A produkció a maga vonalán minőségi, nem vitatom, számomra viszont felért egy kínzással. Ha munka közben hallgatnám, elaludnék.

Szépen lefolyt, mint a wc-ben a víz, de sokáig emlékezni erre sem fogok.

Ritkán hallgatok hasonló lemezt, utoljára a nagy kedvenc Angra friss lemeze pörgött, talán a brazilok utóhatása, de most ez sem idegesített annyira. Túl hosszú, az tény, de míves heavy metal muzsika a maga közegében.

Nagyon hangulatos, kiválóan megírt lemez. A dömpingben kicsit hátrébb került, de a HP miatt most újra pörög.

Korrekt heavy metal lemez, minőségi megvalósítás, úgyhogy nem húzom le. Újra hallgatni viszont nem tudnám, gyorsan ráuntam.

Lásd: kritika. Még lehet 10 pontos, csak szigorú voltam...

Lásd: kritika.

Egy gyönyörű szimfo/black szörnyeteg a finn tesóktól! Csodálatos hangulata van, az intro és az outro is nagyon találó!

Pöpec kis anyag a szokásos minőségben, néhány furcsasággal megtámogatva. A norvég prog/black/folk banda már több, mint harminc éve rendületlenül ontja magából a skandináv fémet!

Magamhoz képest egészen jól bírtam. Azért több, mint két órányi időt rászánni erre a fajta zenére nem kis teljesítmény számomra. Viszont azt kell mondjam, hogy egészen magával ragadó a hangulata, főleg, ha az ember utánaolvas egy kicsit a háttér információknak is. Továbbra sem lettem a stílus rajongója, és semleges maradok.

Amcsi death metal. A fiatal banda első nagylemeze egyelőre még útkeresésnek tűnik, de azért vannak biztató jelek. Egyébként engem is elgondolkodtat, hogy egy (jelentős százalékában) underground METAL zenét népszerűsítő oldal egyik rovatába hogyan kerülhet beajánlásra egy ilyen album? Vajon mire gondolt a költő, amikor arra vetemedett, hogy beajánlja a lemezt? Hmmm... Nem emlékszem... Valószínűleg másnapos lehettem! :) Drága jó pontozók! Kellemes zenehallgatást! :)

Nagyon szeretem ezt a bandát! Szinte utánozhatatlan az az intelligens hozzáállás, ahogyan ők a zenéhez közelítenek. Egyszerűen tökéletes! Nálam egyelőre az Imperial című lemezük az etalon, de ez is hamar levett a lábamról! Progresszív metal felsőfokon!

Nagyon érdekes EP, igazi underground csemege! Nekem az első tétel jobban tetszik, lévén a black metal sokkal közelebb áll hozzám, mint a funeral doom. Ennek ellenére mindkét dal nagyon egyedi, maga a téma pedig rendkívül izgalmas. Várom a folytatást!

Van olyan power metal zenekar, aki számomra is tetszetős muzsikát játszik, magas szinten. Nos, ez a német banda nagyon nem az én ízlésemnek megfelelő muzsikát tol. Alig vártam, hogy vége legyen! Eredetileg egy semleges öt pontot akartam adni, de a borító miatt levontam még fél pontot.

Nem is gondoltam volna, hogy ez ennyire jó lemez lesz! A szlovák banda black/heavy metal stílusú zenéje rengeteg érdekes és izgalmas pillanatot tartogat mindenki számára!

Néhol vannak kiemelkedő zenei részek, főleg a dalok kezdésénél sikerült markánsabb ötleteket megvalósítania az amcsi heavy metal együttesnek. Ezenkívül semmi maradandó, az ének több helyen számomra fájdalmas tartományban hasít.

Nagyon ritkán hallgatok doom stílusú zenét, nem igazán a kedvencem. Viszont amit ez az orosz zenekar produkál ezen az albumon, igazán megfogott, és hatással volt a lelki világomra. Lassúsága ellenére nagyon összetett, igényesen megkomponált dalok, csodálatos hangulati elemek, remek hangszerelés. Nagyon pozitívan csalódtam!

Hosszú idő óta egy olyan latin-amerikai album, amely igazán felkeltette az érdeklődésemet! A lemezen ugyanis olyan, szinte tökéletesre csiszolt death/doom muzsika hallható, hogy kénytelen vagyok elégedetten csettinteni minden tétel után! Ígéretes zenekar, figyelemmel fogom kísérni a pályafutásukat!

Fogalmam sincs, mikor volt utoljára ennyi kiváló anyag a HP-n, rég osztottam már ki ennyi magas pontszámot. A Vargrav mindenből éppen annyit használ, amennyit kell és azt jól. Nem tolja túl a szimfonikus jelleget, mint sokan, és gyorsasága ellenére sem fullad unalmas sikálásba az anyag. Ehelyett duzzad az energiától, az elemek erősítik és nem zavarják egymást. Olyan ez a lemez, mint egy frissen élezett fényes kard. Minden elismerésem.

Bár eléggé megosztó kritikákat olvastam a lemezről az év során (ki innen, ki onnan közelítette meg a korongot), szerintem óriási progresszív mesterművet engedett szabadjára a zenekar. A lemez tobzódik a kreatív energiában, szikrákat szór és megleckézteti az egész színteret. A How It Ends (Primordial) és a The Coral Tombs (Ahab) lemezekkel karöltve, a Heimdal 2023 egyik leginkább kiemelkedő lemeze. Nehezen tudnám eldönteni, hogy a három közül melyik lemez álljon a dobogó legfelső fokára.

Én ezt nem tudom ugyanazzal a mércével pontozni, mint a zenéket, ugyanis ez nem zene. Nem kritizálni, vagy leminősíteni akarom, hanem csak megállapítottam; egy óra intro, egy óra outro. Egy jó film hangeffektusait hallgatni hasonló élmény lenne, de ezt hogyan hozom össze azon a skálán, amelyen a Soent vagy az Enslavedet pontozom? Lehet, hogy nálatok működik a dolog, nekem tudathasadásom lesz, amikor az ilyet pontozni kell. No, hát akkor ennek mentén kell a pontszámomat is értelmezni. Ha éppen Lovecraftot olvasok (akit imádok, és a hatalmas díszkötetem is ott tetszeleg a polcon), és ezt hallgatom közben, akkor gondolkodás nélkül 10 pontos az élmény, hiszen a hangulat elképesztően jól felépített. Zeneként azonban 0, mert az nincs. A végeredmény 5-ös, ami távol áll mindkét valóságtól. Persze, tudom, mindent a saját stílusában pontozunk, de itt nem a zenei műfaj más, hanem a teljes kategória. Ugyanilyen bajban lennék, ha valaki feltenne egy egyórás versszavalást.

Nem rossz ez, csupán a borzasztóan gagyi borító elindítja az emberben az előítéleteket. Kiemelkedőnek tényleg nem mondható, de aki a mocsárbűztől fertőzött death metalt szereti, kellemesen otthonos közegre lel itt. Semmivel sem rosszabb, mint az átlagosan elvárható teljesítmény. Nekem tetszett.

A Soen progresszív metalja merőben elkülöníthető más hasonló címkével ellátott zenekarok zenéjétől. A Soennek megvan a saját stílusa, ami sokaknál (köztük nekem is) nehezebben érik be az alternatív él miatt, de amikor beérik, mélyen az ember fejébe fészkeli magát. Igényesség, minőség és remek dalok: ez a Soen továbbra is.

Nagaarum zenéjét nem kell bemutatni a Fémforgács olvasóinak. Egy rövid EP a Marie Curie életére reflektáló lemezről, amely az Apples-höz hasonlóan összetettnek ígérkezik. Kíváncsian várom a (már régen megírt) folytatást. Már ebben a két dalban is másodpercek alatt feltűnik a csak rá jellemző hangulat. Egyéniség, eredetiség.

Rózsaszín marcipánkard olvad éppen a cukorszirup kellős közepén… ez a véleményem erről a giccshalmazról. A hátam közepére se az ilyen borzalmakat.

Már az előző lemezüket is nagyon sokat hallgattam, úgyhogy vártam a folytatást. Meg mertem volna esküdni, hogy még zeneibb lesz, mint az előző, és nemhogy nem kellett csalódnom, de le is vettek a lábamról. A dallamok, a változatosság még nagyobb szerepet kapott, mint korábban. A fejlődés náluk természetes evolúció, több dimenzióban gondolkodnak, a zene kreatív és végig roppant izgalmas. Hallatszik, mennyire élvezik, amit csinálnak.

Hagyományos heavy metal, se több, se kevesebb.

Remek funeral doom anyag. Nyers, de magával ragadó. Néhol primitív (pozitív értelemben), mégis változatos. A türelmes ember ajándéka.

Az "ádáz" és "fenyegető" jelzőkkel azonnal lehet dobálózni. Szeretem az embert vicsorgásra késztető, beteg és egyben kíméletlen death metal lemezeket.

Mindig is szerettem a szimfonikus black metalt - blackből minden bizonnyal ez a kedvenc alstílusom, és ezt a finn Vargrav is tovább erősíti. Tetszett a lemez, nekem a teljes instrumentális dalokból sok volt, főleg az utolsó, majdnem 10 perces zárótétel, ettől függetlenül mindent összevetve ez egy jó lemez, jó hangzással. Valamikor le kell csekkolni majd az előző két albumukat is. Megj.: én is hasonlítgathatnám most ezt a Covenant Nexus Polaris vagy a Dimmu Enthrone Darkness Triumphant vagy Spiritual Black Dimensions, stb. alapvetéseihez, de nem teszem, mert egyrészt felesleges, másrészt akkor nem kapna ennyit, mert azokhoz képest azért mégiscsak vagy két polccal lejjebb van.

Én nem igazán követtem sosem az Enslaved munkásságát, a nevével, illetve státuszával persze tudatában vagyok/voltam mindig. Aztán erre a lemezre rápróbáltam, jó párszor meghallgattam - nem véletlen, hogy utoljára hagytam a körben -, és nem is tudom, valahogy blackesebb zenére számítottam. Lehet, hogy vannak olyanok is a korábbi albumaik között, ennek ellenére nekem ez a korong is tetszett, de jó néhány hallgatás kellett neki. Ötletes, összetett black/viking/progresszív metal, komoly zenével és úgy mindent összevetve figyelemfelkeltő az egész. Rá kell majd hallgatnom a korábbi lemezeikre is persze, mert ezután mindenképp illik. A borító is gyönyörű, az meg, hogy a Nuclear Blastnál vannak már egy ideje, nálam pozitív.

Meghallgattam az első szám kb. felét, illetve most járok a második szám majdnem 20. percénél és köszönöm szépen, de nem is kérek ebből többet. Már ez is több, mint amit erre a valamire fordítani kellett volna. Ez valakit lehet, hogy elvarázsol, én nem tartozom közéjük. Számomra ez kb. a semmivel egyenlő. Na jó, a hangulati faktor miatt nem kap 1 pontot.

Ez az olyan szintű tucat (old school) death metal, hogy elmondani nem lehet. Eredetiség 0, megjegyezhetőség 0, kreativitás 0, már mindent hallottunk milliószor - sokkalta jobb és hasonlóan tucat, vagy még rosszabb minőségben is.

Az nagyon érződik, hogy rendkívül képzett, profi zenészektől hallhatunk itt zenét, de nekem egy idő után kicsit unalomba fulladt. Az utolsó szám nyavajgása különösen nem tetszett. Ettől függetlenül a dalok többsége elég jó, minőségi zeneileg, énekileg is nagyrészt - amikor nagyon elmegy a nyavajgás felé, az nekem már túl lágy.

Nálam az élvezetes zenei élmény az nem ilyen - maradjunk talán ennyiben, mert nem nagyon tudnék én erről pozitívat mondani. Sok jelző megfogalmazódott bennem a hallgatása közben, de azokat is inkább megtartom magamnak. Szerencsére csak két szám, de már így is több a kelleténél.

Egyedüli negatívumként szinte csak a hosszát tudom felhozni, mert azért 61 perc az sok volt ebből is. 40-45 is elég lett volna. A Murder of Ravens epikus eposz miatt viszont kap +0,5 pontot, ami talán a legjobb dal a lemezen, Liv Kristine gyönyörű hangjával megspékelve. Örülök, hogy végre színesíti a HP-t egy-egy heavy és power lemez is, a továbbiakban is jöhetnek nyugodtan! :)

Nem ismerem a banda korábbi lemezeit, de ez egyáltalán nem volt rossz, sőt. Nekem a dallamosabb, gyorsabb részek, dalok tetszettek, mint például a negyedik, vagy az utolsó. Tetszik a vokál, a zene is ötletes, a hangzás is jó. Ha lesz időm, valószínűleg bele fogok fülelni a korábbi lemezeikbe is.

Nem rossz, de lehetne jobb is. Vannak rajta kifejezetten erős dalok, mint a The Voyage of the Wraith vagy az utolsó Fall on Your Blade, de ezekből van kevesebb. Az énekesnő hangja jó, többször volt Crystal Viper érzetem is. A bandanév meg az extra infók viccesek - sosem játszottam a Dungeons and Dragons játékokkal, illetve ezt az új filmet sem láttam még, utóbbi mindenképp tervben van valamikor.

Akármennyire is nevezhető ez egy jó lemeznek a maga stílusában, sajnos most sem tudok elmenni amellett, hogy engem legtöbbször ezzel a stílussal szinte kínozni lehetne, olyan szinten vontatott, monoton és egysíkú számomra - a zene is, de leginkább az ének. Egyszerűen nem tudom élvezni, elmerülni benne, mert ha elkezdek odafigyelni, nem kell hozzá sok idő és idegesítővé válik ez a monotonitás - nekem ez is nagyon szürke.

Kb. ugyanazokat tudnám leírni, mint a másik death lemezhez - tucat, átlagos, csak itt a hömpölygős, lassú doom részek még inkább unalomba fullasztják a zenét. A gyorsak sokkal jobbak.

Vargrav sosem hibázik. Színtiszta, minőségi atmoblack a nagyon dallamos fajtából.

A "The Eternal Sea"-t leszámítva nem tetszik. Nekem sosem jött át a progresszív Enslaved, maradok a régieknél.

Lassan folyó drone/dark ambient mixtúra, ami néha már-már hátborzongató textúrákat is felvonultat (blugyogások, fűrészelés, sci-fi effektek). Nem rossz, csak nagyon hosszú. Egy és negyed óra is szerintem elégséges lenne a boldogsághoz -- legalábbis nálam munka közben az volt a lélektani határ.

Többségében elég semmilyen ("se íze se bűze") modern death metal lemez. Párszor elbólogattam rajta, de többször nem lesz elővéve. Semmi bántó, de semmi érdekes.

Kicsit "fogatlan" rock lemez (mert ez alig-alig progresszív metal), de összességében nekem tetszett háttérmuzsikaként munka közben. Tetszik az énekes hangszíne.

Egynek elment. Néha kicsit Blut Aus Nord-os volt stílusában (ami tetszett), de összességében ez is csak egy nevező marad a "futottak még" ligában, mert így kevés - EP-nek biztosan.

Szegény ember Blind Guardian-je? Meglehet, de nem csak a német bárdoktól szedett eme szintén német társaság ötleteket, hanem innen-onnan egy-egy ismerősebb dallamfoszlány vagy stílus befigyel. Ezt a fajta riffelősebb power metalt szeretem, ami viszonylag sokszínűbb a többségnél s vinnyogástól mentes. Jó háttérmuzsika mind munkához, mind egy-egy sör elfogyasztásához egyaránt.

Kb. egyforma arányban keveredett itt a heavy és a black metal (annak is inkább egyfajta atmoszferikus hullámából), ami egy kellemes elegyet alkot -- de nem hiszem, hogy nagyon sűrűn visszatérek ehhez a lemezhez. Nincs kivetnivalóm vele egyébként, simán lehet magasak voltak az elvárásaim.

Na, ez egy nagyon király heavy metal lemez! Nincs túltolva, sem túlcsicsázva semmi, végig a riffek dominálnak (nagyon jól szól a basszus is). Két valamit viszont nem veszek be: az énekes egyértelműen Y kromoszómával született (de amúgy tök jól hozza az elvártat) és a dob kicsit "műanyag" hangzású (de szerintem kellően jól játszik a srác, nincs ritmikailag sem túlgondolva semmi). Az egész lemez egyben van, nem válik unalmassá, s így nem adtak semmi alapot az ócsárolásra. A banda neve is nálam nagy pozitívum, minden D&D téma nálam szívesen látott adalék a zenében.

Bevallom, valahogy mindig rossz asszociációim vannak a "félmondatos" bandanevek láttán, kevés bizalommal ugrok neki ilyen bandák anyagainak. Ez viszont nagyon pozitív meglepetés volt! Végre egy igazán karakteres és hangulatos doom lemez, amiben hallhattam (a nem is remélt) ötletes kísérletezéseket. Emellett, a lemezből áradó a súlyos riffek lassú lavinája is igazán meggyőző erővel bírt. Remek élmény volt, köszönöm aki ajánlotta!

Nem szól ez rosszul, de marha unalmas. Elpogóznék rajta élőben, de egyébként végtelenül egysíkú.

Nehéz ügy volt ez nekem, mert sokszor volt az az érzésem, hogy dungeon synthet hallgatok, és zavar a gitár meg a metal dobolás. Aztán ezen átlendültem. A lemez második fele sokkal jobb. Az első negyed órában annyira nem értettem még, hogy a Miki miért van erre rákattanva. Ha az a döcögősen induló negyed óra nem lenne, én is nagyon rá lennék. Így csak szimplán tetszik.

Az elején szabályosan ledöbbentem. Az első dal annyira semmitmondó kiégett büdös nagy semmi, hogy komoly pánik vett rajtam erőt. Aztán jön 5 hatalmas tétel, az utolsó meg megint egy kukázható izé számomra. Így kijön a nyolc pont, de ezt a nagy kettősséget nem értem. A Congelia viszont az év metaldala nekem. A pár slágeresebb lemezük (Ethica..., Riitiir... In Times) után ismét a keményen kísérletező zenekart halljuk. A közöttük lévőket nem tudom, hogy hallottam-e. Pár szintihang még az Oranssi Pazuzut is eszembe juttatta.

Miki mondta, hogy fülessel extra élmény. Igen, mivel én mindent fülessel hallgatok, csakis osztani tudom ezt. Unalmas a munkád? Sokat ülsz a gép előtt? Tedd fel ezt a szörnyszülöttet, és mialatt gépiesen teszed a dolgod, ez elröpít egy másik dimenzióba. Nem tudom, hogy létezik-e ez a fogalom, de ha nem, hát létrehozom a személyiségmegosztást. Egy részed robot, és dolgozik, a másik meg búvárhajóval alámerül a mélységbe, és sorra látogatja azt az ezernyi izgalmas és riasztó helyet, ami csak van odalent. Munka is letudva, és jól is szórakoztál.

Én is kellemesen csalódtam benne. Ha valakit, akkor engem aztán el lehet kergetni a világ végéig a death metallal, ez viszont cseppet sem zavart, sőt. Talán azért, mert egyszerű, lényegretörő, fülbarát a hangzása, és vannak benne hangnemek, dalszerkezetek. Meg nem rángatják a hangokat le-fel, van kapaszkodó és kissé HC-s is. Oké, nem egy Gorefest, de műfajában számomra ez egy kellemes darab. Jót bólogattam. Mivel többen nem szeretitek death metalként, ez egy visszaigazolás nekem. A Smoke Eater kezdésével viszont szerintem át lehetne verni egy Death rajongót, hogy Schuldiner egy kiadatlan dala.

Eddig két lemezüket hallottam, azok minegyikére 10-et adtam. E itt nekem is unalmas, és sokszor szirupos. A sziruposságtól sosem volt mentes a zenéjük, de szórakoztató volt, és működött. Most ez nem nekem íródott.

Így akkor végigpontoztam, és nem is vittem el a helyéről. Köszi mindenkinek a véleményeket!

Szép borító, szép zene, szép fiúk. Amikor régen az Avantasia csinált hasonlót, az tetszett..., mert az komoly dolog volt. :-) A Twelve Steps féle fake-kelta rettenetektől hülyét kapok.

Tökös old school black and roll. Idővel azért már untam.

Giccsborítóhoz giccszene. A dobgépet nem ártott volna humanizálni. Vagy ha élő, akkor nem úgy megcsinálni, mintha gép lenne. Veretes heavy metalt szerintem csakis hibátlanul szabad játszani, itt viszont a gitárnál a szólóknál néha félrefogott hangok nagyon zavaróak.

Én a műfaj megveszekedett híve volnék - vagy voltam, de ez annyira semmitmondó, üres és szögletes, hogy egyszerűen semmit nem vált ki belőlem. Szép lassan rá kell jöjjek, hogy a funeral doomon belül is ugyanannyi gyenge lemez van, mint minden máshol. Ha orosz funeral doomot akarok, ott a Nordlumo az egyetlen lemezével vagy ha hazait, akkor a Dreams After Death.

Fájdalmasan átlagos. A harmadik számtól kezdve pontosan meg tudtam jósolni, hogy mikor jön a kiállás, mikor van a lassú rész, mikor gyorsulnak vissza, stb... Ha egy dalt hallottál belőle, hallottad az összeset.

Bár alapvetően a gyors, szimfonikus bombaszttal felturbózott black metal dominál a lemezen, mégsem válik egysíkúvá, köszönhetően a többször alkalmazott feloldásoknak, amik egy-egy atmoszférikus, leállós rész, narrációs etap képében teszik változatossá a lemezt. Tetszik a keretes szerkezet is, igaz, az outro nekem túl hosszúnak tűnik. Kevés gitárszóló van az albumon, sőt, igazából csak egy, de azt úgy odateszik, hogy bármelyik, magát progresszívnek tituláló zenekar becsületére válna! A Creator of the True Realm-ben, a női narráció alatt kezdődik el az a frankó ujjgyakorlat és úgy fel van építve, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! Az a kb. másfél perces rész 1000 pontos!

Az Enslaved pályafutása kezdete óta minden lemezén hoz egy megbízhatóan magas minőséget! Ez alól a Heimdal sem kivétel. Ezúttal újra kísérletezősebb kedvükben vannak, amit nem bánok, mert ez is jól áll nekik! És igen, ők azon kevés csapat közé tartoznak, akik még mindig képesek meglepni, a szó eredeti értelmében vett progresszív, azaz előremutató muzsikával előrukkolni.

Sok Lovecraft történetet olvastam már, a Szukits által kiadott, három kötetes H. P. Lovecraft összes művei pl. ott figyel a polcomon és el is olvastam anno a bennük lévő történeteket. Ezek olvasása közben elképzelhető, hogy növelné az élményt ez a "zenefolyam", de önmagában számomra nem állja meg a helyét, funkciótlan. De így vagyok az összes ambient, ds, stb. stílussal. Igazából nem is nagyon tudok rájuk zeneként tekinteni. Azért ez a két órás nyomasztás még így is közelebb áll egy-egy Lovecraft írás hangulatához, mint a sok-sok lovecrafti metal album/zenekar!

Egy friss amcsi banda bemutatkozó nagylemeze ez, ami játékideje alapján lehetne akár EP is, bár őszintén szólva ebből a "tizenkettő egy tucat" death metalból elég is ez a 26 perc. Nem esett rosszul végighallgatni, de egyetlen olyan megoldást sem hallottam, amire felkaptam volna a fejem.

A Soen nem tud hibázni! Minden lemezükön akadtak szép számmal fogós, slágeres darabok, de ezen a roppant kompakt és velős albumon mind az! Joel éneke meggyőzőbb, mint valaha, a gitárszólók pedig parádésak. Nem technikai szempontból, hanem változatosság tekintetében. Ha egyszer (remélhetőleg hamarosan!) újra kedvet kapok a kritikaíráshoz, akkor illene megemlékeznem erről a remekbe szabott korongról!

Bevallom, az utóbbi pár évben nem követtem annyira Naga munkásságát, de ez az EP kifejezetten tetszik. Hangulatos, zenei és vokális téren is változatos anyag. Várom a folytatást!

Aki nem hallott még Blind Guardiant, annak biztos többet tud adni ez a lemez, mint nekem. Bár a Hansiékhoz fűződő viszonyom is elég ambivalens, hisz a '98-as, Középföldés, szilmarilos lemezük az egyik belépő volt számomra a kemény zenék világába és a mai napig elő-előveszem a kazettát, se az azt megelőző, se az azt követő albumaikra nem gyógyultam rá. Először egy erős hatost szántam ennek a szintén német bandának, de a majd' 11 perces A Murder of Ravens black metalos, extrém vokálos középrésze, majd azt követően Liv Kristine angyali hangja/dallamai miatt egy gyenge hetes mellett döntöttem.

Profin összerakott, hangulatos album, egyes billentyűs hangszínek hallatán még a space rock-korszakos Omega is beugrott. :) Bár nem rossz a vokál, de ha változatosabb lenne, több fogós, dallamos résszel, még lelkesebb lennék!

A mókás zenekarnév és borító akár el is tántoríthatja az embert, de szerintem érdemes meghallgatni a "koedukált" (férfi és női tagokat is felvonultató) banda bemutatkozó nagylemezét. Jó kis régivágású, hangulatos heavy metalt tolnak, az énekes(nő)? hangja, dallamai is rendben vannak. Ahogy utánuk néztem a metal archives-on, a fotója alapján lehet, hogy ő a heavy metal Mina Caputo-ja... Korrekt album, a műfaj híveinek bátran merem ajánlani, de én továbbra sem fogok e korong hatására több heavy metalt hallgatni. :)

Nosztalgikus számomra ez a lemez, ez a stílus, ez a kiadó. Ugyanis szerkesztői pályafutásom első pár évében elég gyakran kerültek hozzám promók a Solitude Productions-tól, így abban az időben rendesen elmerültem a doom/death metal legmélyebb bugyraiban. Ez a lemez is egy erős stílusgyakorlat, zeneileg jobban bejön, mint vokál-ügyileg. Itt-ott elviseltem volna egy kis tiszta/dallamos éneket, de a megkapó hangszeres megoldások és az atmoszféra eléggé rendben vannak!

Bár ez a csapat más irányból közelíti meg a halálfémet, mint a kör másik versenyzője (Derangement), számomra ez a régi vágású, kriptabűzös death metal sem túl meggyőző.

Na itt a bizonyíték, hogy nem csak a trotty hangzású black metálokat szeretem :) Itt megvan a kellő hangulat, bitang jó dalok, cd-n megrendelős.

A Cryo Chamber lovecrafti sorozatának tizedik darabja ez a kétórás utazás, ami 20+ ambient szerző közös munkájának az eredménye. Mindegyik album egy-egy mérhetetlen vén köré épül, ezúttal a kevésbé ismert Rhan-Tegoth áll a középpontban. Ez a lény a Rettenet a Múzeumban (1932) című novellában szerepel, ami magyarul csak az Azilum (jelenleg beszerezhetetlen) második számában olvasható, kizárólag nyomtatott formában.

Bevallom, én sem értem, mire gondolt a költő, aki ezt ide beajánlotta. Teljes mértékben semmilyen death metal, ami a műfaj hőskorában (30 éve) sem lett volna érdekes.

Nagyon nem az én zeném, de lehúzni sem akarom, mert hallom, hogy nem gagyi.

Erős lett ez az EP, de nekem kifejezetten a második dal tetszik. Ilyenekből egy bő órást lemezt is meghallgatnék. Az első dal nekem néha túl fura volt, de ez igazából pozitívum, csak én vagyok egy kicsit túl hagyománytisztelő, ha black metalról van szó. Összességében ez egy teljesen élvezhető, érdekes és minőségi EP.

Vannak rajta 10 pontos dalok, viszont sok tölteléket is érzek. Valóban jobban meg kellet volna húzni az anyagot. A szerepjátékozós borító szerintem állat.

Nekem bejön a borító. A zenével sincs gond, ritkán hallgatok ilyet, ez jólesett.

Óóó, de hiányzik a régi Solitude, amikor még ontották a jobbnál jobb doom lemezeket. Ettől a bandától is van két anyagom cd-n. Elsőre elég jó az új album, de hogy bent marad-e a lejátszómban, az csak később derül ki.

Teljesen bikaerős old school death metal, doom fűszerrel. Incantation, Father Befouled kedvelőknek ajánlott.

Az album esetében tetszik a dark heavy metal kifejezés, jól adja vissza a lemezen található black-heavy fúzióját. A frontember szövegelése, a riffek a gyors dobolással kellő nyersességet adnak a zenének, ami aztán átcsap dallamos hangulatképzésbe. Kiemelkedő dalok sorakoznak izgalmas heavy melódiákkal és szintis díszítésekkel. Helyenként belecsempésztek korabeli hangulatot is, ami kiküszöböli, hogy beleessenek az „anakronisztikus csapdába”. Másoknál gyakran előfordul, hogy egy-egy korszakot nem tudnak kellően megidézni, de ezt a Malokarpatannál nem vettem észre. Számomra kézzel fogható volt a reneszánsz szépsége, és II. Rudolf császár őrültsége is. Remek album!