Manapság már egyáltalán nem szokatlan, hogy egyszemélyes „zenekarok” lemezeket adnak ki. Bár leggyakrabban az ilyen „self-made: minden hangszeren én játszom, szöveget írok, énekelek és mindezt rögzítem a saját stúdiómban, majd szerzői kiadásban megjelentetem” előadók az ambient, vagy épp a black/death/doom műfajban alkotnak.
De az se megy meglepetés számba, ha egy zenész a progresszív halmazokban próbálkozik.
Az talán már kicsit meglepőbb, ha az illető libanoni!
Hisz Libanon se tartozik a rock/metal nagyhatalmak közé az egyszer biztos. Gondolom hirtelen senki sem tudna megemlíteni egyetlen libanoni előadót, vagy bandát se.
Akkor íme egy kis segítség: Bader Nana.
A multiinstrumentalista srác nemrég hozta napvilágra debütáló lemezét, ami kapásból egy koncept album lett, ami azért nem szokatlan a prog. műfajban. A sztorit az 1348-as nagy európai pestisjárvány inspirálta és van benne egy sci-fi szál is.
Zeneileg pedig a szerző az olyan bandák rajongóinak ajánlja, mint Dream Theater, Spock’s Beard, Opeth, Symphony X, Neal Morse. De szerintem bárkinek bejöhet, aki bírja a tradicionálisabb, de kellően modern, alapvetően fogós, dallamos prog. alapú zenéket. Már az intrót követő Rose (a történet főhősnője) című dal megadja az alaphangulatot. Az rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy szellősebb, kevésbé komplex, túljátszott zenében utazik hősünk, mint pl. a Dream, bár az énekdallamai azért nem csak ebben a nótában idézik LaBrie-t. A Quarantine egy sötétebb, baljós hangulatú darab, egy elég egyszerű, de hatásos modern riffel és egy nagyon tetszetős, Petruccit idéző szólóval. A Journey tényleg olyan, mint egy űrutazás, jó kis space-es billentyűtémákkal operál Bader Nana. Az elmondható, hogy nem ő a világ legjobb énekese, gitárosa, bőgőse, dobosa, billentyűse, mégis minden hangszerrel magabiztosan bánik és összességében ha nem tudnám, hogy ez egy „one man show”, akkor simán azt hinném, hogy egy 4-5 tagú banda játszik! Azért 1-1 dalban hallhatóak vendég zenészek is, némi gitár és billentyűszóló erejéig, de úgy érzem az ő játékuk nélkül is ugyanolyan jó lenne a Wormwood. Bár tény, hogy Hess Dergham billentyű varázslata elég ütős a The Plague-ben, ami a lemez egyik legkeményebb dala. És újfent elég Drímes…
Másba egyébként nem is nagyon tudok belekötni, mint a túlzott Dream Theater párhuzamba. Bár még így is jóval izgalmasabb, érdekesebb a végeredmény, mint a nagynevű zenekar utóbbi pár lemezének anyaga!
Persze nem biztos, hogy mindenki egyet fog érteni velem ez ügyben, de ez csak azután derülhet ki, miután meghallgatta a Wormwoodot. Amit meg is tehet Bader Nana bandcamp oldalára kattintva, sőt egy e-mail cím megadása után ingyenesen le is töltheti a komplett lemezt. Szerintem egy próbát mindenképp megér!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.