A Balls To All már a holland csapat negyedik albuma. A 2002-ben alakult négyes a stoner, a doom és a sludge határmezsgyéjén portyázik, azonban van itt más is.
Számomra ez az első találkozás a bandával, a korábbi anyagaikról csak olvastam, de nem győzött meg, hogy meg kellene hallgassam azokat, s kicsit vegyesek az érzéseim. Egyfelől, ahogy az a korábbi anyagaikól szóló ismertetőkben is olvasható, van egyfajta egyéni íze a zenéjüknek. S ez jó, de nem vagyok biztos abban, hogy ez nekem egyértelműen tetszik. Ha úgy vesszük, a nyolc tételes, háromnegyed órás album viszonylag változatos, már amennyire a stílus engedi.
Általánosságban mondhatom, hogy jellemző az üvöltős/fájdalmas ének, s ez a zenével együtt a High On Fire-t is eszembe juttatta. Persze sorolhatnánk még azon bandákat, melyek hasonló közegben alkotnak, s hasonló eredményt produkálnak, azonban ezeket az előző ismertetőkben már olvashattátok.
Ami nekem tetszett, az inkább az, hogy olyan véleményem szerint új irányba is elindultak, ami eddig – legalábbis véleményem szerint – újdonságnak hat a zenéjükben. A Dieselweef -ben például az Alice In Chains-es ének és lassulás hoz újdonságot. Míg a Fear The Beard-ben inkább az Opeth és a Katatonia zenei megoldásait érzem visszaköszönni. És itt jön az, ami furán hat nekem és nem engedi, hogy maradéktalanul közel kerüljünk egymáshoz a Heavy Lord zenéjével. Valahogy ezek az új elemek nem épültek úgy be, hogy gördülékenynek, természetesnek hasson, de ennek ellenére még így is ezek a dalok a kedvesebbek.
De, ha őszinte legyek összességében sem sikerült maradéktalanul megkedvelnem az anyagot, bár a stílusában, kategóriájában ha nem is az élvonalban, de minden bizonnyal a felső középosztályban a helye. Talán a következő lemeznél még bátrabban kísérleteznek majd, s sikerül a most beszivárgott elemeket felhasználva emlékezetesebb dalokkal előhozakodniuk.
Addig ez sem reménytelen, de nem az én világom.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.