Címke: Hobo

Hobo Blues Band – Vadászat (40. évfordulós újrakiadás)

Bár a Fémforgács bevallottan vállalt irányába ugyan a blues csak nagy jóindulattal fér bele, ám a GrundRecords jóvoltából idén megjelent Vadászat olyan korszakos mű, ami mellett mi sem mehetünk el szó nélkül. És persze a Hobo Blues Band és maga a névadó Földes László is olyan alakja a hazai rockzenének, aki megkerülhetetlen és nehezen tudom […]

Tovább »

Hobo Blues Band – Vadászat 40

Negyven évvel ezelőtt jelent meg a HBB kultikus kiadványa, a Vadászat. A kerek évforduló és Földes László Hobo jubileumi – már teltházas szombati – Arénás koncertje apropóján az albumot az eredeti mesterszalagok felhasználásával újították fel, a végeredmény február 9-én jelenik meg a GrundRecords gondozásában.

Vannak a magyar rocktörténetben olyan albumok, amelyeken nem fog az idő vasfoga. Sőt, az eltelt évek, ha lehet, még nemesebbé teszik őket – végül örök klasszikussá válnak. Kétségtelenül ezekhez a kiadványokhoz tartozik Hobo Blues Band Vadászat című korongja is, ami annak ellenére, hogy mondhatni hirtelen felindulásból született, végül a hazai könnyűzene meghatározó klasszikusává vált.
Hobo és Deák Bill Gyula kettőse önmagában képes egy egyedi atmoszféra megteremtésére. Az album különlegessége emellett Tátrai Tibornak és Póka Egonnak köszönhetően a kivételes zenei sokszínűségében rejlik. A Vadászat folk-, blues- és rockzenei elemeket vegyít, ami a kiváló hangszereléssel párosítva összetéveszthetetlen végeredményt idéz elő.


A lemez dalszövegei úgyszintén kimagaslóak: Hobo sorai gondolatébresztőek, telis-tele vannak burkolt társadalomkritikával és sokszor személyes érintettséget tükröznek. A Vadászat nem egy egyszerű zenei album, hanem egy komplett művészeti alkotás, ahol a zene, a szövegek és az előadásmód összehangoltan hozzájárulnak egy örökérvényű világ megalkotásához. Így negyven év távlatából abszolút bebizonyítja, hogy a művészi kifejezés ereje nem ismer határokat.

A GrundRecords az újrakiadás esetében szem előtt tartotta ezeknek az értékeknek a megőrzését. A Fotexnet a kiadó rendelkezésére bocsátotta az eredeti Hungarotonos mesterszalagokat – ezek segítségével egy teljesen új, kiváló minőségű átírás készült az analóg felvételekről. Az anyagot Rozgonyi Péter hangmérnök szigorúan az eredeti keverési arányokhoz ragaszkodva maszterelte újra. Az így kapott dupla CD füzete is az eredeti hanglemez lekicsinyített replikája. Tartozik hozzá egy 32 oldalas különálló könyvecske Hobo előszavával, a teljes szövegkönyvvel és rengeteg korabeli Hobo Blues Band képpel.
A Vadászat képes arra, hogy felidézze a múlt történéseit, amik sajnos most is fájóan aktuálisak – miközben inspirációt adhat a jelen és a jövő generációi számára. A jubileum és az újrakiadott változat remek alkalmat kínál arra, hogy tudatosítsuk: a kiemelkedő, emlékezetes művek milyen időtálló élményt tudnak nyújtani.

Az album itt vásárolható meg.

Hobo Blues Band – Vadászat

(GrundRecords)

CD 1:

  1. Prológus (A vadászat alapelvei)

 2. Hajtók dala

 3. A vadászok gyülekezője

 4. Mesél az erdő

 5. Fut a nyúl a mezőn

 6. A kerítés mögött fegyveresek fáklyával

 7. A vészbanyák dala

 8. A királyfi vágtat a réten

 9. „Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát” – zokogja az erdész lánya

10. A fattyú reménytelen szerelme és halála

 11. A remete története

12. Száműzött lovag

13. A vadászok kara

CD 2:

  1. Vadállatok tánca

 2. A tigris és a medve utolsó találkozása

 3. Az áldozatok áriája

 4. Az üldözés rövid, de véres

 5. A zsákmány terítéken, szépen elrendezve

 6. A vak zenészek kara lassan lépked a fűben

 7. A vadászok bevonulása és az ünnepség kezdete

 8. Lakoma

 9. A vendégsereg tánca

10. Az orgia

 11. A bolond levele a kisfiúnak

12. Ez elment vadászni

Hobo – Hé, Magyar Joe! – 2018

  Hé, Magyar Joe! címmel jelent meg Hobo legújabb nagylemeze, ami egy dupla koncept-album. Stílusát tekintve az elbeszélő blues alá sorolható, hisz egy kitalált személy élettörténetét meséli el. Földes László Hobo ekképpen emlékszik vissza a sztori és a korong keletkezési körülményeire: „Az ötlet a semmiből csapott le rám. Jimi Hendrix világhírre juttatott egy féltékenységi gyilkosságról […]

Tovább »

Hobo – Hé, Magyar Joe!

 

Földes László Hobo ajánlója új, Hé, Magyar Joe! című dupla nagylemezéhez:

„Az ötlet magától és váratlanul jött, könyvírás közben. Jimi HendrixHey Joe”-ját hallgattam, amit évtizedekkel ezelőtt lefordítottam, kicsit tovább írtam és azóta is játszom. Felötlött, hogyha nekem lehet amerikai nevem, a „Hobo”, akkor „Joe” miért ne lehetne magyar?

Aztán pillanatok alatt felvázoltam egy 21 címből álló számötlet sorozatot. Ez később, az „érzékeny” zeneszerzők legnagyobb fájdalmára harmincra bővült. A dalokból végül 27 került rögzítésre.

A szomorú történet Joeról, azaz Magyar Józsefről, egy kedves kisemberről szól. Családjáról, felnövekedéséről, a zenével való találkozásáról, szerelméről, házasságáról, megcsalatásáról, a gyilkosságról, börtönéveiről, szabadulásáról, de leginkább sosem múló lelkiismeretfurdalásáról, hogy megölte feleségét, akit nagyon szeretett.

Megpróbáltam belevinni korunkat is, de a fő irány a bűntudat és a felelősségvállalás volt.

A lemezt a Bob Dylan előtt tisztelgő albumom zenészeivel készítem és ők a zeneszerzők is. Gál István, Igali Csanád, Kiss Zoltán és Pengő Csaba, valamint Besenyei Csaba játszanak velem. Műfaját tekintve az elbeszélő blues dominál, de a szövegek okán nem rockos, hanem inkább akusztikus formában. A hagyományos hangszerek mellett nagybőgő, zongora, orgona, dobró, szájharmonika is megszólal a műben.

Ma már az emberek alig vásárolnak CD-t, ám ismerve az engem évtizedek óta követő közönséget, akiknek polcán ott sorakoznak a kiadványaim, a GrundRecords dupla CD-n is megjelenteti a legalább 90 perces anyagot. Természetesen a digitális világ részére is elérhető lesz az új album, felkerül minden ismert letöltő és stream felületre is.

Meghallgatása nem lesz felhőtlen szórakozás, de mivel ezt már megszokták tőlem, szíves figyelmükbe ajánlom legújabb művem.

Hobo Blues Band – Halj meg és nagy leszel! – 2010

Hamarosan elköszön közönségétől a 66 éves Földes László, alias Hobo, és zenekara, a fele annyi idős Hobo Blues Band. A búcsúkoncerteken (2011. február 11-12.) a HBB „klasszikus” felállása fog színpadra lépni, vendégként pedig besegít a „nagy öregeknek” Madarász „Madi” Gábor gitáros is, aki az utóbbi időben Hobo szerzőtársa volt. Ezen apropóból jelent meg tavaly év […]

Tovább »

Hobo – hírlevél

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Átestünk a 30. születésnapi koncert sajtótájékoztatóján. Az újságírók ingyen ehettek, így sokan voltak olyanok is, akik még sohasem írtak és nem is fognak írni a Hobo Blues Band-ről. Mivel meleg étel volt, szendvicseket senki sem rakott a fotóstáskájába. Minden jelenlegi zenésztársam jelen volt, minden meghívott régebbi kollégám is eljött. Vaszko Krpkata, bolgár szájharmonikás csak a próbákra – ha lesznek – és a koncertre jön majd.
Engem két héttel a nagy dátum előtt a Szent Kristóf Kórház intenzív osztályára fektetnek be, ahonnan egy órával a fellépés előtt Brády Márton, a koncertet rendező Showtime vezetője személyesen hoz ki magánmentővel és ő maga tolókocsiban visz fel a színpadra, miközben a mai zenekar a Mások vittek rossz utakra engem bevezető akkordjait játssza Tátrai Tibor és Deák Bill Gyula társaságában.
Mint már korábban közöltük, 2008. szeptember 27.-én 19 órakor kezdődik az előadás, előzenekar nélkül. Jegyeket a www.tex.hu cím alatt lehet kapni, sőt, négyet már el is adtak, ami jól látszik egy üres teremben.
Gyűjtsék a pénzt, költsék ránk, amit mi majd a Postabankra bízunk.

Tisztelettel Hobo s.k. 2008.04.21.

Hobo – hírlevél

Tisztelt Barátok,vagy Olvasók!

Sajnos, mindenféle figurák kihasználják nyitottságunkat. Ezúton értesítek mindenkit, hogy soha semmifelé politikai és egyéb célokra nem engedem felhasználni a nevemet, sem a honlapot. Hogy ezek az ügyeskedők valahogy mégis hozzájutnak címeikhez, nem az én bűnöm, vagy hibám. Elnézésüket és további jóindulatukat kérem!

Tisztelettel Hobo

Piliscsaba, 2008.március 29.