A nyugat-franciaországi Bretagne-ból származó trió bemutatkozó albuma (amit lentebb teljes egészében meg is hallgathattok) igazi doom gyökerű zene, melyre a stoner jelzőt is rá lehet húzni, ráadásul abból a fajtából, amiben megtalálható az a szükséges plusz, ami kiemeli a mai zenei dömpingből. A csapat zenéjében hangsúlyos a breton származásuk, de van egyfajta okkult aspektusa is.
Az egy óránál is hosszabb játékidejű, tíz tételes Boued Tousek hag traoù mat all című lemeznek van egyfajta vészjósló hangulata, vagy jól jellemzi, ha komornak és ünnepélyesnek, netán kis túlzással történelminek is nevezem. Nem vagyok nagy értője sem a történelemnek, sem a művészettörténetnek és a breton hagyományoknak, de néhány fantasyt olvastam, s ez a kelta/gall zene a breton nyelven előadott szövegekkel megfelelő háttere lehet az ilyen műveknek. De van egyfajta filmzenés hangulata is. Elég meghallgatni a majd hét perces Deus Bars An Tan-t, ahol a tábortűz ropogásától eljutunk az éjben felhangzó, idegborzoló sikolyokig.
Ez után az instrumentális Langoliers szinte sláger, a maga szűk három percével is hagyományosabb megközelítésével. Csakúgy, mint az ezt követő Bigoudened An Diaoul, amiben az ének ősrock hangulatot áraszt, a szólók meg aztán pláne.
A címadó Boued Tousek Hag Traou Mat All kezdő hangjainál szerintem csak az nem kezd hangos Black Sabbath-ozásba, aki vagy nagyon kezdő a műfajban, vagy nincs tisztában a műfaj alapítóinak munkásságával. Ez a dal a maga bő hét percével ugyan hosszúnak tűnik – s, bár a második fele átmegy szimpla jammelésbe – valamiért mégsem lesz unalmas. (Ezt egyébként magam sem értem miért érzem így,, mert nem szoktam ilyen „türelmes és elnéző” lenni. Még az albumzáró Mij du sem „fekszi meg a gyomrom”, pedig hossza majdnem eléri a tizennyolc(!) percet. Igaz, a második fele ilyen akusztikus gitáros, dudával kísért dal, ami nem lepne meg, ha népzenei feldolgozás lenne.
A trió mellett vendégek is hallatják hangjukat vagy zenélnek a bandával, azonban a borítót böngészve kilétüket homály fedi.
S ha már a borító szóba került, nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy ritka az ilyen, ami ennyire elkapja a lényeget, s felkészít a lemez hangulatára. Viszont érdemi infót elég keveset szolgáltat. Ez persze nem feltétlenül hátrány (persze plusz pont se jár érte, ahogy le sem vonok miatta). Annyi azért kiderül, hogy a felvételek 2009 júliusa és 2011. áprilisa között zajlottak Franciaország és Norvégia között ingázva. Ettől függetlenül a hangzás egységes, ráadásul elég régies, ezt nevezik vintage-nek, ha jól sejtem.
Ahogy Nagaarum kollégám a The Great Old Ones kapcsán megjegyezte a franciák az utóbbi időben törnek előre, s úgy látszik minden stílusban. Egy egyinéséggel rendelkező banda erős bemutatkozása ez.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.