Bár a nickem szerint én is öregfiú vagyok, annyira mégsem, hogy a maga idejében, azaz pályafutásuk kezdetén hallhattam volna a Black Sabbath-ot zenélni. Sőt, első találkozásom a bandával nem közvetlen volt, hanem áttételes. Egész pontosan a Faith No More zseniális The Real Thing című albumán szereplő War Pigs feldolgozás volt az első tapasztalásom BS téren. Mivel nagyon bejött az a Pattonosított nóta, elkezdtem kutakodni a metal alapítóatyáinak munkássága után. Nagy segítségemre volt a Petőfin akkoriban (’97-’98) futó életműsorozat, ami csütörtök esténként a rádió elé szögezett, és mivel nem csak az adott banda (többek között P. Mobil) sorlemezeit játszották le egy az egyben, hanem egy csomó ritkaságot (koncertfelvételek, stb.), arra sarkalt, hogy tucatnyi üres kazit töltsek meg zenével. A Mobil életművébe nem az első adástól kapcsolódtam be, viszont a Sabbath-sztorit már kezdetektől végig követtem. Már nem emlékszem a két műsorvezető nevére, de nagyon tartalmas, színvonalas, érdekességekkel teletűzdelt adásokat szerkesztettek, élvezet volt hallgatni a jó zene mellett az izgalmas, tanulságos, sokszor vicces zenekari sztorikat, legendákat.
Talán sokan nem is tudják, hogy Rob Halford is énekelt a bandában, igaz csak koncerteken. Abban az időszakban, amikor nem volt túl stabil a felállás, és Iommi Mesteren kívül nem nagyon volt állandó tagság.
Ezt is ebből a műsorból tudtam meg, úgyhogy nagyban hozzájárult keményzenei ismereteim bővítéséhez. Amik akkoriban még jóval szerényebbek voltak a mostaninál. Nem mintha mára eljutottam volna a rockdoktori cím megszerzésének küszöbéig, de az elmúlt 16-17 évben ragadt rám némi lexikális tudás e tárgykörben.
És eme hosszú, ráadásul rém személyes (ezért egyesek számára talán érdektelen) bevezető után egy huszárvágással átugrom a jelenbe, és a Black Sabbath: 13 című új opuszának tárgyalására.
Kb. egy éve senki se gondolta komolyan, hogy valaha is örülhetünk még új BS lemeznek, aztán… feltételezem mindenki ismeri a sztorit nagy vonalakban.
Röviden: egy ideig úgy nézett ki, hogy az eredeti felállás készíti az albumot, aztán Bill Ward kikerült a képből. Úgy látszik a történelem néha ismétli önmagát…
Majd jött Tony Iommi betegségének híre és a bizonytalanság.
Lesz lemez, vagy nem?
Ha igen, ki dobol rajta?
Lett lemez.
És dobos is.
B. W.
Na nem Bill Ward, hanem a Rage Against the Machine és Audioslave ütőseként megismert, Brad Wilk.
A produceri széket meg a megveszekedett Sabbath-fan, nagyszakállú Guru, vagyis Rick, a Rubin foglalta el.
Aki kábé ugyanazzal a koncepcióval állt neki a munkának, mint anno a Metallica esetében a Death Magnetic előtt. Azaz: próbálja segíteni az öregeket, hogy megtalálják igazi önmagukat, visszataláljanak, újból ráérezzenek az Ozzy-s korszak alapvetéseinek írása közben lejátszódó érzésekre, hangulatokra. Tehát gyakorlatilag egy képzeletbeli időgép szerepét vállalta magára Rubin. És a 13 hallatán azt kell mondjam, siker koronázta eme törekvését!
Ennél Sabbath-abbul nem szólhatna a Sabbath 2013-ban!
Talán csak akkor, ha Bill ült volna a cájg mögött…
Mondjuk szerintem Brad kitűnő választás volt, nekem mindig is tetszett a játéka, itt sem okoz csalódást!
Mint ahogy a két húrnyüvő sem, akik a rájuk jellemző, könnyen felismerhető stílusban hozzák a riffeket, szólókat, basszusfutamokat. Geezer bőgőzését ritkábban szokták méltatni, mint Tony gitározását, pedig nem semmi dolgokat művelt a Sabbath lemezeken! Témái sokszor elválnak a gitár dallammenetétől, és a keze alatt szinte szólóhangszerré lép elő a basszusgitár.
Ozzy meg Ozzy, akivel nem lehetett könnyű dolga Rubinnak, viszont időt és manit nem sajnálva addig énekeltette, míg végül egész korrekten elnyomta a számokat. Persze vannak akik stúdiótrükkökre gyanakszanak… Őszintén szólva engem nem érdekel hogyan érte el, amit elért, a lényeg, hogy Ozzy is Ozzysabb, mint az utóbbi években volt.
És most leszek annyira szemtelen, hogy egy szót sem szólok a 13 dalairól.
Hisz egy olyan albumot, amely ennyire szélsőséges reakciókat vált ki az emberekből, mint amit pl. a Metal Archives ismertetőiben látok, egyszerűen hallani kell MINDENKINEK!!!
Hogy mást ne mondjak van aki 0%-ot adott rá, míg mások 100-at.
Talán ennek, és a hatalmas várakozásnak köszönhetően borítékolható az album gazdasági sikere. Vezeti a slágerlistákat, és szakmai/kritikai körökben is inkább pozitív, mint negatív a fogadtatása.
Beállok hát én is a méltatók sorába.
Nem azért, mert beszippantott a csordaszellem, hanem mert valóban tetszik a 13!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.