Bár a Fémforgács bevallottan vállalt irányába ugyan a blues csak nagy jóindulattal fér bele, ám a GrundRecords jóvoltából idén megjelent Vadászat olyan korszakos mű, ami mellett mi sem mehetünk el szó nélkül. És persze a Hobo Blues Band és maga a névadó Földes László is olyan alakja a hazai rockzenének, aki megkerülhetetlen és nehezen tudom elképzelni, hogy a gitárzenét hosszabb ideje kedvelők között lenne olyan, aki legalább egy dallal ne találkozott volna Tőle/Tőlük. Meg persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy nem egy metal átirat is született már a HBB dalokból. A legutóbbiak egyike az idén megjelent Paragon Zero lemezen szereplő Nem hallod üvöltök? c. tétel.
A Vadászat tehát idén 40 éves, amit egy Arénás koncerttel is megünnepeltek, de a jubileum apropója kapcsán az eredeti mesterszalagok felhasználásával felújították a lemezt. Ahogy a kiadó sajtóanyagában leírták, ahhoz nem nagyon van mit hozzátenni: “Vannak a magyar rocktörténetben olyan albumok, amelyeken nem fog az idő vasfoga. Sőt, az eltelt évek, ha lehet, még nemesebbé teszik őket – végül örök klasszikussá válnak. Kétségtelenül ezekhez a kiadványokhoz tartozik Hobo Blues Band Vadászat című korongja is…”
A zenekar negyedik albumaként 1984-ben megjelent dupla anyag olyan klasszikusokat rejt, mint a Mesél az erdő, A hajtók dala, de persze mára az egész anyag ebbe a státuszba került. Amire nagyon érdemes figyelni, az az, hogy a szövegek ma is legalább annyira aktuálisak, mint a megjelenés idején. Nekem csak halvány emlékeim vannak abból az időből, hiszen alsó tagozatos kisiskolásként nem nagyon érdekelt az aktuális társadalmi és politikai helyzet, ám hallva a dalokat és ismerve(?) az akkori, illetve a jelen állapotokat nem nehéz megtalálni a párhuzamokat, ami nagyon szomorú, de ez nem ennek a cikknek a témája.
A dalok amúgy a szövegeken túl is mesterművek. Természetesen ez sem csoda, hiszen Hobo és Deák Bill Gyula mellett Tátrai Tibor és Póka Egon is tevékeny részt vállalt a megírásban, ami – ismerve az életműveket – talán csak annyiban meglepő, hogy már akkor ilyen teljesítményre voltak képesek. A lényeg persze a dalokban rejlik, azok pedig egyértelműen felső kategóriásak. Van itt rengeteg stílus, az alapvető blues és rock elemeken túl folkos, talán itt-ott jazzes témákkal is színesítették a dalokat, sőt A vendégsereg táncában még cigányzene is felhangzik. De talán ennél is fontosabb, hogy a dalok mondanivalóját úgy adták át, hogy az fülbe ragadt és akkor is lehet élvezni, ha nem ismered vagy nem akarod mélyen elemezni s lefordítani a mondanivalót az életre. Azt érdemes még tudni, hogy a kor cenzorait (a “mindenható” Aczél György saját kezűleg volt négy dalnak a “hóhéra”, de több olyan sor is áldozatul esett, amelyeket nemkívánatosnak ítéltek a hatalom és a rendszer szempontjából) is ki kellett cselezni, vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a kreatív munkát további feladat elé állította.
„A Budapest-Miskolc vonaton 40 szövegötletet jegyeztem le, majd az egészet egy taxiban felejtettem. Végül 26-ot sikerült felidéznem és Pókáék konyhájában nekiálltunk a munkának. – emlékszik vissza Hobo. – A felvételek kezdete előtt „csak” a szövegeket kellett bemutatnom a cenzúrának – tudják, egy a-moll, vagy G-dúr nem lehet rendszerellenes.”
A konceptlemez dalai közé jó érzékkel válogatták be a történetet továbbvivő Szenes Iván szerzeményt (Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát), de több klasszikus szerző (W. Shakespeare, Jack Kerouac) művét használták fel. A vészbanyák dala c. tétel valójában a Macbeth-ből származó idézetek sora. Arany János, József Attila, Pilinszky János művei is feltűnnek inspirációként vagy részleteket felhasználva. Nem egy bármikor meghallgatható mű ez. Igaz nem egy tétel mára a koncepcióból kiragadva is megállja a helyét és saját jogán is sláger lett. Nekem talán a legnagyobb kedvencem a Hajtók dalát is megelőzve a Mesél az erdő, de a Fut a nyúl a mezőn meg A vadászok gyülekezője is kedvenc. Persze nagyon nehéz a választás.
Amit még érdemesnek tartok kiemelni, az, hogy bár a zene egyértelműen a Tátrai-Póka kettőshöz köthető, az előadásban az énekesek mellett Döme Dezső (dob) és Bodonyi Attila (szájharmonika) játéka is fontos. Ráadásul rengeteg vendég is közreműködött a Bergendy testvérektől elkezdve Igó Éva színésznőn a zenekar tagjainak gyerekeiig. Nekem viszont a Prológust felolvasó Major Tamás előadása a legemlékezetesebb. Ő ezt az egyetlen – a megjelenés évében a Budapest Sportcsarnokban tartott – lemezbemutatón is előadta.
A GrundRecords teljes mellszélességgel állt a mű újrakiadása mögé. Az eredeti Hungarotonos mesterszalagok felhasználásával és Rozgonyi Péter értő hangmérnöki munkájának segítségével szigorúan az eredeti keverési arányokhoz ragaszkodva kapott új maszterelt a mű. Ráadásképp a dupla CD borítójánál is hűek maradtak az eredeti hanglemez borítójához, de kiegészítették egy 32 oldalas különálló könyvecskével. Ebben Hobo előszavával megkapjuk a teljes szövegkönyvet és rengeteg korabeli Hobo Blues Band képet is.
Korszakos és időtlen mű, amit pontozni is felesleges.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Tizenévesen egy havarom édesapjánál hallottam elősször ezt a lemezt. Akkor át is másoltattam vele… Rengetegszer hallgattam más korábbi Hobo albumukkal együtt; kb. a Férfibánatig. Azóta nem nagyon kísértem figyelemmel a zenekar lemezeit, kivéve Hobo szólóanyagait. Nekem egy meghatározó lemeze, ami az adott kor remek társadalmi lenyomatát adja vissza megmosolyogtató fricskákkal. Öröm volt róla olvasni. Köszi szépen!
De jó ilyennel is találkozni! Alapvetően nem vagyok nagy Hobó rajongó, de ezt a lemezt nagyon szeretem. Hajtók dalát gyakran idézem a páromnak… 🙂