Ahhoz képest, hogy valamelyik korábbi Hangpróbán az egyik lemez kapcsán valami olyasmit írtam, hogy mostanában nem igazán esnek jól az instrumentális zenék, az előző recenziómban is egy szinte full-instru albumot boncolgattam és most egy újabb ének nélküli opuszról fogok írni…
A Continuo Renacer ugyanúgy trió felállásban alkot, mint a Russian Circles, csak a spanyol srácok az amcsikkal ellentétben nem a post halmazokon belül mozgolódnak, hanem egy technikás, progos, fúziós zenét tolnak, a la Cynic, Atheist, Pestilence.
Csak ugye náluk nincs énekes.
És a 40 percet alig túllépő lemez többszöri végighallgatása után azt kell mondjam, hogy nem is nagyon hiányzik innen az emberi hang. Egyébként majdnem olyan ez az album, mint az Alarum lemeze, amiről nemrég írtam, mínusz ének. A bőgős itt is helyettesíti az énekest, nagyon technikás témákat játszik, váltogatja a különböző technikákat, hangzásokat, szerencsére nagy kedvencem a fretless basszus is csatasorba lett állítva. Úgyhogy, bár tudom, hogy nem könnyű, de érdemes megjegyezni Arkaitz Karrasco nevét, mert ritka jó basszusgitáros! 
És a többiek se „Kismiskák” ám! Imanol Aizpuru is valószínűleg kitűnő eredménnyel végezte el a dobos iskolát, Javier Guitierrez pedig nevével ellentétben nem focista, hanem gitáros, de legalább annyira első osztályú a játéka, mintha a Realban, vagy a Barcában rúgná a bőrt! És még gitárszintin is játszik, szóval egy újabb Cynic, Alarum párhuzamra bukkanhatunk. És természetesen az Individual – korszakos Death neve is többször beugrik a témák, megoldások kapcsán.
Szóval aki ismeri e fenn említett bandák zenéjét, nagyjából sejtheti, hogy milyen muzsikát rejt a „Nagy Szökés”. Ha meg még szereti is ezt a technikás, jazz-fúziós vonalat, akkor nyert ügye van. Nem mondom, hogy hosszú távon ez a legideálisabb hallgatnivaló, és tény, hogy nem kicsit rétegzene ez, de szerencsére ők is jól tudták, hogy egy ilyen töménységű készítményből nem szabad többet adni a kelleténél, mert még megárthat, úgyhogy megálltak az ideális 41 perces játékidőnél. Az első albumuk is csupán 38 perces és a másodikkal, azaz jelen ismertető tárgyával sem estek át a ló túloldalára!
Az meg, hogy a tök egyszerű, de roppant ötletes borító összhangban legyen a zenével kevés bandánál figyelhető meg. A hispánok viszont erre is figyeltek. Ugyanis fültanúi lehetünk, ahogy egy légy minden erejével szabadulni akar valahonnan. Ez a zümmögés vezeti át a For Those Things to Come nótát a Facing Fears-be.
És ha már szóba került a legyecske, akkor stílszerűen meg kell állapítanom, hogy az igazi csattanót a végére hagyták, hisz amit a negyed órás The Newborn-ban művelnek…
Na az nem akármi! Tanítani valóan épül fel a dal, megvan az íve, és annyi minden történik benne, hogy minden egyes hallgatásnál képes az ember valami újat felfedezni és elismerően bólogatni.
Egy szó, mint száz, basszusgitárosok számára ez a lemez kötelező, úgymond tananyag jelleggel tanulmányozandó!
De aki kedveli ezt a nem túl ismert és nehéznek, töménynek tartott stílust, az is tegyen egy próbát a spanyol trió második nagylemezével!
Csak aztán legyen óvatos, mert a végén még képtelen lesz menekülni tőlük!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.