Gyakran megesik az életben, hogy elhamarkodottan ítélkezünk. Mikor megláttam a francia horda promó képeit, középen egy szemrevaló hölggyel, bizony valami tucat gótikus zenére számítottam, erre a borító is ráfejelt kicsit, de utánanézve a dolgoknak, rá kellett eszmélnem, nagyon messze állok a valóságtól. A furcsa nevű Dylath-Leen ugyanis egészen egyedi, nehezen kategorizálható zenét játszik a nagyérdeműnek, amit leginkább az extrém metal színtérhez érzek közelebb, de néhol a progresszív felfogás is jellemző rájuk. A Cabale a zenekar 3. sorlemeze, ami azt mutatja, hogy az 1999-óta változatlan felállásban munkálkodó zenekar nem a tömeggyártás híve. Az említett hölgy sem viszi túlzásba az éneket az albumon, ugyanis sokszor több köze van a gitárokhoz, azonban mikor lehetőséget kap, akkor is az Arch Enemy féle női vokálban részesít minket, ezzel igen kellemes perceket szerezve.
Mellette nagyobb szerephez jut a szintén gitáron is közreműködő Igor Landorique, akinek klasszikus death metalos mély hörgése már kevésbé képes érdekessé tenni az albumot. Ami neki nem megy annyira, azt viszont elvégzi helyette a zene, amely egy atmoszférikus utazást ígér nekünk H. P. Lovecraft elborult, sejtelmes világába. A zenekar témáira nagy hatást gyakorolnak az írő művei, nevüket is egy fiktív város nevéről kapták, ami egy Lovecraft műben szerepel. Nézzük akkor a zenét!
A kezdő Never Rising Sun igazi extrém metal csemege, metronóm pontosságú dobbal, fogós riffekkel és némi dallamossággal, bár ezzel soha nem esnek túlzásba. Sikolyok és sok düh jellemzi a vokált, az album közepéig, utána inkább Igor uralkodik majd a lemezen. Az End Of Time már elindul lefelé a hangulati lépcsőfokon, aminek a végén már messze jutunk a kezdeti lendülettől és egészen bekebeleznek minket. Sokat tesz hozzá a mély, polírozott hangzás a lemezhez, ahol a gitár és a dob a vezető, a szinti csak hangulati aláfestésként szolgál, mélyíti, kiegészíti a hangszereket. Hallgatás közben észre sem lehet venni sokszor, ahogy a számok váltják egymást, szinte összefolynak, de azért annyi érdekességet tartogatnak, hogy ne unjunk rá a dologra. Mindez érezhetően koncepciót és a dalok között komolyabb és átgondolt összefüggéseket sejtet.
A kis lazítás után a The Elder Sign kemény gitár alapokkal nyit, majd hol bevadul, hol progresszívebb témák felé folyik tovább. Az I Dreamt belassult, sötét világa megint tesz pár lépést a dallamok felé, nagyobb szerephez jutnak a horrorisztikus, misztikus háttérhangok. Az ezt követő Last Moments egy hangulatos death metal szám, leginkább Igor mély hörgésével, konkrét dallamok nélkül, mintegy levezetésként szolgál a dal. Az I’m The Crusher visszalendít a gyorsabb témák világába, sőt néhány másodpercre Kathy Coupez tisztább énekét is hallhatjuk, bár ez inkább az utolsó, szellősebb dalokra lesz jellemző. A Silent Land sötét és gyors dal, remek gitártémákkal, egy instrumentális tétel követi, ami vízválasztóként játszik szerepet az albumon, utána már kevésbé kapunk száguldó témákat, inkább az atmoszféra és a hangulat adja el nekünk a zenét. Ilyen tétel a leghosszabb, közel 6 perces …Still, ahol ismét hallhatunk tiszta női éneket és az Unveiled is. A záró Where The Vision Led visszahúz a csatamezőre ugyan a keményebb riffekkel, de már nem lesz minden olyan, mint kezdetben, ahogy mi sem.
11 tételt hallhatunk összesen 51 percben, ami nekem soknak tűnik. Nem a dalok minősége, inkább ez a széttöredezés zavart, lehettek volna ennyi ötlettel hosszabb és összetettebb dalok, felesleges szétvágni őket, ha hallgatás közben úgyis összeillenek.
Nem ismertem korábban a zenekart, örülök, hogy belefutottam a zenéjükbe, már vártam valami egyedibb holmira. Mert erről van itt szó, egyedi hangulatról, remekül megírt dalokról, amik nem adják könnyen magukat, sőt még megkülönböztetni is nehéz őket a gördülékenység, folyamatos történetvezetés miatt. Azoknak ajánlom, akik szeretik az extrém öltönybe csomagolt agyasabb, érzelemdúsabb zenéket, ugyanis a Dylath-Leent nekik találták ki. Van hova fejlődni, elviselnék még több ötletet, hangulatfokozó elemet a lemezen, de ez már csak hab lenne a tortán.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.