Azt hiszem különösebb lelkifurdalás és tikkelésveszély nélkül állíthatom, hogy a pályafutását 2020-ban megkezdő Høstsol egy úgynevezett szupergroup. Nemzetközi összefogásból született ugyan, de nem Guatemala – Kirgizisztán kooperációból, hanem norvég, svéd és finn úriemberek örömteli egyesülése révén (vizuális típusok most ne figyeljenek). Mivel négyen vannak, nem spórolok azon zenekarok felsorolásában sem, ahol érintettnek nevezhetők. Kezdjük az énekessel, Niklas Kvarforth-tal, akit a Shining, Bethlehem, Funeral Dirge, Skitliv kötelékében elkövetett „bűneiért” kedvelhetünk, majd folytassuk Cernunnussal, akinek a Manes, Manii féle sorcsapások jelentik a jelent, a múltat pedig a Suffocation. A ritmusszekcióban találhatjuk a basszust dörmögtető Kalmost (Ajattara, Decomposter, Barathrum, Funeral Feast), valamint a dobokért felelős Rainer Tuomikanto-t (Causemos, Woland, Shining, Before The Dawn, Igigi….).
Adott tehát a jó zenész, a változatos háttértörténetek, így mi mást is játszhatnának, mint a leghagyományosabb, legtöbbet járatott black metalt. Hiába az avant-garde, progresszív kapcsolatok, a Høstsol célja a tiszta fekete fém újraélesztése a 90-es évekből különösebb stíluscsavargatások, kényszeredett újdonságkeresés nélkül. Az egyetlen, ami meglephet, hogy a nyíltan kitűzött cél mellett is igencsak sok melodikus, dallamos rész akad a lemezen, melyek sokszor már-már epikus pillanatokba torkollnak, így sokkal inkább válik a végeredmény szórakoztatóvá, mintsem lélekgyötrő, megkerülhetetlen dögvésszé. Teljesen mást kaptam, mint amit a mellékelt promóciós szövegek ígértek, felvázoltak és ezt egyáltalán nem bánom, mert a Länge Leve Döden egy ritka kellemes hallgatni való. Zenészeink nem felidézni akarják a múltat, nem kívánnak új Mayhem, Burzum, Darkthrone stb. lenni, sokkal inkább azt mutatják be nekünk, hogy ezen zenekarok milyen benyomást tettek rájuk, mennyiben érintették a pályafutásukat és hol tartanak most, a 21. században.
Tudom, legtöbben a kellemes szót sem igazán szeretnétek hallani egy black metal anyaggal kapcsolatban, de itt valóban erről van szó. Azért a sötétségről és misztikumról sem kell lemondanunk, valamint a nagyrészt középtempóban sodródó anyagon akadnak durvulások, mégsem ez miatt fogunk emlékezni rá. Sokkal megkapóbb a remek hangzás, az elvárásoknak megfelelő profizmus megjelenése. A lemez feltételezésem szerint nem lett jobb, vagy rosszabb, mint amilyennek a készítői gondolják, hanem pont olyan lett, amit elképzeltek. Kicsit kacifántosan hangzik a dolog, de van értelme: a Länge Leve Döden minden percében, másodpercében tudja, mit akar és hova tart. Niklas extrém vokálja, károgása például tanítani való: kínok között megsemmisül minden egyes kiejtett szóval, melyeket ennek ellenére tökéletesen lehet érteni. Rainer dobjátéka sebészi pontosságú, ami minden sebességben megmutatkozik. Nem mondanám virtuóznak, mégis minden ütésében van valami nyugtalanító, hátborzongató. Cernunnus gyakorlatilag pályafutását figyelembe véve visszafogta magát a témák terén, hogy egyszerűségével autentikusabbnak tűnjön és a harmóniákra, hangulatra támaszkodhasson. Külön mondatban kell megemlíteni Kalmost, mivel a basszus az egész albumon markánsan képviselteti magát, ráadásul nemcsak szimpla kísérőként tetszeleg, de néhány kreatívabb pillanatban komolyabb szerephez is jut.
Maga a lemez egyébként öt dalt tartalmaz, meglehetősen hosszadalmas kivitelezésben (átlagosan 9 perc környékén mozognak a szerzemények). A legtöbben hallhatunk valamiféle intrót, lezárást, ami horrorisztikus billentyűjátékban, esetleg gregorian kórusokban valósul meg. Ezt sajnos már a nyitó dalban túltolják és később sem sokat javul a helyzet, némileg megakasztják a produkciót, ami ezen felül gyakorlatilag elég erősnek tekinthető. Ez különösen igaz a lemez felezővonalánál leparkolt Länge leve den ansiktslöse mördaren esetében, valamint az utána érkező Din skördetid är nu kommennél, melyek bőven kiemelkednek a produkcióról.
Egy kicsit nehezen nyílik meg az anyag, megkívánja a több hallgatást, de nem az apró, elsőre észrevehetetlen részletek a felelősek a dologért. Sokkal inkább a zsigereiben zord, távolságtartó hangulat okolható a jelenség miatt tapasztalhatjuk ezt. Olyan érzése támad tőle az embernek, mintha megjelenne előtte a halál és hívogatni kezdené kinyújtott mutatóujjával. Minden porcikánk tiltakozik ellene, de legbelül tudjuk, érezzük, hogy menni kell. A Länge Leve Döden tehát bizarr kettősségre épül: dallamos és egyszerű, ugyanakkor teljes mértékben északi black metal. Tegyétek próbára!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
