Testvéremmel gyakran beszélgetünk arról, hogy vajon mi minősül klasszikusnak, megkerülhetetlennek egy stíluson belül. Rendszeresen odáig jutunk, hogy a stílus meghatározást vonjuk kétségbe: a hallhatatlan dallam, alkotás nemcsak saját vonalában képes megmaradni, de képes új formát is ölteni. Remek példa erre, hogy boldog-boldogtalan készített már jazz, folk, szimfonikus lemezt Led Zeppelin, Black Sabbath, vagy mondjuk AC/DC számokkal, de poénból készült átiratok esetében is nyugtáznunk kell, hogy az egykor megírt tétel bizony még így is megállja a helyét. Úgy gondolom ez a megállapítás éppúgy érvényes az extrémebb kiadványokra is, hiszen rengeteg feldolgozással találkozhatunk, melyek jól sikerülnek, ugyanakkor markáns vonalai, szélsősége okán egy black metal himnuszt már nem olyan egyszerű átültetni mondjuk egy bendzsóval előadott folk dalba. Az sem véletlen, hogy ugyan koncerteken rendszerint játsszák a fagyosabb csapatok régi dalaikat, azokhoz mégsem mernek hozzányúlni különösebben, mivel az azok köré épült kultusz bőven ellátja őket munkával a mai napig. Viszont most erre is találtam végre egy ellenpéldát, emlékezetem szerint ráadásul a legelsőt. A bőven legendásnak mondható Nokturnal Mortum ugyanis fogta magát, elővette a rajongók egyik kedvenceként emlegetett 1996-os demóját (csak a népszerűségét bizonyítandó eddig 50 különféle kiadást ért meg) és nem bőrlehúzós csomagolásban értékesítette újra, hanem puszta kíváncsiságból és tiszteletből ismételten rögzítették a dalokat.
A tételeken csiszolgattak, fromázgattak a mai ízlésüknek, hangulatuknak megfelelően, bővítettek a hangszerek listáján, hogy úgy szólalhassanak meg a dalok, ahogy azt annak idején jóval kevesebb lehetőség híján elképzelték. Szinte látom lelki szemeim előtt, kedves olvasó, hogy miként kezdted el húzogatni a szádat és elhessegetni magad elől a többnyire hányingerkeltő „rendezői változat”, „digitalisan felújított kiadvány” kifejezések okozta gondolatokat és tudom, nem lesz egyszerű feladatom ezekkel szemben állást foglalni és meggyőzni.
Pedig egyértelműen ez a célom, hiszen az 1996-os To Lunar Poetry mindig megmarad nekünk tökéletes demónak, ugyanakkor szerintem sokakban felmerült már a kérdés, hogy egy közel 50 perces anyagból miért is nem lehetett minőségi felvételt készíteni és albumként megjelentetni. Jelzem, ez most megtörtént. Nyugodtan őrizhetjük tovább az alig működő kazettás magnónkba lassan menetet vágó kazettát, élvezhetjük áldásosan karcos varázsát, de ugyanakkor a változatosság kedvvéért betolhatjuk az új CD-t, ami bizony már a hangerőszabályozóval sem áll hadiállapotban és tombolhatunk régi kedvenceinkre úgy, ahogy még soha. A csapat teljes felelősséggel, odafigyeléssel nyúlt minden apró változtatáshoz és a két kiadványt nem úgy fogjuk egymás mellé tenni, hogy „régen minden jobb volt”, hanem élvezettel hasonlítjuk össze minden apró részletében. Akadnak a demón olyan mozzanatok, amiket valahogy sosem éreztünk teljesnek, kiélezettnek, ezek itt most valóban újjászületnek és elnyerik azt a formát, amit mindig is megérdemeltek volna. A szimfonikus élmény kiteljesedik, a pogány és folkos kitárulkozások pedig minden eddiginél hatásosabbak.
A fantasztikus hangzás már a teljesen újraszínezett szimfonikus intrónál megmutatja hatalmát, a Лунарна поезія (Lunar Poetry) pedig bizonyítékot szolgáltat affelől, hogy nem a polírozás volt a zenekar célja, hanem a méltó formába öntés. Szinte szárnyra kapnak a korábban alig hallható, progresszívebb elemek a zenében, ugyanakkor a rideg black metalról sem kell lemondanunk, mert a robbanások is megmaradtak végtelenül ütősnek. Hogy mindez minek köszönhető? Remek stúdiómunka? Családias légkör, vagy megfelelő mennyiségű pia? A válasz nagyon egyszerű: ezek a dalok alapművek a műfajukban, melyeket annak idelyén időtlenre sikerült megírni. A finomhangolásuk ezen mit sem változtat, csupán lehetővé teszi, hogy megfelelő minőségben is elérhető legyen mindenki számára. Én kifejezetten emelem kalapom az „új album” előtt, ahol a csapat visszautazott saját múltjába, hogy felfedezze magának, leporolja és bemutatssa a világnak az igazi Nokturnal Mortumot! A pofás kiadvány helye ott van a régi klasszikus mellett!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hűha… ez be fogom pótolni. Köszi.