Egy minden szempontból amatőr kiadványt juttatott el szerkesztőségünkbe a cseh „gitárhős”, Pavel Stepanek. De mentségére szóljon, hogy a CD hátlapján fel van tüntetve, hogy ez a lemez csak promóciós célokat szolgál. Tehát Pávelünk legyártatott x db CD-t a média számára. Ez mindenképp megsüvegelendő, hisz kis hazánkban gyakran fordul elő a fordítottja, azaz kapunk mp3-at, sőt néha csak linket a streamhez, és az alapján várják el a zenekarok/kiadók a kritikát…
Persze ígéretet szinte mindig kapunk, hogy majd idővel eljuttatják hozzánk a gyári CD-t, csak előlegezzük már meg a recenziót. És mi általában meg is tesszük a magunkét. A másik fél viszont gyakran megfeledkezik az ígéretéről…
De visszatérve Stepanek albumához, vannak ellentmondások már a címe kapcsán is. A borítón „The”, az oldalszegélyeken pedig „A” Clockwork Universe látható. Én önkényes módon a határozott névelős verziót választom. Főleg, hogy a harmadik, elég rövidke szerzemény címe is ez.
Hogy miben mutatkozik még meg a produkció amatőrsége?
A masterelés kivételével mindent Pavel vállalt magára, vagyis igazi sufnituning eredményeként látott napvilágot a bő háromnegyed órás anyag. Mondanom sem kell, ez meg is hallatszik rajta. Akadnak azért vendégzenészek egyes dalokban: David Brychca az első négy, és az utolsó nótában dobol, Milos Dolezal Jr. pedig szintén a kezdő négyesben bőgőzik. Egyébként szinte végig instrumentális a muzsika, csak a The Nymph-ben hallani csipetnyi női éneket/narrációt, Saren Makovocova előadásában.
Mivel alig hallgatok ilyesmi gitárhősködős zenét, ezért nem tudom 100%-os biztonsággal kijelenteni, hogy a The Clockwork Universe milyen minőséget képvisel. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem túl magasat…
És ebben nagy szerepe van a gyenge hangzásnak. A gitár például végig „zsizsegősen” szól. És roppant erőtlen a sound. Ha feltolom a hangerőt se dörren meg jobban. Ezek miatt az első 2-3 fülelés után úgy éreztem a 4 ponttal is kicsit jóindulatú lennék. De próbáltam felülemelkedni a gyatra hangzáson, és sikerült, ha jóra nem is, de közepesre hallgatnom a lemezt! 😀
Az nyilvánvaló, hogy Pavel tud gitározni. Mégis bennem jobban megmaradtak a basszusgitáros megmozdulásai, aki már a nyitó Change of Moodsban olyan zsír slapes szólót vezet elő, ami a magam fajta progger számára fület gyönyörködtető.
És a majd’ 10 perces The Nymph-ben is nagyot alakít. Ebben a monstrumban hallható a hölgyike röpke szereplése, ő indítja a dalt az ének és a spoken word közti átmenetként meghatározható vokáljával. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem hoz szép dallamokat, szólókat ez a Pavel, de mégse tud megérinteni, lekötni. Sajnos hamar unalomba fullad a lemez. Legalábbis koncentráltan hallgatva. Viszont háttérnek pont megfelelő, hisz nem vonja el a figyelmet az olvasásról, vagy egyéb tevékenységről.
De ezt az érzést nem itt élem át először, így vagyok a legtöbb instrumentális zenével.
Egyébként némi Metallica hangulatot is kihallok a Nymphből…
A művészúr honlapját nézegetve pedig az is megfordult a fejemben, hogy talán koncepció nála az amatőrség.
Nyilván nem!
Gyanítom, anyagi okai vannak mindezeknek.
Akik szeretik ezt a stílust biztos értékesebbnek fogják tartani ezt az albumot, de nálam csak egy közepes osztályzatot ér Pavel Stepanek teljesítménye.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.