Hajókázásra invitálom a kedves olvasót.. azaz nem én, hanem az olasz Whales And Aurora zenekar, akiknek úgy tűnik, az észak-itáliai napsütés se elég ahhoz, hogy az élet fényes oldalát szem előtt tartva vegyék kezükbe a hangszereiket. Erről a hajóútról ugyanis nincs visszatérés, a résztvevőnek csak merengést, emlékezést, befordulást és fájdalmat ígér, elmerülést a lélek legsötétebb mélységeiben, ahogy a borítón látható hajó merülhet el a tenger fenekén.
A zenekar 2008-ban jött létre a LaPeste és a The Simple Truth zenekar tagjaiból (egészen biztos vagyok benne, hogy mindenki ismeri őket, hehe), és az itt bemutatott The Shipwreck az elsőszülött, meglehetősen ígéretes lemezük a Slow Burn Records gondozásában. Stílusát tekintve a sludge és a post metal illik hozzá leginkább, saját bevallásuk szerint a 70-es évek pszichedelikus rockzenéje (konkrétan a Pink Floyd), a jelenleg jól menő post-rock irányvonal és persze a sludge ihlette meg zenéjüket, szerintem nyugodtan megemlíthető külön a Neurosis is.
Mindezen hatásokat beépítve tehát lehangolták hangszereiket és saját magukat is, és elkészült a közel háromnegyedórás masszív fájdalom- és kétségbeesésmassza. Mindezen érzelmeket nagyon is átélhetően és átérezhetően adagolva öntötték számokba, összesen hétbe, amelyből három rövidebb instrumentális darab és négy hosszabb, igényesen felépített, szöveggel is ellátott dal található a Shipwrecken.
A nyitó Refused Recounting Words ugyan nem instrumentális, mégis van valami intro jellege, mivel a vokál nagyon későn jön be. A magam részéről nehezen viselem a kizárólag üvöltésből álló éneket, ugyanakkor itt valahogy tényleg csak ez illik be a képbe, és teszi igazán a lélek mélyéig hatóvá a szenvedésnek itt megzenésített fokát. Az Achieving The Unavoidable a lemez leghosszabb dala, ami azonban korántsem válik unalmassá, a hosszan elnyújtott, főként a ritmusszekcióra épülő résznél érzi az ember a leginkább, hogy szépen lassan, kézen fogva vezetik a lélek legtávolabbi mélységeibe. Ezt egy rövid instrumentális darab követi, amit kifejezetten vizuálisnak érzek (ez egyébként az egész albumra igaz), mintha valami hullámzó tenger moraja lenne. 
Az Abandoned Among Echoes az album csúcspontja; a szép, harmonikus felütésből az abszolút kétségbeesésbe és fájdalomba taszítja az embert, amelyből nem is engedi aztán már el, csak a záró gitártéma hoz valamiféle szomorú megnyugvást, csakúgy, mint a következő Awakened By The Aurora. Az utolsó előtti A New Awareness befejezése kifejezetten katarktikus, a Floating On Calm Waters pedig a vihar utáni csend megfestése zenei eszközökkel, melynek hatására az ember szinte látja a hajóroncsot a tenger fenekén.
Összességében kifejezetten tetszetős lemezt szabadítottak az olasz fiúk a világra így elsőre, amelynek kíváncsian várom a folytatását. Nem tudok felhozni kifejezetten negatív elemeket benne, talán nincsenek is, csupán kiemelkedő alkotásnak nem tartom a Shipwreck-et, de nem tartom kizártnak, hogy a következő albumuk már az lesz.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.