Soha nem voltam a matekos metal megszállottja, igazi rajongója, pont ezért erőteljes hiányosságokat mutatok fel Meshuggah, Converge, Botch területen, de a káoszba és tördelésekbe torkolló fekete fém sem igazán tudott megérinteni, mint például a Deathspell Omega. Egyetlen kivétellel találkoztam csak: az amerikai The Dillinger Escape Plan több anyagával is bezsebelt magának azzal, ahogy a slágeresség-jazz-extrém metal keveréket tökélyre fejlesztette (Miss Machine, Ire Works, Option Paralysis hármas a kedvenc). Azóta ezt az egyveleget keresem minden hasonló felfogású zenében, de mindhiába, hiszen a nemrég nálam landolt Noise Trail Immersion még hírből sem ismeri a könnyedebb részek beépítésének technikáját abba a sötét és zavaros agressziótengerbe, amit 2018-ban Symbology Of Shelter címmel jelentettek meg. Furcsa is lenne a laza punkosság megjelenése egy olyan lemezen, amelynek célja az, hogy olyan mélyre taszítson, amilyenre csak képes.
Meg is indul a nyomasztás és szaggatás pillanatokon belül, nincs különösebb holtidő a Mirroring során, ami jó öt percben teríti ki a kártyákat a hallgatóság előtt. Káosz lesz és disszonáns hangok, melyek után elpusztul a világ ugyan, de mi sem maradunk teljesen hiányérzet nélkül. Az olaszok nagyon jók a hangszeres játékban, de ez a szerzemény egyszerűen közepes egy olyan album nyitásának, aminek amúgy sem lesz könnyű megtartania magának a hallgatóságot. Kapkodás, ordítás és a szerzemény második felében egy kis hangulatteremtés, hogy aztán nagyobb reményekkel lapozzunk át a Repulsion And Escapism I-II. tételekre. Szerencsére itt már megjelennek a kézzel fogható ötletek, főleg a második részben és ez a tendencia érdekes módon a lemez végéig erősödik. Ez igaz az Acrimonious esetében, ahol a komponálás már előrébb került a zűrzavar megjelenítésénél, de leginkább a szintén két részes The Empy Earth esetében nyilvánvaló. Itt van időnk elmerengeni a lepusztult tájban, megállni egy pillanatra a romok felett. A lassulás kifejezetten jól áll a zenekarnak. A 43 perces játékidő végéhez a címadó, Symbology Of Shelter című dalon át vezet az út, ami méltán megérdemelte ezt a posztot. Bátran játszik a sebességgel, megvillantja a zenekar hardcore gyökereit és egész jó ötletekkel késztet erőteljes bólogatásra, miközben a matekot sem rejti véka alá.
A Noise Trail Immersion anyagába valahogy mindenből egy kicsi jut: mélység, hangulat, dalszerzés, pedig a lehetőség igencsak adott. Hiába minősül a zenekar szerint egyetlen tételnek az anyag, egyetlen belső utazásnak, ezt a minőségbeli hullámzások nem igazán engedig érvényesülni. Itt nem arról van szó, hogy a kiadvány első fele rossz lenne, sokkal inkább arról, hogy nehezen épül fel a lemez egy komplett világgá. Ettől függetlenül biztosan előveszem még párszor, ha másért nem is, az utolsó három tételért és bízom benne, hogy az évek óta hallgató csapat épp olyan fejlődést hozó ugrással fog visszatérni, mint amit ezen a produkción tudott felmutatni elődjéhez képest. Ebben az esetben többen is meg fogják jegyezni a nevüket…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.