Kb. ugyanaz, mint a Bloodywood és a Sidus Atrum. Stílusában jó, de semmi kiemelkedőt nem tartalmazó lemez.
Szeretem a thrash-t, de ez a lemez valahogy nem nyert meg magának, bármilyen lendületes is. A dobos technikás, nem véletlenül tolják előtérbe. Nekem az énekből hiányzik valami, ami megjegyezhetővé és ezáltal élvezhetőbbé tenné.
Számomra ez csak egy kiugró pillanatoktól mentes lemez, amiből 12 egy tucat.
A lemez második felét erősebbnek érzem. Én több olyan dalt szívesen hallottam volna, mint a Lines vagy a Withstanding.
Jó-jó, de nekem az újkori Amorphis (értsd a Tomi Joutsen-éra) nem adja azt, mint a korai anyagok. Próbálkozok én, de egy-egy momentumon kívül nem sikerül elragadniuk. Ennek ellenére OK, csak be kell látni, nem nekem szól.
Hallottam már nem egy hasonlót. Talán a hangulat a lemez legnagyobb erőssége. Ez felfelé, a dalok és az egész anyag hossza lefelé húzza a pontszámot.
Van benne kraft, főleg a klipes dalban. Azt játszottam is a múlt heti rádióműsorban. Már akkor is azt éreztem, hogy a lemez összességében viszont nem telitalálat. A népzenei elemek adnak egy különleges ízt neki, de nem elég izgalmasak az amúgy jellemzően újrahasznosított témák.
Soha nem voltam rajongója a bandának. Számomra ez a lemez semmi újdonságot nem adott, ami miatt késztetést éreznék, hogy újra hallgassam. standard heavy metal ez szerintem, semmi több.
Egy nagyon tehetséges gitáros lemezét hallhattuk, aki egy teljes zenekarral és egy brutál dalszerzővel legyalulhatná a világot. Talán egyszer összejön neki. De ez már így is több, mint korrekt.
Leküldtem párszor már dimmural igen frankó ismertetője előtt is, így nem kérdés, hogy a kör legtüzesebb, legtökösebb lemezével állunk szemben. Death/thrash pusztítás némi retro feelinggel. Régi sulis, mégis friss és ropogós.
Van egy hatalmas probléma az atmoszférikus black metallal, legalábbis számomra: irgalmatlan mennyiségben jelennek meg anyagok, ráadásul jellemzően elég fasza minőségben. Viszont a tömegben egyszerűen elvész az egyéniség. Kevés sajátos témát boncolgató, sajátos dallamvilágot alkotó csapat van már. Az Ungfellt is a folk erőteljesebb hatása képes kiemelni a végtelen hetesek tengeréből.
Profi és hazai, de világszinten egy átlagos thrash metal lemez különösebb egyediség nélkül.
Nem kenyerem az újkori Amorphis, de az elmúlt évek lemezei nagyon igényesek voltak. Nincs ez másképp a Halo esetében sem.
Meghallgatós - jólesős - elfelejtős kategória. A billentyűk nagyon sokat hozzáadtak a hangulathoz, a csaj hangja meg olyan, amilyen a legtöbb női extrém vokál: erőltetett. Egyetlen embertől ez így is nagyszerű teljesítmény.
Egy érdekesnek nevezhető, 25 évet késett nu metal lemez. Néhol ütős, máskor gagyi.
Valaki tartozik nekem 55 perccel az életemből...:) A 90-es évek közepéig egész korrekt banda volt, mielőtt elkezdték magukat szemen köpködni a sablonosság és giccs ragacsos nedűjével. Emlékezzetek a szép időkre, ezt meg gyorsan tudjátok le, mert lesz azért jobb lemez is a körben.
S8 hangulat.
Már az első perc alatt megvettek maguknak.
Nehéz elfogulatlannak lennem velük kapcsolatban, nagy kedvenceim, 12x voltam koncertjükön is az utóbbi 3 évben. Ezek a számok élőben kurva jók lesznek.
Az előző 2 lemezük után csalódás, kevesebb megjegyezhető pillanat, egymásba folynak a számok, és kevésbé változatos. Ennek ellenére még mindig jó.
Egyszemélyes project által agresszív és virtuóz módon elővezetett black/death metal. Az úriember, bizonyos Serge Streltsov ukrán származású, de már az USA-ban él és alkot. Érdemes lesz figyelemmel kísérni a jövőben is, mert amit csinál, nagyon ígéretes.
Bővebb ismertető az alábbi linken:
https://www.femforgacs.hu/steel-bearing-hand-slay-in-hell-2021/
Voltak benne kifejezetten kellemes pillanatok, de sok helyen zavart kissé a katyvasz. Átlagosnak mondható tradícionális black metal.
Az Arhaic minőségi thrash zenéjével hamar a hazai és nemzetközi élvonal egyik meghatározó alakjává nőtte ki magát a stíluson belül. Az új anyag is remek lett, süt belőle a profizmus és a dög! A zenekar koncerten is óriásit tud alkotni, pár éve nekem is volt szerencsém látni a produkciójukat. Gratulálok ehhez a remek albumhoz!
Számomra az előző, Queen of Time címet viselő album a 10 pontos alkotás a csapat diszkográfiáját illetően, a zseniális Elegy című lemez mellett. A Halo is egy remek album, de egy picit lemarad a két kedvenctől. Ettől függetlenül még így is bivalyerős zene, tele epikus hangulattal, profizmussal, és érzelemmel. Egyedi, és őket senki sem tudja utánozni!
Az albumnak inkább a hangulati elemei dominálnak. Zeneileg sem rossz, de azon zenekarok szintjét, akiktől a banda az inspirációt meríti, egyelőre nem sikerült megugrani. Hallottam már ennél sokkal gyengébb cuccot is, úgyhogy innentől csakis felfelé vezethet az út.
A végére nagyon fárasztó lett. Kétség kívül vannak benne jó pillanatok, és koncerten jól működhetnek a dalok, de összességében meg kell állapítanom, hogy ez a zene nem nekem szól. A zenekar származásából fakadóan egyediséget vitt a stílusba, de semmi több. Számomra felejthető, bár ismétlem, koncerten megnézném őket!
Bevallom őszintén, utoljára a '90-es évek elején, a gimiben hallgattam Running Wild lemezt. A Port Royal és a Blazon Stone sokat pörgött akkoriban. Épp ezért ez a lemez most kellemes emlékeket ébresztett bennem - de ennyi, és semmi több. Bakker, hányszor fogják még a szövegekben ellőni ezt az "egy mindenkiért, mindenki egyért" közhelyet? Heavy metal sablonok tömkelege, ezerszer hallott riffek, gyenge hangzás. Tiszteletből nem pontozom alul az albumot, maradok semleges.
Kellemes, de nem túl izgalmas alkotás. A jól bevált sablonelemekkel operáló csapat nem nagyon tud hibázni, hiszen ezek a sablonok megadják a kellő minőségi alapot. Más kérdés, hogy ezt már mások milliószor eljátszották hol jobban, hol rosszabbul…
A zenekart inspiráló zenekarok egyikét sem szeretem, de a zene egzotikuma miatt mindenképp figyelmet érdemel legalább egy-két meghallgatás erejéig. Biztatásként, hatalmas jóindulattal adok neki egy jobb pontszámot. Nálam, ha egzotikum, akkor még mindig a Myrath az etalon.
Nem rossz, de nekem sokkal jobban tetszett az előző körös Mind Erasure. A közepesnél valamelyest jobb, a hangzása elég jó.
Nem rossz, de itt-ott már túltolták a srácok, például az utolsó, 12 és fél perces számban. Meg hát itt mintha nem lehetne felhozni, hogy a lemez minden hangját eljátszották már mások, vannak, akik sokkal jobban is (Sodom rajongók megint csak "előnyben"), magyarán egy kliséhalmaz az egész, de emiatt én nem fogom olyan szinten lepontozni, mert nem rossz lemez, a közepesnél jobb.
Vannak rajta kifejezetten tetszetős számok, mint például a 7-es. Ezekből kellett volna több és akkor nekem jobban tetszett volna.
Ez a lemez is nagyon jó, de az előző, 2017-es How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? nekem valamivel jobban tetszett, az első lemezüket még nem hallgattam meg. Jósa Tamás vokálja jobb volt, mint ezen a lemezen az ének, kár, hogy kiszállt a bandából. Szerintem nemzetközi szinten is erős lemez, meg nem mondanám egyik lemezről sem, hogy ez egy magyar banda. Szóval, jó kis thrash zúzda, ahogy én leginkább szeretem.
Sajnos az Amorphis is egy olyan banda, mely diszkográfiájába nem igazán merültem még el, végig még egyetlen lemezét sem hallottam szerintem, leszámítva most ezt. De eléggé meggyőzött, elég jó zenét csinálnak, minőségi, és idővel mindenképp elő kell majd venni a korábbi lemezeiket is.
Elment egynek, de különösebben nem sok mindent váltott ki belőlem. A blackes, szimfonikus részek elég jók, a hölgy károgása is, de amikor elmegyünk a világfájdalom felé, az már kevésbé (most teljesen függetlenül attól, hogy a hölgy Kijevben lakik).
Lásd: kritika/ajánló!
Az itt a helyzet, hogy amíg más banda mástól "nyúlja" a zenét, addig a Running Wild legalább a saját maga által megalkotott, megírt és már eljátszott betéteket "hasznosítja újra/használja fel". Igen, lehet, hogy klisés, lehet, hogy önismétlő, de szerintem senki sem várja Rock 'n' Rolf kapitánytól már, hogy megváltsa a világot, azt már megtette cirka 30-40 évvel ezelőtt ebben a stílusban az olyan alapvetésekkel, mint a Gates of Purgatory, a Branded and Exiled, az Under Jolly Roger vagy éppen a Port Royal (de későbbi remek lemezeket is lehetne még sorolni). Ez "már csak" örömzenélés, ami azért még mindig elég jól megy nekik.
Az egyszemélyes bandák közül a jobbak között helyezkedik el.
Nagyon eredeti...
Középszerű és unalmas.
Már nemcsak a Slayert hallom ki.
Az Amorphis brand garancia a minőségre.
Nem olyan rossz ez.
Az indiai zenei hatások teszik egyedivé és mert nem sok ilyet hallani.
Pont azt hozza amit elvár tőlük az ember.
Hát ez sem hagyott bennem mély nyomot. Deff, közepes deff.
Abszolút feelinges zúzás, közép tempóval tele , ahogy kell.
Nagyon középszerű black metal, semmi nem maradt utána.
Nem volt rossz, aki szereti ezt az angol-amerikai trashes vonalat annak ajánlom, néha kicsit HC néha kicsit még punk is. de lényeg, nekem nem ugrott be egy német trash banda sem ami kifejezetten előny. Jó hangosan hallgassátok esetleg némi sör sem árt hozzá :) .
Ezt csak a nevükkel adták el, semmi különleges nem volt benne, semmi emlékezetes. Rutinos rókák zenélgetnek.
Kellemes black metal, ez egy kicsit ellentmondásos nem?
Pár körrel ezelőtt volt a W.E.T. album, hasonlóan érzek ezzel kapcsolatban is, nem jellemző hogy ilyen zenét hallgassak de ez most nekem annyira bejött , hogy nem bírom abba hagyni a hallgatását. Egyszerűen számomra ez most hibátlan alkotás és még íze van.
Ezt csak a nevükkel adták el, semmi különleges nem volt benne, semmi emlékezetes. Rutinos rókák zenélgetnek.
Üdv! Az igen jól sikerült borító kellemes löketet ad a zenével történő megismerkedéshez. Jópofa a tematika és a számokhoz készített kis meseszerű ábrázolások. Nem fogja megváltani a stílust, de korrektül teljesít a középmezőnyben. Egyébként, elég változatosak a dalok. A gitárok hangzása engem zavart, néha olyan körhinta zenére emlékeztetett a hangja. Fura. Azért, ahogy egy troll üregre, a hangzásra még ráfért volna egy kis takarítás. Ez sokkal átláthatóbbá tette volna a dalok szerkezetét és kiemelte volna azok erősségeit. Ha én lettem volna az Ungfell, akkor jobban ráfeküdtem volna erre a népmeseszerű témára, nagyobb hangsúlyt fektetve az akusztikus hangszereknek, samplek-nek.
Hell! Érezhető egy enyhe progresszív irányba történő elmozdulás, de még mindig egy jellegzetes Amorphis album. Nem annyira közvetlen, és dallamos, mint az előző két lemez. Viszont, kétségtelen, hogy sok réteget takar, ami többszöri meghallgatás után fedi fel magát. Tomi Joutsen ének hangja zseniális és változatos (továbbra is számomra a vele készített lemezek a kedvenceim az Amorphis munkásságából). A szövegek is méltóak egy ilyen volumenű csapathoz. Szép, és igényes kiadvány, noha nem a legjobb lemeze a bandának, de ez mit sem von le az értékéből.
Hell! Távol áll tőlem ez stílus, de ez a korong szórakoztató volt. Baromira kihoztak belőle mindent, amit ebből az irányzatból kilehetett hozni. Elve nagy rajongója vagyok a hindu mitológiának, művészeteknek, így keltette fel az érdeklődésemet a lemez. Bitang jól hangzanak a tradicionális akusztikus hangszerek a torzított gitárral. Nekem a „rap-elő” részek nem jöttek be, de tudom ,hogy ez is stílusjegy. Talán egy kicsit sok mindent bele akartak tenni egy számba, így picit megbomlott a dalok szerkezete, de korán sem vált a produkció hátrányára. Pár szám után már az ember telítődik ettől az egzotikumból, de a stílus béreiken belül (bár nem tudom ,hogy mennyire él még ez a fajta hullám) ez egy jól sikerül kiadvány. A borító is nagyon látványos, ötletes.
Üdvözület! Volt már szerencsém a Bandához, de mivel egyáltalán nem hallgatok heavy/Power metalt, így óvatosan lépkedek a Running Wild fedélzetén. Mit lehet mondani, dögös, de már sokszor hallott riffek. Kellemes, szórakoztató, de nem egy reformer kiadvány. Talán nem is kell annak lenni. Tisztességesen teszik a dolgukat, becsülettel szolgálnak hosszú idő óta.
Kevés olyan banda létezik, ami ennyi idő után is ilyen szintű lemezeket készít és természetesen nem a hangszeres teljesítményről beszélek, hanem az összképről. Az előző kettő egy picivel jobb volt, de azok már 10-esek nálam. Nekem a Tales lemezzel vésődtek be, úgyhogy az az etalon.
Nekem sem ez az év albuma. Hozzáteszem persze, hogy teljesen mindegy, honnan jönnek, ez a fajta zene nekem nem jön be.
Nehezen tudnám összehasonlítani a Running Wild és a Steel Bearing Hand világát:) Utóbbi az elmúlt év egyik legtökösebb thrash/death egyvelege, ami persze thrash elemekből áll, de frissen, ropogósan és megpörköli a mogyorót, utóbbi pedig leszopogatja a csokoládét a mogyoróról, mert rágni már nehéz:) Remélem azért a veteránok rátalálnak a Forgácsra, hogy legyen egy jó napjuk, mert az archívumon pl. már 10 éve nem sikerült 60% feletti kritikát kapniuk friss korongra:) A 4-5-6 pont nem lehúzás, hanem reális értékelés, ami a csapat korábbi nagyszerű munkáihoz viszonyítva, az itteni friss zenékre, újdonságokra váró olvasókból, pontozókból kiindulva pedig több, mint korrekt. Mivel a HP-n én is inkább saját ízlésemnek megfelelően pontozok (cikkeknél a jobban törekszem az objektív értékelésre) így természetesen érthető a nosztalgiázni vágyók és a régi rajongók értékelése is.
Egy csecsemőnek minden vicc új. Ehhez tudnám hasonlítani a Steel Bearing Hand lemezét. Aki olyan fiatal, hogy nem ismeri a korai Sodom világát, vagy egyáltalán a Sodom-ot, annak biztosan frissnek, ropogósnak hat a Steel lemeze. Nekem azonban ez nem több egy Sodom kópiánál. A zenekar bő egy évtizedes munkássága alatt már igazán kialakíthatta volna saját zenei világát, de ők maradtak Sodom tribute banda. Azzal nincsen bajom ha egy együttes zenéjében jelen vannak más együttesek hatásai, de amikor csak másolásról van szó az nálam nem nyerő. Sajnálom a srácokat, hogy az önálló zenei teljesítménytől félnek, pedig hallom, hogy képesek lennének rá. De ez lehet tudatos is a részükről, viszont én ha korai Sodom-ot akarok hallgatni, akkor berakok valamit a Sodom korai lemezei közül. A film terén sem igazán szeretem a remake-et. A Steel Bearing Hand jelen lemeze is olyan, mint egy Sodom remake.
A Sodom kapcsolat tagadhatatlan, de azért kópiának nem nevezném. Viszont ez a lemez ahogy írtad, van olyan jó, mint a régi Sodom lemezek némelyike (bár nekem még a legutóbbi is bejött). Ugyanakkor a Running Wild nagyon messze van a fénykorától. Én a Blazon Stone lemezzel ismertem meg őket és nagyon bejött ez a kalózos marháskodásuk akkoriban. Eret vágnék, ha évente egynél több hasonló témájú lemezt kellene meghallgatnom, de ha választhatnék, akkor ez lenne az:)
Érdekes ez a HP! Csak én nem látom a pontozókat, vagy ilyen sokan leléptek? 🙂 Összesen eddig hatan pontoztunk…
Nyaralnak szerintem a többiek.
Nyaralnak, ez jó 🤣
Ez előző körben 9 lemez szerepelt és kilencen pontoztak.
Ebben 8 korong versenyez, és ha még egy ember beszáll pontozni, akkor meglesz a nyolc pontozó. 🙂
Viszont így csekély létszámú lesz a következő HP beajánlásra jogosultak köre.
Miért is lenne? Mindenki ajánlhat, ha épp nem az eltiltását tölti. Mondjuk azt nem néztem meg, hogy ez érint-e épp valakit/valakiket…