Nekem túl dallamos, viszont alapvetően hangulatos lemez. A női ének kifejezetten nyálassá teszi. Nem az én világom.

"A Drakkar egy süllyedő hajó ..."

Bocs nem.

A modern riffek keverednek a dallamos, tipikus északi, pogány, melo-death-nek is nevezhető valamivel. Abszolút nem az én stílusom. A Wormwood-nál legalább volt hangulat.

Ez király! Pontlevonás a dobhangzásra vonatkozik.

Az első három lemezen kívül nem igazán szeretek tőlük mást, ez sem talált be annyira.

Igazi old school támadás! Hibátlan hangzás, primitív riffek, remek hangulat.

Jóféle!

Másik énekessel sokkal élvezhetőbb lenne.

Nem köszi.

Ebbe a hosszúságba belefért volna több szenny, düh és harci szellem.

Egyértelműen a hangzással vettek meg! Modernizált, de hagyományos norvég black, célra törő és sallang mentes.

Walk With Me...-t rendesen @d@b@szt@k! Naga megfogta lényegét, stílusában csúcsteljesítmény.

Ugyan abba a tócsába léptek, mint a Wormwood.

Így kell egy feszes, tartalommal teli 20 percet letenni az asztalra.

Semmivel sem rosszabb mint a Linkin Park, vagy a SOAD és hasonszőrű túlsztárolt társai, de nem is jobb.

Ezt valaki beragasztva találta egy 96-os Osmose katalógusban költözés közben? Akkoriban számított valamit az efféle produkció, manapság már ez lecsengett borítóstól, mindenestől.....

Áhh, nem. Olyan az egész, mintha helyiek zenélnének egy lepukkant bronxi klubban, aztán norvégok. Hol van az északi kisugárzás? Semlegességem és hozzá nem értésem végett 5 lenne, de a fent említett miatt -1.

Erős!Hounds of Plague a kedvencem!

Értékelem azt, hogy egyedül ezt így össze hozta a srác.

Vagy ezen a szinten érdemes Crossover zenét játszani, vagy sehogyan sem!

Kellemes hallgatnivaló, vérprofi is, de teljesen ártalmatlan. Ha szól, nem baj, de ha nem, akkor nem hiányzik...

Érdekes, szerintem a Crack the Sky-t követően kezdett el kimondottan jó lemezeket írni a Mastodon. :)

Lehet hogy nem sokan osztják a véleményem, de az ilyen cuccokért még maximálisan lehet lelkesedni.

Pillanatokra fel tudott a dolog élénkülni, egyébként meg valami rohadás unalmas volt...

Valószínűleg túl sok hasonlót hallottam már ahhoz hogy kiemelkedőnek tartsam, de persze nem rossz darab.

Ez közel sem rossz. Legfeljebb kezdetleges még zeneileg.

Első lemezhez képest figyelemre méltó alkotás.

A kevesebb több lett volna! Hosszú, szinte egyforma számok, a hangzás sem az igazi, ennyi elég is volt belőle. Nagyon nagy jóindulattal 6-os alá.

Jó volt ez a Slayer! :)

Akik ismerik és szeretik a bandát, azoknak ez a lemez sem fog csalódást okozni, sőt! Nálam tízes fölé.

EP, spanyol és nem black metal (bár annak van feltüntetve). Mindezzel nem lenne gond, ha nem a korai Entombed-et másolná egy az egyben. Sőt még ezzel sem lenne gond, ha nem telt volna el közel 30 év.

Revidiálnom kell önmagam, mivel az elmúlt napokban többször többféleképpen meghallgattam a lemezt és bizony ez jó, és nem kicsit.

Na mégegy spanyol black metal, ami nem black metal, legalábbis zeneileg semmiképpen. Itt is kihallom a korai Entombed-et. Ezeknek a spanyoloknak mondja már meg valaki, hogy amit játszanak az death metal. Ennyi erővel a Morbid Angel és a Deicide is black metal.

Ez a zene nagyon elüt a mezőny többi tagjától! Nálam az érdektelenség homályába veszett. És ahogy látom az Encyclopaedia Metallum-ban sem szerepel, ami felettébb érdekes.

A két spanyol fiaskó után már félve nyúltam az anyaghoz, akik szintén black metalként határozták meg stílusukat. Na ez végre már black metal és olyan amit szeretek. Nagyon jó anyagot hoztak össze.

Nagyon kellemes és jó hangzású anyag. A gótikus ízvilág kifejezetten jól esett. Nagy köszönet az ajánlónak!

Különösebben nem lehet elemezgetni ezt a zenét. Vagy tetszik vagy nem. Nekem annyira nem jött be.

A hangzás tényleg jó. Zeneileg majdnem telitalálat. Az énekhang meg kifejezetten tetszett.

Rosszabbra számítottam. 20 éve az első pro-pain idején hallottam efféle zenéket, de nem önszántamból. Olyan közepesen elpötyögött mint a mastodon.

Hallgatható szimpatikus zenekar. Csak valahogy nemigazán köt le. De mindig felbukkan egy jobb rész ami igazán tetszik.

Jó hangulatosra sikerült. Tetszett.

Én "szűz" füllel ültem neki hallgatni. Mivel eddig nem hallgattam őket. Az ének mondjuk nem jött be. A jobb témák ellenére összességében nem nagyon tetszett.

Egész jól vágják a stílust. Engem nem érdekel milyen évet írunk, ami jó az jó.

Szerintem ez egyáltalán nem punnyadt. Mindjárt az első szám odabax. A hangzás is nagyon jó lett. Igazán jól művelik a stílust és az egész hallgattatja magát. Nekem maximálisan bejött.

Az énekhang engem az első két Crown Of Thorns lemezre emlékeztetett. Csak ott jó számok is voltak, ez meg inkább semleges volt mint jó.

Engem annak idején annyira megfogott a Havayoth egyetlen lemeze, hogy ami arra hasonlít mindjárt kerekíti nekem a tízes pontot.

Lehet hogy nem elég szennyes, de szívesen hallgatom. Nekem a női ének is bejön.

Ezzel a krákogással nem nagyon tudok mit kezdeni. A hangzás jó, a vokál nekem nem jön be.

Kevésbé zavart mint az előző lemez itt-ott még tetszett is

Szóról szóra egyetértek Weidével. Ugyanazok a gondolatok jutottak nekem is az eszembe, de így is jól szórakoztam.

Ebből csak annyi maradt meg, hogy feltűnően hamar vége lett.

Technikás meg minden. Legalább ötször próbáltam lenyomni a torkomon, mégsem veszi be a gyomrom. Nem nekem zenélnek.

Általában kerülöm a spanyol metált, ez a lemez sem változtatott a hozzáállásomon. Van néhány érdekesebb megmozdulás, de mindent összevetve sok is volt ebből ennyi.

Annak ellenére, hogy a blues gyakran untat a dallamos doomot se nagyon kedvelem ez egy nagyon kellemes elegy, nagyon tetszik, egy kicsit jobb vokállal többet is adnék.

Lement néhányszor, most próbálok valamire visszaemlékezni, de nem nagyon sikerül.

Még háttérzenének is unalmas. A kézfogásos hasonlat nagyon találó!

Hat ez borzaszto lagymatag volt, szerintem itt is helytallo a langyos kezfogas, attol hogy karognak meg gitaroznak, semmi de semmi kemenyseg nincs ebben a zeneben.

Pont annyira nyugozott le mint a roman testvere, sot eleinte ez jobbnak tunt, de megsem....

Nekem volt trashes korszakom tizenevesen, ill tobb cimboram is nyomatta a rapmetal bandakat, es azokkal sem volt problemam, nem az en vilagom de nemzavar. Ezt meg kifejezetten szivesen hallgattam.Viszont a Slayerhez hasonlitgatast nem ertem, en szeretem a Slayer zenejet, de nem jutott eszembe egy pillanatig sem a feldolgozast leszamitva, ami egyebkent az album leggyengebb pontja. emp kijelentese elott meg ertetlenul allok.... amugy sem ertem hogy miert lett divat fikazni a Slayert, mindenesetre egy olyan bandanak aki megalkotta a Diabolus in Musicat [ami mellesleg az egyik legjobb metal lemez ami valaha szuletett] olyat mondani hogy a Body Count szintjere jusson el az nonszensz.Na de visszaterve ehhez a lemezhez, valoszinuleg nem fogom hallgatni tobbet,de maximalisn megrtem azokat akik igen.

Semmi nincs ebben a zenekarban ami biztositana neki a letjogosultsagot. Annak idejen pedig abszolutt pozitivan alltam hozzajuk, de 3 album alatt nem hogy nem lettek jobbak, szerintem romlottak, sok zenekar van aki kurvul meg megalkuszik, de ok azonnal behodoltak ezeknek az igenyeknek, engem ez nem zavar, csak nem vagyok erre vevo.A hangszereket ismerik, a vevok igenyeit kielegitik, ezt kar lenne tagadni.De semmi tobb.

Hat nem vagyok kivancsi az albumukra, boven sok volt ez a 4 szam is.

Irtam egy kb masfel A4es hozzaszolast... de valami billentyu kombinaciot lenyomtam veletlen es elveszett az egesz.Nincs kedvem ujra irni, igy csak a pont marad, valoszinuleg ugyis untatok volna.

Ne mar sracok, azt hitem ez egy fasza kor lesz, tele black cuccokal, de most elment a kedvem a mufajtol. Ez is a "minek!!" kategoriaba tartozik.

Az Islay maltoknal nincs finomabb a vilagon, az Ardbeg a Lagavulin vagy a Laphroaig ill szemelyes kedvencem a legfiatalabb,a Kilchoman(perr-pill is ez van teriteken), de neha az ember szeret kalandozni, es akkor olyanokat talal mint a Taketsuru 17 a Nikkatol, de van hogy csak egykis kiszamithato zsibbasztasra vagyok , ami viszont magabiztosanhoz egy Buffalo Trace. Ez az album izeben, zamataban, hangulataban egy Buffalo Trace, en pedig azt nagyon szeretem.

Nagyon nyomjak, nagyon tekerik, az enekes nagyon karog(bevettem egy tantum verdet mert az en torkom fajdult meg kozben) de valahogy semmi nem fogott meg bennuk.Nem rossz, de semmi egyedi,vagy meglepo.

Pazarlasnak erzem a raszant idot.Ezt a mufajt is lehet jolcsinalni, ez nem volt az.

Se nem különleges, se nem új. Ellenben legalább nem bánt. Keresek valami izgalmasabbat, mert nekem ez tucat.

Massedrapssalmer a kedvenc, mert visszavesz a tempóból. Egy Deathspell lemezt nem érzek soknak, vagy töménynek, ezt meg igen. Szerintem a gond ott van, hogy a tempó szinte folyamatosan magas és egyenletes. Keveslem a töréseket, a tempó- és dinamikaváltásokat. Aztán kiderül, hogy ha tudatosan odafigyelek ezek mégis vannak, csak én hallom egy folyamatos, túltelített matériának az egészet. A rikácsolás is egyhangú. Ezt Abbath mennyivel jobban csinálja! Bocs, mindent jobbat csinál. A borító viszont nagyon impresszív (pont nem jár érte).

A thrash sose volt a kedvencem. Mivel ennek pedig ez az alapja, így ezért se ugrálok különösebben. Amikor elhagyják a kereteket egész jó ötletek mutatkoznak. Összességében viszont ez nekem távoli minden szempontból.

Tuomas Saukkonen egy nagyon termékeny multihangszeres zeneszerző. A Before the Dawn és a Black Sun Aeon szerintem jobban sikerült formációk voltak ennél, bár Tuomas megoldásai ugye mindenhol uralkodóak és kicsit egysíkúak is. Szimpatikus a forma és a lelkesedés, kár hogy nem hoz lázba már egy ideje amit csinál. Tisztes iparos meló.

Betyáros a lendülete, az ötletei, a húzása. Örömteli felfedezés, mert korábban egy hangot nem hallottam róluk.

Nem egy és nem két alkalommal próbálkoztam megfejteni a banda körüli mérhetetlen rajongást. Mostanra részben cikik lettek, részben felkapottak, vagyis megosztóak. Hozzám ezzel a dallamos, az eredeti horzsolást szinte teljesen levedlett koncepcióval találták meg az utat. DALok sorakoznak itt. Elkülönült, élettel, energiákkal teli dalok. Nem érzek sznobériát, sokkal inkább örömzenélést a nélkül, hogy az igények kiszolgálására törekednének. Az a vicc, hogy így már a régebbieket is jobban értem.

Amatőr, amit a lelkesedésük sem palástol. Suttyó, ami akár érték is lehetne, de ez nem szőrös-karcos, hanem buta. Egyszerű, de ez nem letisztultság.

Amennyire én értem ezt a fajta zenélést az alapján szerintem ez jó dolog lehet itten. Részemről erősen hangulat kell hozzá. Pl egy péntek esti magányos forró vizes habfürdőzés egy felpattintott üveg borral. Na ahhoz remek lehet. Persze csak tisztességes hangerő mellett. A LOW nótából kellett volna több, mert az briliáns!

Érzem, hogy jó, élettel teli, mégsem leszünk barátok. Egyszerűen máshogy vagyok hangolva.

Megvan az ernyedt kézfogás valakivel, amire azt mondjuk, hogy döglött halat fogtál? Na ez ennek a zenei megfelelője. Szerintem finoman is lehet erőt kifejteni, hatást gyakorolni. Ez itt elmaradt. Langyos csordogálás van, meg rémes unalom. Már a második tracknél azt hittem sose érek a végére, de letoltam egyben egyszerre.

Szép dallamai ellenére kimeríti a középszer fogalmát. Azon kívül elég hangulatzene. Affene, erről is eszembe jutott a Falkenbach...

Sok belőle egyszerre ennyi, egyébként teljesen rendben van.

Nekem ez eddig kimaradt és úgy tűnik, nem véletlenül. A szöveg irodalmi igényességének boncolgatásához gyér az angol tudásom, a néhány értékelhetően súlyos téma meg bőven megér egy ötöst.

Vállalható melodikus death, ahogy az előző lemezek is. A ritka monoton éneket leszámítva sok remek témát írtak erre a kiadványra.

Valóban a legtöbb dal a második felére vált érdekesebbé. Azért egy albumon keresztül ezzel nem elaltatni valakit, ahhoz kell még némi plusz..

Igényes? Ötletes? Nem is kicsit. De inkább másznék hegyet kötél helyett szögesdróttal, minthogy egyben végig kelljen hallgatnom még egyszer, mert ettől függetlenül a zenekar még mindig erőteljesen túlértékelt. Darabjaiban értékes, de egészben hosszú és felesleges, mint a legtöbb lemezük. Az ének a háttérben zajló finomságokhoz pedig továbbra is tök átlag, jó sok nyavajgással és sznobériával, amitől szintén falra tudnék mászni (Word to the Wise képezi a kötelező kivételt). Viszont ez a rengeteg kiváló szóló és téma ennél nem kaphat kevesebbet.

Ez a pózolás még a saját idejében is ciki volt, csak sűrű fekete palástot font rá az újdonság varázsa. Ettől függetlenül én elvoltam vele.

70-es évek visszaköszönnek. Nekem a bemutatkozás jobban bejött, de alapvetően közel áll hozzám az efféle lazulós zene is, ettől függetlenül merész ajánlás ebbe a közegbe...:)

Bejövős mocsok és posvány keveredik itt megfelelő gyűlölettel, de nekem a látványfilmeket juttatta eszembe az szerint, hogy egyszer tudott nagyot ütni. Alkalmi produkció, de annak nagyon jó, az ének ennek megfelelően hol idegesítő, hol pedig megfelelő.

Eszembe juttatott egy csomó jó lemezt, amit most vehetek elő, hogy kimossam a fülemből (Lake Of Tears, Yearning, valamint fura módon a Falkenbach)

Fesztivál black, de a valamelyest komolyabb fajtából. Engem fesztiválon sem kötne le az ilyesmi, nemhogy itthon, viszont érteni értem, mit szeretnek benne egyesek. Nekem hosszú volt ezt egy kerek órán keresztül hallgatni. Nem hiszem, hogy lesz belőle újabb esély...

A HP stáb tagjaként néha egy cég HR-esének érzem magam, ahol a HP lemezei az interjúalanyok, a zenehallgatás pedig maga az interjú. A legjobbakat azonnal felveszem (azaz a jövőben is hallgatni fogom), a rosszakat nem hívom vissza, és vannak olyanok, akiket én magam hívok a céghez. Csakhogy a helyek limitáltak a cégnél (értsd: nincs elég idő mindenre), így hiába teljesít valaki jól az interjún, nem tudom alkalmazni hosszú távra (legfeljebb alkalmi munkára), mert ott vannak mindazok, akiket felvettem (9-esek, 10-esek), nekik fizetést adtam (értsd: megvettem a CD-t), ezért őket rendszeresen szeretném dolgoztatni, holott még így is sokan vannak, akik csak ülnek egész nap (a polcon)... Szóval, az Enepsigos is átment az interjún, de semmi nem garantálja, hogy munkát is tudok adni neki. Lehet, más cégeknél, más elvárások mellett főállásban is alkalmazni tudják, mert megérdemlik. Hiába, nagy a túljelentkezés.

Biztosan őszintén csinálják, amit csinálnak, de a Slayer másolása, az innen-onnan kölcsönvett riffek és a rapmetal együtt nálam kiverik a biztosítékot. A This Is Why We Ride mintha a South of Heaven és a Seasons in the Abyss dalokkal akarna kérkedni. Persze, lehet, csak tisztelegni a nagyok előtt, ahogy a Reign in Blood/Postmortem-mel is. Felőlem tegyék! Én nem vagyok erre vevő!

Továbbra sem lesz a kedvencem a műfaj, de elismerem, jól csinálják. A melodikus death metal kedvelőinek melegen ajánlott kiadvány.

Egyetértek BlackZone-nal és McFrosttal is. Ez bestiális és erőtől duzzadó. Komoly tartalom üresjárat nélkül. Ilyen egy nagyszerű death-black metal EP.

Mestermű! Újra! Az év első tízese számomra! A Mastodon szenzációsnál gyengébb produktummal sosem jelentkezett, és hat-hét hallgatás után ez is maximálisan hatni kezdett, méghozzá oly módon, ahogyan csak ők tudnak hatni. Nálam a Crack the Skye és a The Hunter az abszolút etalon, de a színvonal továbbra is iszonyú magasan van. Lassan és óvatosan bontakozik ki, egyre többet nyújtva, imádom ennek a folyamatnak minden pillanatát. Június 14. Barba Negra Track.

Nosztalgiázásra, időutazásra teljesen alkalmas ős-black metal. Nagyon nem lelkesedem a műfajért egyébként sem (kivételek mindig vannak), de akadnak itt szólók, harmóniák, amelyek meglehetősen zeneivé teszik a produkciót.

A blues messze nem az én műfajom, ennél már csak a száraz country untat jobban. Ezt a kiherélt zenét soha többé nem akarom hallani.

Zeneileg változatos, említésre méltó black metal kiadvány. Az én fülemet is inkább az előre tolt károgás zavarta. Mindenesetre érdemes a fiúkra odafigyelni.

Ez tényleg unalmas, és az énekes sem egy dalos pacsirta. Szürke lemez, semmitmondó.

Teljesen átlagos black metal...elhallgatom ha nincs más, de semmi extra.

Nagyon nem az én világom...

Eddig az év melodikus halál metál lemeze nálam.

Jó, hogy lehet EP-t id ajánlani, ez már a sokadik ami örök kedvenc marad.

Mindegyik Mastodon lemezen vannak nagyon jó számok és megoldások, de teljes mértékben egyik lemez se nyűgözött le.

Nem vagyok egy nagy blues rajongó, de ezen a lemezen vannak nagyon jó számok, de összességében nekem azért ez így sok.

Remek fekete fém lemez avantgarde és trash elemekkel, a vokál eléggé egy síkú a sokadik hallgatás után emiatt -1 pont.

Az előző lemezük még egy egész jó atmoszférikus black metal lemez volt...sajnos idáig jutottak.

Ügyesen váltogatják a tradícionális, epikus és brutál részeket! Fasza lemez! Az Oceanstól behuggyantottam. Nagyon nagy nóta. Viszont a lemez legfőbb ereje a zenei építkezés, a pontos hangtani tervezés, néha erre is tessenek figyelni, ne csak a brutálfaktorra. Ejnye csibészek! :-D

Ennyire jó hangzást már régen hallottam metalban. Többször rá kell még hallgassak, de a zene is nagyon ott van.

Van itt sokminden, amit szeretek: thrash tikatika, blast beat, álló harmónia, rapelés, jó lüktetés... fasza lemez, ahogy az előző is. A szövegekre meg nem kell figyelni, nyilván nem akadémikusok zenélnek itt. :-)

Ha egy ember ajánlhatna kettőt, most azt mondanám, hogy ezt és a Wormwoodot ugyanaz :-) Hasonlóak eléggé...

Gyilok.

Nem volt egyszerű ráhangolódjak, és nem is sikerült maradéktalanul. Fáraszt az ennyire mindig minden történik zene... Főleg a dob készített ki. Meg a sznobfaktor a zeneiségükben. Mert zeneiek nagyon is, csak sznob módra... Ahogy figyelem, az előző lemezeikre jó pontokat adtam, de még a stílusukat sem tudtam felidézni az emlékeimből... Szóval maradok távolról tisztelő...

Milyen világ már az, ahol az én pontom felfelé húz egy olckúl death metal anyagot? :-D

Trv. A LOW nagyon el lett találva. Az utána következőben meg a gitáreffekt varázsolt el. Na jó, nem részpontozok, ez hibátlan. :-)

Brutál jó, majdnem tökéletes. Lásd kritika!

Az ének tiszta Pasi Koskinen, ezen kívül pár jó fordulat, gótikus hatások, de amúgy elég unalmas és túl szentimentális.

Elcséplet hagyományőrzés Finntroll módra. Nagyon untatott....

Szép gyűjteménye az elmúlt húsz év black és még néha death metál bandák hagyatékának. Legfőképp az Immortal és néha Emperor a fő irányvonal. Feledés tárgyát fogja képezni ez az album...

Hihetlen erös es kemeny vonalas lett ez az uj anyag. Szinte tapintani lehet a duhot, ami egy verszomjas pitbullkent szaguld felenk. Itt tenyleg nem a szokasos picsogo "core"-os alduhonges tör a felszinre. Csontig hatolo primitivsegrol szolt mindigis a Body Count. Azert szamomra meglepoek ezek az emberek, hogy ennyi idosen is mire kepesek. A nagypapik duhe ledaralja a hallgato fejet, es Ice-T tenyleg nem hagyja annyiba, mert most akkor is kiorditja magabol, hogy figyeljenek ra es vegre hallgassak vegig a mondanivalojat. A Slayer feldogozas nagyon nem jött be, a többi dal acelcsö modjara vag szajba. Az elozo albumukat szenne hallgattam, talan ennek is ez lesz a sorsa. Megadom ra a 10-et, mert ha a Slayer opuszon atugrok, akkor a lelkivilagom kicsit sem torzul.

Nagyon nehezen akarták a hömpölygő riffek előrevinni a történetet. Ennek feloldására a zeneszerkesztés is eléggé gagyira sikeredett. Ide-oda néha bedobtak egy kis szinti püttyögést vagy éppen egy random zúzást, aminek nem feltétlen volt létjogosultsága az adott helyen.

Ilyen lenduletet ritkan hallani! A jobbnal jobb temak sem akarnak kifaradni, igaz ez az anyag sem tul hosszu. A The Great Old Ones produkal meg hasonlo hangulatot. Ez most nagyon betalalt nalam!

En is a Crack The Skynal hagytam abba a rajongast. Az Anathema is total mas iranyba halad, mint elötte....de naluk nem erzem, hogy beleizzadtak volna a tornacipöjukbe. A Mastodonnal a "szolgalat"-keszseg es a hallgatotabor bovitesenek a prioritasat erzem . Az albumon volt nehany fasza szam, de azok sem ernek fel a regiekhez.

Szeretem a true-dolgokat, de itt inkabb csak szinhazat csinalnak. A tehetseget sem veltem felfedezni. Jobb lenne, ha a garazsnak zenelnenek.

A feneket nem ide valo! Annyi mas anyag volt, ami fele ennyire sem volt öshonos errefele. A blues hangulatot kevesbe hallom ki belole, annal inkabb a korai, pszihedelikus Uriah Heep köszön vissza a zenejukbol. Egy kortarsnak, az Earth-nek a harmoniai is sokszor eszembe jutotottak, foleg a Pentastar es a Hibernaculum albumuk. Meglepo, hogy most pont tetszik ez a fustös hangulatu elszallos anyag, mert egeszen feldobott hangulatomban vagyok. Munka közben jol esett felfekudni a csukott ajto mögul vastagon döngö, suru fustkent lassan elökuszo ritmusokra.

En sem ertem a rajongas targyat. Beliallal egyet kell ertsek. Öket csak az akart hajta, amihez a tehetseg hianya mellett egy nagy adag szolgaisag tarsul.

Tényleg unalmas, erőtlen....

Nem bánom, hogy dallamosabbra, közérthetőbbre vették a figurát, a különböző stílusok keverése sem rossz, a rockos részek kifejezetten tetszenek. Viszont lehetett volna vagy negyed órával rövidebb az album. Fölfelé kerekítek, mert elég zenei az anyag, én pedig ezt általában komázom. :)

Majd' egy órában ez nagyon tömény! Ráadásul számomra az Akral Necrosis jóval ötletesebb.

Ütős! Mondjuk ha ilyesmi crossover zenére vágyom, akkor inkább Suicidal Tendencies-t hallgatok, mert Mike Muir zenekara játékosabb, színesebb muzsikát csapat. Azért a Bloodlust sem egydimenziós, a This is Why We Ride leállós része, dallamos gitártémái hangulatosak, és Ice-T spoken wordölése is üde színfolt a sok kemény szóköpés között. Ráadásul ahogy zárja a szöveget, vagyis, hogy azt a dalt azoknak ajánlja, akiknek valamelyik hozzátartozója utcai erőszak áldozata lett, szerintem globálisan értendő, nem csak a feketékre vonatkoztatható. Amúgy meg egy jó kis adrenalinbomba a lemez, edzéshez pl. kiváló aláfestő zene!

Akadnak hangulatos részek, szép melódiák, de összességében nem nekem készült.

Tipikusan az a fajta zene, ami számomra közömbös. Magamtól sose hallgatnék ilyet, de ha "hivatalból" tesztelni kell, akkor elvagyok vele, bár semmilyen hatást nem gyakorol rám.

Lásd kritika!

Van egy amatőr bája! Az sem vall profizmusra, hogy a két rövid tételt egymás után helyezték el. Pedig szerintem hatásosabbak lehettek volna kicsit széjjelebb szórva. Az anyanyelv használata kicsit különlegesebbé teszi őket, de az üdvösséghez édes kevés.

Izgalommentes retro rock, ami zeneileg teljesen okés, vokálisan nekem kevésbé tetszetős. Egyrészt az énektémák sem túl meggyőzőek, másrészt zavar az énekes hangjára elég gyakran rápakolt effekt/torzítás. A The Doors-nak valahogy jobban állt és ott mértékkel használták...

Bár a stílus nem a szívem csücske, akadt jó pár zenei megoldás, ami érdekessé, izgalmassá tette az anyagot. A vokál a végére kicsit lefárasztott, de simán elviselhető volt az is.

Nem elég a tavaszi fáradtság, még itt van ez is! :D Jó, azért ennyire nem tragikus a helyzet, de valóban erőtlen dalok sorakoznak a lemezen. A fátyolos, álmodozós minimáléneket nem tudják ellensúlyozni a többször fölbukkanó (valószínűleg dobgépes) duplázások sem. Atmoszferikusnak némileg nevezhető, black/dark metalnak már kevésbé. A formáció nevéről pedig óhatatlanul Blaine, a Mono ugrik be. Főleg, hogy épp újraolvasom Stephen King: A Setét Torony című regényfolyamát.

Aki true blacket keres, az rögtön kukázni fogja. Ügyesen keverik a stílusokat (tényleg Falkenbach-os főleg a kezdés), bár feltűnt a kommerszebb bandákat akarják követni (csipetnyi Korpiklaani, vagy COF-hangulat is beficcen), de kell ilyen is néha. Jól fel van építve, egyben hallgatva mondjuk elég hosszú.

Kiváló norvég black. Az első számtól eldobtam az agyam, gyors dara váltakozik hihetetlen hangulatos doom-os belassulásokkal, de végig fenntartja az album az érdeklődést. Hangzáson csiszolhattak volna még: gitárok kissé tompák, lábgép túlságosan előtérben kalapál, bár engem nem zavart. Jav: Stúdió fülessel hallgatva volt csak furcsa, újrahallgatva ill. hangfalakon tényleg nincs itt gond.

Sok mindenre nyitott vagyok, de a rapmetaltól kiráz a hideg, irritál. Harmadik nekifutásra ennyi. Pár téma tényleg jó, de nem élvezem a hallgatását.

Semmi innováció, de kellemesen elszórakoztatott. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy előkerül többet.

Ez is kiváló, kár hogy csak EP. Be kell szereznem az 1. nagylemezt is!

A korábbi lemezek sem hagytak bennem mélyebb nyomot, ez sem fog. Alapvetően jófajta zene ez, csak nem én vagyok a célközönség/nincs hangulatom most többet barátkozni vele. 7-nél kevesebbet úgy érzem igazságtalan lenne adni részemről.

Gyenge, sőt már zavaróan amatőr. 20 évvel ezelőtt is találtam volna jobbat.

Kell hozzá hangulat, akkor eléggé szórakoztató esti lazuláshoz. 1 pontot az ének (torzítások) miatt vonok le, igaz rossznak semmiképp sem mondanám, de jónak sem.

Ez az "irgumburgum" vokál szerintem passzol az amúgy ütős zenéhez.

Épp Clive Barker egyik újabb könyvét olvasom, ami nagy részt a Pokolban játszódik. Hát ahhoz ez nem a legjobb háttérzene. Csak háttérzene, mert sajnos nem túl izgalmas, és nem a lassú tempó miatt. Kellemesnek mondható, egyszeri alkalomra.

Semmi kiemelkedőt nem találtam benne vagy olyat, ami megfogott volna. Igaz, nem is volt zavaró. Akinek tetszik ez a műfaj, az meg lesz elégedve vele, én viszont nem hiszem, hogy visszatérek ebbe az erdőbe.

Szentségtörés black metal lemezt kiadni ilyen jó hangzással. :) Van itt lendület, sodrás bőven.

Rap nélkül jobb lenne. Ja, hogy ez a rapről szól? Ernő Cé munkássága a háttérben azért érdemel némi figyelmet. A Slayer feldolgozással sem jutottak előbbre, sőt... a Postmortem, á hagyjuk...

Néha jó témák bukkannak elő, de az énekkel nem vagyok kibékülve.

Egyszerű elemekből építkeznek, de nem is kell ennél jobban cifrázni. Rossz napokra pont jó hangulatzene. Megjegyzem magamnak, még jól jöhet.

Eddig valahogy kimaradt nálam ezen ősemlős zenéje. Valami mocskos georgiai zajra számítottam a szakállas, kockás inges figuráktól. Megleptek a slágeres zenéjükkel. Hallgatás közben érlelődött bennem a gondolat, hogy ez is csak egy profitorientált tengerentúli banda. Aztán valahogy betalált. Pofás kis dalok sorakoznak itt. A Streambreather különösen tetszik, bár azért egészében véve az album kevés az üdvösséghez.

Megpróbálták, nem jött be. Majd legközelebb.

Az első szám még izgalmas volt a jól eltalált riffjével, aztán beköszöntött az after party hangulat. A számcímek is ezt tükrözik: When the light dies, Low. Az 5. nóta végéig kellett várni a megváltásra. Az album vége tempósabbra sikerült, de ez így elég sovány lett.

Weide-nek igaza van. Az ének túl elől van, a muzsika meg hátul. Fordítva jobb lenne, vagy ének nélkül. Az nagyon bántó, ahogy a basszus hangzása is. Nem találták meg a helyes arányokat, pedig többet is ki lehetett volna hozni ebből.

Minden szempontból középszerű, kivéve az éneket, az még ránt egyet a "produkción" lefelé.

Kiemelkedő lemezt hoztak össze a svédek, főleg, hogy debüt LP-ről van szó. Változatos, hangulatos, végig lekötött.

Lásd komment. Update: Feljebb nyomom kicsit a pontjait, mivel párszor azóta meghallgattam, és be kell ismernem, vannak itt kurva jó megoldások. Például a Ghoul alá kevert ambient-noise hangok, amik mintha egy Lustmord lemezről kerültek volna át ide, remekül beillesztve a zenekar hangzásvilágába. Hangulatilag erősebbnek érzem az albumot, mint első hallgatás után, de akkor is tömény és túl hosszú, hogy nagyobb pontszámot kapjon.

Rémesen egysíkú zene, amiben vannak ugyan értékelhető, érdekesebb(?) megoldások, de összességében repetitívnek érzem. Zeneileg néha felkaptam a fejem, hogy "ez egész korrekt", de ennél jobban nem tudott megérinteni az album. Muzikális részről erről ennyit, minden más meg már alább ki lett tárgyalva. Na jó, egy dolgot azért ki szeretnék emelni, Ice-T dühe és felbaszottsága nagyon keményen érződik az albumon, és ilyen szempontból sokkal trvebb, mint jó pár angry metal banda. Ez értékelendő.

El nem tudom mondani, mennyire vágytam már egy jó kis melo-death lemezre, nagyon régen hallottam már igazán meggyőző albumot a műfajban. Sajnos a helyzet a Wolfheart újabb lemezével sem változott. Nem ismerem amúgy a zenekar munkásságát, de amit itt produkálnak, az annyira vérszegény és jellegtelen, hogy hihetetlen. Oké, vannak jó gitártémák, meg tetszik a szintetizátor karakteressége is, de összességében semmi, de semmi egyedi jelleget nem vélek felfedezni a zenében. Az ének szürke és egyhangú, a számok egyszerűen túl hosszúnak tűnnek, a szövegek sablonosak. Még a 'The Rift' tetszett a legjobban, de meg nem tudnám mondani, mivel emelkedett ki a többi szám közül. Oh, de ideje lenne már egy új Kalmah lemeznek!

Számomra nem elég markáns, nem elég izgalmas. Őszintén szólva egy kicsit még untatott is, pedig nem egy hosszú anyag. Mintha mindig pont a számok végére lendültek volna bele, akkor elkapott engem is a feeling és hopp, véget ért az aktuális dal. Van még hova fejlődni, de az irány alapvetően jó.

Nekem a Leviathan után megállt az élet a Mastodon tekintetében, és bár tudtam, hogy elmentek egy progresszívebb, rockosabb irányba, valahogy csalódásként éltem meg a lemezt. Nem rossz, amit csinálnak, de nekem hiányzik a súlyosság a zenéből, és nem tetszik ez a slágeresség sem. Nem nekem zenélnek. Mindenesetre pár újrahallgatást mindenképpen eszközölni fogok. Na jó, azért voltak itt elég jó témák és dalok (bár számomra nem ezek teszik ki a lemez nagy részét).

Már a katakombában pózolós, középkori/mad max-es mash-up borító elárul mindent előre. :D Lapos, erőtlen, unalmas. Tipikus egyszer hallgatós, oldschool nyomorgás.

Szívesen hallgatok hasonló zenét néhanapján, de ezt most totál erőtlennek és unalmasnak éreztem. Lepörgött egyszer, de nem fog előkerülni többet, úgy érzem. Az ének is zavart, túl semlegesnek hatott, instrumentális verzióban jobban élveztem volna az egész albumot.

Az elején még felhúztam párszor a szemöldököm, hogy fura a hangzás kissé, mintha az ének nagyon előre lenne keverve, minden más meg hátra. Néha a basszus is bántóan harsányan szólt, de aztán vagy megszoktam, vagy csak a fülem volt bedugulva. :D Mindenesetre hamar ráálltam az albumra, ami kifejezetten jó lett. A Chambers által ihletett dalszövegért plusz pont jár, de azon felül nagyon jónak és összeszedettnek érzem az teljes lemezt, tetszik az ének, a kissé egyszerű, de hatásos dalszövegek, a borító, a tételek hossza, minden valahogy pont jól lett belőve. Az is tetszett, hogy le mertek térni néha az eszeveszett darálás útjáról, és dallamosabb, lágyabb melódiákat beleszőni ebbe a harsogó sötétségbe. Köszi az ajánlást!

Ezer éve nem hallgattam ilyen zenét... És ez így is volt jól. Persze a maga módján jó lehet ez annak, aki szereti, nekem elég meh.

Bízom benne, hogy a Slayer egyszer elér erre a szintre, akkor majd őket is gyakrabban hallgatom.

Az a helyzet, hogy a Mastodon számomra a Crack The Sky óta közömbös. Vagy azzá vált, ha éppenséggel egy korábbi aktuális megjelenésnél lelkesedtem is érte. Most már nem is lelkesedek. Nem látok ívet az utóbbi 6-8 évükben, csak egy folyamatot, ami egyfajta kilúgozódás (gondolom akinek meg bejön, annak letisztulás). Eltávolodtunk.

Egyszerűbb a kelleténél. Szerintem a "kágerbalázs" zsebből tudna vagy tíz lemezt bedobni, ami a stílusban kenterbe veri a srácokat.

Jó cucc, nekem a szőröstökű extrém vokállal sem volt bajom.