Milyen zenét is játszhat egy olyan banda, amely a nevét Aleister Crowley, a hírhedt angol okkultista, író, hegymászó, költő, jógi és ki tudja még micsoda által alapított Kolostortól kölcsönözte. Thelema Kolostora (Abbey of Thelema) 1920 és 1923 között működött Szicíliában és a keresztény kolostorok ellenpéldájaként funkcionált. De nem csak a nevüket kölcsönözték Crowley-tól, hanem a lemez utolsó 3 dalában részletek szerepelnek a „nagy polihisztor” talán leghíresebb könyvéből, a Liber Al vel Legis (A Törvény Könyve) című munkából. A borítón látható festményt pedig maga William Blake festette, aki bár költőként ismertebb, de festőnek se volt utolsó! A mű címe: Jákob Lajtorjája.
Az Abbey ov Thelema 2009-ben alakult Szlovákiában, az énekes, billentyűs Delgrast egyszemélyes dark ambient formációjaként. Aztán 2010-ben drasztikus stílusváltáson esett át, köszönhetően az énekes/gitáros Vilozof csatlakozásának, akivel egyébként már együtt zenélt a Nevalothban. Az A Fragment ov the Great Work hanganyaga stílus szempontjából leginkább avant-garde black metal, de van benne egy jó adag experimentális, pszichedelikus hatás is.
Szóval nem egy könnyű hallgatnivaló, de viszonylag egyedi, érdekes muzsikát rejt a közel 45 perces korong! Lehet, hogy azzal is az egyediségre akartak törekedni, hogy a birtokos jelzőket, vagyok „of-okat” következetesen ov-nak írják a dalok címében és a dalszövegekben is. Ami számomra elég zavaró, de nem biztos, hogy mindenki így lesz ezzel…
A dalcímek is baromi hosszúak, de ez sem elsődleges szempont.
A lényeg úgyis a zene!
A templomi hangulat végig átitatja a dalokat, már a nyitó, introként funkcionáló The Left-Hand Path is templomi orgonával és női kórussal indít. A The One Who Walks the Left-Hand Path egy hatásos, bár nem túl bonyolult riffel operál, aztán blackes reszelés következik, majd egy tempóváltás, vonós finomságok, hogy aztán újra a gázpedálra lépjenek. Az ének tipikus blackes károgás, de a vége felé azért elhelyeztek némi ugyancsak templomi hangulatú férfi kórust is. Delgrast orgonája viszi a prímet itt is, mint szinte az összes dalban. A harmadik nótában agyontorzított szinti hangok helyettesítik a torzított gitárt és a két zenész közül valamelyik megpróbálkozik a dallamos énekkel is! Persze nem viszi túlzásba, de mindenképp üde színfoltnak számít az a pár másodperc! Az Absinthos dalban nagyon tetszik a középrészben elhelyezett magnetofon hangjának recsegését idéző zongorabetét, amire férfi és női narráció is érkezik, gondolom anyanyelven, vagyis szlovákul.
A három utolsó, Crowley művére épüló nóta képviseli a pszichedelikusabb irányt. A hetes tétel például egy black mentes, tiszta énekes lebegés. Természetesen ez a kedvencem a lemezről! A ’70-es éveket idéző gitárszóló is élményszámba megy!
A komplett lemezt pedig azoknak tudom ajánlani, akik az egyedi, sablonokat felrúgó zenékért élnek-halnak.
De vigyázat, sok hallgatást igénylő, nagyon nehéz muzsika!
Hogy a címre is utaljak, számomra ez nem egy „nagyszerű munka”, csupán egy jó lemez.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.