Ez tényleg emlékezetesebb és így emészthetőbb is a DS anyagok jelentős részéhez képest.

Kellemes, még akár bulizni is lehet az olyan dalokra, mint például a Bird Song of Death. Fasza sing-along részek, kicsit country-s feeling. Elmentettem a kedvencek közé. Szerintem előkerül még.

"Slágeres" darkos black metal vagy blackes dark rock. Legalábbis az összetevők alapján bennem - nagyon leegyszerűsítve - ez fogalmazódott meg. Biztos nem veszem elő még egyszer

Kábé ugyanazt tudnám írni, mint BlackZone.

Ebben a stílusban sokkal jobbak vannak ennél. Sajnos ebből sok más mellett a lélek is hiányzik.

Szubjektív hatos. Nagyon nem esett jól. Ez nekem most annyira unalmas és lehúzó volt, hogy egyszerűen kín hallgatni.

Kb. ugyanzt gondolom, mint a Morast esetében. Ez tipikusan az a lemez, hogy vannak érdekes pillanatok, meg témák, de nem annyi, hogy ez alapján megfogalmazódjon bennem az újrahallgatási igény. Nekem a szintik plusz pontot jelentenek még úgyis, hogy azokon sem hallatszik semmi eredetiség, ahogy számomra az egész album ilyen.

Nem szeretem az old school death metalt. Ez ráadásul szerintem ötlettelen is, hacsak azt nem vesszük ötletnek, hogy amúgy jóval középtempó alatt zenélnek sokszor. A tageknél beírt punkot nem tudom hova tenni...

A változatossága sem győzött meg. Valami hiányzik belőle.

A hangulata miatt az átlagnál jobban tetszik, de számomra nem képvisel olyan értéket, ami miatt újra elővenném.

Kettős érzésem van, mert ez egy jó lemez, de mégsem eléggé. Daron nem bújt ki a bőréből, hozza azokat a jólesően SOAD-os témákat, amik miatt anno megszerettük, de sokkal visszafogottabban. Ez szerintem hiba. Bár ő volt a fő dalszerző, Serj (vagy egy alkotótárs) hiánya érződik, így nincsenek kimaxolva a lehetőségek. Még így is az átlagnál kísérletezősebb anyag, csak tőle nem eléggé. Itt a szokásos irónia (a Satan Hussein a Jesus Christus kántálással) vagy a western hangulatú You Destroy You. A The Shame Game felett meg a Beatles szelleme lebeg.

Ez olyan album nekem, amit ezerszer hallott panelekből raktak össze. Amíg szól tök jó, de ahogy "lejárt" már alig tudok bármilyen , nem hogy emlékezetes momentumot felidézni...

Ha a színházi jelzőt veszem alapul, akkor nyilván más megítélés alá esik ez az anyag, de ha a szimfonikus prog rock/metal kerül a fókuszba, akkor ez iparosmunka. Egy csomó hatást fel lehet fedezni, amiből számomra nem áll össze egyedi alkotás, csak utánérzések halmaza. Nyilván nehéz ügy egy ilyen alkotás, hiszen a zsáner kedvelői alapból is elég kritikusak szerintem, de őket velem ellentétben talán sikerül meggyőzniük.

Elvoltam vele, voltak benne jó részek, hangulata is oké, de nem is érzem a késztetést, hogy újrahallgassam.

Korrektül összedobott lemez, mely távolról sem tökéletes, de én elvoltam vele.

Még ha nem is fogom minden este ezt hallgatni, ami jó és egyedi, azt el kell ismerni - Itt pedig minőségi munka fültanúi lehettünk.

Lenne ott tehetség, de ezzel a modern, gépies hangzással felejthető lett a végeredmény.

Remekül összerakott black metal lemez, izgalmas, fülbemászó témákkal. Felkerült a kedvencek listájára, köszönöm az ajánlást!

Telkesen oké death metal lemez, mely megbízható iparos módjára építkezik a műfaj elemeiből, de pont ezért marad a feledhetőség homályában.

Van itt potenciál, csak nem sikerült kiaknázni. Kár értük.

Csöppet sem tökéletes, de sikerült a stílusok egy olyan elegyét adni, melyet elvisz a hátán az atmoszféra és a súlyos hangzás. Ugyanakkor a számok kicsit egy kaptafára mennek.

Személy szerint kedvelem mind a zenekart, mind a melodikus black metalt, így nagyon vártam a lemez megjelenését. Sikerült tartaniuk a színvonalat, remekül keverték a motívumokat, ennek ellenére meglátásom szerint az eddigi diszkográfiájuknak ez a leggyengébb darabja. Soha rosszabbat!

Musical metal elemekkel, ami ettől függetlenül bőven hallgatható. A gitárszólók kifejezetten tetszettek, de nagyon nem én vagyok e muzsika közönsége.

Szerintem az első DS lemez az eddig ajánlottak közül, ami valóban tetszik is. A keleties hangok és igazi dallamok még ha rettentő repetitív is az egész - működik! Vannak igazi, egymásra simuló hangsávok és nem csak a printyi-prüntyizgetés, meg fehér zajon a potméterek csavargatása megy. Karl Sanders szólóanyagai jutottak eszembe több alkalommal, de azt a szintet természetesen nem éri el élményét tekintve. Több ilyen lemezt szeretnék kérni a jövőben DS témában ha szabad.

Vérszegény a mezőnyön belül.

Bájosan amatőr. Unalmas.

Minden tag elég pontosan és szépen van megadva az oldalukon. Nem tudok vitatkozni egyikkel sem. Magamtól biztosan nem fogom hallgatni, de elismerem érdemeit.

Nem bírom ezt a Death utóérzetű szenvelgést modern kötösbe bújtatva. Évek óta lemegy mellettem amit csinálnak és ez most sincs másképp.

Az ambient és a funeral között lebeg valahol valóban. Nekem most se az időjárás, se a fizikai környezeti tényezők nem adják ki a megfelelő körítést, hogy áthasson, ezért most csak ennyi, de egy ködös, decemberi erdei környezetben való kuksolás egészen más hátteret adna.

Minden kiszámíthatósága mellett szépen hozza a kötelezőt. A szintit itt sem szeretem.

Annyira ragaszkodik a stíluselemekhez, hogy az elmúlt 30 évben szerintem kijött ebből úgy több millió.

Vegyesek az érzéseim, mert vannak kellemetlenül szokatlan és közepesen kellemes, de a nagy átlagot alig meguró részek. Az igyekezetet pontoztam inkább, hogy szeretne valamilyen lenni, mert az amúgy megvan, csak én érzem vékonynak a végeredményt. A záró tétel alatt már kifejezetten fészkelődtem és nagyon vártam, hogy vége legyen, de 15 perc. Gyötrő!

Igazi nekem való mélyen az ember húsába vágó fekete rettenet - pörgetem is megjelenése óta rendszeresen. Morózus, kilátástalan, nyomasztó. A hangulata erősebb, mint a zenei kvalitásai (ámbátor azok sem rosszak), de szerintem pontosan így is akarták. Talán kicsit hosszú.

Engem igazából meglepett, hogy nem idegesített, egészen kellemes csalódás. Igen, egyfajta filteren keresztül hallgatjuk a korábbi SOAD szerzeményeket. Nagának is igaza van, hogy a lassabb számok jobban álltak nekik, nekem is az említett két tétel a kedvencem tőlük. A balkán íz még mindig kiemeli ezt a produkciót az átlagból, még ha nem is olyan magasra, mint korábban a SOAD-t.

Melódiákkal gazdagon átszőtt, nekem kissé súlytalan alkotás. A belassult tételek jobban működnek, mint a kapkodósak.

Egyértelműen nem az én világom. Feleslegesen túljátszott, mert a sok kis dirib-darab nem akar összeállni. A kórusok kifejezetten idegesítettek, ahogy a kavalkád is, amit akárhogy kevergettek csak nem akart kiadni semmit. Az egésznek van egy ilyen szépség és a szörnyeteg rockba oltottsága musical beütésekkel. Utóbbitól minden körülmények között szivárványt hányok.

DS lemez, ahol történik valami, az jöhet.

Tökös kis hc/punk/metal és miegymás egyveleg ez, csak vén szar vagyok hozzá még a 40 évemmel is. Huszonéves koromban nagyokat bólogattam volna rá. Nem húzom le, mert ez személyes ízlés kérdése, a szórakoztató vonalban igenis nagyon fasza lemez.

Kimondottan kedvelem a sok lassulással telepakolt old school death metalt, akad is belőle szerencsére nagyon sok már jó ideje. Mivel tudom mihez hasonlítani, így nehéz lenne ennél több pontot adni, mivel valóban nincs benne egy fikarcnyi sajátosság sem, de még csak a sablonok okos felhasználása sem játszik. A távolról érkező gitárszólókból lehetett volna kihozni valami kisérteties feelinget, ám ez sem jött össze. Tucat sajnos.

Hirtelenjében nem tudnám megmondani, hogy miért ezt hallgassam hatmillió másik lemez helyett. Teljesen átlagos, semleges, de különösebben belekötni sem lehet.

Ahogy Malakian teret nyert a vokálban, úgy veszített el a régi SOAD...Nem szeretem a hangját. Nem rossz, de Serj mellett csak egy kiscserkész. Hiába akadnak itt jó ötletek, nem vezet sehova, nem jön az a hűha érzés, mint réges régen...

Teljesen jó, kellemes melodikus black metal néhol igazán eltalált témákkal, máskor valóban sablonos módon, de itt is az a helyzet, hogy jól esett hallgatni a bejáratott paneleket.

Már az első perc grandiózus, sorra jönnek be olyan nevek, mint a Dream Theater, Gentle Giant, Jethro Tull, Symphony X stb...néha konkrét dallamok, futamok tekintetében, ami egyben a legnagyobb baj ezzel a koronggal. Egy nyúlfarknyi egyéniség sem szorult belé. Az a szerencséje, hogy jól esett ezeket az ezerszer elpuffogtatott sablonokat hallgatni. Csak a női ének volt marha unalmas és idegesítő benne. Tökös zenéhez nem megy a nyávogás, a musicales részek pedig kimerítik a giccsességet. Nincs gondom a műfajjal, csak nem sikerült még senkinek a metalhoz igazítania úgy, hogy az meggyőzzön.

Az aktuális dungeon synth/dark ambient album, amely a bandcamp ismertető alapján "négy kompozíció az okkult élmények fokozására és a túlvilággal való kommunikáció elősegítésére, mindegyik a négy régi isten egyikének szentelve." Vannak benne érdekes részek, és talán színesebb is az anyag a korábban beajánlott ds alkotásoknál, de én továbbra sem tudok rajongani. A maga nemében, stílusában viszont tényleg jó, úgyhogy egy kicsit elmozdulok a semleges szektorból!

Fenntartásokkal kezdtem bele az album megismerésébe - a borító, a stílusjegyek és az első dal hangjainak felcsendülésekor egy hangos "jaj" hagyta el a számat. Ám ami ezután következett, teljesen megváltoztatta a véleményemet, ugyanis olyan frankó HC/thrash metal lemez kerekedett belőle, hogy csak kapkodtam a levegőt! A hangzás is nagyon tetszik, szóval ez egy bivaly erős "nyócas" a részemről!

Kellemes kis hallgatni való, de nem alkottak maradandót a srácok, nem hagyott mély nyomokat bennem a lemez. Viszont soha rosszabb black metal albumokat kívánok magunknak! Erős hetes!

Ez nagyon ott van a szeren! Atmoszferikus/post-black/doom metal Finnországból. Igyekszem majd minél többször elővenni - főleg majd ködös, őszi napokon!

Ez a fajta progresszivitás bejön! Remek tech/death dalok alkotják az albumot! A banda több lemezét is ismerem, és hallgatom, ezt is sokat fogom még! Szerintem zseniális!

Ahogy a kislányom szokta mondani: "Ez most lehozott az életről!" A stílus (black/funeral doom) rajongói biztosan rengeteg értéket fedeznek fel benne, de én biztosan nem fogom többször meghallgatni!

Alapvetően egy jó kis black metal album, se több, se kevesebb. Alig tér el a sablonoktól, de azokból viszont ügyesen építkezik!

Szeretem a death metal-t, szeretem ezt a fajta death metal-t is! Tulajdonképpen én pontosan ezt várom egy ilyen stílusban készült albumtól! Első lemeznek nem rossz, jöhet a folytatás!

Kissé titokzatos, kissé misztikus, az átlagosnál jobbnak mondható black metal debüt Németországból.

Bejött. Nagyon súlyos! Többszöri nekifutást igényel.

Örmény fűszerekkel megspékelt, balkáni hangulatú alter-metal. A SOAD 20 évvel ezelőtt megjelent eddigi két utolsó albumát (Mezmerize és Hypnotize) hallgatom néha, ezt valószínűleg nem fogom.

Nekem az album második fele nagyon bejött! Már-már slágeres, könnyebben befogadható és megjegyezhető, svéd anyanyelvű melo/black tételek kúsznak be a hallójáratokba! Megvan az újrahallgatási faktor is!

Nem kevés energia fekszik a temérdek ötlet megkomponálásában. A lendületes részek, és a dúdolható refrének magukkal tudnak vinni, de amikor átmennek Dream Theatre féle zs-moll-ba, attól szirupos lesz a nyálam.

Szerintem is az érdekesebb DS/ambient lemezek között van. Elmozdul a „beavatottak” világából és már az elejétől kezdve kínál kapaszkodót azoknak is, akik nincsenek az ilyesmihez hozzászokva.

Ez a punk/hc/thrash cucc messze nem az én világom. Ami meg jó benne, az pont nyúlás.

Dögunalom és néhol egészen gyatra is. Az 5-tel még jóindulatú is voltam.

Ahogy olvasom KD hozzászólását, elgondolkodtam azon, mennyire merőben eltérő dologra gondolunk bizonyos fogalmak említésekor. Az én fejemben a „nyálas” jelző ettől a lemeztől fényévmilliókra van, nekem a szó egészen mást jelent. A szubjektivitás azonban megengedi, hogy a „nyálas” nyelvi jelnek több egymástól teljesen eltérő denotátuma legyen, aminek felismerése egyébként sokszor semmitmondó vitákat előzhetne meg. A filozofálást félretéve, ez a bámulatos lemez meghökkentően kimagaslik az év eddigi albumai közül a szokatlan, kísérteties, már-már hipnotikus kompozícióival. Itt megmutatja az alkotó, mire képes az, akiből csak úgy áramlik a természetes inspiráció. Nem tudom, mikor „szálltak meg” utoljára így dallamok, de végképp a hatásuk alatt vagyok. Vannak 10 pontos lemezek, és vannak a Nocturne-féle, egészen kivételes albumok. Ha csak ilyenekre adnék 10-est, nem lenne belőlük sok.

Próbálkoztam már velük korábban is. Azt hiszem, volt egy nagyon rövid időszak, amikor valamennyire éppen betalált az egyik lemezük, a The Flesh Prevails, de alapvetően ez nem az én zeném, és azóta is egyre inkább távolodik az ízlésem ezektől "progresszív" core-os dolgoktól.

Rég hallgattam már funeral doomot (az előző körben egy, meg most még egy), ezért azt vettem észre, hogy ismét meg kell tanítom lenyugtatni az agyamat. Ezen a lemezen mintha egy távoli bolygóra csöppentem volna, ahol másképpen telik az idő, ezért hozzá kell igazítanom magam a nagy lelassuláshoz, hogy működhessen. A témák ott vannak, csupán a megalodon súlyával és a mamut lépteivel vánszorognak előre egy szibériai táj félhomályában. Létezik változatosabb funeral doom anyag is, de a tudatállapot, amibe kerül az ember hallgatásakor, megéri a ráfordított időt.

Szerethető, de a megérdemelt vállveregetésnél többet nem érő black metal lemez – pár évtizedes időutazási faktorral. Szerintem sokan szívesen fogják hallgatni, pusztán a hangulata miatt, amivel kétségtelenül rendelkezik. Ha a dalokba több egyéniséget csiholnának, szépen kiemelkedhetne, mert például a szintit kimondottan jól használják. A nosztalgia mindenesetre garantált!

Az itt hallható áporodott death metal igazából az Autopsy és az Incantation hangzásvilágában, zsigeri dobolásában, kicsavart témáiban gyökerezik, és a Bölzer EP-kre emlékeztető rifförvények izzítják, keltik túlvilági életre. Akiknek ez a hangzás mond valamit, még akkor is élvezni fogja ezt a gyorsulás-belassulás szempontjából megfelelő egyensúlyban tartott anyagot, ha maga a lemez nem is jelent kiemelkedő mérföldkövet a műfajban, bár ráérzéssel és hozzáértéssel nyúltak a stílusjegyekhez; a hangulat azért sodorja magával az embert...

Ezt a felejthetően sablonos black metalt már régen is untam. Nincs rajta egy megjegyezhető pillanat sem.

Jó értelemben teljes iszonyat a hangzás, és bizonyos baljós témák monoton kongatása hallatán azt hittem, imádni fogom, de sajnos nincs elég megkapó téma. Van néhány és az nagyon jó, de nem tölti ki a játékidőt.

Mivel a SOAD-ra emlékeztet minden hang, azzal vagyok kénytelen összehasonlítani. Az az egyensúly és merészség, amivel a SOAD feltétlenül rendelkezik kellene ahhoz, hogy ne maradjon hiányérzete az embernek. Ezeknek a daloknak (pár kivételével) nem nagyon van „éle”, nincs bennük kraft. A The Shame Game-ben azt hittem az örökkévalóságig fogja ismételgetni azt az egyébként is gyenge refrént… De vannak jó dalok is – az első három ilyen, de a kezdeti lelkesedés hamar keserű szájízbe csap át.

Nem vagyok elájulva ettől az anyagtól. Ártalmatlan jószág, az én fülemnek ez azonnal felejthető.

Az énekesnő hangja nagyon nem jön be. Én nem azt mondom, hogy nem tud énekelni, hanem hogy rémesen tucat. Egyéniség nulla, csak a felszínes rikácsolás/ripacskodás van. Amikor keménykedik, az még rosszabb – jön, hogy elhajítsam a fejhallgatót. A zene sem sokkal jobb: mainstream pop vibe. Sőt, azok a „hű de progresszív akarok lenni” etapok is baromi feleslegesek. A musicales részekre pedig hadd ne térjek ki…

Nekem eddig nem sok anyag tetszett ebből a DS-stílusból, de azért volt már pár - amik egy jó játék (legyen az akár számítógépes, akár társas) aláfestőzenéjeként teljesen jól funkcionálhatnának, mondjuk a Heroes 2-3 alá - hát, ez nem az.

Az előző lemeznél azt írtam, hogy a változatosságnak még csak a szikrája sincs meg a zenében - na, ennél az új albumnál ezt most revideálom, mert változatosabb lett elődjénél. Teljesen jól átjön az amerikai western hangulat és ahhoz képest, hogy ez sem igazán az én stílusom, tök jól elszórakoztam rajta és sokadik hallgatás után sem volt unalmas vagy bármi ilyesmi.

Meglepően dallamos, jóféle black metal lemez ez a kéttagú finn bandától/projekttől. Jó dalok, dalszerkezetek hallhatóak benne, nem is hosszú - egymás után simán lement kétszer.

Na, itt lehet értékelni a befektetett munkát, igényességet, zenei értéket, mert itt van mit. Igaz, kicsit hosszúra lett nyújtva, túl sok benne a nyálas, "világfájdalmi" énekes rész, de ettől még minőségi lemez.

Zeneileg brutál teljesítmény hallható itt, mint ahogy ennél a stílusnál ezt már megszokhattuk. Elég jó volt, ugyanakkor egyben hallgatva eléggé tömény és valamilyen szinten fárasztó is, hiába "csak" 42 perces, de összetettsége miatt nehezebb hallgatnivaló.

Az egy dolog, hogy lehoz az életről, de közben meg olyan szinten semleges volt ez az egész hömpölygő valami, hogy semmi ingert nem váltott ki belőlem a hallgatása, csak úgy lement - közben mondogattam magamban, hogy becsületesen végighallgatom, de utána jöhet is valami sokkal érdekesebb, érdemesebb, érdemlegesebb, amiben végre valami zenei értéket is hallhatok, találok. Igen, sokszor van olyan, hogy rengeteget hozzátesz a hangulat egy-egy albumhoz, zenéhez, de nekem ez az ilyeneknél már nem elég - én szeretem a melankolikus, gyönyörű téli tájakat idéző hangulatot például, de azt nem, mikor a kriptába, a temetőbe vagy éppen a hullaházba akar elkalauzolni a "művész/alkotó". Illetve, szívesen meghallgatnám, megnézném már valamikor azt is, hogy ennél a stílusnál nem egy egyszemélyes projektet hallok, hanem egy teljes bandát.

Elég standard black metal album ez az első lemezes amcsi bandától, de elsőre meghallgatva teljesen jó volt. A vaskos, kiváló hangzás és a remek zenei játék tetszett. A tagok kiléte ismeretlen, legalábbis, én nem találtam róla információt, ami hoz még egy érdekesség faktort.

Kb. a tucat death metal korong a régi nagyok előtt tisztelegve. Teljesen jól elmegy a háttérben, de hát hol van ez egy Morbid Angelhöz képest mondjuk. 2025-ben ebből a stílusból egy újabb bandának a debütlemeze meg kb. a felesleges kategória.

Eléggé bejövős volt, na erre a debütre még most sem mondanám azt, hogy kb. a felesleges kategória, mert kellően változatos, dallamos és jó érzéke van a két német srácnak a zenéléshez. A folkos elemek kifejezetten feldobják a zenét, pár bandát megidézve. A német nyelv pedig ugyancsak pozitívum - bár nekem mindig azok a nem angol nyelvet használó bandák is.

A legjobb része az volt, mikor vége lett. Rendkívül unalmas, monoton, vontatott, egyhangú, egysíkú és még lehetne sorolni - ami a stílusban lehet, hogy elég jó, de számomra nem igazán volt szórakoztató - nem érdekel, hogy ennek nem is annak kell lennie.

Sosem voltam különösebben sem ismerője, sem kedvelője a System of a Downnak és ennek a stílusnak. Viszont tetszett az itt hallható nyugis, olykor slágeres rockzene. Bizonyos daloknál (You Destroy You vagy a címadó) az elmúlást idéző hangulata; pl. az Imposternél meg a slágeressége ragad magával. Az énekes lágy, szép hangja szerintem abszolút rendben van ehhez a zenéhez, párszor eszembe juttatta Tobias Forgét is.

Nekem nagyon tetszett ez a jóféle folkos, dallamos, melodikus black metal. Sose hallottam a bandáról, pedig nem egy új alakulatról van szó. Igen, sok banda zenéje beugrik a hallgatása közben, de melyik lemeznél nincs ilyen? Mindenképp meg fogom majd hallgatni a korábbi lemezeiket is, ha lesz rá időm. Köszönet az ajánlónak!

Szerintem még ugyan egyedi, különleges szimfonikus prog metalt játszik az izraeli banda - ami már magában is egy különlegesség, mert én se tudnék hirtelen a Melechesh-en kívül másik innen származó bandát említeni. Szerintem ez is kellően összetett, többrétegű, bitang jó hangszeres játékkal és a zenéhez illő, elég jó női énekkel. Nem tudom, hogy az utolsó számban a hörgést/károgást a hölgy csinálja-e vagy a vendégénekes Ross Jennings (Haken, Novena), mindenesetre nagyon megdobja a számot. Meghallgattam most egymás után vagy háromszor-négyszer, ami fel sem tűnt - hogy ennyiszer.

Azt írják, hogy DS, de ez igazából ilyen riutális ambient/neofolk cucc inkább, de végül is mindegy, ezek a műfajok azért nem állnak távol egymástól. A Burzum Ways of Yore hasonlat találó, de nekem az sem tetszett igazán. A hagyományos ds közelebb áll hozzám, csakúgy mint a Burzum 2 börtönlemeze. Persze nem zavart, sőt, kellemesen elhümmögtem rá.

Nagyon nem az én világom.

Nekem sem igazán jött át, merre akarnak menni a srácok. Kiváncsiságból belehallgattam az előző albumukba (Night's Scarlet Symphonies), de az benn is maradt, sokkal jobb anyag ennél.

Egyrészt hatalmas köszönet az ajánlónak. Kb ilyennek képzelném el az új In The Woodsot az eredeti felállásban. Tökéletes hangulati faktorral bír, öröm elveszni benne. Az előző lemezük sem rosszabb, a többit még nem hallgattam.

Többször estem neki, mert ehhez nagyon hangulat kell nekem. Elsőre nagyon tetszett. A hangzást nem érdemes bántani, ehhez a műfajhoz ez illik. Fogom még hallgatni, de ez nem az a zene, amit 1-2 meghallgatás után érdemben lehet értékelni, plusz nem is az én műfajom, szóval hasonlítani sem tudom a többihez.

Na ez aztán büntet. Szokásos Nortt minőség, aki ismeri a mester korábbi munkáit, tudja, mire számíthat.

Tipikus amcsi black, ők nagyon értenek a hangulathoz. Nekem a hangzás lehetne nyersebb. A szintiszőnyeget bírom. A dalok érdekessége hullámzó.

Én nagy rajongója vagyok az old school death metálnak, azért ennyi. Hangzás teljesen jó, el lehet lenni vele, de ritka ötlettelen példány, sajnos.

Tipikus germán black. Ők már a 2000-es években is ilyen unalmasan tolták.

A hangzás 10 pontos, viszont én is értékeltem volna valamiféle változatosságot a dalokban. Azért jól el lehet rá morgolódni.

A 2000-es évek elején sokat hallgattam SOAD lemezeket, aztán valahogy kikoptak az életemből. Én pl nem is tudtam, hogy ez a projekt létezik. Nem rossz, de végig azt éreztem, hogy ez ilyen temus system.

Kifejezetten jól esett.

Meghallgattam párszor és be kell valljam, általában élveztem a produkciót. A férfi énekes kiakasztó viszont.

Na ez volt az igazi meglepetés! Nagyon kellemes anyag, az elején a Nílus-völgyi/orientális dallamokra nem számítottam; de ahogy arra sem, hogy a második felében meg The Ways Of Yore-féle (Burzum) tételeket fogok hallani. Tök jó volt, erre a projektre érdemes lesz figyelni.

Nem értem mire volt jó ez. Nekem nem áll össze a western és a Slayeresen duruzsoló crossover-thrash. Utóbbiban is kifejezetten gyengus. A No Vacancy in Heaven-t tudtam értékelni mert abban sikerült eléggé ráérezniük a Slayer ízekre.

Nagy csalódás. Nagyon felejthető, jellegtelen album. (Nem mellesleg ez a borító szerintem kifejezetten ronda.)

Alig van számomra értelmezhető kohézió ebben az albumban (nagyon nem tetszik például a hangszerek és a vokál összjátéka), és szerintem szükségtelenül elnyújtott a legtöbb szám + az egész az atmoszféra-építésben erőtlen.

Tisztes modern technikás prog-death anyag, de én soha nem fogok kibékülni ezzel a modern hangzással és stílussal.

Teljesen ledöbbentem, hogy a Metallum adatai szerint milyen régi ez a projekt... és én mégsem hallottam róla eddig! Szerintem (is) még túl nyár van hangulatilag ehhez, de télen tuti hatásos aláfestő zenéje lesz téli sétáknak. Remek blackened funeral cucc, jók a zongora dallamok is benne.

Én nagyon élem ha egy black metal anyag ennyire "éles" és ha a szintetizátorok is komoly szerepet kapnak a zenében. Szóval nekem minden adott volt ebben az albumban, hogy élvezzem.

Rendesen megmunkált halálfém ez. Igaz, hogy nincs ebben semmi új, de van amikor annyi is elég az üdvösséghez, hogy egy album a definiált keretek között tökéletesen szerepel: itt ez történt. Nekem külön bejött, hogy van egy laza "lomhaság" a legtöbb számban.

Párszor meg lehet hallgatni, de furcsa mód nem nagyon kötött le a kifejezetten színes hangzása ellenére. Valami plusz hiányzik belőle.

Sötéten áramló fertelem, kegyetlen black-death-doom-sludge kotyvalék... én szétadtam! Nekem mindennél többet jelent, ha egy együttes jól valósítja az "egyszerű de nagyszerű" mottó lényegét. Nos itt ez abszolút megvan. Külön élvezetes, hogy mennyire jól ki van használva a vokál: van itt variancia és átélés. Kár, hogy ez csak 34 perc...

Ez összességében felért egy büntetéssel. Nem mondom, hogy nem voltak benne jó számok (The Shame Game), de összességében ez az album katasztrofális és még inkább irritáló.

Gondolom ilyen lenne ha a Havukruunu csak fél gőzzel nyomná? Tök melodikus meg van egy hangulata, de valahogy nem jön az az "átütő erő" amit várnék.

3 szám után kb. már fájt ettől a fejem. Ez az itt-ott djentezős, prog. metal-musical egyveleg taszít. Mint zenészek tehetséges itt mindenki, csak ne kelljen a zenéjüket hallgatnom.

Érdekes, hogy nekem meg pont ez az, ami egy kicsit monoton, illetve azok a fogósabbak és izgalmasak, amik nektek nem. :-) Fordítva vagyunk drótozva.

Az átkötő tételek tetszettek, mint például a Prayer Lips vagy a Cleansing. A többi meg számomra nagyon komolytalan.

Gondolom, senkinek nem meglepő, hogy a tíz perces szöveg nélküli tételt nagyon csíptem, a többi viszont zavarba ejtő egy kicsit. Bár vannak lendületes, erőteljes részek, az ezen kívüliek sajnos hangjegytilitolik, semmi egyéb. Az instrumentális rész nélkül 5-6-nál többet nem adtam volna rá.

Őrjítő hangulata van, az ének meg ámulatba ejtő. Kísérletező, elvont, álomszerű, és kiváló a hangzása is. Hosszú ismerkedés kezdődik. Mindent ellentétesen gondolok Morcoshoz képest. :-D

Pudingporból nem lehet csatahajót építeni.

Először úgy éreztem, hogy vékonyabban szól, mint kéne, de aztán elkezdett így is működni. Nincs kedvem szétcincálni, szimplán csak élvezem, hogy végre egy nagyszerű funeral doom lemez került be ide. Miki ezekre szokta mondani, hogy tulajdonképpen ambient zene.

Lement úgy, hogy észre sem vettem. pedig én 95%-ban fülessel hallgatom a HP-s lemezeket.

Nekem is a punk a kérdés. Vártam rá, vártam, mert nekem az jól szokott esni, de egy grammnyit sem találtam belőle. Helyette az unalom...

Semmit nem váltott ki belőlem. A black metal ezen ágát mindig zsákutcának tartottam.

Nagyon tetszett az a rettentő súly, amivel elindult, majd jól el is untam.

Bár annyira nem hasonlít a SOAD dolgaira, mint ahogy vártam, ugyanazok a pozitívumok és negatívumok is megvannak benne. Ott is a lassabb dolgok voltak fenomenálisak (Spiders, Aerials) a gyors hülyülésektől meg ideggörcsöt kaptam (Chop Suey). A Malakian Lives című dala pár éve viszont nagyon bejött, bíztam benne, hogy azon a vonalon megy majd tovább ez a lemez is. Feleségemnek annyira nem jött be az akkor, mivel szerinte ezt a kétszólamos drámai éneklős témát a SOAD már kimaxolta. Nekem azért tulajdonképpen tetszik ez az anyag, és a pontszámomat elfogulttá teszi az a tény, hogy minden hangszeren a Malakian játszott eddig, beleértva a dobot is - szeretem az egyemberes produkciókat. Ahogy látom, ennél az anyagnál már nem így van, de gondolom, ő írt meg mindent. Én hatalmas David Bowie rajongó vagyok, nála volt még az, hogy a szólólemez tényleg szólólemez. Nem úgy, mint Rudánnál, aki nemhogy zenét nem ír, de szövegeket sem a saját "szólólemezeihez". :-D

Nagyjából ugyanaz, mint az Empeiria. Egy csipetnyit jobban tetszett.

Ritkán hallani izraelieket metalzenét csinálni. Kiváncsiságból rákerestem, és 375 izraeli metalbanda van regisztrálva a Metal Archivesen. A lassabb, líraibb dolgok tetszenek itt egyedül, a metalt szerintem annyira nem érzik, de lehet, hogy csak ez az az ága a prognak, ami tőlem távol áll. A DT nyúlás nagyon átjön. Az Unreachable dalban megszólalnak gyaníthatóan zsidó népi hangszerek is. Na, az érdekes volt.

Ez még mindig nem az a lemez, ami nálam „berúgja az ajtót” a dungeon synth szobájába. Inkább a háttérben funkcionál.

Végig az járt a fejemben, hogy hallottam-e már olyan lemezt, amire jobban ráillik, hogy olyan: amerikai. Maga a fúzió érdekes, de a zene engem nem győzött meg.

Nem is tudom, mikor volt utoljára, hogy ilyen jó hangzású albumot hallottam. Minden hangszer szépen kivehető még a kaotikus futamok között is. Kellően tompa, nem polírozott. Gitár hátra, basszus előre! Szembe a trendekkel! Az előző lemezen szinte nem is volt szünet, most a páratlan dalok szinte felvezetők a páros dalokhoz. Így úgy tűnhet, mintha csak egy EP lenne az anyag. Nekem nagyon tetszik Stromheit világa, ahogy prezentálja a saját dallamos-melódikus black metal zenéjét.

Számonként is ki lehetne elemezni, hogy mit hallunk, annyira részletgazdag a megszólalás. Zongorajáték, női ének, fagyos gitárjáték, hatalmas epikus ének a Spirit Masked Wolfban stb. A hangulat viszont egyöntetű, a lemez végére már mondhatnám elég nyomasztó is. Szerintem sok Katatoniát (is) hallgathattak. ;)

Ez a modern hangzás nem az én világom, teljesen elvette a fókuszt a zenéről.

Értem én, hogy funeral doom, de úgy kapkodtam a hangok után, mint a gyöngyhalász a levegő után.

Valahol az átlagos és a korrekt black metal albumok garmadája között helyezkedik el a Sepulchre anyaga. Sajnos nincs benne olyan pillanat, amiért a későbbiekben visszatérnék hozzá.

Elcammogtam vele elejétől a végéig, de ez az album ötletek után halálhörög!

A Mgla ugrott be a zenéjükről, főként az ének miatt. A hangzás nagyon polírozott black metálhoz képest. A lábdobot indokolatlanul sokat használják. Nem kell azt annyit taposni! Nem nevezném kísérleti black metálnak, inkább csak kísérletező. Érdekes megoldások ütik fel a fejüket időnként, mint a negyedik tételben a kántálás mellett megjelenő magas ének, valamint a vonósok használata. Szóval helyenként nagyon is figyelemreméltó.

Ahogy többen elmondták, elképesztő súlya van, de némi gyors tempó és változatosság jól jött volna.

Amikor együtt zenéltek a Systemben, még működött a kémia, de a dupla albumtól már érződött, hogy lefele megy az út. Külön-külön szerintem nem tudják megközelíteni azt a szintet, amit sikereik csúcsán elértek. Valahogy mindig Serj énekét várom vissza, amikor meghallom Daron dalait, és Malakian gitárját hiányolom, amikor Serj zenéit hallgatom. Gondoltam, hogy nem lesz egy homogén lemez, mert az nem Daronra vallana. Van itt minden, mint egy bolhapiacon. De köszönöm, most ne veszek semmit, csak nézelődök. Van mit.

Egy-két jól eltalált riff mellett többnyire az északi folklór közhelyeit lehet hallani. Az ének és a kórusok sem erősítik a befogadást. A komorabb tételek (mint pl. Grýla) tetszettek, de ez az album nálam csak középmezőny.

Számomra ez a musical-„metal” teljesen meddő, de értékelem az igyekezetüket.