Megjelenése óta próbálkozgattam vele hátha valamilyen hangulatomban/napszakban sikerül elkapnia, de ennek a zenének soha nem volt egyetlen eleme sem ami tetszett volna.

Nagyon odafigyelős hallgatást igényel, hogy minden finomságát észrevegye az ember, de megéri. Jó ötlet volt, hogy a basszeros lány, Jasmine is hallatta a hangját időnként, jöhetett volna több is belőle. Amúgy a külföldi fémfejek körében is nagyon népszerű volt az album a megjelenésekor.

Aliki Katriou énekesnő szerintem remekül teljesít; mondjuk én mostanában amúgy is rengeteg "mérges leányzót" hallgatok, pl. Jinjer, Future Palace stb. A zenét ha nem is mondanám feltétlenül jónak, de érdekesnek és változatosnak igen.

Ezekre a tök egyforma DS albumokra már nem nagyon lehet mit írni. Hacsak azt nem, hogy az ajánló nem hozhatna már valamit ezek helyett, ami nem csak 2 embernek tetszik a tizenvalahányból? (A kérdés költői volt.)

A borítón esernyő, WC papír meg ilyenek, hogy ezeken mekkorát nevettem. (Nem.) A zenében akadtak azért jó részek is, de a többség inkább irritáló volt.

Nem ezt venném elő, ha black metalt támad kedvem hallgatni. A lengyel nyelv nem tetszik, a zene is olyan átlagostól kicsit jobb kategória nálam.

Miután a múlt HP-n első hallgatás után belinkeltem nektek az albumot, nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért nem 10 pont. Szerencsére erre nincs is szükség, mivel az utána következő számtalan fülelés után csak megerősödött bennem a felismerés, hogy az utóbbi idők egyik legjobb death metal albumát hallom. Akinek ez bejön, annak érdemes lehet belehallgatni a többi mostanában megjelent lengyel halálfém albumba is: Hate - Bellum Regiis, Behemoth - The Shit Ov God

Legkedvesebb bandámra a Draconian-re emlékeztet, csak itt a "szépség és a szörnyeteg" is Tereza Rohelova énekesnő egy személyben.

Nálam a legtöbb albumot legyőzte a fordulóban, vagy legalább pariban volt vele, ez azért nem olyan rossz eredmény.

Egy jó hangzással lehet ment volna még feljebb a pontszámom, de ez a Fémforgács-kompatibilis megszólalás irritálta a hallójárataimat. A 4. számban 1:37-nél konkrétan azt hittem, hogy valaki kiborította az evőeszközökkel teli fiókot a konyhában. A zene sokszor a korai Necromantia albumokra emlékeztetett, csak azok jobbak voltak.

Már a bandcamp oldalukon lévő fotón is ritka tenyérbemászó képük van; mindnek kijárna egy nyakleves. Metalhoz köthetően utoljára az avataromban lévő két kópén tudtam nevetni. Na, de ezért nem vontam le pontot nyilván, maga a zene ér ennyit.

A zenét hallgatva már meg sem lepődök, hogy Rogga mester is itt van. Nem nyűgözött le a végeredmény, ez a thrashes bömbölés elég idegesítő volt. Sokkal inkább ajánlanám a Lik - Necro albumát a nagyérdeműnek, ezt a lepratelepet meg elkerülném.

Az idei Drudkh album nagyságrendekkel jobb ettől, kár, hogy nem azt kellett pontoznunk.

Az Ossian teljesítménye alatt húzodik meg alapos mélységekben. A coldplay hasonlat nagyon találó, adom!

Hirtelen ennyi, pedig lement már párszor. Minden elismerésem mellett, hiszen jól hallható a teljesítmény valahogy nem akarja megadni magát. Lehet pár hónap múlva fog beütni.

Nem tetszett a kisjány hangja, meg az elénekelt témákért sem rajongtam feltétlenül. Zeneileg meg hát olyan semmilyen az egész. Hiányoltam a fűszert, vagy valamit az egészből.

Most nincs kedvem semleges pontot adni rá.

Elképesztően rettenetes. Nem találok rá szavakat. Komposztálhatatlan szemét.

A Druga Fala lemezük megjelenése után elég sokat pörgött nálam, észre se vettem, hogy az óta kijött még pár lemez, köztük ez is. A korai lemez máshogy volt változatos, mint ez, mondhatni kísérletezgetősebb, míg ez a mostani hagyomásnyosabb megközelítés. A minőség megegyezző viszont. Tipik lengyel megoldásokkal van tele, de ügyesen van összelegózva, jó a dalok íve, van fogósság, kapaszkodók, hangulat. Nem év elemeze, de remek mulatság!

Rendesen meg van pörgetve, nekem néha egy kicsit sok is. Nagyon lengyel, de ezt jó értelemben írom.

Vannak ennél mélyebre merülő lemezek is a témában. Kellemes, de nincs késztetés újra lepörgetni.

Érezhetőek a hatásai és az efféle modern, darabos dolgokat itt sokan nem komálják, de szerintem remek falbontó anyag született. Tehetséges írnoknak tartom a frontembert, a Rivers Ablaze is hozzá köthető. Igen a hangzás ki van lapítva, nem élő, nincsenek eldugdosva az aprócska részletek, de most ilyen időket élünk, lehet ennek is létjogosultsága ha a megfelelő helyen van használva. Mindig azt mondom, hogy a megfelelő szerszámmal kell a megfelelő munkát elvégezni. Ez pedig megfelelő szerszám egy nem túl emelkedett, de szórakoztató edzéshez, amikor lehet gyúrni mondjuk a vasakat, vagy lehet sittet hordani tonna szám.

Borító alapján valami jobbra számítottam, meg hát a kanadaiak elég betegek tudnak lenni. A hangzás nálam nem jön be, ahogy a vokál is csapni való. A témák sem hoznak lázba, hiszen olyan semmilyen zenélgetés megy itt, annyira tradícionális, sokszor, sokak által eljátszott dolgok vannak itt... Amire felkaptam a fejem, azok a borzalmas hangminta betétek és szinti témák. Magam sem tudom miért adok erre 5 pontot.

Naga véleményét pártolom. Csak nekem többet ér pontok terén. A legjobb része a borító, mert abban van valami, ami jobban megfog, mint a zene. Pont nem jár érte.

Obituary utánérzés az van rendesen, de engem az inspirációt adó banda sem fogott meg különösebben soha, így ez se igazán. A kolléga által kommentben javasolt LIK - Necro lemeze sokkal inkább a fogamra való, pedig az is csak 7,5.

Túlságosan szűk tartományon belül mozog tempóban, megoldásokban, váltásokban. Ha felosztanád 50 egyforma egységre, akkor bárhogy lehetne kb variálgatni a darabkákat, szinte mindig ugyanazt a lemezt kapnád meg végül.

Én maradok középen: a Ghost első három lemezét kifejezetten kedvelem, de egyiktől sem dobtam hátast. Főleg az Infestissumam pörgött többet (Monstrance Clock még most is hidegrázós). Nagyon jó dallamokat hozott és a szórakoztató jelleg sem zavart, viszont én nem érzek megújulást, csak egy combosabb irányváltást a korábbi okkult heavy/rock irányból a glam és arénarock felé, aminek létét csak tisztes távolból tudom nyugtázni. A jó marketing mellett ezt még jobban el tudták adni, mint annak idején az első kiadványokat. Megvan most is a feeling, néhány sláger is felcsendül, de valahogy már nem tud lekötni. Ettől függetlenül jó dolognak tartom, hogy egy ilyen zenekar is tud komoly sikereket elérni, akár kereskedelmi szempontból is, mert könnyen lehet "indítócsapat" egy fiatalnak a fémzenék irányába.

Nagy köszönet az ajánlónak, ez kimaradt volna.

Szatyor fing, aminek az adhat némi hangulatot, ha zsinórt kötünk rá és szaladgálunk vele, mintha sárkányt eregetnénk. Persze aki a másfajta eregetés lelkes támogatója és hírdetője, annak okozhat kellemes perceket.

Na, ezzel fel lett adva a lecke. Kreatív, jól szól, merésznek is mondható, tehát van mit értékelni. Egy gond van csak, hogy a játékidő legalább felét nem élveztem annyira, mint a másik felét igen.

Nagyon odaverős lengyel death/black egyveleg, ez kétségtelen, számomra viszont egy kicsit sok, fárasztó. Régimódi fasz vagyok, úgyhogy egy ponttal én is az Ancient Death irányába kacsintok...Az úgy ahogy van, nekem a death metal.

Ógörögös fekete fém Kanadából... Én nagyon élveztem. Az énekbe kellett volna több energiát belefektetni, mert az valóban unalmas egy idő után, azonban a zene retró hangulata bőven kárpótolt.

Pökhendiség lenne ezt a lemezt egy sima stoner/doom egyvelegként jellemezni. Alapvetően rég volt nálunk hasonló zene és ez most betalált. Vicces körítés ide vagy oda, a hangszeres játék, a kidolgozottság, a változatosság számomra nagyon ott van. Itt tényleg szórakoztam, bár nem lesz gyakori vendég.

Végy egy marék apró szeget, szenet és tedd vízbe. A keveréket érleld pár napig, majd adagold ki jégkockatartóba és mehet a fagyasztóba. Mindegy, hogy teszel-e bele a kényelem miatt pálcikát, vagy sem, az elfogyasztásuk során megkapod a Hate Forest élményt. Nem csoda, ha nem bírja a fogtömés...

Direkt ezt hallgattam meg először. No nem azért, mert annyira vágytam rá, hanem mert minél előbb túl akartam lenni rajta! Persze most mondhatja mindenki, hogy előítéleteim vannak, de az a túlajnározás, ami ezzel a bandával kapcsolatban megy, enyhén gázos és érthetetlen számomra. Sokáig nem is érdekelt a zenéjük, aztán pár éve az egyik lemezükhöz csináltak egy egész jó klippet a Rats című dalra, ami összességében tetszett. Ha minden tétel és lemez olyan lenne, mint az a dal, többre értékelném az amúgy eléggé langyos zenét. A külcsín, a design, a jelmezek egyáltalán nem illenek ehhez a stílushoz. Szerencse, hogy emiatt most nem maradt ki egyetlen ajánlat sem a HP-ról!

Ez a minden ízében remek death metal album teljesen kátrányba borította a rózsaszín szirupot, amit a Ghost lagymatag zenéje pumpált a hallójárataimba! Alapból is imádom a stílust, és ez a lemez igazán remek bizonyítéka annak, hogy a death metal örök, stabil lábakon áll, és lerombolhatatlan monolit az underground berkein belül! Köszi, Mike!

Nagyon érdekes, progresszív elemekből építkező, kiszámíthatatlan, rendkívül egyedi zene a nemzetközi projekt albuma! Aki szeret elrugaszkodni a sablonoktól, annak okozhat néhány kellemes momentumot a zenekar! Engem szórakoztatott, kifejezetten tetszik!

Ennek az alkotásnak egyedül a borítója tetszik igazán. Van néhány részlet, ahol belép valami dobra emlékeztető ritmus, kórus és harangjáték, amitől lesz egy kis lélek a zenében.

Egy rendkívül egyedi tételeket tartalmazó humoros, fantasy alapú francia stílusegyveleggel van dolgunk. Vannak benne igazán remek részek, amikre úgy reagáltam, hogy 'wow'. A következő percben pedig már 'WTF'! Próbáltam elvonatkoztatni, és objektíven fülelni az éppen zajló zenei eseményt, de több alkalommal ránéztem a lejátszóra, hogy mennyi van még hátra? És akadtak olyan részek is, hogy visszatekertem, mert annyira megragadott benne valami. A komponálás és a hangszeres tudás előtt emelem kalapom. Szóval nálam 2 és 8 pont között mozog. Ráadásul 67 perc 6 másodperc hosszú. Felháborító!

Igazából semmi különös nem történt, hacsak az nem, hogy ismét kiadásra került egy remekbe szabott, lengyel black metal album! A szövegek lengyelül vannak, így nem nyújtanak kapaszkodót, de a zene által festett képek tökéletesen illusztrálják a járványra épülő témakört! Többször felsejlett bennem a szintén zseniális, kanadai Crystal Coffin nevű zenekar, 'The Starway Eternal' című albuma által keltett hangulat és gitárjáték, melyről anno írtam egy ismertetőt is. Én nem igazán unatkoztam a hallgatása közben, lehetne egy kicsit hosszabb!

A lengyel zenekarok kétség kívül maradandót alkotnak az underground metal zene terén, már évtizedek óta! Nincs ez másképp ezzel a zenekarral, és legújabb albumával kapcsolatban sem - egy valóban letaglózó, hamisítatlan death metal esszencia tárul elénk a tételek hallgatása által. Nem tudok negatív jelzőt felhozni! Hölgyeim, és Uraim! Íme egy igazi fekete gyöngyszem! XXI. századi death metal felsőfokon!

Egész jó gothic doom, de számomra maradandót nem tudott alkotni. Nekem a keményebb részek jobban bejönnek, vannak a lemeznek igazán kellemes pillanatai ilyen szempontból. Összességében elment mellettem, de borongósabb, őszi napokon lehet, hogy elő fog még kerülni!

Fincsi, hazai, több stílusból táplálkozó extrém metal muzsika! Bár, valahol olyat is olvastam, hogy black-core! Nehéz megemészteni a súlyt, és az agressziót, de maga a zene tele van ezernyi finomsággal, úgyhogy érdemes alaposabban is boncolgatni az egyes dalokat! Igazi underground, remek METAL album!

Eléggé katyvaszos stílusegyveleg, de azért a maga nemében elég jó műalkotás! Van itt minden, egy halom black, egy maréknyi thrash, egy csipetnyi doom, jól összegyúrva. Első lemeznek egyáltalán nem rossz az egyszemélyes projekt zenéje. Egy erős hetest nálam is megér!

Hát, engem annyira nem hatott meg! Igyekszem mindig összkép alapján ítéletet hozni, amihez a külcsín, a dizájn, a színpadi jelenlét, és persze maga a zene is fontos szegmensekkel szolgál. Ezen összkép alapján nálam ez ennyit ér. A stoner részek amúgy kifejezetten tetszetősek!

Tökös, de egyébként sablonos, mégis fincsi old school halálfém mázsás, pöpec riffekkel.

Minden egyes hangon érződik a háború poklának keserűsége ennek az ukrán, egyszemélyes black metal projektnek a zenéjében. Nehéz befogadni, a műfajt kedvelők számára ínyenc falat lesz!

Kerülöm az ilyen zenét.

Jóféle.

Juj.

???

Értékelem belefektetett energiát.

Igen zord.

Ezt máskor is meg fogom hallgatni.

Relaxnak kiváló.

Nna! A “sánta kántor” ettől biztos menekülőre fogná…

Vigyorogtam.

LSD

Jóféle old school death metal. Hiányolom a színtérről az olyan karakteres torkokat, mint Marc Grewe.

Minden ellen.

Tényleg jól keverik a popot és a rockzenét a maguk slágeres mivoltában. A nyolcvanas években számos rock banda játszott hasonlóan (már-már túlságosan is) slágeres zenét. Én ezt nem tudom megemészteni – akármilyen jóindulatúan közelítek, a torkomba ragad ez a szirup, de attól még egy tőlem távol eső univerzumban valamit jól csinálnak.

Nagyon szeretem az ilyen igényes old-school death metalt… már a kifejezés önmagában is jót sejtet, de arra nem számítottam, hogy a semmiből csak úgy rám talál egy ilyen album. Agyas és hangulatos – a zenei ízlésem kellős közepe.

Fúú, nem gondoltam, hogy valaki manapság még ilyen zenét játszik, és még az a néhány épkézláb groove, ami benne van, az is nyúlás. Na, ez egy nagy adag semmi. A nő hangját egy idő után megszoktam, viszont én a hátfájásomat is megszoktam, szóval attól még pocsék az egész, úgy ahogy van.

Hát… amikor egy természetfilm megy a TV-ben, de nem jön be a kép, csak a hang. Ezúttal nem találtunk egymásra.

Francia zagyvaság, ahol a zsenit nem lehet az őrülttől megkülönböztetni, és a külső szemlélő csak néz ki a fejéből zavarában. Az a nagy helyzet, hogy apró elemekből húsz kezemre találnék értékelhető, valóban érdekes részeket, de mindegyik mellé tíz olyat is, ami kimondhatatlanul idegesít. Együtt az egész pedig olyan érzést kelt, mintha minden színházi előadást egyszerre adnának elő a színpadon. Itt két véglet van, vagy elszáll a te agyad is és engedsz a sodrásnak, vagy menekülsz. (A végén az volt az érzésem, hogy meghallgattam hetven lemezt egy időben.)

Ilyen lemezek felfedezéséért érdemes HP-zni. Nálam azonnal betalált ez a komoly hangvétel; a lengyel ridegséget harapni lehet benne. Bele-beleborzongok a hallottakba, a dalok lüktető ereje egyre mélyebben szív magába és mindez kitart az album végéig. Ahogy véget ért az első hallgatás, kezdtem azonnal elölről, egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen. Hallottam sok lengyel black metal anyagot, zordat, erőteljeset, jót, de az a bizonyos szikra csak ritkán lobban lángra. Ez a ritkább esetek egyike!

Azt is lehetne mondani, hogy Behemoth fanoknak itt egy új Behemoth lemez, és bár ebben van igazság, mégsem lenne fair ennyivel elintézni. Mindaddig, amíg a Dormant Ordeal ilyen elsőosztályú témákat szállít a hallgatóságnak, addig minden őket igazolja. Kópiáról szó sincs. Ezen a lemezen van bőven mit a tejbe aprítani.

Végig kellemes hallgatnivaló, a női ének kiváló, de a gótikus doomról mégsem ez lesz az első banda, amelyik eszembe jut majd.

A maga műfajában korrekt anyag, mert felfedezek benne hangulati elemeket is a zúzda mellett (pl. Earth Elemental kb 1 percnél), de nem az én világom, ahogy a deathcore-típusú zenék 99%-ával nem tudok mit kezdeni.

A trve hősidőkhöz odaadóan és nosztalgikusan ragaszkodó kemény magnak szól ez a heavy/thrash/black metal időgép. Akár 40 évvel ezelőttről is származhatna. Mást nehéz lenne róla mondanom.

Fifikás lemez ez! Abszolút nem az én műfajom, de nem tudok elmenni az erős karaktere mellett. A poénkodás nem az én világom (viszont nem viszik túlzásba), ám itt olyan kreatív energia áramlik, hogy minden zsigeri tiltakozásom ellenére el kell ismernem a korongot, mint profi és változatos anyagot. A személyes ízlésem lejjebb pontozná, de nem lenne fair; az igényes alter-stoner arcok nagyon fogják értékelni.

A műfajt nagyon is kedvelem, de ez csak egy a sok közül, semmi különösebben említésre méltó nincs benne. A 7-es a stílus iránti elérzékenyülésem, én még ezredjére is szívesen hallgatom ezeket az old-school riffeket.

Szinte minden dalból ki lehetne emelni valamit, ami megkapó lenne, ha ebben a zenei sivatagban nem 50 kilométerenként bukkannék egy szál vékonyka fára…

Legalább olyan jó, mint az előző két lemezük, újfent elmondható, hogy Tobias Forge továbbra is remek dallamérzékkel megáldott srác, aki zseniálisan keveri a rockot, popot ezzel az okkult hangulattal, külsőségekkel, jelmezekkel, stb. A nyitó hármas is ezt bizonyítja - bitang erős a Peacefield/Lachryma/Satanized trió - utána ugyan van egy-két gyengébb szám, de például a Marks of the Evil One is fasza, az utolsó előtti Umbra második felében meg olyan jammelés történik, hogy ihaj. Az új lemezhez új karakter is dukál, illetve új jelmezek, látvány, minden - egyébként most vannak európai aréna turnén (melyből Magyarország sajnos kimaradt, pedig 2019 után szívesen megnézném őket újra), ahol be van tiltva a mobilhasználat, így nem igazán lelhető fel semmilyen videó róla, az új színpadi látványról, stb. Ami pedig az itteni "értékeléseket" illeti - egyik korábbi lemez sem volt sosem az élvonalban, de ilyen szintű lepontozást egyik sem kapott; a Ghost is abba a kategóriába esik, hogy divat lett fikázni, lehurrogni, leszarozni, meg ilyenkor jön a szokásos "fogalmam sincs, hogy mitől ilyen népszerűek" lózung - attól, mert kurva jó dalokat ír Forge és bitang jól el és elő van adva az egész úgy, ahogy van. Csak élvezni kell és hagyni, hogy szórakoztasson.

Egynek elmegy az amcsi csapat death metal debütálása, az instrumentális dalok jobban bejöttek - de úgy összességében közepes kategória.

Érdekes és nagyrészt kellemes zenét hallhatunk, a hölgy is változatosan énekel. Ami viszont megint csak negatívum az a hossza, mert majdnem egy óra játékidő mindenből sok, itt is vannak rajta töltelék részek, számok - főleg a három 7 percen felüli.

Még Heroes III-azás közben is untam - és baromira nem illett a játék hangulatához sem. Indokolatlanul hosszú lemez, ami rendkívül egysíkú és ötletmentes.

Rendkívül egyedi, különleges, szórakoztató, üde színfoltja ez a lemez és zene a HP-nak - rengeteg minden történik benne, szinte minden tekintetben - a három számhossz is tök poén, és egyáltalán nem fullad unalomba. A franciák ebben a műfajban is tudják, hogy kell érdekeset, nem tucatot alkotni. Le a kalappal, jöhetne több ilyen jellegű egyedi, különleges lemez is a HP-ra. Jó néhányszor a Zmey Gorynich ugrott be.

Ez sokkalta változatosabb, kellően modern, jobban összerakott black metal album, mint a Hate Forest. A hangzás jó, nem csak a céltalan tekerés megy végig, hanem vannak tempó- és dallamváltások. A károgós vokálnak is kb. ilyennek kell lenni egy black lemezen. A szaxofon (meg talán még egyéb hangszerek) feldobják az adott dalokat - és hát látom, hogy lengyelek. Talán kicsit lehetne rövidebb.

Szó se róla, lendületes, profi, minőségi zúzdát kapunk a lengyel bandától, kellően változatos zenei megoldásokkal - az utolsó, majdnem teljesen instrumentális szám remek levezető és lezárás. Számomra a vokál és az album hossza a végére már kezdett egy kicsit fárasztóvá válni. Az mondjuk érdekelne, hogy a banda alapítója, sokáig mindenese, dobosa - Radek Kowal miért hagyta ott/vált ki a saját bandáját/bandájából 2023-ban.

Számomra már-már túlságosan melankolikus, depresszív, gótikus - ám szó se róla, hogy hangulat kell hozzá. Többször is meghallgattam, más-más napokon, és érdekesmód ma, Heroes III-azás közben figyeltem talán rá oda a legjobban. A The Fade tétel nagyon szép, nagyon tetszik - azt még a hallgatásokon kívül is betettem ismétlésbe.

Magyar formáció létére nem mondanám meg, hogy nem külföldi zenét hallok. Ettől függetlenül túl hosszú a lemez és hosszú távon unalomba fullad.

Érdekes egyveleget hallunk, de bármilyen szinten ez számomra meg sem közelíti az Ethmebb csapat lemezét - Heroes III-azás közben teljesen jól elcsordogált a háttérben.

Abszolút meglepett a zene és ez a lemez a borzasztó borító után. Kétszer is meghallgattam egymás után, fasza kis lazulós stoner rock/metal, ami mellé még eléggé változatos is - minden szempontból. Pedig nem az én műfajom/zeném a stoner, de ez az album kifejezetten tetszett.

Jó kis old school death/thrash metal az Obituary, Death, Slayer, stb. nyomdokain haladva, amit én is szívesebben hallgatok, mint a death/doomot. Nem hosszú, de itt-ott még így is unalmasnak tűnhet - számomra nem volt az.

A zenei részekben olykor vannak jó témák, de a borzalmas, idegtépő hörgés, károgás tönkreteszi az egészet. Semmi változatosság, csak a tekerés, bömbölés megy 36 percen keresztül, ami így is több a kelleténél. Számomra nem ez az élvezhető, minőségi black metal.

Nosztalgia faktor az egekben, de ez mai szemmel-füllel is kiváló anyag, erősen ajánlott.

Először 3 pontot akartam adni, de ez vokál olyan szinten büntet,hogy az embertelen.

Hatalmas ,nagyon jó black zúzda, de van benne történés is nem csak kása meg zúzda, illetve soszor inkább death mint black, de imádtam.Szerintem a lengyelek mind eladják a lelküket a sátánnak :).

Kifejezetten kellemes hallgatnivaló!!! Van benne potenciál, de van még hova fejlődni.

Van benne valami ami miatt vártam a pontozással, sokszor ment le kb 12 alkalommal, mindenképp ajánlatos meghallgatni.

LSD, Fű vagy gomba. Valamelyik kell hozzá, úgy 8 pont, józanul 3.

Ez most valami nagyon aor szerű izé lett. Engem meg azzal vallatni lehet. Bár a korábbi anyagiakat sem bírtam. Nekem kicsit olyan a banda, mint a coldplay. Rengetegen szeretik és nekem érthetetlen, hogy miért.

Apám, azok a szólók! Meg úgy az egész. Simán klasszikus lett volna a 90-es években. Old school death, sok doom elemmel, bitang szólókkal és hangulattal. Eddig nálam év death metal lemeze jelölt (igen, én ajánlottam és már tolom pár hete :) ).

Nekem az az érzésem, hogy itt valami nagyon Sytem of a Down utánérzést próbáltak dalokba önteni a srácok, de sajnos nagyon temus lett a végeredmény.

Hm. Ez az első ds ajánlás, amire azt mondom, hogy felejthető számomra. De az Onoskelissel is így vagyok. Persze elfut a háttérben, de nagyon sok érdekesebb album van a műfajban nekem. Az album második fele egyértelműen jobban tetszik.

Fizikai teljesítményként valóban mestermű, de csak több részletben tudott végigmenni. Ha még egyszer még kellene hallgatni, eret vágnék.

Tipikus mai lengyel bm. Nem rossz, de én a tradicionálisabb vonalat részesítem előnyben.

Minden elismerésem mellett a fő problémám, amit King is megjegyzett, hogy hamar lefáraszt, nekem egyszerűen túl sok. Az Ancient Death féle 'ősi halálfémet' jobban kedvelem. Mindemellett hallom, hogy nagyon minőségi lemez.

Olyan rég hallgattam ilyet, hogy ez most nagyon jól esett. Semmi kiemelkedő, de stabil és kellemes hangulattal bír. Plusz ennek köszönhetően szúrtam ki, hogy lesz új Lord Belial :)

Általában nekem sem jön be semmiféle kórokozás, így eleve előítéletekkel álltam neki. Viszont kellemes meglepetés volt az anyag, a Strigánál döntöttem el végleg, hogy ez nekem tetszik, sőt visszatérő is lett. Köszönhetően a sok doomos, nehézsúlyú elemnek és hogy a kóros acsarkodást sem viszik túlzásba. Igen, ez olyan zene, aminek jól áll a sterilitás. Ráadásul egy percig sem érződött, hogy ez egy magyar anyag (khm denevér stúdió).

Nagyon eltalálták a számomra oly kedves ősi görög black metal hangzást. Muszáj volt az eredeti kommentemet teljesen updatelni. Másfél hete hallgatom napi rendszerességgel és teljesen a bőröm alá kúszott. Semmiképp nem egyszer hallgatós lemez. Köszönet az ajánlónak!!

Az utóbbi napokban többször átfutottam, igazából semmi bajom vele azon túl, hogy magamtól soha nem lenne hangulatom hozzá. Stoneres lemez, hallani, hogy a minőségi fajtából, de nekem nem lesz visszatérő. Nascence: a tradi doom a Candlemass és társai, ez nem az.

Faszányos ez, nagyon szikár, nagyon oldschool. Kiváló riffek, bármikor meg tudnám hallgatni. A borító is állat.

Az ukrán gyűlöleterdő most sem okozott csalódást. Amúgy az ő lemezeik voltak az elsők az illegális letöltéseim közt a 2000-es évek elején valamikor, a zsír újonnan bekötött netemmel :) CD pincéből volt egy lemezem tőlük és gondoltam, kiegészíteném a diszkográfiát. Amúgy nekem ez teljesen meditatív cucc, a bm vokált meg úgy szeretem, ha minél embertelenebb. Ebben ők mindig erősek voltak. Viszont az utóbbi 2 EP és 1 album kimaradt nekem, mert a hópihe streamerek és bandcamp teljesen törölte a zenekart és rájöttem, hogy szinte csak ezektől (meg persze a hpról) ismerem az új zenéket.

A Ghost csak csúszik egyre mélyebbre és mélyebbre minden egyes albummal. Eddig is tudtuk, hogy Tobias nagyon szereti újra felhasználni a Blue Öyster Cult dalait, de ahogy ezen a lemezen megpróbálta megtoldani a "kölcsönvett" dallamokat a saját ötleteivel... ez újabb nagy bukó lett. Könyörületesen csak annyit mondok rá: gyorsan feledhető kontárkodás.

Erre lehet elégedetten csettinteni. Az Ancient Death debüt lemeze egy OSDM alapokra felhúzott kissé progos, Death-es ízekkel felturbózott alkotás, ami nálam simán lehet, hogy majd az év death metal lemeze is lesz egyben. Ötletes (mégis "emészthetően egyszerű"), kiválóan szól, egyáltalán nem sorozatgyártott album. Én odáig merészkednék, hogy ez egy Blood Incantation-t is odaverő csapat.

Mi ez a vokál...? Ez sem lenne rossz instrumentálisan, mindamellett, hogy nekem nem tetszik. De ez a vokál kiborítóan szar.

Masszív csalódás. Míg a Mørke Og Lys lemezeknek van egy kellemes, megnyugtató de kísérteties hangulata, míg ez a Beyond The Forest (side)project anyag csak tömör unalmat hozott. Értem én, hogy jó az old-school hangzás meg "aesthetics", de ez az album nagyon amatőr módon szólal meg, és nincs benne semmi mélység. Több ritmushangszer lehet dobott volna rajta, de ez nagyon átlagos és felejthető.

Ez gondolom egy mém-együttes, csak nem tudok franciául, hogy értsem a humort. Zenélni tudnak a srácok, de nem nekem teszik. Ettől a modern hangzástól továbbra is undorodom, legyen a műfaja bámi. Ja és a borító is nagyon ergya.

Ez amúgy egy tök jó progresszív black anyag, de nálam nem lesz több, mint egy egyszerhallgatós élmény. A tiszta vokál nem annyira nyert meg, és alkalmanként én hiányoltam belőle az erőt. Ennek ellenére, maga stílusában elismerendő album, különösképp előnye a jó stúdiómunka.

Ez tök jó, csak sok hasonszőrű lemez után már nem üt ez akkorát. A vokál sem túl extra, ugyanez jobban szól egy ...and Oceans-ban. A borítót viszont nem értem. Egy hete voltam Athénban, és ez a modernizált amfóra-festmény nekem indokolatlan és csúnya is.

Szeretem a Draconiant. Ez úgy szól mint egy Draconian album: tetszett ez is. Egyedüli negatívuma: olykor túlságosan a háttérbe kerül az énekes hölgy hangja... ezen remélem a későbbiekben változtatnak mert mind a hörgés és az ének is kiváló.

Szerettem volna ezt szeretni, de még mindig nagyon gyűlölöm a breakdownokat a zenében. Okos zene lenne ez, de ebben a formában nekem elveszi az étvágyamat.

Egynek elment. Gitártudás az van, de nekem az ügyes játékon túl sokat nem adott ez a lemez. A hangzás is tök okés, illett hozzá, csak valahogy nem nagyon maradt meg a Godsteel dalon kívül semmi az emlékezetemben.

Nem rossz prog/stoner cucc, de szerintem soha nem fogom újrahallgatni. A vokálban az "idétlenkedés" eléggé fölösleges volt adaléknak; ellenben, hogy meg-megtörik a stoner riffelést pár progos húzással az jól ált a lemeznek. (Ám több hörgést is elbírt volna.)

Mindenében átlagos. El lehet hallgatni, de hamar múló emlék marad csupán.

Könyörtelen black metal darálás, igen kedves dalcímekkel. Ez most nagyon beragadt nálam - az abszolót legjobb a diszkográfiában. Роман Саєнко jó formában van, csak gratulálni tudok neki, hogy mind az idei Drudkh és Hate Forest album ennyire jó lett.

Egészen elképesztően rossz. Már a maga idejében sem fogott meg ez a szép rockzene. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a csapat vizuális kivetülése teljesen ellentétes ezzel a lagymatag nyári fesztiválzenével. A nagy hírnevet sem értem. Az előző lemezükre hét és felet adtam, de semmire nem emlékszem belőle. Sőt, arra sem emlékeztem, hogy hallottam volna valaha őket.

Tökéletes megszólalás, majdnem tökéletes zene. Kérem, így szól a dob nevű hangszer. Emiatt felmaxolom a pontomat.

Nekem viszont pont az ének tetszik. Soha nem hallottam ilyen énekhangot, ami ennek a nőnek van. A hörgős rész annyira nem működőképes, nekem is az ugrott be először, mint a Nascencenek, hogy ja, ez nő... A tiszta hangja viszont rabul ejt, még ha néha minimálisan hamis is. Teljesen egyedi. Egy jobb hangmérnöki munka után sokkal minőségibbnek tűnne, de nekem épp az tetszik benne, hogy az nincs rajta. Közel teljesen natúr ez az éneksáv. A recsegős szlávos angol külön fűszer. Szóval: végre valami új. A dobgép viszont pocsék. A nő hangja 10, a zene 4, szóval elmegy 7-nek. A Deicide-ben mekkorát tol már!

A hölgy a világ legelső női dungeon synth zenésze. 1994-ben indult Görögországban a projectje, azóta számos formációba bedolgozott még. Mellette Ruth Beliarth futtatta ezekben az időkben az Onoskelist Brazíliában. Igazából nehéz eldönteni, hogy melyikőjük praktizált már korábban. Ez a varázslatos zene a Beyond The Forests legújabb anyaga, engem azonnal levett a lábamról.

Ahhha...

Megbízható lengyel minőség annak a pozitívumaival és a korlátaival is. Odaát gombamód szaporodnak ezek a bandák, nekem pedig az irány nagyon bejön. Egyedüli negatívuma az, hogy keveset váltogatják a hangnemeket, ettől a zene egyfajta folyammá válik. Lehengerlő, de egy idő után kicsit megterhelő, és nem eléggé szellős folyammá.

Ez egy nagyon fasza zene... lenne egy élő dobhangzással. A Nascence által említett kása és a triggerhegyek között kellene egy egyensúly. Ez itt olyan, mintha egy szőlőszemekkel teleszórt helyiségben szaladgálnék bakancsban egy szobában, ahol azok pukkannak szét a lábam alatt. Tudom, mi az oka annak, hogy az összes banda és producer hajszolja ezt a természetellenes megszólalást: hisztérikusan mindenki azt akarja, hogy az utolsó pösszenés is hallatszódjon a mix alól, mert az muszáj. Dehogy muszáj... Egy jó fülű metalrajongó meg már érzi is a témákat. Ha nem is hallja egyértelműen, tudja, hogy ott van, és ez ilyetén mód sokkal izgalmasabb érzékelése a zenének. Ez, ami itt szól, zenében olyan, mint egy CGI-vel telenyomott film. Egyszerűen nem tudom élvezni, nem tudok alámerülni ettől az agresszív szögeléstől.

Nagyon jó hangja van ángyinak, de ahogy Tomi mondta, relax, és nem több.

Végre ismét egy jó magyar metallemez. A srác hangja totál olyan, mint a gorefestes Koeijeré. A zene meg sokkoló. Steril, mint a szar, de nem lehet rá nem odafigyelni. Így is működik. Meg a kurva nyolchúros gitár ellenére is. A kulcs az lehet, hogy a fontos pillanatokban dobnak kapaszkodót, és baromira jól bánnak a hangnemek váltásával. Mint ahogy egy hangosító haverom mondta egyszer: leszarható a prím oldal. Nem szól a gitár vagy az ének? Kit érdekel? A dob-basszus legyen ott, és működik a koncert. Itt is a gitárok lényegében basszusgitárként működnek a hangolásuk miatt, ha meg nem, akkor szintetizátorként. Ezek mellett BlackZone ismét fején találta a szöget az anyag jellemzését illetően. Sitthordás. Az én egyszerű agyamnak ennyi kell. Amúgy kik ezek? Metal Archivesen semmi.

Tökre tetszett, amíg nem kezdtek el virgázni. Aztán visszajött a mágia időnként. Tipikusan többször hallgatós anyag. Valamiért a Conan a barbár jelent meg a szemeim előtt... Hat rám, na...

Az első dal bejött, a második már annyira nem. Aztán rájöttem, hogy a Nascence ennek a klipjét osztotta meg. Hát az nagyban lerontotta az összképet, plusz elkezdtek jönni azok a számomra ingerszegény, negyven éve kifulladt doom megoldások, amikből a hazai felhozatal is rendre táplálkozik. A humort meg nem bírom elviselni a metalban, kivéve a groteszket, ahogy pl a Mike Patton csinálja - bár sem a Faith No More-et sem az eredeti Mr. Bungle-et nem tartottam soha metalnak. Ez, ami itt szól, nekem egy fokkal jobb, mint a Korpiklaani vagy a Fintroll, még úgy is, hogy azért zeneileg teljesen más. Menjenek cirkuszba bohóckodni, ott működik a jópofizás. Tudok nagyokat nevetni én is pl. a Bridget Jones naplóján, a Másnaposokon, Fábry stand-upjain, vagy a Macskafogón, de ha metalt hallgatok, zokogni akarok, szenvedni, kart összefonva ülni egy sarokban, és cinikus undorral szemlélni a táncteremben vonagló sporttársakat.

Hat rám az is, hogy pokoli jól szól, mert azért ez nem az én terepem. És a death mellett van itt HC hatás is. Hosszú távon fáraszt, de műfajában bazira jó.

Kb. egy perc élvezetes részt tudnék belőle összeollózni, ezen kívül kb. annyira volt kellemes, mint az Elffor metallemezei. Basszátok meg, kilazult a fogtömésem tőle...

A Coldplay hasonlat teljsen megállja a helyét. Teljsen érthetetlen egy ennyire karakternélküli banda népszerüsége. Semmilye tekintetben nem lépnek át semmilyen konfortzónán és ahogy hallgatom, régen sem tették. Csak a külsőségek és a saját fingunk szagolgatásába vetett hit és annak metán tartalma tarja ezt a lufit magasan.

Hihetetlen teljesítmény! Valahogy így kell egyszerre modernek és oldschoolnak lenni.

Ja, hogy ez női ének...Nagyon béna a vokál tekintetében. Zeneileg is csak inkább az a kilúgozott, magát modernek tettető anyag a 2000-es évek new metál hullámának ötlettelenségével.

Májusra elolvadtak a gleccserek, és az Alpok tövében fekvő kolostorok pincéiben lassan csöpögő takony hangja teszi még elviselhetetlenebbé az áporodott légkört. Szép is lehetne mindez, ha nem minden szám ugyanazzal a hanggal indulna: egy lapos, sunyin elkúszó fing moraja tölti be a dohos teret (próbáljátok ki: léptessétek a számokat 2 másodpercenként). Aztán persze a bélrendszeri szorongás nem szűnik meg, mert a fémes fúvósokat megszemélyesíteni hivatott szinti csak egy szilveszteri műanyag trombita rotyogtatásával képes megtörni a merengés csendjeit. A régi Summoning azért tudott valamit, hogy ebből az olcsó bazári zenéből egy masszív monolit tömböt faragott. Mondtam már, hogy a zene totál Summoning nyúlás (csak éppen kihagyták a metált belőle)?

Utálni nem tudom, mert hallom, hogy hova akar kifutni. Az igaz baj vele, hogy nem sikerült zökkenőmentesen megoldani a fúziós részeket. Túl sok mindent hánynak egy halomba, a zene pedig eközben szétesik darabjaira, a kohézió minden számban csak egy-két pillanatig tud megmaradni. A hangszeres magamutogatás nagymértékben megágyaz ennek a problémának.

Ebben a körben a death-black metál albumok nagyot aratnak. Van egy erős belső lüktetése, sodrása, ami hamar leránt az örvénybe.

Így kell bizony modern death metalt csinálni! Végre nem egy kátránymassza a hangzás, ahol lehetetlen megkülönböztetni a hangszereket. Örvendetes az utóbbi évek felhozatalát követően, hogy vannak még, akik a dalszerzést helyezik előtérbe, és nem csupán a technikásság oltárán akarnak áldozni. Megjegyezném, hogy a korábbi We Had It Coming albumuk is kiválóan szerepelt itt a HP-n, és az új talán még annál is erősebb. Néha a Schammasch jobb pillanatai jutottak eszembe – bár inkább csak a hangulat és a nagyívű, kifeszített dallamok terén mutatkozik hasonlóság. Köszi az ajánlónak!

Én is ajánlani szerettem volna, de valaki megelőzött. Már a megjelenése előtt (amikor még csak néhány szám volt kint) ráfüggtem. A dalok nagy része, főleg a The Fade lassú sodrása magávalránt, érzékien vezet végig melankólikus utazáson. Az énekesnő hangja kifejezetten tetszik, közel sem a sablonos éteri tónússal megáldott, teátrális finomkodás. Ez egy érett, letisztult darab, ami türelmet kér. A riffek és a dalok szerkezete inkább a gótikus vonalon mozog, ennek ellenére egy percre sem válig giccsessé az összkép.

A műfaj keretein belül ez egy remekbe szabott anyag. Dalszerzés tekintve számomra azért túl sok maradandót nem hozott. A hangulat és a témák mindinkább a súlyosság felé tolódnak el, kevés pillanat van, amikor lélegzetvételhez jutunk a mázsás dallam között. A Realm of Chaos intrójánál kezdetem is örülni, mintha az Astronomy Domine feldolgozás lenne, de a tempó és a témák továbbra is a kátrányba burkolják a hallgatót. A nyólc húrosokkal és a core témákkal továbbra sem leszek barátságban, de ezt az albumot kifejezetten ajánlom a death metál/death core műfaj híveinek.

Nagyon hangulatos, dohos megszólalású középtempós okkult black-death metál. Zeneileg téren egészen érdekse. A többiekkel egyetértek, hogy viszont vokál tekintetében nem a legszórakóztatóbb. A szinti témák nagyon a helyükön vannak, nem akarják minden helyre feleslegesen beleerőszakolni. A basszus pedig tényleg kurvajól, fémesen pattog.

Ez meg mi a kacsa?! A kezdődal (Old Soul) teljesen megvett, az utóbbi idők egyik legnagyobb doom-slágere, és még a klipje is szórakoztató. Olyan sodrása van, mint egy elszabadult lavinának, nem beszélve arról, hogy a szerzők valószínűleg túl sok Primust hallgattak. Ezek vagy zsenik, vagy teljesen retardáltak, hogy egy ennyire menő riffeket képesek voltak felvegyíteni gagyi funkys kacsa-dallamokkal. A basszus hangzása pedig szinte undorítóan jó. A tradicionális doomhoz mindig kétes viszony fűzött, de ez most kifejezetten az izgalmas kategóriába esik.

A kör gyenge pontja death metál tekintetében. Utálni nem utálom, inkább csak unalmas és sablonos.

Nem igazan értem, mi a baj ezzel a monoton black iparos munkával. Néha nem ártana, ha tempót is váltanának, de ettől eltekintve közel sem mondanám borzalmasnak.

Nekem nincs vele ennyire zsigeri bajom. Meg a bandával sem. A Meliora lemezüket nagyon tudtam szeretni, de se előtte, se utána... Ez meg valóban elég AOR-os, elég löttyedt. Sokszor jutott eszembe az ABBA, ami nem feltétlen szitok, mert hát popban ők anno valami különlegeset tudtak, vagy legalább többet mint a legtöbben. Szóval nem hánytam le a szélvédőt vezetés és lemezhallgatás közben és kétszer is lement, de olyan... nem is tudom. Ingerküszöb alatti.

Kinek nem jutott eszébe a borítóról az Cause of Death? :) Nekem azonnal. És volt is prekoncepcióm így. Szerencsére még annál is nagyobb meglepetés ért. Ez a lemez egy zseniális alkotás az én vevőkészülékem számára. A hangzás él és lélegzik, a szólók pazarok, a riffek és a dalok fifikásak, de nem túltekertek. Szuper konform 35 perces játékidő. Számomra ez szinte csúcsteljesítmény. Ja a női ének is tök okés, egyáltalán nem esett le a lemezről, szépen hozzáadott egy leheletfinom réteget és változatosságot.

Ez számomra a totális állatorvosi ló. Semmi nem okés. Borzalmas a hangzás, teljesen szétesnek a hangszerek, az ének úgy ahogy van leesik az egész produkcióról. A tiszta vokállal vallatni lehetne. 59 perc??? Hova, minek? Egy dalban 2 percnyi pofonegyszerű téma van, de sajnos ezek a dalok 4-5 percig tartanak. Az énekesnő mikrotonális próbálkozásai számomra a keleties hatás helyett egy bizonytalan ingadozást hoztak inkább és feszülten szurkoltam, hogy ne essen át a hamisságba. Szóval na... én kétséggel elhiszem, hogy az ajánló imádja ezt a lemezt és nincs is ezzel semmi gond, számomra viszont nagyon nem áll össze.

Az a szitu, hogy ezerszer leírtam már, hogy én képtelen vagyok ezekkel a dungeon synth meg hasonló merengésekkel kapcsolódni. Biztos tök jó, mint az összes többi amit hallottam, de nekem ez nem mond semmit, nem szól semmiről.

Aszongyák az okosak, hogy viccelni csak komolyan! A francia agyarottyant brigád ebben pedig profi. Nagyon komoly zenei és hangszeres, sőt dalírói készség párosul a totális megborulással. Számomra bőven az élvezhetőség határán belül. A 3 dalos TRVE verzióban a dalhosszak is qrva nagy poén, a borítón meg egy hétig röhögtem. Zsenik. Azért nem több a pont, mert baromi nehéz is egyben.

Nagyon erősen nyitnak a polákok, azonnal ráugrottam a harmadik generációs blackjükre, ami számomra a Bunt maszyn - A Good Day kettősig minden hallgatással ki is tartott, itt azonban minden alkalommal érzek egy kis elfordulást, ahogy ezek a dalok is eltolódnak a Gruzja érzésvilága felé. Ez kizökkent kicsit. A másik, hogy jól érezhetően a Plamy I - II szeretne a csúcspont lenni, és ezt a Plamy I iszonyat jól meg is ágyazza, ahogy épül a pszichedelikus lüktetése és hoz egy erős Oranssi Pazuzu katarzis ígéretet. Ezt azonban a Plamy II nem tudja beváltani. Jó szám ez, de a felvezetés után a katarzist sokkal jobban tudná a záró és címadó dal meghozni a maga lüktetésével, elektronikus pszichedéliájával. Szóval a klimax-katarzis elmarad, vagy megbicsaklik, eltolódik. Sokkal jobban működne ha a Plamy I után a záró tételbe váltanánk és a Plamy II vezetne ki... ezek borzasztóan szubjektív gondolatok, fogadjátok így. :) Amúgy tök jó a lemez.

Na kérem, ez egy iszonyat nagy gyalu! Igazi lengyel minőségi feketeség. Többedik hallgatásra is jönnek elő az elbújt témák, megoldások, finomságok. Év végi listán is meg lesz a helye.

Na hát ha van amitől viszont lehányom vezetés közben a front szélvédőt, akkor az a női énekes gótikus doom. Az Opia viszont megmenekített egy reggeli vagy esti tömegkaramboltól, mivel minden korábbi jelző ellenére nagyon jó amit csinálnak. A Man Proposes, God Disposes és a Days Gone By kiemelkedőre sikeredtek, de a záró On Death's Door Part II blastolása is üde színfolt. A többi dal azért még hagy teret a jövőbeli fejlődésnek, de nagy gond azokkal sincs.

A nyitó dal még felcsigázott, azonban ez az érzet a lemez előre haladtával folyamatosan leépült, és egyre kényelmetlenebbé vált a hallgatása. A vokálban ez a fajta hörgés a Nidingr és az IXXI-nél jól passzol (de a Zyklon is érzetre hasonlóval operált), itt nekem leesik a zenéről, az acsarkodás pedig az Anaal Nathrakh érzetét is hozhatná, azonban inkább a Lorna Shore tolakodik elő az agyamba, ami nem épp kellemes élmény. A zenében is nagyon sok a deathcore zsánerelem, ezek sem tetszettek. Összességében nem tetszett, de rossznak nem rossz, ez csak az én idegenkedésem sok elemétől.

Ez egy nagyon szerethető, erősen a NWOBHM-en alapuló blackened heavy metal egy tők passzoló hangzással. A Basszus nagyot megy az egész lemezen. De amúgy is egy frankón összerakott kis okkult cuccos. Én élem.

Bitang nagy hangzás. Tele fifikával, ötletes riffekkel. A nyitó Old Soul főtémája zseniálisan forog el az egyenes dobtól, poliritmikus érzetet keltve. A The Gods Are Evil fekvésváltásai nagyon okosak, a Rotten Tongue szinte hörgése zseni megoldás. Több helyen érkezik a The Melvins agyassága, a Kyuss desert homokvihar sűrűségű riffelése, a CoC southern lazasága és a Sabbath ős-riffelése is. Még gondolkodom miért is vonok le 1 pontot... talán fogjuk rá, hogy a vokál nem a legerősebb láncszem, de amúgy meg ebben a stílusban nem is kell ennél sokkal nagyobbnak lennie, szóval ez is csak kukacoskodás...

Alapvetően működnie kellene, de ezt az a 32 percet is csak 4 részlétben tudtam lepörgetni, annyira ki és átkapcsol az agyam és önkéntelenül elkezdek valami mást keresni, csinálni.

A zene egy erős közepes, azonban ez a szarvasbőgés leépített.