Töredelmesen bevallom, nem vagyok egy nagy AOR, glam fan, de az Extreme új lemeze nagyon elkapott! Hogy miért? Mert tele van jobbnál-jobb megadallamos, a szó pozitív értelmében vett rock slágerrel. Ilyen zenét, ilyen színvonalon manapság szerintem nem túl sok zenekar játszik. Persze az Extreme sose az eredetiségéről volt híres, így ezen a lemezen is érezhetőek az őket ért zenei hatások.
Rögtön az első dal, a Star, egy akkora Queen-rokon kórussal nyit, hogy azt hihetnénk, egy kiadatlan „Királynő” dalt hallunk!
Aztán a Comfortably Dumb (nem összekeverendő a Pink Floyd Comfortably Numb című remekművével) egy igazi hard rock/grunge nóta, hatalmas feelinggel! Természetesen a balladák sem hiányozhatnak, hisz mégiscsak a srácok legismertebb dala a More Than Words! De szerencsére ezek sem nyálasak, szépen megírt, igényesen hangszerelt szerzemények. A zenészek egytől-egyig hozzák a tőlük elvárható magas minőséget.
Nuno Bettencourt hihetetlen érzéssel kezeli a gitárját, szólói és kortalan, erőtől feszülő riffjei, fifikás megoldásai élményszámba mennek! Gary Cherone hangja bár egy kicsit megkopott, de még így is igazi őserő van benne. Szerintem manapság ő az egyik legnagyobb rockénekes! Nagyon jó dallamokat énekel, a refrénjei pedig szinte hibátlanok. Pat Badger bőgős, és Kevin Figueriedo dobos is kitesz magáért, hozzák a biztos alapokat, és nekik köszönhető, hogy az albumnak van egy magával ragadó lüktetése.
Személyes kedvencem a lemezről a Slide című dal, ami egy erőteljes funk-rock alapvetés. De összességében elmondhatom, hogy nincs gyenge dal az Extreme visszatérő lemezén. Aki szereti az ős rockban (Zeppelin, Hendrix, Queen) gyökerező zenéket, és bejöttek neki az Audioslave lemezek, az nyugodtan tegyen egy próbát ezzel is! Csalódás szinte kizárva.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.