Címke: Phil Anselmo

Dime – 50 lenne

Ma lenne 50 éves minden idők egyik legtehetségesebb metal gitárosa, Dimebag Darrell (eredetileg Darrell Lance Abbott). Üveghangos, mélyre hangolt riffekben gazdag, falbontóan vastag, jellegzetesen „húzogatós” gitárjátékát a mai napig sokan próbálják utánozni. Egyik leghűbb „tanítványa” Vörös Attila, aki játszik is egy Pantera tribute bandában, a Vulgar Display Of Cover-ben (kezdetben Remembering The Steel néven futottak). De nagy tisztelői közé tartozik itthon Áron András, alias Apey is.

Dime képességei már egészen kisgyerekként megmutatkoztak és testvérével Vinnie Paul-lal együtt hozta létre 1981-ben a Pantera-t, amely kezdetben helyi szinten mozgott kis klubok mélyén, de Amerika többi része még nem állt készen a fogadásukra. Bár a Pantera korai glames időszaka zeneileg kevés volt Dimebag kvalitásaihoz, Phil Anselmo belépésével a zenekar egyre keményebb, súlyosabb, egyben technikásabb irányba ment el. Ez már zeneileg jobban kielégítette Dimebag-et, aki a Cowboys From Hell lemezt már egészen etalon témákkal pakolta tele és amint a pályafutása mutatja, nem lőtte el itt az összes puskaporát.

Rövidesen a metal közélet legnagyobb nevei közé emelkedtek, ám a siker, a hírnév nem szállt a fejükbe; továbbra is épp olyan kedvesek és közvetlenek voltak rajongóikkal, mint korábban. A kétezres évek elején azonban, miután kijött a hattyúdaluk, a Reinventing The Steel, már érezni lehetett, hogy valami elromlott. Phil Anselmo egyre jobban eltávolodott társaitól és különféle projektekben igyekezett megvalósítani ötleteit. Phil a végén már a zenekari megbeszélésekre sem ment el. A Pantera tehát megszűnt létezni, ezért a két testvér megalapította a Damageplan-t.

A szenzációs képességű gitárost 2004 december 8-án érte a halál Ohio-ban, amikor a Damageplan-nel játszott egy klubban. Egy Nathan Gale nevű tengerészgyalogos lőtte le, aki még Vinne Paul-t is célba vette, ám Vinnie túlélte a támadást. A rendőrök végeztek a lövöldöző férfival, így titkát magával vitte a sírba. R.I.P. Dime!

Pantera - Cemetery Gates official Music Video

Scour – Phil Anselmo black metal bandája

Phil Anselmo (Pantera, Down, Superjoint Ritual, The Illegals, Necrophagia, Southern Isolation, stb..) változatosság kedvéért most egy új black metal projektet hozott össze. A Scour névű formációban Anselmo mellett olyan tagok sorakoznak fel, mint a John Jarvis basszer (Pig Destroyer, Agoraphobic Nosebleed, Fulgora), Derek Engemann (Cattle Decapitation) és Chase Fraser (Decrepit Birth, ex-Animosity) gitárosok, valamint Jesse Schobel (Strong Intention, Cast The Stone) dobos.
A banda július 15-én megjelenő debütáló kislemezéről előzetesként a Dispached című zúzda robbanását IDE kattintva hallgathatjátok meg.
 
 
Scour – EP 2016
(Housecore)

1.Dispatched
2.Clot
3.Crooked
4.Codes
5.Tactics
6.Tear Gas


Phil Anselmo otthona

Egy öt perces klipet láthattok alább az egykori Pantera frontember Philip Anselmo otthonából, melyben Phil elmagyarázza miért volt szüksége arra, hogy távolabb legyeb New Orleans-tól, betekintést nyerhettek a próbaterembe, ahol a Down május 13-án megjelenő új anyaga is készült, és egyéb érdekességek szem- és fültanúi lehettek.

Phil Anselmo konyhai tanácsai

Megérkezett a „Cooking Hostile With Phil Anselmo” c. animációs sorozat második darabja. Ebben a Pantera talán legismertebb dala – a Cemetery Gates természetesen – átdolgozott, főzésre „optimalizált” szöveggel hangzik el.

COOKING HOSTILE with Phil Anselmo - Episode Two

A sorozat kiötlője Joey Siler a floridai Gainesville-ből, aki maga is egy Pantera tribute banda, a Good Friends & A Bottle Of Whiskey frontembere.
Az ötlet egyébként elnyerte Phil tetszését is, aki az októberi Austinban tartott Horror fesztiválján bemutatta a sorozat első darabját, ami afféle pilotnak fogható fel. Ez és az első rész is látható, ha tovább kattintotok.
_ELVALASZTO_

COOKING HOSTILE with Phil Anselmo - Episode One
Cooking Hostile with Phil Anselmo!

Anselmo – amit a tetoválásairól tudni kell



Phil Anselmoval
nemrég a Fuse TV készített egy interjút, amiben azonban most nem elsősorban a zenéről kérdezték, hanem a tetoválásairól esett szó. Phil néhány varratának háttérsztoriját ismerhetjük meg az alábbi rövid bejátszásból.

Pantera's Phil Anselmo | Tattoo Stories | Fuse

A The Washington Times-nak adott interjúban pedig arról beszélt, hogy a jelenleg Mouth For War: Pantera, Pain, & Pride – Heavy Metal Highs, Drugged Out Lows, & The Battle For My Life címen készülő önéletrajza eegy különösen érdekes utazás lesz életének Panterás korszakába.

Philip H. Anselmo And The Illegals – Walk Through Exits Only – 2013

     A mai menü egy érdekes egyveleg, ami sok éves tapasztalatból, dühből és elszántságból áll össze. A fő összetevők olyan zenészek, mint Phil Anselmo, aki a Panterával és a Downnal már beírta magát a rockzene terebélyesedő nagykönyvébe, hozzá társul Maziar Montazeri gitáros, aki eddig csak ismeretlen szólóalbumával (Marzi – The Need, 2001) és a […]

Tovább »

Phil Anselmo and the Illegals – klip már van

Anselmo a Down mellett a The Illegals nevű csapatával is nyomul. A jövő hét elején adja ki első lemezét Walk Through Exits Only címmel.
A nyolc számot rejtő korong Bedridden dalára készítettek egy klipet. Íme:

_ELVALASZTO_

1.Music Media Is My Whore
2.Battalion Of Zero
3.Betrayed
4.Usurper Bastard’s Rant
5.Walk Through Exits Only
6.Bedroom Destroyer
7.Bedridden
8.Irrelevant Walls And Computer Screens

Philip H. Anselmo and the Illegals – Újabb részletek

Az „Anselmo aktákban” leírtak után újabb részeltek derültek ki Philip H. Anselmo – a legendássá vált Pantera és Down frontembere – pályafutásának első szólóalbumáról. A hivatalos megjelenés időpont július 19-re lett tervezve, mégpedig Walk Through Exits Only munkacímmel, Anselmo saját és a Season Of Mist kiadóval közösen. Az album elérhető lesz digitális formában, CD-n és bakeliten is. A borítótervek Vance Kelly keze munkáját dicsérik. A kiadvány előrendelését akár itt meg is tehetitek.
A friss anyagot Anselmo és Michael Thompson (Down) rögzítette az elmúlt pár évben egy new-orleansi stúdióban zenekarával, az Illegals-szal karöltve. A stúdióanyagot a következőképpen írják le: zúzós, agresszív, himnikus és 100%-ban Anselmo.
Az énekes a következőket nyilatkozta a projectről: „Ez nem egy átlagos thrash vagy heavy metallal telepakolt anyag. Ez egy dühös album, amit készítettem. Nem láttam még senkit, aki ugyanazt a szart sikoltozná, amit én. Ezen az albumon nincsenek szójátékok, nincs rejtett üzenet, ezt mind egyenesen a pofádba kapod.”

A megjelenésig pedig itt egy nóta a Warbeast-esközös split anyagról.

12