A mai menü egy érdekes egyveleg, ami sok éves tapasztalatból, dühből és elszántságból áll össze. A fő összetevők olyan zenészek, mint Phil Anselmo, aki a Panterával és a Downnal már beírta magát a rockzene terebélyesedő nagykönyvébe, hozzá társul Maziar Montazeri gitáros, aki eddig csak ismeretlen szólóalbumával (Marzi – The Need, 2001) és a magzatként elhalálozott, Anselmoval közös Superjoint Ritual zenekarral rukkolt elő. Hogy a cucc jó ropogós legyen, arról Bennett Bartley basszusgitárosnak kellett gondoskodnia a Warbeastből ismerős thrash metalos dobossal, Joe Gonzalezzel karöltve.
A lemez stílusának meghatározása igen egyszerű: végy egy adag mocsárbűzös, koszos sludge muzsikát, keverd össze nyers (fontos, hogy nyers legyen) hardcore üvöltéssel és fűszerezd meg egy kis matek metállal, a’la The Dillinger Escape Plan, de csak óvatosan. Majd fogd az egész keveréket és erőltesd át egy rozsdás húsdarálón. Valahogy így készült a banda zenéje. Rágósnak hangzik, de mégis erős csemegével állunk szemben ezen a lemezen, ami valóban más, mint amit eddig megszokhattunk az említett zenészektől, de azért formabontásról, újabb klasszikusról nem beszélhetünk. Ennek leginkább Anselmo az oka, aki egyszerűen nem mindig képes felnőni a mögötte kibontakozó, skizofrén, kaotikus elemekből építkező nagybetűs zenéhez. Üvöltései, hörgései és komplett agonizálása nem lett túl izgalmas, egysoros, már-már punkosan egyszerű refrénjei, ahol van ilyen, elvesznek a lemez igazi főszereplői, a társak mellett.
Különösen Maziar gitárjátékát emelném ki, mert a hallottak után valahogy muszáj lesz beszereznem a szólólemezét kíváncsiságból. Az egybeolvadó, masszaszerű hullámzáson át a faltörő riffekig mindent kisujjból ráz ki és a dalok legérdekesebb pillanatai, amikor szabadjára engedi magát.
Minden tételbe sikerült valami érdekeset csempésznie, de Joe Gonzalez is tud komplex dolgokat ütni a bőrökön. Idén még nem hallottam ilyen kreatív gitárjátékot, Anselmo tudhatta, hogy nem nyúlhat mellé ezzel az alakulattal.
A felugatott szövegek magukban hordozzák a kellő energiát, de csak hangulatfüggően élvezhető ez a nyílt agresszió, karöltve a csapongó, elmebeteg aláfestéssel. Itt bármikor megtörténhet bármi, jöhet lassulás, zongora, blackes blastbeat, doom, agyonnyúzott gitárhúrok, pszichedelia és egy nagy adag abból, ami az Anselmo által fémjelzett kiadványok egyik legnagyobb erőssége, a feeling.
A dalok szinte egységes színvonalon mozognak, de a lemez közepétől még erre is rátesznek egy lapáttal, a legjobb dal címéért az 5. tétel, a címadó Walk Through Exits Only indulhat, ami egyedüli dalként hordoz magában a beígért epikusabb, monumentálisabb hangulatból egy keveset. Az ezt követő Bedroom Destroyer és a rövidke Bedridden tökéletes aláfestő zene bárki arcszerkezetének szisztematikus átrendezéséhez, annyira elgurulnak a gyógyszerek, a záró, 12 perces Irrelevant Walls and Computer Screens kínlódása, majd Maziar közel 6 perces zárása is jól sikerült, amivel felteszi a pontot ennek a fojtogató, több időt és megfelelő hangulatot igénylő monstrumnak a végére.
Aki Anselmo rég nem hallott énekhangja miatt kíváncsi erre az albumra, az valószínűleg nem sok örömöt lel benne, de aki egy falbontó, érdekes dalszerkezetekkel operáló extrém lemezt várt ettől a kiadványtól, annak maradéktalanul csillapítják az étvágyát.
Jó étvágyat!
A lemez stílusának meghatározása igen egyszerű: végy egy adag mocsárbűzös, koszos sludge muzsikát, keverd össze nyers (fontos, hogy nyers legyen) hardcore üvöltéssel és fűszerezd meg egy kis matek metállal, a’la The Dillinger Escape Plan, de csak óvatosan. Majd fogd az egész keveréket és erőltesd át egy rozsdás húsdarálón. Valahogy így készült a banda zenéje. Rágósnak hangzik, de mégis erős csemegével állunk szemben ezen a lemezen, ami valóban más, mint amit eddig megszokhattunk az említett zenészektől, de azért formabontásról, újabb klasszikusról nem beszélhetünk. Ennek leginkább Anselmo az oka, aki egyszerűen nem mindig képes felnőni a mögötte kibontakozó, skizofrén, kaotikus elemekből építkező nagybetűs zenéhez. Üvöltései, hörgései és komplett agonizálása nem lett túl izgalmas, egysoros, már-már punkosan egyszerű refrénjei, ahol van ilyen, elvesznek a lemez igazi főszereplői, a társak mellett.
Különösen Maziar gitárjátékát emelném ki, mert a hallottak után valahogy muszáj lesz beszereznem a szólólemezét kíváncsiságból. Az egybeolvadó, masszaszerű hullámzáson át a faltörő riffekig mindent kisujjból ráz ki és a dalok legérdekesebb pillanatai, amikor szabadjára engedi magát.
Minden tételbe sikerült valami érdekeset csempésznie, de Joe Gonzalez is tud komplex dolgokat ütni a bőrökön. Idén még nem hallottam ilyen kreatív gitárjátékot, Anselmo tudhatta, hogy nem nyúlhat mellé ezzel az alakulattal.
A felugatott szövegek magukban hordozzák a kellő energiát, de csak hangulatfüggően élvezhető ez a nyílt agresszió, karöltve a csapongó, elmebeteg aláfestéssel. Itt bármikor megtörténhet bármi, jöhet lassulás, zongora, blackes blastbeat, doom, agyonnyúzott gitárhúrok, pszichedelia és egy nagy adag abból, ami az Anselmo által fémjelzett kiadványok egyik legnagyobb erőssége, a feeling.
A dalok szinte egységes színvonalon mozognak, de a lemez közepétől még erre is rátesznek egy lapáttal, a legjobb dal címéért az 5. tétel, a címadó Walk Through Exits Only indulhat, ami egyedüli dalként hordoz magában a beígért epikusabb, monumentálisabb hangulatból egy keveset. Az ezt követő Bedroom Destroyer és a rövidke Bedridden tökéletes aláfestő zene bárki arcszerkezetének szisztematikus átrendezéséhez, annyira elgurulnak a gyógyszerek, a záró, 12 perces Irrelevant Walls and Computer Screens kínlódása, majd Maziar közel 6 perces zárása is jól sikerült, amivel felteszi a pontot ennek a fojtogató, több időt és megfelelő hangulatot igénylő monstrumnak a végére.
Aki Anselmo rég nem hallott énekhangja miatt kíváncsi erre az albumra, az valószínűleg nem sok örömöt lel benne, de aki egy falbontó, érdekes dalszerkezetekkel operáló extrém lemezt várt ettől a kiadványtól, annak maradéktalanul csillapítják az étvágyát.
Jó étvágyat!
Fogyasszátok merészséggel!
Philip H. Anselmo & The Illegals - Bedridden
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.