Ha gyorsan le akarnám tudni az olasz Artificial Wish új lemezének ismertetését, akkor a szintén digó, és ugyanazon istállóba (Buil2Kill) tartozó Erase– May I Sin? című opuszának általam nem is olyan régen elkövetett recenzióját egyszerűen csak belinkelném IDE.
De mint tudjuk, a lustaság fél egészség, úgyhogy nem engedélyezem meg magamnak ezt a luxust és a „Mesterséges Óhaj” oltárán feláldozva magam elindítok egy tétova gondolatkísérletet, aminek az eredménye, végső kicsengése nem biztos, hogy túl sok olvasó kedvét meg fogja hozni a Subconscious meghallgatásához…
De, hogy a pozitívumokkal kezdjem, a külcsín számomra nagyon rendben van! Bár ha valaki szimplán ocsmánynak titulálja, azzal is egyet tudok érteni! Most akkor mivan?
Annyi, hogy a borítón „tetszelgő” Joker-képű űrült tudós figura, aki valami derelyeszaggatóra emlékeztető szerszámmal zombiagyból vesz nagy elánnal és átéléssel szövetmintát, engem olyan kedves filmélményeimre emlékeztet, mint például a Hannibal. Bár a Dr. Lectert alakíró Sir Anthony hajszálainak száma nem sok hasonlóságot mutat a képen látható dokiéval, ellenben az Álmosvölgy Legendája fejnélküli lovasát megszemélyesítő Christopher Walken figurájával. És akkor a Frankenstein-effektusról ne is beszéljünk! De a kihajtogatható és ezzel egy kisebb poszterré összeálló booklet teljes egészét figyelembe véve, a háttérben, befőttesüvegekben leledző, polipember hibridek és tömérdek szem láttán még a Tökéletes Trükk is beugrik…
Aki viszont nem ismeri/kedveli ezeket a filmeket, az valószínűleg a borítóra sem fog pozitív jelzőket használni.
No de lássuk a medvét, azaz magát a zenei anyagot!
Mivel promólapot nem kaptam és a myspace és egyéb oldalukon se találtam erre való utalást nem tudom 100%-osan megállapítani, hogy ez nagylemez, vagy EP-e. Mindenesetre a 9 dal miatt az előbbinek tekintem, annak ellenére, hogy a bő 28 perces játékidő alapján lehetne akár EP is.
Az instrumentális, rövid felvezető, a Preface hordozza magán egy csöppet azt a hangulatot, amit a borító sugall, de aztán a Spin-től kezdve egy tucat modern rock/metal, metalcore mixtúrát kapunk, ráadásul valami rettenetesen hamisan énekel ebben a nótában az egyik (pöcsös) Andrea. A másik „Andi” meg a vokálban segít be több, kevesebb sikerrel, de a bőgője legalább gyomroz rendesen! Az Evidence-ben már sokkal korrektebb az ének, némi vibratos megoldással is kísérletezik kis pacsirtánk, zeneileg meg egy slágeres, Papa Roach ihletettségű számról beszélhetünk.
A One az akusztikus kezdésével, diszkrét samplerezésével és ügyes felépítésével egyértelműen csúcspontnak tekinthető. Az ugyancsak lányos nevű Michele még egy rövid gitárszólót is megereszt benne. A dalok hossza végig a rádiós terjedelemre van belőve, vagyis 3 és 4 perc között mozognak, de a négyet sosem lépik túl.
Arról persze nincsenek információim, hogy valamelyik rádió játssza-e a dalaikat, bár simán el tudom képzelni, főleg hazájukban.
Szórakoztatónak szórakoztató amit művelnek ezek a fiatalemberek, de sajnos ők is olyanok, mint a Buil2Kill kiadó legtöbb, általam ismert csapata, vagyis erős középszer…
Akinek még nincs herótja a populárisabb metalcore-tól és a sablonos modern metaltól, tehet velük egy próbát, mások viszont nyugodt szívvel kihagyhatják őket!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.