Le merném fogadni, hogy nemcsak az én fejemben, de gyakran más forgácsos kollégám agyában is megfogalmazódik egy szentségtelen gondolat: mégis mi a fenéért vadászom ezeket az elvetemült zenéket és miért csinálom ezt az egészet? Ennek oka gyakran a fáradtság, a besokallás, máskor meg azért kapok úgymond „áramszünetet”, mert egyszerre tucatnyi lemezzel szeretnék foglalkozni és tudom, hogy ebből jó, ha egyre marad időm a hétköznapok mellett. Ezekért az órákért, sokszor hosszú órákért nem jár fizetés, nem veregeti meg a vállunkat a főnök és bizony, ha hiszitek, ha nem, a csajok sem állnak sorba autogramot kérni. Viszont akad maga a felfedezés öröme, a bűnös élvezet, ami csak nekünk adatik meg sokszor és az a tudat, hogy ezt pár száz emberrel megoszthatjuk. Akadnak lemezek, amikről a büdös életben nem hallottunk és egyszer csak ott landol a postaládánkban, a meghallgatásukkor pedig tudjuk, célunk, feladatunk van, amit más nem fog helyettünk elvégezni, mert ehhez bizony be kell mocskolni a kezünket. Ez az érzés fogott el, amikor megláttam a kanadai Resent debütáló lemezének koromfekete borítóját és már a meghallgatás előtt éreztem, itt bizony vége lesz a szép rózsaszín világnak közel háromnegyed órára.
A csapat sok információt nem oszt meg magáról, de azért nézzünk pár dolgot, mielőtt alámerülünk a Crosshairs finomságaiban. A zenekar 2017-ben állt össze Matt (ének és gitár), Mark (gitár), Russ (dob) és Julian (basszus) közös projektjeként. A srácok nem most kezdték az ipart, néhány bandában érintőlegesen találkoztak egymással, míg végül fel nem fedezték egy közös tulajdonságukat: hiányolják azt az őrületet és nyersességet, amit a 90-es évek első igazi sludge hulláma képviselt. Példaképeiket is egyértelműen megnevezték: ilyen a Grief, a Noothgrush, a Corrupted. Fiatalabb hordák esetében pedig a Primitive Man környékén kell keresgélnünk.
Ha ismerősek a nevek, akkor már tudod, ha nem, akkor segítek: mocskos, nyers és zsigereket kifordító crust/sludge/doom keveréket kapunk a bandától. Érzelmekkel túlfűtött, minden trendre és divatra nagy ívben szaró recsegő, ropogó hangzással, ahol a gitár végtelnebe nyúló sikolyokkal támasztja alá azokat az izgalmas témákat, amivel ritkán futunk össze és igazából nem is nagyon szeretnénk egy ilyen albumon kívül. A lemezen található hat tétel 6-8 perc közötti játékidővel mozog, amibe alaposan bele tud törni a bicskánk, ha nem vagyunk megfelelő lelki állapotban. A dalok különböző közjátékokkal kezdődnek: könyörgések, sikolyok, dühödt figyelmeztetések. Ezk jellemzően erősen kapcsolódnak a szerzemény adott témájához, amik közt olyanokat találhatunk, mint az öncsonkítás és a testi kínok átélése, a teljes összeomlás, lelki téboly, vagy a spontán vetélés átélése.
A zene végig karcol, csontig hasít, az ének pedig hol dühödt ordítással valósítja meg önmagát, hol acsarkodó morgásokkal. Kitűnő példa erre a nyitó Miserable, a még elborultabb Degenerate és a kedvencemmé vált Crosshairs, ami egy nő kétségbeesett kiáltásaival kezdődik, miszerint nem szeretne több tűt a karjába… Ezzel ki is végezném a dalok vizsgálatát, mivel az igazat megvallva különösebb minőségbeli eltérést nem igazán lehet hallani köztük. Az egyetlen, amit a felsorolt zenekarokhoz képest meg tudok azonban jegyezni negatívumként, hogy ebbe a puritánságba, egyszerűségbe érdemes lenne pár fogósabb riffet beépíteni, itt akad pár középszerűbb, innen-onnan ismerős megoldás. Néha ezért nem a sötét túnus teszi nehezen hallgathatóvá, hanem sokkal inkább a kapaszkodók ritkasága. Óriásit dobna például a végeredményen néhány tempóváltás, akár egy kis punkos őrjöngés is, hogy a rémálom ne csak vontatott módon váljon a lemez védjegyévé.
A Resent egyértelműen nem tapasztalt mestere még annak, amit szeretne viszonthallani, de az eszköztáruk tökéletesen megfelel az elvárásoknak. Ha nem merül ki ennyiben a zenekar története, akkor bizony megvan rá az esély, a lehetőség, hogy ezt az alapvetően jól sikerült bemutatkozást is felülmúlják egyszer. Addig is mindenképp tegyetek egy próbát a bemutatkozó anyaggal, de a korábbi demójukat is megtalálhatjátok a zenekar bandcamp oldalán.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.