Ezzel az ismertetővel már elég rég lógok, nem is húzom tovább.
Szóval kezdjük egy kis „történelem órával”. A budapesti csapat felállása nem mindennapi, azt meg kell hagyni. A három akusztikus gitár mellett ütősként a djembe (eredetileg a Nyugat-Afrikai mande nép az ütős hangszere) hallható, illetve valamiféle csörgőt is használnak.
Kezdetben persze „rendes” zenekarként alakultak, s ahogy a bemutatkozó biográfiájukban olvasható kezdetben stoner és mocskos rock zenével indítottak (a Down, a Black Sabbath, a Kyuss, a C.O.C., a Pantera vonalán). Aztán dobos probléma, illetve hiány miatt eljutottak a három akusztikus gitáros felállásig, s így az irányvonal is módosult.
Ahogy írják a srácok „a stoner hitvallás megmaradt, csak akusztikus gitárral a málházás és a súly nehezebben megoldható, maradt a jó kis southern ‘bluzerkodás’…” S ha figyelmesen hallgatom, amellett, hogy olyan tábortüzes hangulata van az egésznek, érzek itt egy adag pszichedeliát is.
A demót két részre kell választani, én legalábbis így fogom értékelni.
Az első öt nóta maga a demo, a maradék hat nóta pedig egy elég jól sikerült koncertfelvétel részleteiből áll, ahol nagyobbrészt feldolgozások jutnak szerephez. Olyan nóták akusztikus változatai, mint a Down-féle Stone the Crow (Kő a Varjú, ahogy a konferáláskor hallható, ha-ha), az Alice In Chains-től a Would? vagy a többek által is feldogozott Bob Dylan nóta az All Along the Watchtower.
A demó második feléről tehát annyit mondanék, hogy promóciós célra jó ötlet volt feltenni ezeket, hisz megmutatja a csapat hatásait, a zenekar élő teljesítményéről is korrekt képet ad. Szívesen összefutnék Velük valahol ez alapján.
A tényleges demo tehát öt nótát tartalmaz, négyet magyarul, egyet pedig angolul. Közös jellemzőjük a már említett pszihedelikus, melankolikus megközelítés, de mindenképp megtalálhatók a zenében a stoner-es megoldások is. Sajnos, kicsit hosszúra hagyták a dalokat. Ez szerintem nem könnyíti meg a hallgatást, mert azért valljuk be, ez az akusztikus hangszerelés kevesebb lehetőséget nyújt adott stílusban zenét szerezni, főképp olyat, ami hosszabb távon is fenntartja a figyelmet. Legalábbis nekem ez okozott nehézséget a hallgatások során. Főképp a Kokain oroszlánt volt nehéz megemészteni az unásig ismételt refrén miatt. S ezzel véleményem szerint az egyébként okés dalt kissé taccsra teszik.
Még pár gondolat a többi dalról is.
A Szabad vagyok inkább a szövegével emelkedik ki, zeneileg egy befordult elmélkedés aláfestésének tudom leírni.
Keep It Slow inkább csak az angol szöveg miatt lóg ki a többi közül. Zeneileg szépen illeszkedik közéjük.
A Meghalt itt a földön inkább egyfajta melankolikus, grunge-os téma. Nekem a kultikus Mad Season lemezt idézi.
Az Ülj föl a szekérre meg ilyen alap blues-os téma megjegyezhető refrénnel. Egész pofás szólóval. Kicsit Hobo Blues Band érzetet kelt bennem a nóta.
Azt azért el kell ismerni, hogy ügyesek a srácok, talán az énekes(ek)nél egy kis változatosság nem ártana, de így is bőven élvezhető ez (talán itt-ott, mondjuk egy kis női hang sokat dobna az összképen…). Szerencsére azért szólókat is megeresztenek, ami megint csak pozitív irányba billenti a mérleg nyelvét.
A szövegek terén sem vallanak szégyent, elgondolkodtatóak és viszonylag könnyen tudtam azonosulni velük.
A felvételek 2009-ben házi körülmények között készültek, ennek – meg a stílusnak – megfelelően nem csavarja ugyan le a
fejem, de ezt nem is vártam. Viszont egész arányosan szól, s a tervezett lemezhez bizonyára remek támpontot ad.
Az anyag második felében a budapesti Zöld Macska diákpincében felvett buliról hallhatóak számok. Erről talán annyit, hogy
még bőven az élvezhető kategóriába esik.
Összességében azt tudom mondani, hogy egyedi színfolt a Mayflower a honi zenei színtéren, a potenciál is megvan Bennük,
hogy nagyobb ismertségre tegyenek szert.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.