A Jackpot zenekar 7 dalt tartalmazó, Csodaország című EP-jének borítójára pillantva csak annak nem ugrik be kapásból Stephen King: AZ című regénye (vagy épp az abból készült, közepesnek mondható film), aki nem olvasta/látta a művet. Ennek alapján (persze ha a srácokat is King Mester könyve ihlette) valami jó kis paráztató zenét is várhatnánk. Természetesen a Jackpot nem ilyen muzsikában utazik, hanem a saját meghatározásuk szerint modern rockos-metalosban. Bár a nótákat hallgatva én önkényesen, de nem alaptalanul simán rájuk aggatnám a „Black-Out rock” jelzőt. Ami lehetne akár dicséret is, hiszen kedvelem a Black-Out zenéjét. Sőt még az ő hatásukat nyilvánvalóan magán hordozó Flúg világa is közel áll hozzám. És zeneileg rendben is van az EP, hallatszik, hogy az Amang (ének), Taki (gitár, vokál), Viktor (basszusgitár, vokál), Széki (dob) alkotta négyes ügyes, jól képzett zenészekből áll. A gond az énekkel van. Na nem azért, mintha rossz lenne, sőt! Nagyon is jó hangja van Amangnak, csak szinte egy az egyben Kowa. És nem csupán a hangszíne idézi Kowalskyt, mert ugye az egy adottság, ha így szólal meg a hangja a maga természetes voltában, azzal nem lehet, és nem is kell mit csinálni. De Amang stílusilag is levette Kowát, a manírjaival, a ritmizálásával és mindennel együtt. És úgy érzem ez nem túl szerencsés. A nyitó Ébresztő! című dalban például ahogy a „tovább” szót énekli, senki se mondaná, hogy nem egy új Black-Out szerzemény részletét hallja. A néhai Kifutó című műsorban, ahol az ismert előadókat leghűbben utánzó dalnokokat díjazták komoly eséllyel indulhatott volna Amang, de mivel a Jackpot, és nem egy Black-Out tribute band énekese, szerintem a saját hangját, a saját stílusát kellene megtalálnia az utánzás helyett! Mert így sokan csak legyinteni fognak, ha meghallják a Jackpot nevet, hogy ja igen, ők azok a Kowa-kópia énekessel nyomuló csapat… A másik komolyabb probléma a szövegekkel van. Nem minden dalra jellemző gond ez, olyan, mintha hullámozna a dalszövegek minősége. Az Ezt Kaptam című nóta okozta számomra a legtöbb fejtörést az olyan sorai miatt mint pl.: „Ha letértél már a jó útról, nem marad más csak ez az őrült rock and roll.”, illetve: „Szarok az egész kibaszott világra, azért teszek, hogy ne legyek hiába. Küzdeni fogok, hogy álmaim érjem el, hogy feledésbe ne merüljek el.”
Hogy mi ezekkel a gond? Ad 1: a zenéjük minden, csak nem őrült. Inkább nagyon is átgondolt, megkonstruált. Ad 2: a ritka sablonos és közhely számba menő sort még tetézik az EP dalszövegeire egyáltalán nem jellemző vulgáris kifejezésekkel, mintha azt akarnák bizonyítani, hogy tudnak ők Tankcsapdásak is lenni… Az amúgy hangulatos, akusztikus gitározgatós, Együtt Utazunk tartalmaz 1-2 kínrímet (lazán – sztrádán), de inkább abba is hagyom ezt a talán szőrszálhasogatásnak tűnő gondolatmenetet.
Mert vannak erényei is a Jackpotnak! A hangszeres játék impozáns, a Csak Percek gitárszólója mesteri és a dalok igényesen hangszereltek, slágeresek, egy szélesebb réteg érdeklődésére tarthatnak számot. És azért jól sikerült szófordulatok is felütik a fejüket, ez speciel kifejezetten tetszik: „Nekem nem kell se fény, se árnyék, csak percek vannak…ki tudja hány még.” Nagy filmrajongóként pedig örülök, hogy az Együtt Utazunk megidézi a Brandon Lee nevével (és sajnos halálával) fémjelzett A Holló, „örökké nem eshet” üzenetét!
Bár úgy tűnhet, hogy agyba-főbe fikáztam a csapatot, ez egyáltalán nem állt szándékomban, inkább csak rá akartam világítani azokra a „gyermekbetegségekre”, amikből kigyógyulva egy markáns, egyedi hangzással rendelkező banda válhat belőlük, akik nem elégszenek meg azzal, hogy egy „nagy előd” árnyékában tevékenykedjenek!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.