A biatorbágyi négyes zenéjét leginkább modern rocknak nevezném és ha hasonlítani kellene, akkor a Black-Outot tudnám említeni. A négytagú zenekar a Jaya Hari Das nevével fémjelzett Audioplanet stúdióban rögzítette a Kiszakadt belőlem c. EP-t még 2005-ben. Szóval a hat nótás anyagot hallgatva elsőként mindenképp a B-O jutott az eszembe (már csak azért is, mert korábban valahol már olvastam ezt) és ennek okát a hasonló zenei megoldások (nem másolás!!) mellett a kidolgozott vokálokban érzem. Jónéhány, sőt, mondhatom azt, hogy sok-sok hallgatás után írom ezt az ismertetőt és szerintem nagyon erős nótákat sikerült összeválogatniuk és felvenniük. Nem mondom, hogy hibátlanok a nóták, de jó úton haladnak a srácok. Zenélni már nagyon tudnak és a nótaírással sincsenek gondjaik. Az olyan dalok, mint az Iker vagy az Anno-name már-már slágergyanúsak. A Kacagó nap meg olyan, hogy simán mehetne bármelyik rádióban. A szövegek érdekesek, bár talán itt vannak még lehetőségek a fejlődésre, A Földet vonnza el, meg a Láttalak valahol egyes részei például kicsit sűrűek. Mindenesetre plusz pont jár az értelmes, kicsit álmodozós, kicsit sztorizós szövegekért és főleg azért, mert magyarul énekelnek. A banda erőssége, hogy a már említett nótaírást nem veszik félvállról. Mind a hat nóta egyéni karakterrel bír, ráadásul sikerült mindegyikhez megjegyezhető dallamokat és szinte azonnal rögzülő refréneket írniuk. Mivel már volt szerencsém koncerten is találkozni a srácokkal, így nyugodt szívvel állíthatom, a nóták és Ők is megállják a helyüket élőben is. A lemez kiállítása is profi, sikerült ötletes és egységes borítót készíteni hozzá.Sajnálatos, hogy a UNIVERSAL szerződés kútba esett, jó lenne egy albumnyi dal már. Engem mindenesetre rajongóvá tettek!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
