A Metasoma 2009-ben alakult Londonban, de a két alapító gitáros a nevükből ítélve lengyel származású. Debütáló, 5 számos EP-jük pedig már a címével is „lelövi a poént”, hisz a Metal Erosion előre vetíti, hogy van némi közük a fémzenéhez. Azon belül a groove-os megoldásokat részesítik előnyben, olyan bandák hatása érezhető ebben az ominózus 5 dalban, mint Disturbed, Godsmack. Az EP szerzői kiadásban jelent meg, a marketing/PR gépezetet, illetve a terjesztést pedig a Fantom Media végzi.
A nyitó, Rast-A-Peace elején Amro Aleks énekes még egy heavy metalos sikolyt is megereszt, de aztán nagyrészt olyan stílusban dalolászik, mintha a két, fentebb említett banda frontemberének orgánumát, stílusát összemixelnénk. A zene sem egy túlbonyolított fajta, a gitárosok szorgalmasan riffelnek, szólóznak, jellemzően húzós középtempót diktálva. A Older refrénje elég emlékezetesre sikerült, még azt is képes majdnem feledtetni, hogy a verzékben itt-ott úgy hisztizik Amro, mint Fred Durst. A maga bő 5 percével ez a leghosszabb nóta az anyagon és van benne leállós rész is, meg szépen kidolgozott, viszonylag hosszú szóló, amit egy újabb sikoly vezet be. Ha másban nem is, de a sikongatások használatában különbözik a Metasoma a legtöbb modern/groove metal hordától. A Lost My Way verzéi nagyon hangulatosak, hogy aztán a visszafojtott energiát a refrénben szabadjára engedjék. Itt vettem észre először, hogy a dalok hangzása nem egységes, főleg a dobhangzás terén hallhatók különbségek. Ebben a nótában például kopogósabb, mint az első kettőben. Az I Am Me-ben már nem annyira kopognak a pergők, hogy aztán a záró és egyben címadó szerzeményben kísérletet tegyenek Lars „szénténgörös” soundjának túlszárnyalására. Jelentem sikertelenül. De épphogy csak! Viszont a Metal Erosion címéhez hűen a legmetalosabb dal, tempó tekintetében mondjuk ugyanúgy a középtempókkal variálgat, mint a többi, viszont a végére jól begyorsul, bedurvul.
Ahogy Vaughan Houseman tapossa a duplázót és veri az olajoshordó hangzású pergőket, arra még Ulrich apánk is elismerően csettintene! 😀 És, bár csak laikusként, de úgy érzem, hallom, hogy nem csak dobhangzás tekintetében hasonlít a játéka Larséhoz… Magyarán nem a dobosok krémje, elitje kategória. Sebaj, ettől még teljesen élvezhető a produkciója, főleg, hogy én a dán „zenebohóc” stúdiós teljesítményével sem vagyok elégedetlen. Az, hogy élőben miket és hogyan üt, illetve, hogy miket nyilatkozik, más lapra tartozik.
Szóval: a Metasoma jött, látott és győzött? Egyértelműen nem tudok válaszolni erre a kérdésre. Mert alapvetően rendben vannak ezek a dalok, de számomra érthetetlen a nem egységes hangzás és vannak egyéb gyermekbetegségeik is. Viszont komálom a hasonló stílusú zenéket és ha még nincsenek is egy szinten egy Disturbed-del, vagy egy Godsmack-kel, kíváncsian várom az első nagylemezüket!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.