Majdnem 15 év. Majdnem 15 éve, egész pontosan 2008. szeptember 1-én jelent meg első írásom a Fémforgácson. Majdnem 15 év. Majdnem 15 évet kellett várni az amcsi hard rocker Extreme új lemezének megjelenésére. És hogy mi az összefüggés e két tizenötös között? Csupán annyi, hogy a bemutatkozó recenzióm épp a csapat 2008-as visszatérése, a Saudades […]
Júniusban új lemezével tér vissza az amerikai hard rocker Extreme. A legendás zenekar legutóbb 2008-ban adott ki albumot. Új lemezük Six címmel június 9-én fog megjelenni, az earMUSIC gondozásában, amiről Gary Cherone énekes a következőket mondta:
„Az Extreme esetében mindig szenvedélyes, erőteljes a zene. Senkivel sem versenyzünk, saját magunkat viszont mindenképpen felül akarjuk múlni, és akadnak pillanatok ezen a lemezen, amikor ez sikerült is. Ennyi év után is sikerült együtt maradnunk, és úgy érezzük, hogy a színpadon és a stúdióban egyaránt bizonyítanunk kell. Így aztán határozottan úgy érzem, hogy néhány itteni dal a valaha írt legjobbjaink közé tartozik.„
A lemezről elsőként Rise daluk videóját mutatták be, amiről Cherone így beszélt:
„Zenei szempontból elég agresszív. Szövegét tekintve egy elrettentő történet a hírnév felemelkedéséről és bukásáról. Elcsábulsz tőle. Ha egyszer a csúcsra jutsz, szétszednek és lerombolnak. Ilyen a vadállat természete.„
„Nagyon megrázott Eddie Van Halen halála, és ugyan nem én veszem majd át a trónját, de éreztem némi felelősséget, hogy életben tartsam a gitározást.” – mondta Nuno Bettencourt gitáros. „Ez a tűz egyértelműen áthatja a lemezt. De bármit is gondolsz egy Extreme lemezről két vagy akár három dal hallatán, a végén úgysem olyan lesz. Ez az összes albumunkra áll.„
A napokban pedig Banshee és #Rebel dalaik videóit tették közé.
„Az igazi rajongóink tisztában vannak vele, hogy mindig a váratlanra kell készen állni. Határozottan úgy érzem, hogy a világnak szüksége van egy jófajta old-school rocklemezre. A Six mindenképpen modern anyag, de ha felteszed a fülest, elejétől végéig velünk tarthatsz az utazáson. Olyan, mint az Extreme 2.0-ás verziója.” – zárta rövidre Nuno.
Alighanem a világ egyik legnépesebb egyszemélyes zenekara a Ram-Zet. Ez persze sarkítás, Zet ugyan egyedül találta ki, hogy ő zenekart alapít a messzi-messzi 1998-ban, de idővel rájött, hogy több tag – színesebb zene, így lehetőséget adott a fejében lakó mindenféle személyiségen kívül pár zenésznek is az önmegvalósításra. Úgy gondolom, ezt igen jól tette. Nem akarok […]
Töredelmesen bevallom, nem vagyok egy nagy AOR, glam fan, de az Extreme új lemeze nagyon elkapott! Hogy miért? Mert tele van jobbnál-jobb megadallamos, a szó pozitív értelmében vett rock slágerrel. Ilyen zenét, ilyen színvonalon manapság szerintem nem túl sok zenekar játszik. Persze az Extreme sose az eredetiségéről volt híres, így ezen a lemezen is érezhetőek […]