Hiába próbáljuk meg lefolyatni a sötétséget, azt előbb-utóbb kiveti magából fény és éj-fekete szurokba mártózva zuhanunk a feneketlen, iszonyatos mélységbe hol végül rájövünk, hogy igencsak otthonosan érezzük magunkat, pont az olyan muzsikák rajongásának köszönhetően, mint a Hasard. Ezzel az alkotással kézen fogva vonulunk át olyan termeken, ahol csak a kétség uralkodik az életünk eseményei felett. Akiben még akárcsak gyertyaláng erejével is pislákol a remény, a sorsát rendező magasabb hatalmak nyomán, annak nem ajánlom, hogy velünk tartson a szeptember 5-én az igencsak nehezen emészthető, furcsa, főként black metal vonalán mozgó I, Voidhanger Records gondozásában megjelent Abgnose címet viselő lemez megismerésében.
A színtiszta, ólom nehéz súlyosságú neoclassic Les Chants du Hasard mellékprojektjeként megszületett Hasard úgy gondolta, hogy a világban úgy is van elég fény és jókedv, miért ne fújhatná el ezt az egészet és az amúgy is igen nehéz szimfonikus projektjét még sötétebbre mázolta egy kis fekete fémmel. Az eredmény meg maga a pusztulás lett! A 2023-ban megjelent lemeze Malivore is elismeréseket váltott ki az underground berkekben, viszont le is kell szögezni, hogy ez még a szélsőséges zenék rajongói számára is szélsőséges muzsika. Vagy inkább a megzenésített káosz, sötétség, félelem csak hogy pár jól csengésű szóval tudjam aposztrofálni azt, amit Művész elhozott nekünk a második lemezével. Ugyanis az Abgnose egy bizonyságként született meg arra a nagyobb erőre, amely életünket irányítja, mely sem nem isten, sem nem ördög, hanem csak a tiszta véletlen. „Nincs nagyobb lény, aki az égen vagy a föld alatt ülne, és érdeklődéssel figyelné apró életünket, csak a tiszta véletlen és a véletlenszerű események. Rövid időt töltünk egy apró pontként egy hasonlóan kicsi bolygón, amely valahol elveszik az univerzumban, és meghalunk, hogy hiábavaló eredményeinket ugyanolyan gyorsan elfelejtsük, ahogy a helyünkre kerülnek. Csak számolj az itt és a most pillanatával, mert nincs túlvilág. Az Abgnose az isteni eszme eltávolítását jelenti, így csak a kétségbeesés marad meg, hogy élnünk kell, és nem kapunk jutalmat tetteinkért ebben a világban.” nyilatkozza az album kapcsán a muzsikus.
Zeneileg az Abgnose a megelőző lemez folytatása. Hasard zene megírása előtt több irányt is figyelembe vett. Végül egy absztraktabb albumhoz, kevésbé nyilvánvaló dallamokhoz és gyorsabb tempóhoz nyúlt. A gitárok és a nagyzenekari betétek közötti „bardo” elhomályosult, szinte egymásba olvadnak, így nem külön-külön képviselői a produkciónak, hanem egy egymásba olvadt kakofóniában csúcsosodnak ki. Az albumindító: Oniritisme e tekintetben talán a legkönnyebben megérthető dal. Egy egyszerű riff köré épül, amelyj az elején felfedi önmagát. A dal lassú befejezése a legjobb példa a gitár és a billentyűs hangszerek közötti határok elmosódásának megértése kapcsán. A következő tétel, Senestral, akár lehetne egy hagyományos black metal blast beat felütés is, de itt sokkal-sokkal zavaróbb a kép, zajos ütős, fúvós és nagy-zenekari betétek teszik még nehezebben emészthetővé ezt az amúgy sem könnyen befogadható, disszonáns repertoárt. Hasard síri károgása is csak jobban ráerősít erre a borzongató érzetre. A szövegek koncepciója, is igen sajátos, csak illusztrációi lemez filozófiai kiáltványának, tehát, mondhatni, hogy nincsenek konkrétan dalszövegek. Ugyanakkor ezzel egy időben letaglóz az, amit hallunk. Maga a megkomponált feketeség! A nóta érdekessége, hogy a tétel teljes vázlata zongorára lett megírva mielőtt gitárra/basszusgitárra/dobra került volna átültetésre. A Negadescendance sem indít könnyebben, mint az előző darab. Egyszerű dallam gitárokon és dübörgő dobok kíséretében szólal meg a szerzemény.
A szám első harmada enged egy kis atmoszferikusabb szusszanást a sűrű zavarból, már amennyire egy halotti lepellel leterített szimfonikus betét pihentető lehet! „Nagyon tetszik a dal 1/3-ánál lévő zenekari dallam. Ez Sosztakovics hatása volt.” – tette kijelentését a művész a nóta kapcsán. A négyes dal egy lassabban kibontakozó darabja az eddig hallottakhoz képest. A Zenész a darab teljes szerkezetét négyszer-ötször átdolgozta, mire az a végleges formáját elnyerte. A szám dallamos záró riff-je a Malivore című előző alkotáson előtérben lett volna, azonban az új lemez másfajta zenei koncepciója végett csak a dal végére került. Akik még velünk maradtak, azokkal elérkeztünk a záró-tételéhez, a címadó Abgnose-hoz. A nyitó riff, mint egy urna, a The Vicivers című nóta (Malivore lemez) riffjének emlékét őrzi. Ez egyfajta „párbeszédként” a gitárok között. Az utolsó, apokaliptikus rész, pedig nem tartogat más számunkra, mint egy alámerülést az őrületbe.
Ezzel együtt kijelenthetjük, hogy a földalatti utazásunk véget ért és oly mértékben átitatódottunk az éj-fekete pusztulattal, hogy az átjárja a teljes énünket. Hogy kívánkozunk-e ezután ismét a fénybe térni, kétségtelen. Ugyan is számomra a korong zsenialitása mellett az egy kivetni valóm volt, hogy fullasztóan tömény. A produkció végére az ember megfárad ettől a pokoli szimfóniától. Másfelől egy igazán egyedi és erős alkotás. Jól esett volna néhol egy kicsit engedni a feszültségen és beengedni egy kis atmoszferikusabb áthidalókat. A záró-darabban felcsendülő kórusban, mint ha női ének is vegyült volna, erre szerintem még lehetett volna építkezni, hogy megtörje ezt a brutális keménységű műalkotást egy kis emészthetőbb légkörrel. Egyébként nem illetném az alkotást szimfonikus black metal jelzővel és nem is vonnék párhuzamot közte, mert a fekete fém itt nem egy külön álló entitás, hanem bele olvad az anyag szerkezetébe és a billentyű témákkal együtt alkot egy brutális kakofóniát. Tagadhatatlanul agresszív és kemény lemez. Nem akárkinek való az Abgnose. Kell egyerős befogadó készség a megzenésített reménytelenségre és káoszra. Aki viszont elég bátor, hogy bele vesse magát Hasard munkájába, az mindenképpen egy igen értékes és különleges művet fog megismerni. Roy de Rat alkotásaként megszületett gyönyörű borító is hűen reprezentálja azt, amit a lemezen hallhatunk.
Az Abgnose maga az egyediség jegyében megfogant fekete esszencia, egy igazán elszállt alkotás az éj-fekete hangulat dicsőítésére! Engem abszolút lenyűgözött ez a szélsőség és hogy miként lehet hangjegyekbe önteni a rettegést és a sötétséget, kiváló hangulatot árasztó lemez. Elend, Chaostar rajongóknak kifejezetten ajánlott!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
