Bevallom őszintén nagyon vártam, hogy idén január 22-re ébredjünk. Nem csak abból az okból kifolyólag, mert ez a nap a Magyar Kultúra Napja, melyen az iránti tiszteletünket fejezzük ki, hogy Kölcsey Ferenc befejezte a Himnusz megírását. Ugyanezen a napon jelent meg ugyanis a Red Cain nevű zenekar második albuma, mely a Kindred Act II nevet kapta a keresztségben. Hogy miért is kezelem kiemelt jelentőséggel ezt az albumot? Ígérem, ennek tisztázására hamarosan kitérek, de úgy gondolom, előtte illik néhány szóval bemutatnom a szóban forgó zenekart.
A Red Cain 2016-ban látta meg a napvilágot Kanadában, Calgary városában. A zenekar több tagcserén is átesett az utóbbi években, a jelenlegi felállás három állandó tagot számlál: Evgeniy Zayarny énekes, Tyler Corbett gitáros, és Taylor Gibson dobos. Rajtuk kívül a dalok megírásából és azok feljátszásából a volt gitáros, Brandon Doll vette ki a részét, míg a vokál terén Rogan McAndrews, a zenekar volt basszusgitárosa segédkezett a lemezfelvételeknél.
Még a megalakulás évében előrukkoltak a szimplán csak a zenekar nevét viselő, négy dalt tartalmazó EP-vel. Az első teljes értékű nagylemez megjelenésére – melyet három single vezetett fel – egészen 2019-ig kellett várni. Ekkor került kiadásra a Kindred Act I címűre keresztelt album. A bandát én még a lemez megjelenése előtt, a Snakebouquet című daluk révén ismertem meg, melyre készült egy eléggé alacsony költségvetésű videó is.
Viszont maga a zene olyan hatást gyakorolt rám, ami alapján vettem a bátorságot, és odáig merészkedtem, hogy a Facebook-on írtam a srácoknak néhány dicsérő mondatot. Történt pár üzenetváltás a csapattal, de ennyiben ki is merült a kapcsolat. Kisvártatva megjelent az album, melynek szerves folytatása az idei Kindred Act II. Amennyiben közel áll hozzád a zenekar fő hatásainak számító Kamelot, Alter Bridge, Symphony X és Tesseract zenéje, akkor ne is kutass tovább, mert valószínűleg ezzel a lemezzel egy új gyöngyszemre bukkantál!
Azon olvasók, akik rendszeresen követik itt a Fémforgácson a Hangpróba eseményeit és a táblázat alatti fórum hozzászólásait, már olvashattak néhány sort, melyet megosztottam a lemez témájával kapcsolatban. Viszont az album minél hitelesebb bemutatása érdekében elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy idézzek abból a hozzászólásomból. Nyilván mindenkinek feltűnt, hogy a két lemez címe gyakorlatilag megegyezik, mindössze a sorszámozást illetően tér el egymástól. A zenekar ezzel is arra utal, hogy egy olyan két albumon átívelő koncepcióról beszélhetünk, melynek igazán érdekes története van.
Egy azték harcos, bizonyos Zalcoatl és egy idegen, földönkívüli hódító, Willow küzdelméről szól a történet. Zalcoatl-t saját népe választotta megmentőjének, aki egy piramisban bebörtönözve harcol népének, és az egész emberiségnek a megmentéséért emberöltőkön keresztül, miközben Willow különböző sötét és okkult erőket segítségül hívva próbálja meg – a piramist egyfajta átjáróként használva – leigázni a földi népet.
A két album ennek a küzdelemnek a nappali és éjszakai oldalát szimbolizálja. Az első rész a főhős vándorlásait mutatja be, a második felvonás pedig a Nap körül forog, amely kegyetlen, ám életet adó ragyogásával mindenre rávilágít. Zalcoatl-nak szembe kell néznie a Nap felé vezető útjának utolsó szakaszával, melynek során fegyvert fog, alkudozik, és megküzd ellenségeivel, hogy visszatérhessen népéhez. Ezt a mitikus történetet fűszerezi meg a zenekar sajátos, melodikus alapokon nyugvó, progresszív rock/metal zenéjével.
A lemez hét tételt tartalmaz, és teszi mindezt a még egészségesnek mondható szűk negyven percben. Minden egyes dal tele van érzelemmel, és fel van vértezve a főszereplők heroikus küzdelmét tökéletesen alátámasztó hangszeres játékkal. Noha még csak a második albumról beszélünk, az mindenképpen megállapítható, hogy a srácokat erős zeneszerzői vénával áldották meg, és ha már profin megkomponálták ezeket a dalokat, hát profin elő is adják őket. A tételeket szépen átszövik a gitárharmóniák és a szólók, és a zenének érdekes színezetet biztosít a szintetizátor és a kórusok kellő időben történő alkalmazása. Simán lejön a számokból, hogy a történeti alapkoncepcióhoz írták meg a zenét, és nem a dalok befejezését követően születtek meg a szövegek. Néhányan talán kivetni valót találhatnak az énekben, de szerintem az is nagyon változatosra sikeredett. Evgeniy képes ugyan néhány helyen zavaróan magas tartományban énekelni, de ez a lemez élvezeti értékéből talán csak a Precipe of Man című dal elején von le egy keveset. Én úgy gondolom, hogy az ének stílusa mindenhol hűen igazodik a zenéhez és a történethez.
A katarzis élmény az egyes dalokon belül is felszínre törhet, de számomra a lemez kiteljesedése a Sons of Veles című szerzeményben ölt testet. Ahogy mondani szokták, ez a dal mindent visz, mint az ultiban a piros hetes! Olyan emocionális töltete van, hogy a mit sem sejtő zenehallgató ott találja magát a küzdelem kellős közepén, és a zene hangjaitól vezérelve beáll a főhős mellé, hogy ő is harcba induljon az emberiségért vívott végső csatában. A refrénje azonnal megragad az ember hallójárataiban, és a billentyűs hangszerek egyedi, sípoló hangja nem engedi, hogy elfeledd az általa játszott motívumot, miközben a ritmusszekció egy igazán lendületes, száguldó alapon viszi hátán a dalt. A lemezt méltóképpen zárja le a Sunshine (Blood Sun Empire) című tétel, melynek lassú, suttogós levezetése talán a csatának és magának az egész történetnek a lezárását is szimbolizálja.
Hogy a történet itt valóban véget ér-e, azt nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Red Cain nagyon jó úton jár, és ezzel a lemezzel is szerez magának újabb rajongókat! A továbbiakban már csak – az élő koncertekre kiéhezett rockerhaddal egyetemben – azt kell kivárniuk, hogy mikor vihetik a dalokat színpadra, remélhetőleg több neves zenekar társaságában.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Tetszik a cikk! Különösen az, hogy a személyes benyomások kézzelfoghatóvá teszik a zenét, miközben elindítom a hanganyagot/klipeket. A cikk olvasásakor szélesebb betekintést is kaptam a koncepcióból. Köszönöm!
Köszönöm az elismerő szavakat! Örülök, hogy tetszett! 🙂