Őszintén szólva nem tudom jobb-e a társaitól a stílusban, mert megkülönböztetni nem nagyon tudom ezeket a zenéket egymástól. Akik odavannak értük, azoknak biztosan több örömet fog okozni, lásd az ajánló kollégát.
Már megjelenésekor bevéstem a Metal Stormon rá az 5 pontot, és értetlenül álltam a tény felett, hogy (eddig) az idei év legjobbja náluk. Most muszájból ismét hallgattam, de nem sikerült megfejtenem a titkát most sem. Van ez így, amikor a közízléssel nem értünk egyet.
Nagyon rendben van a lemez, és szerintem meg igenis kitűnik a tömegből. Azért volt pár apróság ami összeadódott a hallgatása közben, ami miatt nem adok rá többet. (pl. a német nyelv, hosszúság, helyenként túlzott epikusság stb.)
A progos dolgokkal engem elég könnyen el lehet riasztani. Most is ezt történt. Persze voltak kellemes pillanatok is, de az összkép nem tesz lehetővé magasabb pontot.
A lassú részek már inkább funeral doom, ami nálam nem jó pont.
Bárcsak ne lenne időnként olyan kis vérszegény, mert amúgy hangulatban még mindig nagyon ott van a szeren.
Már megjelenésekor szénné hallgattam. Na jó, manapság már 3-4 meghallgatás annak számít sajnos. A kilencvenes évek elejét juttatja eszembe amikor Dismember albumokkal ijesztgettem a haveri kört és a rokonságot. A vicces, hogy őket is hallgathattam volna, de akkoriban egy alföldi kisvárosban nem volt egyszerű dolog a zenék megismerése, beszerzése.
Sosem voltam a rajongójuk, de ami jó az jó, el kell ismerni. Például a Shadow People című dal.
Nem teljesen tudom a mai napig sem, hogy ezt most komolyan kellene-e venni, vagy mi a fene van. 5 csaj kalóz jelmezben ad elő kalózos szövegeket, mi baj lehet, nem? Mindegy, az ének meg a zene is tetszik, és még jól meg is trollkodtalak benneteket. ;)
Szerintem nagyon ígéretes az ausztrál banda első albuma, amely atmoszferikus post/black témákra épülő szerzeményeket tartalmaz! Legalábbis hozzám elértek és megérintettek a dallamok és a zenébe oltott intellektualizmus! Nagyon tetszik, ezért is ajánlottam be!
Nem egy egyszerű zene, na de mikor volt az a Mastodon prog/sludge-metal/rock stílusú zenéje? Ritkán hallgatom őket, mert annyira egyedi hangulat kell hozzájuk, hogy a rossz helyen, rossz időben bömbölő Mastodon akár még ellenérzést is kiválthat professzionális mivolta ellenére!
Nem igazán lehet mibe belekötni a német nyelven kívül, de egyébként az sem olyan zavaró! Az Immortal feldolgozás nagyon jól sikerült!
Remekbe szabott progresszív black metal dalokat tartalmazó albummal ajándékozott meg bennünket az egyszemélyes brit projekt! Imádom az ilyen zenéket, elgondolkodtatnak, másik dimenzióba helyeznek, elvarázsolnak! Nagyon köszönöm az ajánlónak, hogy megismerhettem ezt a lemezt!
Egészen jó kis death/doom album a szlovák bandától! Első lemeznek teljesen rendben van, csak így tovább!
Engem sajnos nem tudott elbűvölni ez az inkább dark/rock stílus felé haladó, semmint a metal irányába mutató muzsika. Az első kettő album zsenije mellett a Night Eternal című albumuk volt az, amely utoljára hatást gyakorolt rám.
Igazi, tökös, dögös, old school death metal! Nagyon szeretem ezt a stílust, örülök, hogy vannak olyan zenekarok, akik továbbra is izzásban tartják az effajta halálfémet! Nem váltja meg a világot, nincsenek zs-moll szólók és tekerések, viszont tele van gyomrosokkal, és földbedöngölő riffekkel! Frankó!!!
Soha ennyi pontot nem adtam még ds stílusban fogant zenei anyagra, de ez egy valóban élvezhető, szép kompozíciókat tartalmazó kiadvány!
Nagyon sok album jelent meg 2025. októbere óta, így kissé értetlenül álltam az aktuális HP felhozatalát nézve, hogy valaki ezt a tavaly október 10-én kiadott lemezt ajánlotta be! Ez persze a zene értékéből semmit sem von le, mert az tény, hogy nagyon erősre sikeredett ez a dalcsokor, bivaly tételek sorjáznak egymás után a hangfalakból! Nálam az abszolút kedvenc Testament lemezek a 'Souls of Black' és a 'The Gathering', de ez is ott lohol a nyomukban! Jó volt újra meghallgatni
Az önmagát "Őfelsége Elisabeth Noir Nuit"-ként aposztrofáló hölgyeménynek elég jó hangja van, és zeneileg is képzettek a tagok, de ez az egész kompozíció - a tematikától kezdve a béna szövegeken át a borítóig - annyira bugyuta, hogy egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni! Még csak a semleges zónában sem tudom elhelyezni a lemezt, mert rohadtul idegesít! A power metal zenekarok nagy része folyton ugyanazt az érzetet váltja ki belőlem... Hányingert... Tisztelet az elenyésző kivételnek!
Ködös, őszi időtöltéshez ajánlott misztikum.
Korábban Brann szétütötte a dobot, mert ez a progresszivitásuk része volt. Most érzem a dühöt mögötte Brant elvesztése miatt. És a fájdalmat, amit feloldanak a pszichedéliába. Szóval düh és elszállás. Terápia, amibe jó bevonódni. Sajnálom én is a történteket, nagyon szerencsétlen eset.
Az első dal tetszett, azt a flow-t tarthatták volna végig. Nem sikerült, de már a második daltól kezdve. A hangulat-momentumok vagy a súlyosabb részek nem adtak hozzá eleget az összképhez.
Nekem túl egysíkú, unalmas, semmire nem figyeltem fel, pedig 2x lement. A sallangmentességet nem értékelem pozitívnak. Ez részben az én hibám is, mert az old school death stílusban annyira kifinomult az ízlésem, mint az egyszeri embernek, aki alig ivott még sört: "ugyanolyan keserű mind". Kedvem meg nincs tovább fogyasztani, hogy majd hátha... (A Nunslaughter jobbnak "érződött" két körrel ezelőtt.)
A nevüket azóta ismerem, amióta a metalt, de csak most hallottam először. A 90-es években volt pár ilyen banda: voltak felvarróim vagy baseball sapkám "Kreator" felirattal meg minden, csak éppen mást hallgattam. És akkor elkezdtem most hallgatni ezt itt. Hát a fejem leszakadt, teljesen értetlenül álltam a dolog előtt, hogy egy ilyen legendás zenekar milyen iramot diktál 2026-ban. És milyen minőséget. Le a baseball sapkával előttük.
Nem lehet komolyan venni, de paródiának sem jó, így élvezni sem tudom. Pedig 5! nő próbálkozik.Update: A Ciudad de Tacoronte c. dal tetszik, a végén 4 perc körül a váltás nagyon fülbemászó, ott a keblükre öleltek a hölgyek. Ilyesmikkel kéne tele lennie az albumnak, ami akkor is bazári mulattság lenne, de tudnám értékelni.
Alulértékeltem két hallgatás után, de valahogy eljutottam még két hallgatásig. Ez nem véletlen. Valóban hosszú, de minőségi a műfaján belül. Ráadásul modern hangzásvilágú, filmzeneszerű itt-ott; a harmadik szám második fele még a Blade Runnert is felidézte bennem, ami aligha lehetett célja a szerzőnek a borítót elnézve. :) Mindenesetre odáig vitt, ami számomra értékelendő.
Ezt a lemezt hallgatva nem véletlenül nem ismerkedtem még meg a Mastodon diszkográfiával. Nem az én zeném, egy idő után néztem, hogy hol jár, mert már baromira untam, aztán még csak a felénél volt, az In the Ruins számnál. Lehet valami akármennyire is változatos, profi, fúziós, stb. - ha nekem nem tetszik, akkor nem tetszik.
Nekem is nagyon tetszett, jó párszor meghallgattam már és hosszúsága ellenére számomra egyáltalán nem fulladt unalomba. Jó kis germán folk/viking/pagan metal. Kellően epikus, változatos és a két feldolgozás is meglepően jó lett - mind az Immortal, mind a Pink Floyd klasszikusa. Le a kalappal előttük - most, hogy megnéztem a korábbi lemezeik értékelését RYM-on vagy a Metal Stormon, mindenképp meg kell hallgatni majd azokat is valamikor.
Nem is tudom...nem rossz, de nem is az olyan goth zene, amit én kifejezetten szeretnék (The 69 Eyes, Deathstars, Tribulation, stb). Talán ezért nem ismerem a diszkográfiájukat sem - tudni persze tudom, hogy régi legendás banda a Moonspell is. Az említett alapvetés lemezeket meg fogom majd hallgatni.
Odabaszós old school death metal a javából - ahogy nézem, szintén egy kultikus bandától a műfajon belül. Nem ismerem a korábbi anyagaikat, de ez döngöl, ahogy kell.
Úgy voltam vele, hogy az Elffor után letudom ezt is, de hmm...egyből elkapott a hangulata és bizony kijelenthető, hogy csodálatos zenei játékot hallhatunk. Gyönyörű, főleg a két extra dal, ami Naga kiadójának oldalán található, amiben csak zongora és hegedű van - egyszerűen csodálatos, elvarázsol; erre szokták azt mondani, hogy "sír a hangszer". Nagyon szép lemez vagy EP volt ez.
Kiváló anyag a veterán thrasherektől. Sodló, lendületes, olykor le is ül - ami egyáltalán nem zavaró, sőt. Chuck Billy bandája megbízható lemezeket szállít, ahogy nézem az oldalakon, ez a lemez kapta a "visszatérésük" óta a legjobb értékeléseket, kritikákat - sőt, a Metallumon az első album után a második legjobb értékelése ennek van - nem semmi.
Az első anyagukról két éve tervben volt egy ajánló, de aztán nem került rá sor - gondolom elsődlegesen időhiány miatt. Azóta volt néhány tagcsere a bandában, sajnálatomra az énekesnő is lecserélődött - pedig az első lemezen is remek volt -, igaz, a mostani is jó. Az egyik gitáros - Patri Grief - a Dogma korábbi gitárosa és a Vindicta mostani gitárosa, aki remek a hangszerénél - amit már "testközelből" is megtapasztaltam. Egyáltalán nem rossz lemez meg koncepció ez, vannak rajta remek dalok, jó refrének, abszolút nem is hosszú - azért nem adok rá több pontot, mert számomra egy Alestorm (és direkt nem a Visions of Atlantist mondom, bár azt is lehetne) jóval jobban bejön (hasonló stílusban, koncepcióban). Az itteni kommentek/értékelések meg csak a szokásosak.
Borzalmasan hosszú és így dögunalmassá vált számomra - meg kb. ugyanolyan, mint a korábbiak. Ahogy nézem, Eöl bátyánk nem tágít és lassít az évi 2-3 lemeztől - "szerencsénkre".
Semmi különleges nincs az albumon, teljesen tucat zene. El lehet hallgatni, rossz részek nincsenek benne, de jók se!
Érdekes lemez, egy számon belül is vannak olyan részek, amelyek tetszenek, amelyek nem. Nem könnyen emészthető. A kicsit slágeresebb, 6. In the ruins dal tetszik legjobban azt nagyon eltalálták. Igényes zene, megéri beleásni magát mindenkinek. Többszöri hallgatás után összeáll!
Nagyon jó hangulatú zene, kiválóan komponálva! A maximum pontszámot adnám ha csak hörgés lenne, de az ének sokszor megtöri a lendületet, persze hozzá lehet szokni. Kivehetőek, Korpiklaani, Rotting Christ, Enslaved hatások, de nem lopások ezek!
Nem nyerte el a tetszésemet! Sok stílus megtalálható az albumon, a death metálos részek jók, a többi nem jött be. Egyedül a 3. dal tetszett!
Jól szól, nagyon tetszik a hörgés! Nekem viszont kicsit sok a doom részekből, unalmassá teszi.
Moonspell az egyik zenekar, amivel ki lehet üldözni a világból! Végig sem bírtam hallgatni, annyira távol áll ez tőlem! A hangzás miatt nem adtam rosszabb pontszámot!
Mindig szerettem a stockholmi vonalas német bandát. Nem rossz album, de azért kapásból fel tudnék sorolni hat albumukat amelyik jobb ennél! Nem azért mert ez olyan gyenge, hanem mert olyan minőségi lemezeik voltak! Örülök hogy hét év után újra van album, illetve hogy Borisz révén magyar vonatkozása is lett a zenekarnak! Várom már a novemberi ausztriai koncertet, mert eléggé régen láttam már a zenekart élőben!
Nem rossz anyag, bár az első két számnál azt éreztem ez valaminek a felvezetése, de ez a"valami" sajnos nem jött el! A harmadik, negyedik számnál viszont már igen! Egyébként nagyon ötletes zene!
Nekem kedvenc zenekarom, maguk mögött hagyták a régi nagyokat rendesen. Mióta újra a Peterson Skolnick páros van szerintem verhetetlenek a műfajban. A nyitó dal az félelmetesen jó, az első három dalnál ámuldozik az ember. Talán a 4. dal amelyik nem kellett volna az albumra. Teljesen Iron Maiden, nem mintha nem szeretném a zenekart, de ez nem Testament dal!
Nekem nagyon bejött, pedig tartottam tőle! Jó a hangzás, vastag a gitár , jó a csaj hangja, szuper mély a dob, jók a számok, kicsit folkos is. A harmadik számot érzem egyedül gyengébbnek a többinél, ott olyan mondókás, kiszámolósdi az ének, de 4-5-6. szám nagyon jó! A hatodik ének téméja szólója kimagasló!
El lehet hallgatni, háttér zenének jó, de túl hosszú!
Százezer ilyen van, de én százezer-egyedjére is szívesen hallgatom, főleg, ha ilyen szinten emelkedik ki a tömegből. Ha az ének egy kicsit változatosabb lenne, menne a 10. Bár ennek a stílusnak kimondottan jól áll ez a statikusság. Köszi Dimmu!
Rájöttem, hogy régen, amikor azt hittem, hogy szeretem a Mastodont, inkább csak távolról tiszteltem. Továbbra is tisztelem távolról, viszont most már idegesít is, és ez a pontjaikba kerül sajnos.
Nem rossz, de nem igen kötött le. A Pink Floyd a kedvenc bandám, és egyedül a The Wall lemezt nem kedvelem tőlük. Ezért rendre kiakadok azon, amikor a zenekarok lenyilatkozzák, hogy a PF is az egyik hatásuk, és hogy a The Wall lemez mekkora már. Nem, az A Saucerful of Secrets vagy az Atom Heart Mother vagy a Meddle mekkora már, de szerintem az egyszeri PF rajongó fel sem ismerné, hogy azt hallgatja, ha beteszem neki. 1967-77 között egy másik zenekarról beszélünk, a 79-es Wall már inkább egy Roger Waters szólólemez. Pedig Waters volt köztük a legbetegebben kreatív szerintem. Aztán a The Wallnál valami elveszett. Jól kielemeztem a Pink Floydot a Finsterforst alatt... Na, szóval az Im Winddel kezdődött el nekem az érdekes része ennek az albumnak.
Eléggé langyos bugyi ez az egész. Néha nagyon meglódul a hangulat, de aztán jönnek a nyugger fordulatok. Sokszor a Secrets of the Moon Black House-a jut róla eszembe, viszont az zseniálisan sikerült. Komolyan, mintha azt akarták volna lekoppintani.
A Chronicles of Bloodsheddel kezdődik a lemezen az, ami engem is érdekel. Utána jönnek azok a dalok, amik a death metalosokat kevésbé. Korrekt anyag, de nem nekem szól.
Nem mondanám, hogy meglepett King 8-as pontszáma. Volt egy olyan érzésem, hogy ez az anyag még a dungeon synthre nem érzékeny arcoknál is be fog találni. Leandro egy Argentin srác, akinek az Inner Sanctum lemezét a patinás Dungeons Deep Records adta ki. Meg is vettem azt a kazettát annak idején. És itt jöjjön egy személyes kitérő, amiktől általában ódzkodom, de King szóba hozta, hogy nálunk jelent meg a Reverie. Amint hírét vettem, hogy Leando kiadott egy EP-t, felvettem vele a kapcsolatot, hogy vinném. Kötélnek állt, megjelent, és a Kajdum's Towernek ezt a hónapját érzem a legerősebbnek eddig. Mind a három megjelenés varázslatos. A lengyen Actias Luna, az olasz Torchilght és a Kasriel. Ennyi kurva önreklámot itt eddig soha... Fasz is vagyok, a Hangpróba nem erre való... Bocsássátok meg. Ittam... A Reverie egy óriási anyag, aminek a lgfőbb erőssége a változatossága, és King jól fülelt. Szerintem is a két bónusz dal a legfülbemászóbb.
A Testamentet sosem tartottam thrash metalnak. Persze az alapok lehetnek azok, de nekik ez a műfaji kategória mindig túl szűk volt. Ennek az oka az lehet, hogy Skolnicknek van egy jazzes oldala, Billy időnként kurvára nem akar énekelni, csak hörögni, és ezt nagyon jól teszi. A pályafutásuk egy jelentős részében Steve DiGiorgio basszerozott, aki a metal színtér legjobb és legtechnikásabbja a hangszeren. Nameg ott voltak a dobosok, akik tolták a gyilkot rendesen. Mikor Paul Bostaph (ismét) bandatag lett azon aggódott a sajtóban, hogy "Úristen, Gene Hoglan témáit hogy fogom eljátszani?" Pedig ő sem kispályás. Szóval a Testament egy és utánozhatatlan, bazi jó banda. Nem ismerem annyira, mint kéne. Pár lemezen túl vagyok, de több figyelmet érdemelnének a részemről. Most "csak" kilenc, a kör végéig érhet még. A hangzás lehetne organikusabb, főleg a dobé, de már belefáradok ezen keseregni.
Hát a kalózkirálynő hangja nagyon bejött, de sajnos ez az egyetlen, ami ér valamit számomra ebben a színházban. A Ciudad de Tacoronte nem volt olyan rossz.
Azt hiszem, írnom kell az Eölnek. :-D
Alapvetően nincs bajom a post-metállal, de ez elég lélektelenre sikeredett
Az egyik legjobb album, amit mostanában hallottam, még a 25 perces szám is végig lekötött. Egyedül a Pink Floyd nem annyira tetszett, de ez annyira apróság, hogy emiatt nem vonok le pontot.
Jól összerakott kis lemez, szerintem egészen jól összeálltak a doom és death részek
Nem a gothic a kedvenc stilusom, de ezt egész jó volt hallgatni. Bár voltak benne olyan részek, ami nekem üresjáratnak tűnt
Semmi különös, mégis végig jó volt hallgatni
Hogy egy ilyen régóta aktív zenekar egy ilyen erős albumot adjon ki, le a kalappal
Kicsit a lábdob néha egyhangú volt, de ezen kivül meglehetősen tetszett
Én nem érzem a zenét különlegesnek, szerintem a korábbi anyagok jobbak voltak. Amúgy meg olyan szinten rühellem a német nyelvet, hogy számomra élvezhetetlenné teszi. Maradok semleges.
Semmi világmegváltás, jóféle death-doom stílusgyakorlat. De én eléggé élem az ilyet.
Basszus, írtam ide egy kisregényt arról, hogy milyen jó a Wolfheart lemez, meg minden, ez meg bezzeg... de elveszett valahogy. A lényeg, hogy ez az új lemez szerintem nagyon szellemtelen és nem igazán tetszik.
Nekem mindig kicsit fura volt az, hogy egy zenekar 30+ éve létezik és amúgy ez egyszerre nem is igaz, mert az egyetlen eredeti tag a dobos. Vagy valaki más. Ezt mondjuk a Cure esetében el tudom fogadni, mert hát Robert Smith azért mégiscsak az, aki. Manson esetében is hasonló a helyzet. De a Fleshcrawl soha nem volt egy elsővonalas, egyedi banda, akit megismersz a gitárjátékról, énekhangról (Deicide, CC, Obi) , szóval ugyanezt a zenét játszhatná egy teljesen ismeretlen bandcampes formáció is. És én akkor is 8-at adnék, mert szeretem a műfajt. Ezt teszem most is.
Még amikor megjelent, akartam ajánlani, csak a King által is emlegetett leülős részek elvették a lelkesedésem. Amúgy jó lemez ez.
Nem szoktam ennyire lepontozni lemezeket, de ez egyszerűen felháborítóan semmilyen és gagyi. Ennél még egy AI is tud kevésbé mű és plasztikus zenét írni. Hallgassatok meg egy Brothers of Metal koncertet. Ott van karizma, zenei tudás, dalszerzői tehetség és LÉLEK. Ebből mindez hiányzik. Kerestem tőlük is koncertvideót, általában jobban szeretem, mint a stúdió cuccokat, de ott sem győztek meg. Legalább megtudtam, hogy valóban létezik a zenekar...
Sokféle DS alfaj kialakult az elmúlt 10 év során, de én a műfajt a korai Mortiissal ismertem meg egy véletlen folytán: borítóra megvettem a headbangerben a 95-ös kazettát. Hazamentem, benyomtam izgatottan és vártam, hogy véget érjen az intró :) de ez soha nem történt meg :)) Viszont annyira megtetszett ez, hogy beraktam újra meg újra. Az Elffor féle DS egyenesági leszármazottja a korai Mortiis féle vonalnak, de ha lehet még komorabb, sötétebb dark fantasy hangulatot áraszt. Nekem kifejezetten tetszik az, hogy hosszúak a dalok, de teljesen megértem azt, akit ez zavar. Útban van már a CD :)
Kellemes folkos pogánykodás, de messze nem kiemelkedő. Csak olyan jó. A tiszta énekkel nincs gondom, azzal inkább, hogy kevés fogós dallamot sikerült összehozni vele.
Én az előző, kevesebbre tartott lemezüket is nagyon szerettem és most sem okoztak csalódást. Régi hangzás vagy új, tök mindegy, ez egy bszó lemez első hangtól az utolsóig.
A remekbe szabott borító azonnal behozza az Assasin Creed Black Flag játék kínában készült fapados verziójának életérzését és ez gyorsan kiterjed a teljes produkcióra is. A fapadosság itt nem a megszólalásban, vagy a hölgyek hangjában keresendő, mert úgy szól, ahogy egy öt csajból álló pirate metalnak szólnia kell (mélyen eltemetve a zenei ötleteket egy lakatlan sziget barlangjába, amihez csak egy számtalanszor lepisált papírfecnit kapunk kincsestérképként). Gyakorlatilag a dalok jelentős részében kiherélik a gitárt, mint jelentősséggel bíró hangszert, csak recseg valami a vokál alatt, a dallamosabb tengerésznóták pedig már a William Kidd óóózásánál lehoztak az életről. Azzal viszont egyet kell értenem, hogy a lemez második fele jobb. A Her Majesty Captain Destiny Grieflord esetében értelmet nyer a gitár használata, a Lyxion meg egész változatos. Esküszöm egy jó funeral doom lemezt vigyorogva tudok végighallgatni, ettől meg sírhatnékom támad. Legközelebb 5 kalózruhás csajjal egy teljesen más csatornán szeretnék összefutni még akkor is, ha egyébként ügyesek a hangszereiken (a számtalan ratatata ratatata ratatata riff mellé egész nívós szólók kerültek).
Semmi olyan extrát nem találtam benne, amitől kiemelkedne a post metal stílus bandái közül. Maradjunk annyiban, hogy hozzák a kötelezőt. Megvan minden: hömpölygő, elszállós énekdallamok, hangulat. Háttérnek jó, nem zavar.
Most se lettünk barátok. Pedig én akartam.
Értem én, hogy mit szeretnek benne olyan sokan. Meg a munkát is elismerem, amit beletettek, de sokadszorra is bebizonyosodott, hogy nem nekem zenélnek. Ettől még hallgassátok, mert értékes lemez.
A portugál Moonspell 34(!) éve aktív és megbízható tagja az európai gót/doom/death színtérnek. Voltak ugyan kisebb-nagyobb határfeszegetések, de a tizennegyedik albumukon is megbízhatóan hozzák azt a rájuk jellemző hangulatot, ami miatt világszerte rajonganak értük.
Természetesen ez már egy érett zenekar, akik tudják honnan érkeztek, és a fejlődés is érezhető. Ugyanakkor a Wolfheart és még inkább az überkedvenc Irreligious tüzes hangulata is ott van ebben a szűk háromnegyed órás, nyolc dalos albumban. Én sem vártam már olyan lendületet, mint az említett lemezeken, ám a Cross Your Heart/Far From God kezdés, de még inkább az Alicia Nuhro közreműködésével készült The Great Wolf in the Sky igazi gyöngyszemek. Eddig az év egyik leghangulatosabb anyaga számomra.
Már most szólok, hogy szinte biztosan nem fogom tudni befejezni a kört. Bocs!
Változott a Hangpróba szabályzat! Kíváncsi vagyok, ki találja meg leghamarabb, miben! 😉
7 napos ajánlási időszak?
Nem. 😀
Valóban 77-ig volt igazi a Pink Floyd, épp ezért nálam kedvenc lemez sincs ebből a korszakból. Éppúgy el tud varázsolni aktuális hallgatáskor bármelyik. Viszont a széthullás utáni korszakból is akad egy, amit nagyon szeretek, még akkor is, ha már más szellemiségben fogant: a The Division Bell. Egyszerűen kisimítja a ráncokat.
A Division Bell nagyon jó. Mondjuk én kb egyszerre ismertem meg a többivel.
Itt a mély mágia… Az egyetlen zenekar, ahol jó pár életévemet odaadnám azért, ha ott lehetnék és akkor, amikor ez volt… Ezt a hatást léptelenség túlszárnyalni:
Amit a Moonspell szarul csinál, azt a Secrets of the Moon itt tökéletesen:
Mesteri dal, és az egész lemez hidegrázós.
Az 1990-es Mottek – Fatal Violence lemeze még most is jobb mint az új Testament. Nem is értem a lelkesedést. Teljesen steril. Ettől sokkal jobb lemezek jelentek meg 1990-ig. Elnézést ha valakit megsértettem ez csak az én véleményem.
Nem igazán értem a Testament és a Mottek közti hasonlatot, de ha már felhoztad nekem az első két Mottek album jobban bejön a punk/hardcore beütés miatt. A „Para Bellum” hangzása olyan amit ma elvárnak egy metal lemeztől (megnéztem a DR értékét kemény 6-os: ez a fostalicska kategória), a zene sem olyan mint 87-ben, de ennek ellenére nincs vele gond. A „”Meant To Be” vonalat azért nem erőltetném.
Már megint hasonlítgatok, viszonyítok. A Testament lelketlen hangzásáról eszembe jutott a kedvenc Sepultura lemezem, hogy az hogy szól. Hát kikezdhetetlenül. Minden a helyén:
Nagyon fasza. Nekem az Arise a kedvencem tőlük, az a lemez maga A Thrash Metál
Ez ugyan olyan jó, csak másért. A Max korszakból szerintem nekem is az Arise a kedvenc lemezem. Pont pár napja néztem 2026-os koncerten ezt a dalt:
Nem Naga az nem ugyanolyan jó. A két Cavalera nélkül mr Kisser nem a Sepu. Ha Sepu kell akkor tessék:
Ezek nekem ugyanúgy tetszenek, mint a másik három video. Én vagyok az egyetlen ember, aki a Sepu összes korszakát szereti? 🙂
De rátapintottál a lényegre, mert mind emberileg és zeneileg is nagyon nagyra tartom Andreas Kissert. Egy lemezük van, ami nem fekszik, és az az Against. Na, azt már az én gyomrom se vette be. És akkor meg is ijedtem, mondván ezek elvesztek, Max kilépése valamit eltört bennük. Aztán jött a Nation, és megnyugodtam.
A Sepultura nagyon ügyesen fedezte fel hogy Brazília multikulturális gyökereiből táplálkozva valami tényleg különlegest hozhatnak létre, amire a fekete óriás, Derrick csak rádobott, mert Max igazából csak nyögött a mikrofon mögött, míg ő egy totál érzelemdús és sokdimenziós vokalizálást hozott a bandába. Három dal totál más stílusban. Engem nagyon megvett:
De a stabil pont mindig Kisser volt, egy igazi tengely, aki a banda mélypontjain is kitartott, és egyben tartotta a dolgokat. Mikor kivált Igor (Iggor), ráálltak a fiatal, virtuóz Valószínű, hogy a hosszas válogatás miatt. Minden dobosváltásuk tudatosan felépített akció volt. Jean Dolabella mondjuk nem volt annyira technikás mint a Casagrande gyerek…
Szóval nálam minden működik, amit Sepultura név alatt csináltak.
.. fiatal virtuóz dobosok bevetésére…
Naga, ezen jót röhögtem! Idézlek: „fekete óriás, Derrick csak rádobott, mert Max igazából csak nyögött a mikrofon mögött, míg ő egy totál érzelemdús és sokdimenziós vokalizálást hozott a bandába”
Inkább természetellenesen eltorzítja a beszédhibás hangját, de ez csak az én véleményem.
Mármint melyik? 😮
A mondatod 75%-a a Derrickről szólt, így őrá gondoltam.
Ja értem. Amúgy tesó, hogy lehet a hangja beszédhibás? A beszéd szokott beszédhibás lenni. 🙂 De amúgy tényleg van beszédhibája? Na, most megnézek vele egy interjút.
Várjá, fordítom magam, mert melóban futtában pötyögtem. Nem tudom, hogy beszédhibás-e a csákó, de ha Max nyög a mikrofon mögött, szerinted, akkor Derrick beszédhibásan természetellenesen torzítja a hangját, szerintem. Klasszik Sepu nótáknál Max artikuláltan nyög ezt én úgy fordítanám magyarra, hogy pofánb@sz,, még Derrick kiejtése tök fura, a torzított hangja pedig erőtlen, ezt pedig úgy fordítanám magyarra, hogy vicc kategória. A szakadás utáni zenéhez már lehet jobban illik miszter Zöld, de az már nem Sepu, szerintem.
Erőtlen, gyenge??? Tekerd a Politricks-et 3:00-hoz! Én Maxet éreztem viccnek néha. Mintha szorulása lenne a budin. Tényleg csak azt az egyet tudja: nyögve ugat. És akkor megnyitottuk a százezredik Max vs. Derrick vitát. 🙂
„Sailing around the world
From the East to the West
From the South to the North
With my pirate sword.”
”Captain William Kidd
Adventure was his merchant ship
Ocean was his home
Ship his trusty steed”
Ou-o treasure hunter, ou-o find the treasure
Ou-o treasure hunter my wish is your command
Ou-o treasure hunter, ou-o find the treasure
Ou-o treasure hunter, my treasure is for her who understands
Ez most komolyan komoly??
Azért gondolom, hogy nem AI írta, mert az ingyenes verzió is sokkal költőibb
Nagyon klassz szöveg ez, Miki! Én is ezt énekelgetem magamban arpg farmolás közben: Ó Ó, trezsör hántör, Ó Ó, fájnd dö trezsör! Képzeld ilyenkor még a loot is jobb!
Ha a Kasriel lemez két bónusz dalát is meghallgatnátok, ide kattintsatok:
https://kajdumstower.bandcamp.com/album/ktr093-kasriel-reverie
Azért nem ezt linkeltem, mert nem akartam önreklámot, de King szóba hozta, hogy azok a legjobbak.
Én is örültem, hogy King szóba hozta a két bónusz dalt, mert így láttam, hogy van egy 10 db-os limitált kiadás ebből, gyorsan le is csaptam egyre, pedig nem vagyok DS rajongó én sem, csak adott hangulatban nagyon jó tud lenni.
Viccen kívül: pár hete láttam a promós fiókban a Pirate Queen lemezét és mint derült égből a villámcsapás hasított belém az érzés, hogy ez Sheolnak való visszatérő lemez a nyári szünetről! 🙂
Abszolút! Ha van egy lemez amely megtestesíti mindazt a képet ami kialakult Sheolról az évek során, akkor ez az. Nagy köszönet az ajánlónak!
Azért ezekhez a dalszövegekhez képest Paksi egy Ady.