A váci Sunday Fury első lemezét meghallgattam annak idején néhányszor, de akkor nem lettek a kedvenceim. Hiányoztak a megjegyezhető témák a First-ről.
Aztán úgy alakult, hogy a Wasted Years EP promo példánya tévedésből hozzám került, s bár végül nem én írtam róla, természetesen meghallgattam. No, ott azért már a reménység kategóriába került a csapat.
Most itt a második lemez és határozottan tetszik, köszönhetően annak, hogy itt már több dalban is találok fülbemászó dallamokat illetve hogy kerekebbek lettek a dalok, sőt talán az is segít, hogy jobban mertek variálni a tempókkal is.
Szóval jónéhány hallgatás után is határozottan jól esik hallgatni az olyan nótákat, mint a vészjósló (ám nem valami egyedi) Intro után érkező Boys From The Dark House-t. Tetszik mert változatos, jól megírt és a szóló is remek. És már itt feltűnik a minőségi változás. Aztán a Pride of Mankind (itt Vörös Attila szólózik vendégként), a We Are Coming For You, a Rollercoaster mind-mind fincsi darabok. Közös jellemzőjük, hogy mindbe sikerült olyan dallamokat csempészni, amivel megjegyezhetővé váltak.
Na, és ott van némi Pantera/Down hatás a zenében, nem túl direkten, de azért érezhetően. Ráadásul az énekstílus meg Anselmo-s, de mondhatnám Kyle Thomas-t is (Exhorder/Floodgate/Alabama Thunderpussy/stb). Ezt azonban pozitívumként értékelem.
Aztán rövid felvezetés (Sad Baby Sad) után jön a lemez leghatalmasabb dala, a Makó Dávid (ex-Stereochrist, jelenleg HAW frontember) közreműködésével íródott Fool Me. Blues alap, és olyan érzés, hogy csak tátom a számot. Kár, hogy nem sikerült több hasonló kaliberű dalt összehozniuk. De mindenképp biztató ez a jövőre nézve.
A lemez második felére is sikerült erős dalokat írni, de ezek közül már kevés az igazán figyelemre méltó a számomra. Nem mondom, a My Own Delusion egészen thrash-be hajlik, s a kissé Panterás megközelítésével mindíg bólogatásra késztet. A Conflagration végi lassulás is remek.
Az Over and Over viszont túl hosszúra nyúlik, s így – nálam legalábbis ez a helyzet – nem tudja elérni, hogy a figyelem megmaradjon.
A végére a filmzenés Preparation (The Future) outroként zárja a lemezt. Bár utolsónak még megkapjuk a már említett EP véleményem szerint legerősebb dalát a Hellter Skelter személyében. Ez a dal is mutatja, hogy fejlődőképes a csapat. Az újabb keletű dalok viszont ennél azért erősebbek.
A hangzásra nem lehet egy szavam sem, arányos, persze nem is várhatunk mást, hisz a Denvérben meg a Bakeryben készült a lemez.
A lemezborító meg – egyszerű szürke városkép – illik a címhez.
Ezek után már csak a csapat élő erejének demonstrálására lennék kíváncsi, na meg, hogy a következő lemezre hová fejlődnek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.