Black metal, se több se kevesebb.Eléggé a biztonságot jelentő kitaposott ösvényen vannak, nem nagyon erőlködnek hogy újítsanak, De nem is kell, ez így pont jó.

Naga olyan jól összefoglalta hogy én már nem is keresek rá szavakat.

A nyitó és záró tétel teszik ki a pontjaim nagy részét...Floating On The Murming Tide sokáig beette magát a hallójárataimba, de valami még hiányzik...ha már progresszivitás, jól jönne egy érezhetőbb, erősebb kohézió a lemezre, de ez már csak az én bajom lehet.

Naga: ajánlom figyelmedbe a legtöbbször ingyenesen letölthető, otthon készült indiánzenéket, vagy a 7 órás esőhangot tartalmazó lemezeket, tuti bejönnek ezek után. Egyébként hangulattól függően hallgatható ez a cucc, de a metálnak halvány köze sincs hozzá. Ha valaki beágyazná ezeket a hangulatfokozó zörejeket egy teljes értékű, ötletes, gitárszaggatós környezetbe, azért nagyon odalennék.

Közvetlen ezután meghallgattam az Effigy Of The Forgottent és rájöttem, hogy a banda 23 éve ugyanazt játssza. Ugyan a hangzás modernebb, a gitár változatosabb lett, de a kezdetek mégiscsak jobban bejöttek...

Hiába az énekes Cannibal múltja, egyedül a gitártémákat tudtam díjazni bennük, de azok sem kiugróak. Bár ezzel együtt ez a második lemez, amit hallottam tőlük. 8-ról indult a produkció, a végére nagyon untam, maradt a közepes.

Sokszor nekifutottam és szeretni akartam, de nem jött össze igazán. Megvan a maga mélysége, kellemes anyag, de a sok lötyögés ellensúlyozására el tudnék képzelni több karcos gitártémát, amibe kapaszkodni is lehet.

A borítót látva teljesen másra számítottam. Valami jó kis utazásra a fekete nap birodalmába, de ehelyett egy tucat hc jött. Nem rossz, de ez az a műfaj, ahol a klasszikusok is 8 pontig jutnak nálam.

Megadtam neki a kellő hangerőt:) Nagyon jó kis anyag, az eddigieket nem ismerem, de feltétlenül pótolom a hiányt.

Eddig kimaradtak a körülöttem hullámzó éteri muzsikák repertoárjából, most is csak tiszteletüket tették és én egy biccentéssel elfogadom, hogy ők is léteznek.

Semmi sem különbözteti meg őket a naponta alakuló 10 más black metal hordától, de ebben a kliséhalmazban igényes és erős témákat pakoltak össze. Ajándékként egy hatos, húsvétra meg küldök nekik egy kecskét, hogy legyen mit levágni a következő koncerten a Primordial Sapphirine Driplets gonosz kis témáira... Plusz pont, hogy valamelyik gitártémájuk eszembe juttatta a Kis szörnyecskéket és ismét jót derültem rajta.

A visításoktól megfájdult a fejem, de komolyan. Van pár hangulatos, valóban Mansonos rész, azok nem voltak rosszak.

Az előzőtől nem voltam elájulva, ez egy fokkal jobb lett.

Elég nehéz az ilyet pontozni, mert erősen hangulat függő. A nem túl kreatív számcímű darabok közül az ötödik kifejezetten zavart. Az utolsó tizedikben a hajnyíró hangja volt hangulatromboló, nem tudom mi akart lenni. Hajnyírás a vadonban? Leginkább az első Szomorú Szalonnasütés a Természetben nyerte el a tetszésem. Szóval lehetne több is meg kevesebb is.

Death vonalon nehéz lesz felül múlni. Régen is és most is az egyik legjobb banda ebben a súlyos stílusban.

A Maximum Violence óta a legjobb SFU korong. Főleg az eleje esett jól, egy-két szerzemény pedig meglepett, mert nem tipikus SFU.

Imádoom.

Tudták, hogy ebből a zenéből elég a 34 perc. Míg a múltkori "félórás" merő unalom volt, addig ez végig fenntartotta az érdeklődésem. Jólesett.

A Procella Vadens című remekmű óta vártam a következő lemezét a német bandának. Nekem ez jelenti a tökéletes atmoszférikus blacket. Bár igazából csak majdnem tökéletes, mert a zongora, ami annyira feldobta a Procella Vadenst, most nagyon hiányzik. Ezért nem érdemel ugyanannyit.

Megfejtettem a borítót: Bandeeraz keresi a megfelelő ágat. Viccet félretéve, minden unalmas pillanata élmény volt.

Semleges tucat black.

Kicsit a Diablo Swing Orchestrára akar hasonlítani, de a svédek zenéje izgalmasabbra sikerült. Beszereztem az előző lemezüket is és az első jobb lett, mit a Naught.

Ez is már megfordult nálam, de egy hallgatás után kitöröltem az életemből. Most újra elővettem, de nem fogott meg, nagyjából az vele a bajom, mint Belialnak.

A kifejezetten dark ambientes részek (pl Kettő) tetszettek, egyes pillanatok heves mosolygásra késztettek (Öt), de az album túlnyomó részét sajnos nem nekem találták ki.

Az utóbbi időben ez és az új SFU váltogatják egymást leginkább a lejátszómban.

Szerintem az előző lemez is zseniális lett, ez meg követi a sorban.

Párszor meghallgattam már ezt is, egyelőre nyolc. Néha a régi Katatonia jutott eszembe. Klasszikus nem lesz, de nagyon jó kis doom anyag.

A kör kellemes csalódása. Egészen magával ragadó fél órát hoztak össze a srácok. Bár igaz, egyszerre ennyi elég is volt. A borító itt is fasza.

Nem ismertem eddig a zenekart, kár, hogy német, de tényleg nagyon rendben van. Megallgaton a korábbiakat is.

Valamiért soha nem sikerült belemélyedni a zenekar munkásságába eddig, pedig jó zenét tolnak. Ez a lemez kifejezetten tetszik, szomorkás metálzene. A tiszta éneket tartalmazó részeknél nem kellene erőltetni a magasabb hangokat, nem megy az még annyira, szerencsére nincs sok belőle. A borító csillagos 10.

Általam régóta kedvelt, igényes, hangulatos lemezeket felvonultató black bandáról lévén szó, az új lemezüket is sokat hallgatom, nagy szeretettel. A műfajt nem fogják soha megújítani, de ez nem is baj.

Nekem azzal nincs bajom, hogy egy zenekar szerves alapját a frontember(lány) képezi. Sőt, szerintem elég erős hangulata van a cuccnak, sokszor az ős Marilyn Manson jutott eszembe. Egyetlen bajom vele, hogy amíg kb 10-12 éve zabáltam volna ezt, a mostani általános hangulatomban nem igazán köt le. Pedig tényleg tetszik, úgyhogy még meghallgatom párszor.

Norvég extrém metál. Jó bornak nem kell cégér.

Van ennek az alkotásnak itt létjogosultsága? Ettől függetlenül tudtam élvezni, no!

A death metál királyai.

Meglehetősen unalmas, és kiszámítható.

Nem kiváló!

A metálkóór krémjéhez (kevesen vannak) képest ez még zeneileg is gyenge, nemhogy vokálilag.

Hihetetlen várakozás dúlt bennem az új albummal kapcsolatban. "Csak" 95%-ban sikerült teljesítenie.

Az őszhöz jobban passzolna, de így is ki - most figyelj! - váló! Kiváló :D

Onielar <3

Emlékeztetnek a DSO-ra, akiket szeretek (vagy csak szerettem), ezt miért ne szeretném?

Eléggé vegyes az összkép. Jó és gyengusz részek kergetőznek...

Az ország egyik legtehetségesebb zeneszerzője a mély ismeretlenségben. Egyediség a négyzeten, hangulat a köbön.

Ez a fajta death metal eléggé kevés érzelmet vált ki belőlem. Bőven több benne az idegesítő, mint az élvezhető rész.

Tudom, hogy sokan borulnak le Chris Barnes orgánuma előtt, engem viszont egy cseppet sem hoz lázba az, ahogy megállás nélkül a pincéből ugat. A zene nem rossz, de nem is eget rengető. Ilyent sok banda tud. A gitárszólók hangulatosak. Alulról hét pont ez nálam.

Eseménytelen szűk egy óra...

Melodic hiszti...

Fantasztikus megszólalása van. Zeneileg a szívügyem. A német nyelv mára már nemhogy zavar, hanem kimondottan tetszik. Egy (két) szóval: közel tökéletes. A második fele egy kicsit belapul...

Egy kicsit vérszegény, de annyira talán nem szürke, mint a The Fall Of Every Season. Vagy de... A dallamok 95 százaléka előre sejthető.

Anyám... Ezek aztán nem viccelnek...

Majomkodás helyett dalokat kéne írni. Különlegesnek különleges, de rossz is. A csaj adja el a dolgot - a külsejével... Mellesleg utálom a tangóharmónika hangját, elismerve, hogy meglehetősen nehéz rajta megtanulni játszani.

Király. :-)

Egyetértek Baathory véleményével, nagyon hangulatfüggő az ilyen, azonkívül nekem sem minden része tetszik. De összességében jó.

Nagy szenzációt nem jelent, de jó anyag, és mindig öröm ilyet hallani, a sok modernkedés között (ami persze szintén lehet jó, nem arról van szó :-)).

Túl sok fantáziát nem tettek bele, de legalább jó húzós. Chris Barnes éneke igen egyhangúra sikeredett, bár nagyon mást nem is szoktunk tőle hallani, mint amit itt csinál...

Jó ez, de időnként elkalandozik a figyelem, ami azt mutatja, hogy a hosszú nóták játékideje nincs egyenletesen érdekfeszítően kitöltve. Viszont mindig jönnek olyan részek, amik meg roppant élvezetesek. Megér néhány hallgatást mindenképpen.

Ezt a folyamatos, egysíkú üvöltözést még ilyen hosszúságban is nehezen tűröm... nem nekem készült.

Egy picivel talán elmarad a Procella Vadenstől, de így is bőven a nagyon jók között van.

Nincs ugyan ősz, de ami jelenleg van, az erősen emlékeztet rá, úgyhogy hangulatilag nincs gond. :) Ez most valahogy nagyon betalált.

A szokásos gondom van a károgó csajokkal, amúgy teljesen rendben van.

Van benne fantázia, de különösebb élvezetet nem nyújt a hallgatása.

Másodjára szerkesztem ezt a hozzászólást. Ami tényleg hiányzik az az összetartó erő a dalok között, mert egy az egyben mindegyik szerzemény nagyon ütős, de valahogy nincs meg a kémia (ellenkező esetben még a maximum pontszám is szóba jöhetne akár). Jó ellenpélda erre a tavalyi Deftones lemez, amiből meg pont nem tudok csak egy-két számot meghallgatni, ahhoz kell az egész lemez, mert úgy működik igazán. Egyébként meg ismét ment fel a pontszám egy felest, ez jelent valamit.

Valóban művészi, de emögött sajnos nem sok áll. Kellemes album, de egy idő után nagyon rá lehet unni.

Őszintén szólva.... elmegy, de még mindig beletartozik abba a kategóriába, ami miatt nem igazán kedvelem ezt a száraz death metalt.

A Six Feet Under az a zenekar, amit magamtól sosem hallgatnék. Unalmas és igénytelen.

Tetszett.

Vérbeli Hardcore/Metalcore album a legjobb fajtából. Ragozni nem igazán tudom, de szerintem nem is kell.

Valóban egész jó hangulatos black lemez, de szerintem nem annyira kiemelkedő. A közepe nagyon bejött, de az eleje, meg a vége valahogy nem annyira. Mondjuk, ha több időt fordítanék rá, akkor lehet, hogy kúszna még fel a pontszám és azért a HP-t is túl fogja élni.

Halálos(an unalmas)

Hidegen hagyott ez a lemez.

Állítólag az első lemez egész jó, az viszont biztos, hogy ez nem az.

Az az igényelt harmónia,és dallam csokrom,amit hiányolok és lemaradt az új Hypocrisy lemezből,most pótlásra került!

Nem mondom hogy ilyet tudnék csinálni én is ,de majd nem!A metál zenét ennyire kitágult fogalomkörben már (még) nem értem fel ésszel!

Igazi veteránok a műfajban!Csak úgy özönlenek a gitártémák sorra,kompromisszum nélkül!

Az első lemez az alap,de itt is akadnak fogós riffek!

Az eleje jól indult ,felidézett bennem némi Katatonia BraveMurderDayt de ennyi volt a puskapor.Aztán amikor már nagyon megosztotta a figyelmemet az 5 gitár téma egyszerre,ami külön-külön életre kelt, meg szinti hozzá,elkezdtem fáradni,és nem vett új lendületet!

Totál ismeretlenek számomra,és ebből a közegből senki sem tudnék hirtelen írni annyira idegen ez a műfaj!Szerintem reális a pontom!

Olyan jó témák vannak rajta ami teljesen elterelte a figyelmemet arról hogy németül kárognak!

Igazából nem tudom mit hiányoltam belőle,mert a melankolikusabb és a dühösebb nóták is tetszettek!

Vannak ennél sokkal elvetemültebb fekete brigádok is ,ez még a hallgatható kategória!

Nem szoktam női énekes zenéket hallgatni,de ide mást el sem tudnék képzelni!Pattogós,beteg,sötét komédia!

Tetszett, de nem voltam maradéktalanul elégedett a korábbi lemezzel. Ez most más. Itt helyükre kerültek a dalok végre és progresszív színtéren új kedvencet avathattam...

Intermezzo-gyűjtemény ez, még nem több.

Valahogy az első három lemez után elmúlt az eufória és csupán egy megbízható minőségű lemezeket megjelentető bandává lettek. Ez is ilyen, nem több. A technikás, brutális death metálban ez sem semmi.

Mintha ez nem is ugyanaz a zenekar lenne, de jobban tetszik az elmúlt 10 év lemezeinél.

Ígéretes egyszemélyes projekt, már a korábbi anyag is tetszett. Jobb hangzásával került az O.F. fölé pontszámban. Az, hogy a tizenvalahány perces dalok is lekötnek, azért jelent valamit.

Korábban is lepörgött többször, most sem határolódom el tőle. Saját közegében ez bizony nagyon jó lemez.

Nagyon értenek a dalíráshoz és teljesen profi ez a produkció, de....az énekkel nem tudok megbarátkozni.

Oroszos hangulat lengi körül a bandát. Vannak is finom megoldások, szépséges harmóniák, de az igazi mélységet csak nyomokban találtam meg. Szóval ők is vodkát isznak....

Én sem találok semmit, ami pozitív irányba lógna ki a produkcióból. Ráadásul idegenkedem ettől a hangzástól.

Nem a hagyományos módon közelít a zenéhez a csapat, ami nem baj. Ám itt olyan extrém eleggyel találkozhatunk, amit nem vesz be a gyomrom...

Rögtön padlót fogtam! Imádom! :-)